Miért is ne olvasnánk egy Nádasdy Ádám-verset ezen a szép estén?

Miután a hőségtől megzápult aggyal konstatáltam, hogy nem látok értelmes híreket, kiraktam a 444-re egy verset csak úgy. Aztán belelendültem, és felhívtam Turi Tímeát, a minden évben megjelenő Szép versek szerkesztőjét, hogy mondjon kapásból, gondolkodás nélkül egy verset az elmúlt évek egyik antológiájából. Azt mondta, legyen a Mind a tied.

Hogy vajon azért ugrott be neki Nádasdy Ádám, mert ma van a Pride, azt nem kérdeztem, fedje költői homály. A vers a remek miskolci folyóiratban, a Műútban jelent meg először.

Nádasdy Ádám: Mind a tied

Édeskés szagával nem szorítja szíved,
hisz mind a tied, tégláig a tied
az elképesztő piros hegytető.

Kőkemény vizébe nem vár tetemet,
inkább a parti sárba eltemet
a csónaksimogató bányató.

Fölnézhetsz magasra, hogy ott vajon mi száll:
fagyasztó, szabad szárnyakat csinál
a szélben elszabadult lepedő.

Valaha még tudtál védekezni, volt mivel:
függöny, tükör, polc, élelmiszer,
nagyanyád gépei, a konyhaszék.

Nem értesz semmit, csúszol a gödörbe,
fejed fölött még pislákol a körte,
a szentlélek szeme, az örökös.