Még nincs hozzászólás – szólj hozzá elsőként ↓

94 éves korában, a kaliforniai Santa Barbarában meghalt Josef Mašín, a csehszlovák kommunista rezsimmel szembeni fegyveres ellenállás egyik legismertebb, de a mai napig megosztó alakja.
Halálhírét hétfőn jelentette be a Memory of Nations nevű szervezet, a családhoz közel álló forrásra hivatkozva. Mašín volt az 1953-ban fegyveresen Nyugatra szökő háromfős csoport utolsó életben maradt tagja.
Édesapja, Josef Mašín tábornok a második világháború idején a náci megszállás elleni csehszlovák ellenállás tagja volt, a németek kivégezték. Ifjabb Mašín a későbbi kommunista diktatúrával szembeni fellépése miatt vált ismertté. A Josef Mašín és testvére, Ctirad körül szerveződő csoport az 1950-es évek elején szállt szembe a kommunista rezsimmel, gyakran fegyverrel. 1951-ben például két csehszlovák rendőrőrsöt is megtámadtak, hogy fegyverhez jussanak, mindegyik támadás során egy rendőr életét vesztette.
1953-ban a csoport tagjai Csehszlovákiából Kelet-Németországba, onnan pedig Nyugatra jutottak, eredetileg azért, hogy az amerikaiaktól partizán-hadviselést tanuljanak. Az első átkelési kísérlet során a hatóságok elfogták, majd megkínozták őket. Második átkelési kísérletük során többször fegyveres összecsapásba keveredtek, amelyekben több rendőr életét vesztette. A Mašín testvéreknek és a csoport harmadik tagjának, Milan Paumernek végül sikerült eljutniuk Nyugatra, de a csoport többi tagját elkapták, ők súlyos büntetéseket kaptak Csehszlovákiában. Volt, akire halálos ítélet szabtak, másokat hosszú börtönbüntetésre ítéltek.
Ctirad Mašín 2011-ben halt meg Clevelandben, Paumer pedig 2010-ben Prágában.
Történetük máig megosztja a cseh társadalmat, a Mašín testvérek támogatói olyan ellenállókként tekintenek rájuk, akik fegyvert ragadtak egy elnyomó rendszer ellen. Bírálóik viszont elutasítják azt az érvelést, hogy a kommunizmussal szembeni fellépés igazolhatta az alkalmazott módszereket (több ember halálát okozták). (Expats.cz)
Kérdés a vitához: Hogyan érdemes megítélni a fegyveres ellenállás módszereit egy elnyomó rendszerrel szemben?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!