
„Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával” – kezdi kedd reggeli bejegyzését Radnai Márk, a Tisza alelnöke. Mindezt annak kapcsán írja, hogy hétfőn megjelent egy cikkünk, amely beszámol róla, hogy Rogán Antal embere, a grúz-izraeli vállalkozó, Shabtai Michaeli találkozott Radnai édesapjával, Radnai Lászlóval.
Radnai László elmondása alapján azt írtuk, hogy a találkozót Shabtai kezdeményezte, és családi okokra hivatkozott, hisz a két férfi több mint harminc éve ismerik egymást, korábban közös üzleti érdekeltségeik is voltak. Tíz éve nem beszéltek – mondta nekünk Radnai –, így ő is meglepődött a kapcsolatfelvételen.
A választás után pár nappal történt találkozón aztán Shabtai hamar másra terelte a szót, családi, baráti témák helyett Radnai László fiával, Radnai Márkkal szeretett volna találkozni, mondta nekünk Radnai László. Ahogy a beszámolója alapján írtuk, ezt ő visszautasította. „Úgy éreztem, hogy a találkozó célja az, hogy neki abban kell segítség, hogy ő tulajdonképpen kimossa magát” – mondta.
Cikkünkben ismertettük, mit lehet tudni Shabtai Michaeliről, akinek a sajtóban az egyik leginkább feldolgozott ügye a Rogánhoz köthető letelepedési kötvények körüli üzletelés volt.
Radnai Márk mindezek után úgy véli, ez a cikk sugalmazott, méghozzá azt, hogy rajta, vagy édesapján keresztül „háttéralkukat lehetne kötni”.
„Ezzel párhuzamosan több, egymástól független helyről is ugyanaz jutott el hozzám: vannak, akik az én nevemre hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, befolyást vagy személyes előnyt próbálnak szerezni. Ezek nem véletlen egybeesések, ahogy az időzítésük sem az. Szeretném teljesen egyértelművé tenni: Nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha. Senkinek nem adtam felhatalmazást arra, hogy a nevemben, a közösségünk nevében vagy rám hivatkozva bárkivel egyeztessen. Ha valaki azt állítja, hogy engem képvisel, vagy arra hivatkozik, hogy velem egyeztetett, az egyszerűen nem mond igazat” – írja posztjában Radnai
Posztját azzal zárja, hogy tudja „mi történik a háttérben”. „Ha valaki azt hiszi, hogy ezek a szálak soha nem érnek össze… téved” – írja. A posztot a Talpra Magyarok! - TISZA | Közössége nevű Facebook-csoportban lehet elolvasni.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!