
Öt nap telt el a választás óta, amikor április 17-én, az egyik Bazilika melletti vendéglátóhely teraszán leült egymással beszélgetni Shabtai Michaeli, a grúz-izraeli üzletember és Radnai László, a Jobbik egykori kommunikációs igazgatója, Radnai Márknak, a Tisza alelnökének édesapja. Radnai László elmondása szerint Shabtai pár nappal előtte hívta fel családi okokra hivatkozva, arra, hogy idős édesapja szívesen találkozna Radnaival.
Radnai László és Shabtai Michaeli ugyanis több mint harminc éve ismerik egymást. Nemcsak fontos üzleti, hanem szoros baráti kapcsolatuk is volt, jól ismerték egymás családját. Ők ketten már tíz éve nem beszéltek egymással, mert Shabtai minden kapcsolatot megszakított régi barátjával, amikor az csatlakozott az egykor szélsőjobboldali Jobbikhoz. Radnai ezért, mint mondta, nagyon meglepődött a választás utáni telefonhíváson, de belement a találkozóba, hisz Shabtai az édesapjára hivatkozott. A találkozó tényét tehát Radnai is elismerte. Tőle tudjuk, hogy eredetileg családi okokra hivatkozva kereste Shabtai.
Azt is elmondta, hogy a Rogán Antallal jó barátságot ápoló grúz-izraeli üzletember felvetette egy találkozó lehetőségét Radnai Márkkal, akit amúgy gyerekkora óta ismer.
„Amikor ráterelte a szót arra, hogy igazából milyen elképzelései lennének a találkozóval, akkor megmondtam neki, hogy ez teljesen lehetetlen” – számolt be Radnai. Magyarul elutasította azt, hogy összekösse Shabtai Michaelit és Radnai Márkot.
„Úgy éreztem, hogy a találkozó célja az, hogy neki abban kell segítség, hogy ő tulajdonképpen kimossa magát” – mondta.Radnai László azt mondta nekünk, ezen felül nem emlékszik Shabtai konkrét „üzleti” felvetéseire.
A beszélgetés további részeivel kapcsolatban pedig azt, hogy az nem tartozik a nyilvánosságra.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!