
Közzétette a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal azt a határozatot, aminek alapján a hatóság június 24-én azonnali hatállyal felfüggesztette az akkumulátorokhoz szükséges szeparátorfólia gyártását a Semcorp debreceni üzemében – írja a Debreciner. Ebből kiderül, hogy a kínai gyár az egységes környezethasználati engedélytől eltérően folytatott tevékenységével környezetveszélyeztetést és szennyezést okozott.
A kormányhivatal már jóval az áprilisi országgyűlési választások előtt tudott arról, hogy a Semcorp-gyárnál valami szivárog a talajba,
közel másfél hónapja pedig arról is, hogy a kínai cég súlyos környezetszennyezést hajtott végre, valamint folyamatosan veszélyezteti a környezetet – írja a határozat. Hiszen a hatóság még február 26-án tartott helyszíni szemlét a Semcorpnál, ekkor látták, hogy egy azonosítatlan, szúrós szagú anyag szivárog a talajba.
„A gyártóüzem és alapanyagraktár között húzódó CS-1-1 jelű csatorna egyik víznyelő aknájába (a telekhatárhoz közel eső víznyelő akna) a szemle ideje alatt azonosítatlan, szúrós szagú, gőzölgő anyag került bevezetésre. A gyártóüzem ezen részéből kivezetésre került mobil csőből is még a víznyelő aknába való bevezetés előtt kisebb szakaszon szivárgott ez a szúrós szagú anyag. Ezen a szakaszon mind a talaj, mind a zöld terület elszíneződött” – olvasható az indokolásban.
Ezután mintavételeket rendeltek el, amire március 19-20-án került sor. A mintákat akkreditált laboratóriumban értékelték ki, melynek eredményeit a Semcorp május 14-én küldte el a hatóságnak. A területen a talajvízben extrém mennyiségben mutattak ki a szeparátorfólia-gyártáshoz használt alumíniumot, valamint más fémeket és félfémeket bőven a határértéken felül.
Hogy mennyire a határértéken felül, az egészen megdöbbentő: az alumínium határértéke 200 mikrogramm/liter, ehhez képest a szivárgásnál vett mintában 2 676 000 mikrogramm/litert mértek. Ez a határérték több mint tizenháromezerszerese.
De találtak még a határértéket sokszorosan túllépő mennyiségben arzént, cinket, ólmot, kobaltot, kadmiumot, nikkelt, báriumot, krómot, rezet, mangánt és lítiumot is. A fentiek miatt május 22-én megállapították a Semcorp jogsértését.
„Mivel a további működés valószínűsíthetően a kialakult helyzet fokozódásával is járhat, a környezet védelméhez fűződő érdek elsőbbséget élvez a döntés végrehajtásának elhalasztásához fűződő érdekhez képest” – írja a határozat.
A Debreciner kiemeli, hogy a határozat fényében nem is a gyár bezárása tűnik meglepőnek, hanem az, hogy ezt csak június 24-én, tehát több mint egy hónappal azt követően tették meg, hogy a kormányhivatal értesült a szennyezés súlyosságáról.
Papp László, Debrecen fideszes polgármestere szerda reggeli közleményében elébe ment a hatósági döntésnek: Betelt a pohár! címmel posztolt rövid videót a Facebookra, amiben kijelentette, akár be is záratná a gyárat, amivel szemben büntetőfeljelentést tesz.
A helyi fideszes politikusok nem mindig viszonyultak ilyen kritikusan a kínai akkumulátoripari beruházásokhoz.A debreceni akkumulátoros beruházások egyik legaktívabb támogatója Barcsa Lajos gazdálkodásért felelős alpolgármester volt, akit helyben csak „Akkumanként” emlegetnek. Ezt a kampányban már igyekeztek kevésbé hangsúlyozni, miután két hónappal a választás előtt kiderült: a kormány évek óta tudott arról, hogy a gödi Samsung-gyár környezetében egyes mérgező anyagok koncentrációja jóval meghaladta a megengedett határértéket. (Helyszíni tudósításunk a „nyolc Göd" városáról itt olvasható).
Eddig legalább hat esetben szóltak országos hírek az akkumulátorokban használt szeparátorfóliát gyártó üzemben történt balesetekről, gyanús esetekről és szennyezésekről. A Semcorpnak már a próbaüzemét is le kellett állítani azonnali hatállyal, annyira durva volt a szennykibocsátás.
Idén februárban tűzoltók vonultak ki a gyárhoz, ekkor a város fideszes vezetése még arról beszélt, hogy nem történt tűzeset, és kvázi rémhírterjesztéssel vádolták az eset miatt nyilvánosan aggódókat. A Greenpeace később kiderítette, hogy az esemény során súlyos szennyezés került a környező felszíni vizekbe.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!