Magyar Péter és Karácsony is gyászolja Nádast

Isten Önnel, Művész Úr! – írta ki Magyar Péter miniszterelnök három fekete szívecske mellé, Nádas Pétert búcsúztatva.

Karácsony Gergely felidézte négy évvel ezelőtti köszöntőjét Budapest díszpolgáráról:

„Voltak és lesznek is Magyarország történelmének is boldogabb korszakai, de vigasztaljon bennünket, hogy csak most lehet Nádas Péter kortársának lenni.”

Ehhez most azt tette hozzá: „Elment Nádas Péter. Nem kortárs mától, hanem örök. Rá is igaz immár: mostantól mindenhol ott lesz, csak itt nem. Nádas Péter egyszerre a legmagasabb szintű világirodalom és a legszebb, a legfinomabb, leginkább szívet melengető magyar irodalom. Tőle tudjuk, hogy vannak Párhuzamos történetek és igen, a Rémtörténetek mellett mindig van Valamennyi fény. Nádas Péter nem egyszerűen történeteket írt. Megtanított másképpen látni: hogy a legmélyebb igazságok gyakran a legkisebb részletekben rejtőznek.”

„Egy korszak véget ért. Ha a lelkek emlékeznek, akkor most gyöngyörű viták következnek odafönt”

- posztolta Grecsó Krisztán író. Nyáry Krisztián egy idézetet választott:

„A nemzet kultúrája nem lehet senkinek a személyes tulajdona, hanem közös tulajdon. Rontani, rombolni, pusztítani lehet, de építeni csak olyan állam képes, amelynek polgárai szabadon beszélik meg egymás között, hogy mit helyes és mit helytelen gondolniuk és cselekedniök, s a versmértéket nem a süket önkény, hanem az én hallásom szabja meg. Ahol az én, te, ő, mi, ti, ők rendje egyszerre, de nem egymás ellenében uralkodik.”

Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője arról beszélt az MTI-nek, hogy Nádas Péter nagyon magasra tette a lécet szellemileg és etikailag is. Semmilyen politikai erő nem tudta befolyásolni, maga alakította ki elképzeléseit a világról, önmagát nevelte, hiszen nem járt hagyományos értelemben egyetemre, és ez az önnevelődés az utolsó leheletéig tartott tette hozzá. Mivel az iránta mutatott figyelem a nemzetközi recepcióban is nagyon erős volt,

Nádas Péter halála nemcsak a magyar irodalomban fölmérhetetlen, megfogalmazhatatlan veszteség.

Dragomán György sztorit mesél a klinikai halált megtapasztaló pályatársról:

„Nem sokszor beszélgettem Nádas Péterrel, legutóbb három éve Berlinben. Épp sétáltunk vissza az Akadémia üléstermébe, amikor valahogy a fülzúgás jött szóba. Hogy éveken át zúgott a füle. Azt kérdeztem, hogy milyen az, mikor elmúlik: egyszer csak vége lesz, mintha kikapcsolták volna? Azt mondta, arra nem emlékszik pontosan, csak arra, hogy milyen volt, amikor észrevette. Megállt, rám nézett, elmosolyodott és színpadiasan magas hangon, mintha valami szerepet játszott volna, azt mondta: »Jaj, már nem zúg a fülem.« Aztán átmentünk a páros üvegajtón.”

Az Örkény Színház, ahol többször is felolvasott, azt írta: „A veszteség felfoghatatlan.
Hatalmas életműve a magyar kultúra elmúlt fél évszázadának legnagyobb, egyetemes értékei közé tartozik, és jelentősége az időben csak növekedni fog.
Szerencsések vagyunk, hogy kortársai lehettünk.”

Aki szeretne Nádast hallgatni, nézni, annak két portréfilmet is tudok ajánlani. Az egyik a 2018-as Nagyon sajnálom a Könyves Magazintól.

A másik Gerőcs Péter 2019-es filmje, a Természetes ellenfény.