„Ha valaki évente csak párszor néz focit, most tényleg Európa csúcsából kaphat valamit” – ezért érdemes nézni a budapesti BL-döntőt

• Szombat este 18 órától rendezik Budapesten az év egyik legnagyobb sporteseményét, a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőjét.
• A döntőbe a tavalyi címvédő, francia bajnok Paris Saint-Germain és a 22 év után angol bajnokságot nyerő Arsenal jutott be.
• Mennyire papírforma ez a párosítás? Mennyire félrevezető a párharcot egyszerűen az unalmas és a szép foci összecsapásaként leírni? Milyen taktikai részleteken múlhat a döntő? Miben különbözik Mikel Arteta és Luis Enrique futballfelfogása? És mit érdemes figyelnie annak, aki kint van a stadionban? És akik a tévé előtt követik a meccset?
• A döntő felvezetéseként ezekről beszélgettünk az egyik legjobb magyar focis podcast, a Leak szakértőivel: Soós Márkkal, Szabó Peettel és Vályi Bencével.

444: Mennyire papírforma ez a mostani döntő? Ha a szezon előtt visszagondoltok, benne volt, hogy ez a két csapat jut el idáig?

Vályi Bence: Szerintem abszolút papírforma, csináltunk listákat szezon közben is, és akkor már a PSG meg az Arsenal is nagyon magasan volt. A PSG-t talán azért lehetett előzetesen alacsonyabbra tenni, mert számítani lehetett rá, hogy a sérülések jobban elviszik a szezonjukat. A sérülések meg is jöttek, csak végül jobban megoldották őket, mint ahogy azt előre gondolni lehetett.

Soós Márk: A szezon előtt szerintem még nem volt ennyire egyértelmű. Ha akkor kellett volna tippelni, valószínűleg nem mindenkinél ez a párosítás jött volna ki. Szezon közben viszont már igen: fél év után lehetett látni, hogy van nagyjából négy igazán jó csapat Európában, és ebből kettő most tényleg összecsap. Szerintem ez a jó ebben a BL-döntőben: az utóbbi években egyre inkább úgy alakul, hogy valóban a legjobb csapatok jutnak el a végéig. Persze időnként becsúszik egy Borussia Dortmund-szerű döntős szereplés, de most nem erről van szó. Ha valaki évente csak egyszer, kétszer vagy háromszor néz futballt, akkor most tényleg Európa csúcsából kap valamit.

Szabó Peet: Ha a teljes szezont nézzük, akkor Európa négy legjobb csapata között ott volt a Paris Saint-Germain, a Bayern München, az Arsenal és a Barcelona. A Barcelona helyett végül az Atlético Madrid jutott tovább azon az ágon, de ha a szezon egészét nézzük, akkor ez a döntő így is nagyon erős párosítás. Két olyan csapat találkozik, amelyik valóban a legmagasabb szintet képviselte. És azért is érdekes, mert sokan hajlamosak úgy felvezetni, mint a támadás és a védekezés összecsapását. Ez kényelmes narratíva: a PSG a látványos, szép támadófoci, az Arsenal pedig a pontrúgások, a védekezés és a kontroll csapata. Csakhogy ez szerintem félreértése mindannak, amit a PSG és az Arsenal csinál. Van benne igazság, de nagyon leegyszerűsítő, könnyen befogadható üzenet, hogy „a pontrúgások a szép, szexi foci ellen”, de a valóság sokkal érdekesebb ennél.

444: Nektek, akik minden nap ezzel foglalkoztok, ezeket a játékosokat nézitek, milyen érzés, hogy ezt a döntőt Budapesten rendezik?

SZP: Amikor megláttam, hogy a Deák tér környékén már kint vannak az Arsenal-színek és a döntőt hirdető anyagok, az azért kellemes érzés volt. Lehet ezt cinikusan nézni, de aki szereti a focit, annak jó érzés, hogy egy ilyen esemény itt történik. Nem csak arról van szó, hogy jön két csapat és lejátszanak egy meccset, hanem hogy pár napra tényleg megváltozik a város ritmusa. Az egész város tele van a BL-döntőt promózó történetekkel, klubszínekkel, és pár nappal a meccs előtt ez már kezd összeállni. Budapest most tényleg a futball középpontjába kerül. Nekem például különösen jól esne, ha az Arsenal úgy nyerné meg a BL-t, hogy az a klub történetében örökre Budapesthez kötődjön. Hogy ha húsz év múlva előveszik ezt a döntőt, akkor ott legyen mellette Budapest neve.

SM: Az is jóleső érzés, hogy a szezon során végig ott volt a „Road to Budapest” a BL-meccseken, a labdán is Budapest szerepelt, a játékosok és Mikel Arteta, az Arsenal edzője is arról beszélt, hogy majd Budapesten találkozunk. Ez sok emberhez eljutott egész Európában. És az sem mindegy, milyen stadionban lesz, a Puskás Aréna ilyen szempontból tényleg világszínvonalú helyszín.

444: Közben a városnak és az országnak is olyan sokat jelenthet, hogy pár napra itt van az egész felhajtás?

VB: Biztosan. Már az is látványos, ahogy felmentek a szállásárak, és nagyon várom, milyen lesz, amikor megindulnak a szurkolói vonulások. Közben szürreális, hogy valószínűleg sok magyar futballszerető ember nem tud kijutni erre a meccsre, pedig itt rendezik, ahol élünk. A stadion befogadóképességéhez képest nagyon kevés magyar lesz bent, mert a jegyek nagy része a klubokhoz, szponzorokhoz, UEFA-hoz kerül. Aki viszont magyar Arsenal- vagy PSG-szurkolóként bent lesz, annak ez tényleg örök élmény lehet.

SZP: Ez minden ilyen UEFA- és FIFA-rendezvény velejárója. A két klub valódi, meccsről meccsre járó szurkolói is csak korlátozott számú jegyet kapnak, és ott is élet-halál harc megy azért, hogy ki tud regisztrálni, kit sorsolnak ki. Ezen nem most kell meglepődni, csak most Budapest miatt közelebbről látjuk.

444: Miután kialakult az elődöntők párosítása, ti mit tartottatok volna álomdöntőnek?

VB: Nekem nagyjából ez is benne volt. Lehet, hogy Arsenal–Bayern Münchent mondtam volna elsőre, de a PSG végig ott volt a fejemben. Az Arsenal a saját ágán egyértelmű esélyesnek tűnt, még akkor is, ha a BL-ben két meccsen sok minden megtörténhet. Egy párharcban néha egy megpattanó labda, egy korai piros lap, egy sérülés vagy egy kapushiba is el tudja dönteni az irányt. A másik oldalon a PSG útja talán még nagyobb teljesítmény.

Mindezt úgy, hogy nyáron a klubvilágbajnokság során is a döntőig mentek. Egy ilyen sűrű szezon után általában előjönnek a fizikai problémák, de ők úgy tudták ezt menedzselni, hogy a legjobb kezdő a legfontosabb meccsekre összeállt.

SM: Ha valaki a látványos focit szereti, akkor az igazi álomdöntő talán már az elődöntőben megvolt. A Bayern München–PSG párharc 5–4-es összesítése után nehéz ennél szórakoztatóbbat elképzelni.

VB: De az sem biztos, hogy döntőként ugyanennyire látványos lett volna. Egy döntő más műfaj, más a tét, más a kockázatkezelés.

SZP: Ráadásul az a párharc azért is volt megtévesztő, mert a látványossága nem feltétlenül a helyzetek mennyiségéből jött, rengeteg minden történt akkor is, amikor éppen nem volt lövés vagy gólhelyzet. Az első, 5-4-es meccsen ha megnézzük, a PSG-nek hány helyzete volt és azok milyen minőségűek voltak, akkor az, hogy 5 gólt szereztek, szürreális kimenet, szinte minden kaput találó lövésükből gól lett. Nem feltétlenül volt annyi helyzet a két csapat előtt, amennyiből kilenc gólnak össze kellett volna jönnie. De rengeteg csel, rengeteg cselkísérlet, rengeteg egy az egy elleni szituáció volt. Mindkét csapat sokszor ember ember ellen védekezett az egész pályán, ilyenkor az egyéni párharcok, a ritmusváltások, a leválások felértékelődnek. Egy-egy visszalépés, egy csel, egy rosszul felvett ember, egy megnyert második labda is azonnal helyzetet teremtett.

444: Az Arsenal–Atlético Madrid elődöntő a két csapat jatekstilusa miatt úgy volt beharangozva, hogy a futball halála lesz. Valóban „megölték a futballt” a csapatok?

VB: Meglepően vállalható meccs volt, főleg ahhoz képest, milyen narratívák voltak előtte. Az Atléticót sokan még mindig bunkerfocis csapatként ismerik, miközben már eljutottunk oda, hogy támadásban sokszor jobbak, mint védekezésben. Az Arsenal pedig talán a szezon leginkább félreértett csapata. Az interneten az Arsenal–Atlético előtt tényleg olyan mémek mentek, hogy ebben a párharcban meg fog halni a futball. Ehhez képest nem ez történt. Persze nem közelítette meg izgalomban a Bayern–PSG-t, de önmagában sokkal jobb meccs volt, mint amit a címkék alapján várni lehetett volna. Ez is azt mutatja, mennyire félre tudnak vinni a leegyszerűsített csapatképek. Az Arsenalról tényleg sok hülyeség elhangzik, hogy csak ölni próbálják a focit, hogy csak védekeznek, hogy csak pontrúgásból élnek. Nyilván a védekezésük elképesztően stabil, ez a legnagyobb erejük, de minden téren dominálni akarnak, el akarják venni a labdát és lehető leghosszabban megtartani azt. A Bajnokok Ligájában például sokkal látványosabban kijött, mennyire erős csapat labdával is, mert más típusú ellenfelekkel találkoztak, mint a Premier League-ben.

SZP: Az Arsenalnál valóban nagy hozzáadott érték a pontrúgás, de ez nem azt jelenti, hogy csak ebből áll a játékuk. A PSG abban kiemelkedő, hogy milyen támadó tehetségeik vannak: Khvicha Kvarachelia, Ousmane Dembélé, Désiré Doué, a padról beszáll Bradley Barcola, akik mindenkit meg tudnak verni 1-1-ben. Az Arsenal támadósorában is jó játékosok vannak, de talán csak Bukayo Saka az, akit egy az egyben be lehetne tenni ebbe a PSG-támadósorba. Mindenki más egy elit szinten jó játékos, de semmiféleképpen nem világklasszis.

Arteta is ebből indult ki, most a bajnoki cím után egy interjúban azt mondta, hogy ha megnézzük a keretet, tudunk-e mi úgy játszani, hogy a szezonban csak a bajnokságban lövünk 100 gólt. Nem tudunk. Akkor nem erre kell ráfeküdnünk, hanem arra, hogy a labda nélküli játék legyen nagyon szervezett, hogy el tudjuk dugni a labdát, ha pedig elveszítjük, tudjunk mélyre visszaállni, és legyünkk brutálisan jók pontrúgásoknál. Ebből a komplexitásból kívülről sokszor csak annyi látszik, hogy bunkerfoci és szögletek, miközben az Arsenal Európában az egyik legtöbbet birtokolja a labdát a támadóharmadban.

SM: Szerintem az, hogy ilyen stílusok csatájának fogjuk fel ezt a meccsen, abban van igazság és van egy elképesztően félreértett rész is. Abban van igazság, hogy a PSG inkább előrefelé, az Arsenal inkább hátrafelé dől. De ez nem 90–10-es különbség, inkább 56–44 az egyik irányba, 56–44 a másikba.

Mindkét csapat ultradomináns, mindkettőnek kiváló támadósora és védelme van, csak máshol vannak a hangsúlyok. A PSG látványosabban vállal kockázatot elöl, az Arsenal látványosabban épít kontrollt hátulról.

SZP: Ráadásul a PSG sem csak a futball apostoli az elképesztő látványos támadójátékkal. Ők is nagyon pragmatikusak. Vannak meccsek, amikor a kirúgásokat nem röviden hozzák ki, hanem hosszúra rúgják, akár bedobásra is, hogy onnan tudjanak magasan letámadni. A kapus Szafonovtól is azt kérik, hogy a kezdőrúgást azonnal rúgja ki bedobásra, ha abból jobb rögzített helyzetet és jobb letámadási pozíciót kapnak. Ők is rengeteget dolgoznak azon, mit csinálnak labda nélkül. Csak náluk a támadóharmadbeli egyéni minőség annyira látványos, hogy sokszor elfedi ezt a pragmatizmust.

444: Hogyan jutott el ez a két csapat a döntőig? Mi jellemezte az idei szezonjukat?

VB: A PSG úgy kezdte a szezont, hogy az előző évben triplázott, és Európa, sőt talán a világ legjobb csapata volt. A klubvilágbajnokság miatt viszont teljesen eltolódott a nyári felkészülésük, és ilyenkor szinte törvényszerű, hogy a következő szezonban jönnek a sérülések. A BL alapszakaszában sem voltak végig egyértelműen a legjobbak, részben a nehéz sorsolás, részben a terhelés miatt. A bajnokságban is volt olyan szakasz, amikor nem tudták folyamatosan feltenni azt az alapkezdőt, amit tavaly vagy a mostani döntőben látni akart Luis Enrique edző. Közben a francia bajnokságban is akadt kihívójuk a Lens személyénen, és több pontot hullajtottak, mint amit egy teljesen sima PSG-szezontól várnánk. A támadósor kulcsemberei közül Dembélének, Kvaracheliának és Douénak is voltak sérülései, a bajnokságban szürreálisan kevés percet játszottak. A fontos meccsekre viszont ott voltak, és tavaszra összeállt a csapat.

SZP: Az Arsenalnál évek óta azt várták, mikor jön el a szintlépés. Mikor lépnek fel a Premier League második helyéről az elsőre. Ezt végül megcsinálták, miközben náluk is elképesztő volt a terhelés és rengeteg sérülés sújtotta őket. Hogyha a klubvilágbajnokságot nem nézzük, és azt az előző szezonhoz vesszük hozzá, akkor a 2025-26-os szezonban a BL döntővel együtt, akkor az összes európai csapat közül az Arsenal játssza majd a legtöbb meccset, és lehet a BL döntő sem kell hozzá, hanem 62-vel megvan. Tehát elképesztő terhelés volt ott is, nemcsak a Paris Saint-Germainnél, és hogyha a sérülésekről beszélt Bence a Paris Saint-Germainnél, akkor az Arsenálnál sem egy elhanyagolható tényező. Ugye attól függ, hogy a Premier League-ben hogy nézzük a statisztikákat, de az Arsenal vagy az első, vagy a második volt abban, hogy a sérülések mennyire sújtották a csapatot.

Az előző szezon végén annyira elfogyott a keret, hogy Mikel Merinónak középpályásként kellett centert játszania, a kispadon pedig olyan játékosok ültek, mint Nathan Butler-Oyedeji, aki aki életében egyszer lépett pályára felnőtt meccsen az Arsenalban 23 éves korára. Az Arsenal erre reagált a nyáron, hogy rendben, a mélységre ment rá az előző szezon, akkor viszont igazoljunk elég jó játékost ahhoz, hogyha ezek a sérülések megint beütnek – márpedig megint beütöttek – akkor ne legyen akkora probléma. Ha Saka nem elérhető, legyen hette Noni Madueke, ha Kai Havertz kiesik, legyen ott Viktor Gyökeres, Martin Odegaard helyett Eberechi Eze, ha Calafiori nincs, legyen helyette Hincapié.

Végül ez vitte végig őket: a padló nagyon magasan maradt akkor is, amikor sok hiányzójuk volt. Nem estek be azokba a mélységekbe, amelyek az előző években még el tudták vinni a szezonjukat.

SM: Azt fontos hozzátenni azért szerintem, hogy a Premier League-ben mostanában az nyeri meg a bajnokságot, aki képes megtartani a szintet, miközben a többiek visszaesnek. A Liverpool úgy nyert bajnokságot, hogy az Arsenal és a City egyszerre esett lejjebb. Most a City és a Liverpool esett vissza, és bár a City kapaszkodott, az Arsenal kibírta. Viszont a Bajnokok Ligájában az Arsenal sokkal dominánsabb csapatnak látszott, mint ahogy a pontrúgásos narratívák alapján sokan gondolnák, mert amikor az ellenfelek kijöttek ellenük, letámadták őket, és volt területük játszani, akkor ők is bele tudtak menni ezekbe a meccsekbe.

VB: Az Arsenal ugye az egyetlen veretlen csapat idén a BL-ben.

SZP: Igen, a kedvező sorsolás az egyenes kieséses szakaszban nagyrészt ennek is köszönhető volt. Ráadásul idéntől a Bajnokok Ligájában úgy működik a rendszer, hogy az alapszakasz első két helyezettje a kieséses szakaszban mindig hazai pályán játszhatja a párharcok második meccsét. Ebből a szempontból is nagyon jó pozícióba került az Arsenal.

SM: Azt gondolom, hogy ez a Bajnokok Ligájában általában is igaz: a Liverpoolra, a Cityre, vagy bármelyik angol csapatra. Teljesen más felfogású ellenfelek ellen teljesen más meccseket látunk. Éppen ezért én nem félek különösebben ettől a döntőtől, mármint attól, hogy milyen meccs lesz belőle. A Paris Saint-Germain is játszani akar az Arsenal ellen, és ha az Arsenal egy játszó csapatot kap ellenfélnek, akkor nekik is lesz területük, és tudnak majd ezzel élni. Én ezért szinte biztos vagyok benne, hogy a Paris Saint-Germainnél lesz többet a labda. Persze sok múlik majd azon, hogy ki mikor szerez gólt, de szerintem alapvetően ez lesz a meccs képe. Ugyanakkor az Arsenalnak is bőven lesznek helyzetei. A PSG ellen lehet helyzeteket kialakítani, ezt láttuk tavaly is, és idén is.

VB: Ez tényleg a narratívák versenye az Arsenal szezonja kapcsán. Mert ott volt például a Bajnokok Ligája alapszakaszában a Bayern München elleni meccs, és a Bayernről már az elején is mondtuk, hogy a top négy csapat között van. Talán ők voltak a világ legjobb csapata, legalábbis ha a kiegyensúlyozottságot nézzük. És láttuk az Arsenalt ellenük, egy végtelenül szórakoztató, labdával nagyon kreatív, izgalmas megoldásokat hozó, látványos és jó mérkőzést játszottak. Miért ne lehetne ugyanez a PSG ellen? Csak az emberek sokszor nem erre figyelnek, hanem arra, hogy milyen mémek születtek.

444: Említettétek már, hogy kvázi stíluscsataként is felfogható ez a meccs. Miben hasonlít és miben különbözik a két csapat?

SZP: A kiindulópont mindkét csapatnál hasonló, nagyjából ugyanaz a Barcelona-féle iskola. A pozíciós játék elveit követik, ez azt jelenti, hogy a játékosokat úgy osztják el a különböző zónákban, hogy ezzel mindenféle fölényhelyzeteket tudjanak kialakítani: létszámfölényt, pozíciós fölényt, minőségbeli fölényt. Így tudják megtalálni a szabad embereket.

Az elmúlt egy-két év egyik érdekes fejleménye a futballban, hogy erre nagyon sok csapat úgy találta meg a választ, hogy kimentek egész pályás emberfogásba. Ha egész pályán emberfogással védekezel, akkor elvileg nincs szabad ember. És szerintem itt válik ketté a két csapat, hogy erre milyen megoldásokat talált ki az Arsenal és Arteta, illetve milyen válaszokat adott a Paris Saint-Germain és Luis Enrique. A PSG a letámadás alatt is keresi az egy az egyeket, mert olyan támadóik és labdabiztos középpályásaik vannak, akik ezeket meg tudják oldani.

Az Arsenal viszont azt mondta: nekünk nincs ugyanilyen támadóminőségünk, de nagyon jó védőink, labdabiztos középpályásaink és brutálisan fizikális játékosaink vannak, egy Declan Rice, akinek ha három maratont le kell egymás után futnia, akkor megkérdezi, hogy a negyediket mikor kezdheti, majd ad két gólpasszt szögletből.

SM: Egy kicsit túlzásnak érzem ezt azért.

SZP: Nyilván, de ezeket használják ki jól. Az Arsenal célja az, hogy labdával minél jobban visszaszorítsa az ellenfeleit. Nekik sokszor nincs meg az a minőségbeli fölényük a támadóharmadban, főleg egy betömörülő védelem ellen, mint ami a Paris Saint-Germainnél megvan. De mivel folyamatosan fenn tudják tartani a nyomást, ebből szögleteket és szabadrúgásokat harcolnak ki. Innen jön az is, hogy az Arsenal a bajnokságban a góljainak több mint 30, közel 40 százalékát pontrúgások után szerezte. Ez az arány a Bajnokok Ligájában, ahogy Márk is említette, már közel sincs ennyire eltolódva. Egyszerűen azért, mert ott több területük van, többet tudnak játszani. Az Arsenal sokkal inkább ráfekszik a biztonságos labdabirtoklásra, míg a Paris Saint-Germain nyers tehetségből és erőből próbál mindenkit lenyomni.

SM: Szerintem ebből a szempontból is túlzás stílusok csatájaként felvezetni ezt a meccset. Ha mondjuk a négy évvel ezelőtti Atlético Madridot hasonlítanánk össze a mostani Paris Saint-Germainnel, akkor azt mondanám, hogy igen: az egyik csapat bunkerezni akar és kontrázni, a másik pedig letámadni és folyamatosan birtokolni a labdát. De ez a két csapat alapvetően ugyanazt akarja. Én inkább máshol húznám meg a nagy különbséget, például a kontroll iránti vágyban. Artetának ez a mindene. Ő kontrollálni akarja a mérkőzést. A kontroll itt azt jelenti, hogy képes legyél minimalizálni az ellenfelet, miközben maximalizálod a saját lehetőségeidet.

De Artetánál szerintem sokkal fontosabb az ellenfél minimalizálása, mint a saját játék maximalizálása. Luis Enriquénél ez inkább fordítva van. Ő maximalizálni akarja a saját csapata lehetőségeit és tehetségét, és ezért bevállalja azt is, hogy hátul időnként rosszul járhatnak. Kockáztatnak, kinyílnak, folyamatosan kimennek emberig, rámennek az ellenfélre, és akár azt is bevállalják, hogy időnként eladják a labdát.

SZP: Arteta nagyon valószínűségekben gondolkodik. Ha a csapata folyamatosan ki tud alakítani mondjuk két várható gólt, az ellenfél pedig csak felet, akkor nagy mintán nyerni fog. Ez a gondolkodás nagyon erősen látszik az Arsenalon. Lehet, hogy egy-egy meccs nem jön ki, de hosszú távon arra építenek, hogy a struktúra jobb döntéseket és jobb arányokat termel. Luis Enrique inkább azt mondja: engedjünk egyet vagy másfelet, de cserébe legyen három. Ugyanúgy valószínűségekről van szó, csak teljesen más arányokkal. Ha világklasszis támadóid vannak, akkor érdemes olyan meccset létrehozni, amelyben sok esemény, sok párharc, sok lövés, sok átmenet van, mert a jobb játékos nagyobb eséllyel használja ki ezeket.

Ez azért is érdekes szempont, mert ha megkérdezünk sok, futballelemzéssel foglalkozó szakembert, ők általában azt mondják: egy olyan csapatnak, amely tele van világklasszis játékosokkal, arra kell törekednie, hogy a mérkőzésein minél több esemény legyen. Minél több lövés, minél több helyzet, minél több döntési szituáció – mert ezeket a jobb játékosok nagyobb eséllyel tudják kihasználni. Vagyis Luis Enrique megközelítése is ugyanúgy a valószínűségekre épít, csak másképp, mint Artetáé. Az Arsenalnál az ellenfél minimalizálása a cél, és bizonyos értelemben a játék „megölése”. Nálunk van a labda, nem engedjük az ellenfelet kibontakozni, aztán előbb-utóbb úgyis felőröljük. Majd jön egy szöglet, egy visszakészített labda a tizenhatoson belülre, és ezzel megnyerjük a meccset egy vagy két góllal. Tehát a megközelítés hasonló, de az arányok egészen máshol vannak a két edzőnél.

VB: Az is nagyon érdekes, hogy ugye Pep Guardiola a napokban távozott a Manchester City kispadjáról. Guardiola elképesztő hatással volt az elmúlt 10–20 év futballjára, és mindkét edzőre is. Az idei döntőben két olyan edző csapata játszik, akik Guardiola alapgondolatait gondolták tovább, kicsit másképp. Sőt, odáig is elmennék, hogy bizonyos szempontból ők ketten most jobban érzik, mi működik a jelenlegi futballban, mint maga Guardiola. Ez is szép keretet ad a döntőnek. Guardiola hatása mindenhol ott van, de már nem arról beszélünk, hogy valaki lemásolja a Cityt vagy a Barcelonát. Arteta és Luis Enrique is saját választ adott ugyanazokra a problémákra, arra, hogy mit kezdesz az emberorientált letámadással, hogyan teremtesz fölényt, hogyan kontrollálod vagy épp hogyan gyorsítod fel a meccset.

444: Tavaly már játszott egymással ez a két csapat az elődöntőben. Abból mennyire lehet kiindulni?

SZP: Annyiban mindenképp, hogy ez a döntő nem egyértelmű meccs. A fogadóirodák alapján is nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok, utoljára 2018-ben volt olyan döntő, ahol az oddsok nagyjából annyira közel voltak egymáshoz, mint most. Akkor a Liverpool játszott a Real Madriddal. Most is hasonló a helyzet, van, aki egy kicsit a PSG-t tartja esélyesebbnek, van, aki inkább az Arsenalt, de elképesztően nehéz megjósolni, mi lesz ennek a meccsnek a vége. És ha az elődöntőből indulok ki, amit tavaly játszottak, akkor azt látjuk, hogy az a PSG nagyjából ugyanez a mostani PSG volt. Ha a magot nézzük, az alapkezdőben igazán nagy változás a kapuban történt, a távozó Donnarumma helyére Szafonov került be.

SM: Meg Fabian Ruiz.

SZP: Igen, Fabian Ruiz helyett akkor Warren Zaïre-Emery került be a kezdőcsapatba, úgyhogy Zaïre-Emery ezen a meccsen valószínűleg jobb hátvéd lesz, Fabian Ruiz pedig visszakerül a középpályára.

Abban az elődöntőben például Donnarumma és az ő védései kulcsfontosságúak voltak, mert az első és a második meccsen is bőven megvoltak az Arsenal helyzetei. A Paris Saint-Germain hamar megszerezte a vezetést, de akkor egy sérülésekkel küzdő, alapvetően nem csúcsformában lévő Arsenal tudott borzasztóan szoros, kiegyenlített meccset játszani. Helyzetek tekintetében szinte teljesen egyenrangú párharcot vívott azzal a PSG-vel, amelyik később ötöt rúgott az Internek, és korábban is elképesztően látványos meccseket játszott a Bajnokok Ligájában. Ez pedig most egy jobb Arsenal: masszívabb, mélyebb, egészségesebb csapat. Ezért is lehet teljes joggal azt mondani, hogy nyerhet az egyik is, nyerhet a másik is, mert két tudásban borzasztóan közel álló csapat mérkőzése lesz.

444: A két edző mit tudott elrakni ebből a párharcból?

SM: Artetánál ez szerintem biztosan a PSG első gólja. Ousmane Dembélé visszalépett, amit ebben a szezonban is sokszor látunk a PSG-től. A három támadó rengeteget cseréli a helyét, de az egyikük rendszeresen visszalép a labdáért. Ezzel döntés elé állítja a védőt: kövesse-e, kockáztatva, hogy mögötte nagy terület nyílik, vagy maradjon a helyén, és hagyja, hogy az ellenfél szabadon átvegye a labdát. Az Arsenal ebbe szorult bele: későn léptek ki, a PSG pedig azonnal mögéjük játszott, és ebből nagyon gyorsan helyzet, majd gól lett három perc után.

Szerintem ez lesz az egyik kulcskérdés a PSG ellen: mit kezdesz a három támadójukkal? Mikor ugrasz ki rájuk, és mikor maradsz a helyeden? Ha túl későn, akkor Dembélé vagy Doué átveheti a labdát, ráfordulhat a védelemre, és onnan már baj van. Ha túl korán, akkor mögöttük nyílik meg a terület Kvaracheliának vagy a másik oldalról induló támadónak. Ezt Artetának valahogy el kell vennie tőlük.

SZP: Közben ez az Arsenal egyik legnagyobb fegyvere is. Amikor agresszíven elindítják a letámadást. Csakhogy a PSG ellen ezt különösen nehéz megcsinálni, mert folyamatosan mozgatják a pozíciókat. Vitinha visszaléphet a védelembe, Dembélé behúzódhat középre, Nuno Mendes pedig balhátvédből akár a támadósorba is beléphet.

Az Arsenal hajlandó ezt bevállalni, láttuk például ősszel a Bayern München ellen is. A Bayern hasonlóan kiszámíthatatlanul szervezi a játékát, és volt olyan helyzet, amikor William Saliba egészen a saját tizenhatosáig követte vissza Harry Kane-t, mert nem engedhették meg, hogy szabad ember maradjon.

VB: Luis Enrique ezt nem feltétlenül szeretné. Ha a meccs sok egy az egy elleni, fizikális párharcra esik szét, akkor már azon múlik, hogy aznap a PSG technikai fölénye vagy az Arsenal fizikai ereje érvényesül-e, ami sokkal kiszámíthatatlanabb.

444: Mi az, amit egyik edző sem szívesen látna a pályán?

SZP: Azt, hogy jobbhátvédben nem az játszik, akit szeretnének. A PSG-nél most úgy tűnik, hogy Hakimi nem fog annyira felépülni a döntőre, hogy ő kezdőként tudjon játszani.

Az Arsenalnál közben Jurrien Timber március óta sérült, ő lenne az első számú jobb hátvéd, ráadásul egy az egy elleni védekezésben a Premier League egyik legjobb védője. Sérült Ben White is, aki a második számú opció lenne ezen a poszton. Így Artetának döntenie kell: bevállalja-e Christian Mosquerát, akit alapvetően kényszerből mozgattak ki középhátvédből az elmúlt meccseken. Csakhogy például a City elleni rangadón Jérémy Doku többször is meg tudta forgatni, és ha neki kellene Khvicha Kvarachelia ellen egy az egyben védekeznie, az okozhat gondokat.

VB: Sorsszerű lenne, ha az Arsenal négy középhátvéddel menne fel egy BL-döntőre, kicsit úgy, ahogy Guardiola Cityje tette korábban. De Kvarachelia ellen egy középhátvédet kirakni a vonal mellé egy olyan játékos ellen, aki folyamatosan eltolja, visszahúzza, ritmust vált, az nagyon kockázatos.

SZP: Az Arsenalnál az is opció lehet, hogy valamilyen szokatlanabb megoldást húznak meg, például Martin Zubimendit, egy középpályás profilú játékost mozgatnak ki jobb oldalra. Ez is nagyon guardiolás húzás lenne, hogy valaki, aki tétmeccsen alig vagy soha nem játszott ott, aztán egy BL-döntőben mégis megkapja a szerepet.

VB: Én abban viszont biztos vagyok, hogy Luis Enrique örülne, ha Viktor Gyökeres kezdene az Arsenalban. Nem a lövéseivel vagy a góljaival van a fő probléma, hanem azzal, hogy ezen a szinten nem elég labdabiztos. A PSG nyomása alatt az Arsenalnak néha fel kell majd rúgnia a labdát. Ha ilyenkor Gyökeres nem tudja megtartani, akkor újra és újra jöhet a PSG, és ez óriási nyomást rak az Arsenalra. Havertz lehet, hogy nem kerül annyi helyzetbe, de menekülőutat ad, megtartja a labdát, visszalép, plusz passzopciót jelent.

SZP: Havertz olyan mozgásokat is meg tud csinálni, mint amilyeneket Dembélé ad a PSG-nek. Nyilván nem ugyanúgy fog egy az egyben embereket megverni, de vissza tud mozogni a középpályára, bizonytalanságot teremt a védőkben, és megnyitja a mélységet másoknak. Egy döntőben néha ez fontosabb, mint az, hogy ki mennyire klasszikus befejező csatár. Arteta szeret „kezdőkről” és „befejezőkről” beszélni. Ez most különösen fontos lehet, Havertz kezdőként fizikális, megtartja a labdát, visszalép a középpályára. Egy fáradó PSG-védelem ellen pedig Gyökeres bejöhet úgy, hogy fut, letámad, indul a folyosókban. Akkor már teljesen más problémát jelent, a PSG nem támadhat le annyira nyugodtan, mert mögéjük bármikor el lehet indulni.

Ezt láttuk például az Atlético Madrid elleni visszavágón is, jól működött, és szerintem érdekes lesz, hogyan sakkoznak majd ezzel. Luis Enriquének ebből a szempontból talán kicsit könnyebb dolga van, mert nagyon hasonló profilú játékosai vannak a támadósorban. Legfeljebb Goncalo Ramost küldheti be centernek, ha üldözni kell az eredményt, de Dembélé, Doué, Barcola és Kvarachelia szerepe nagyjából adja magát. Az Arsenalnál viszont több a variációs lehetőség a különböző profilok miatt, de éppen ezért a hibalehetőség is nagyobb.

444: Ezzel szemben minek örülne Enrique és Arteta?

SZP: Arteta minél több szögletet, és ideális esetben egy gyors pontrúgásgólt. Ha az Arsenal vezetést szerez, nagyon jó helyzetbe kerül, mert mélyen, középmagasan és magasan is elképesztően szervezetten védekezik. A PSG-nek kevésbé fekszik, amikor felállt védelmet kell bontania. Megvannak hozzá az embereik, ez kétségtelen. Kevés csapatnak van meg a világon ehhez a játékosminősége annyira, mint a PSG-nek. Csakhogy közben az Arsenal védői – Salibával, Gabriellel, akár Hincapiéval – egy az egy elleni védekezésben ezt nagyon jól tudják kompenzálni. Ezért mondtam, hogy a jobbhátvédkérdés lehet az egyik döntő pont. Ha gyenge pontot keresünk az Arsenalban, akkor ez az, ahol a PSG javára akár el is dőlhet a mérkőzés.

SM: Szerintem Luis Enrique azt akarja látni, hogy Kvarachelia minél többször egy az egyben maradjon szinte bárkivel szemben. Ezt pedig a PSG elég gyakran meg tudja teremteni. Én úgy látom, hogy Kvarachelia jelenleg a Paris Saint-Germain legjobb játékosa: amit tavasszal a Bajnokok Ligájában csinált, az egészen elképesztő. Meccsenként hat-hét sikeres csele van, és ezen simán elmehet egy mérkőzés. Ez szerintem Luis Enrique és a PSG egyik legnagyobb lehetősége. Az Arsenal oldalán én inkább arra mennék rá, hogy minél több ütközés és fizikalitás legyen a meccsen. Ha sok lesz a második labda, a felrúgott labda, akár a PSG-től, akár az Arsenaltól, az inkább az Arsenalnak kedvezhet.

SZP: Az Arsenal oldalán én a sok magas labdaszerzést emelném ki. Ha Vitinhára, João Nevesre vagy Fabian Ruizra rá tudnak esni a saját kapujuk előtt, abból közvetlen helyzetek jöhetnek. Az előző szezon alapszakaszában volt egy Arsenal–PSG-meccs is, amit az Arsenal nyert, és ott fizikálisan mintha felnőttek játszottak volna gyerekek ellen. Ott még nem ért annyira össze a Paris Saint-Germain tavaszra, de hogy ott ebben az aspektusában az Arsenal mennyire tudott dominálni, az nagyon-nagyon látványos volt. És ennek most sokkal jobb az alapja, mint volt a tavalyi elődöntő során.

SM: Nagyon érdekes ez az egész középpályás párharc, mert a futballban máig él egy félreértés, ha valaki alacsonyabb, akkor automatikusan kevésbé fizikális, mint egy magasabb játékos. Joao Neves tökéletes példa arra, hogy ez mennyire nem így van.

SZP: Kicsiben összpontosul az erő.

SM: Pontosan. Olyan erő van benne, hogy szinte lehetetlen elnyomni. Olyan ütközései vannak, amelyek után azt hinnéd, az ellenfél nem áll fel, ő pedig egyszerűen továbbfut. Ráadásul remekül emelkedik, fejjátékban is veszélyes játékos. De ha pontrúgások, szögletek vagy akár bedobások lesznek, az Arsenalnak abból nagy lehetőségei lehetnek. Főleg, ha Szafonov kezd a PSG kapujában, és bizonytalanul mozog ki az ötös környékén. Hiába lett ebből narratíva, hogy az Arsenal „csak pontrúgásokból” veszélyes, egy BL-döntőt igenis meg lehet nyerni pontrúgásokból. Zidane két gólt fejelt a braziloknak egy vb-döntőben, és senki nem mondta utána, hogy azok csak szögletek voltak.

SZP: Vagy hogy csak fél gólt értek.

VB: Még egy ilyen fontos különbség a két csapat között, és ez válasz arra is, hogy a két edző mit szeretne látni.Arteta csapatvédekezést akar látni, Luis Enrique pedig joggal bízhat abban, hogy valamelyik klasszisa különleges napot fog ki. Az Arsenalban nincs igazán Kvarachelia-típusú játékos, akiről azt mondanád, hogy egyedül is képes eldönteni egy ilyen meccset. A PSG-ben viszont ott van még Désiré Doué, vagy akár Ousmane Dembélé is.

Az Arsenal akkor nyerhet, ha kollektíven, csapatként nyújt közel tökéletes teljesítményt. A PSG-nek viszont lehet, hogy elég egy közepes csapatteljesítmény is, ha mellé jön egy-két kiemelkedő egyéni villanás.

444: A Kvarachelia-Arsenal védelem mellett melyik egyéni párharcok dönthetnek?

VB: Szafonov az Arsenal húsfala ellen a pontrúgásoknál – én erre leszek igazán kíváncsi.

SZP: Mert az is érdekes, hogy a Bajnokok Ligájában ezeket a szögleteket, kapus előtti elzárásokat általában máshogy fújják, mint a Premier League-ben. Angliában sokkal magasabban van a plafon: ott jóval több test-test elleni kontaktot, kapus előtti blokkolást és ütközést engednek el a játékvezetők. Európában viszont ezeket következetesebben lefújják, főleg akkor, ha közvetlenül az ötösön belül akadályozzák a kapust. Az Arsenal ettől függetlenül ebben a szezonban is szerzett gólokat pontrúgásokból, csak nem feltétlenül ugyanúgy, mint a Premier League-ben. Kevesebb volt az olyan szituáció, amikor közvetlenül a kapus elé, az ötösön belülre ívelték be a labdát, és ott próbálták elzárni az útját. Inkább hosszúra tett labdákat láttunk, visszafejeléseket középre, vagy olyan variációkat, amikor a rövid saroknál csúsztatták meg a beadást.

Szafonov ebből a szempontból kifejezetten sebezhető kapusnak tűnik. Ha sok ilyen labda érkezik a kapuja elé, ha folyamatosan testek között kell döntéseket hoznia, kijönnie, visszalépnie, ütköznie, akkor abból a PSG-nek lehetnek nagyon kellemetlen pillanatai. Donnarummánál sem feltétlenül ez az igazi extra, de ő tavaly az Arsenal elleni elődöntőben legalább a védéseivel rengeteget hozzátett. Szafonovnál én ezt a pluszt kevésbé látom.

SM: A másik érdekes pont Zaïre-Emery oldala lehet. Ha Hakimi nincs ott, és Zaïre-Emery játszik jobbhátvédként, akkor ez labdabirtoklásban adhat a PSG-nek bizonyos előnyöket, mert ő sokszor befelé húzódik a pályára, és segít a középpályán. Csakhogy ilyenkor mögötte megnyílhat a terület. Ha ezt az Arsenal jól ismeri fel, akkor Leandro Trossarddal, vagy akár a kihúzódó Havertzcel be tudja játszani ezt a zónát, és ott meg lehet bontani a PSG védekezését.

Persze nagyon kevés a nyilvánvaló hibapont mindkét oldalon. Ha végigvesszük a párharcokat, szinte mindenhol elit játékosokkal találkozunk. João Neves, Vitinha, Fabian Ruiz, Declan Rice, Odegaard, Saliba, Gabriel, Kvarachelia, Dembélé, Doué – ezeknél a neveknél nem nagyon lehet azt mondani, hogy valamelyik oldalon óriási minőségi különbség lenne, inkább apró részletek dönthetnek. Az Arsenalnak Kvarachelia oldalán lehet igazán nagy baja, a PSG-nek pedig Zaïre-Emery mögött nyílhatnak meg veszélyes területek.

SZP: És van még egy nagyon fontos meccshelyzet, hogy mi történik akkor, ha az Arsenal rá tudja kényszeríteni a PSG-t a mély védekezésre? Ez többféleképpen is előállhat. Lehet, hogy az Arsenal egyszerűen nyomást épít, és hosszabb időre beszorítja a PSG-t. De az is lehet, hogy a PSG szerez vezetést, és a meccs végén már őriznie kell az eredményt. Egy ilyen szituációba még a legdominánsabb csapatok is belekerülhetnek.

SM: Ezt láttuk a Bayern ellen is.

SZP: Luis Enrique el is mondta, hogy ebben fejlődtek talán a legtöbbet ebben a szezonban: hogy ha kell, tudnak szenvedni, tudnak mélyebben védekezni, és csapatszinten jobban kezelik ezeket a periódusokat. De ez még mindig nem az, ami igazán természetes a PSG-nek. Nem ez az ő alapállapotuk, nem ebben a legkomfortosabbak.

Ha az Arsenal hosszabb időre be tudja őket szorítani, begyűjti a második labdákat, és egymás után jönnek a beadások a tizenhatoson belülre, ahol ott vannak a fizikális, jól fejelő játékosai, akkor a PSG-nek nagyon nehéz dolga lehet. Ilyenkor nem is feltétlenül egyetlen kidolgozott akcióról van szó, hanem folyamatos nyomásról: kifejelt labda, újabb beadás, újabb ütközés, újabb második labda. Ebben a típusú futballban az Arsenal nagyon erős tud lenni, a PSG viszont fizikálisan könnyen alulmaradhat.

VB: Én végig nagyon kíváncsi leszek Declan Rice párharcaira is. Idén a Premier League egyik legfontosabb játékosa volt, és mivel Martin Odegaard sokat hiányzott, egyértelműen ő lett az Arsenal vezére. Rice-nál is megvan az a félreértés, ami sok angol játékosnál: hogy ő elsősorban fizikális, nagy területeket fed le, rengeteget fut, ütközik, de futballban nem feltétlenül elég kifinomult.

Pedig Rice ennél sokkal több. Nyilván a futómennyisége, a területlefedése és a párharcereje elit szintű, de labdával is rengeteget fejlődött. Nagyon érdekes lesz, hogyan jön ki a João Neves, Vitinha vagy Fabian Ruiz elleni középpályás párharcokból. Most van igazán lehetősége megmutatni, hogy nemcsak egy nagyon jó Premier League-középpályás, hanem egy BL-győzelemre hajtó csapat vezére és első számú középpályása is tud lenni.

SZP: Ez taktikailag is kulcskérdés. A PSG-nél sokat beszélünk arról, hogy Kvarachelia, Dembélé vagy Doué milyen veszélyes, ha egy az egyben meg tud indulni a szélen. De az Arsenalnak is lehetnek ilyen egyéni fölényei, csak nem feltétlenül a széleken, hanem a pálya közepén. Ha Rice vagy Lewis-Skelly fel tud fordulni a labdával, és lendületből rá tudja vezetni a PSG védelmére, az nagyon kellemetlen helyzetet teremthet.

Lewis-Skellynek például az egyik legnagyobb erőssége, hogy középen fel lehet passzolni rá a labdát, háttal is meg tudja tartani, ki tud forogni, és utána elindul labdával. Ha ezt az Arsenal meg tudja csinálni a PSG letámadása ellen, akkor hirtelen már nem a PSG támadói kerülnek egy az egybe, hanem az Arsenal viheti lendületből a labdát a párizsi védelemre. És ha ebből Saka vagy Gyökeres kap labdát, akkor a PSG-nek már hátrafelé kell védekeznie, kiszolgáltatott helyzetben.

444: Ha valaki van olyan szerencsés, hogy szerzett jegyet, élőben mire érdemes figyelni? És a tv előtt?

SZP: Ha valaki nem taktikai szempontból akarja nézni ezt a meccset, akkor nézze a kispadokat. Komolyan: Mikel Arteta vagy Luis Enrique fog többet mutogatni, táncolni, hadonászni, karmesterként vezényelni, esetleg úgy viselkedni, mintha a következő passzsávot puszta kézmozdulatokkal próbálná a pályára rajzolni.

VB: Luis Enrique biztos ott lesz a kispadnál? Nem megy fel inkább a kakasülőre?

SZP: Nem hiszem, hogy egy BL-döntőn ezt a megoldást választaná.

Szerintem már csak szórakozásból is érdemes lesz figyelni őket, mert két eléggé temperamentumos edzőről beszélünk, akik ráadásul elképesztően nagy téttel bíró, óriási nyomás alatt lévő meccsen fognak dolgozni.

Ha pedig taktikai dolgokat néznénk, az stadionban nagyon nehéz, főleg ha nem olyan helyen ülsz, ahonnan jól belátod a pályát. Ott van a hangulat, a visszhang, és eleve nehéz végig fejben maradni. Az állított labdáknál és a kirúgásoknál viszont van idő figyelni. Kirúgásoknál például azt, amit Márk is mondott, hogy amikor a Paris Saint-Germain hozza ki a labdát, Ousmane Dembélé hova mozog, ki követi őt, követi-e egyáltalán valaki. Mert ha ott nem követik le, abból könnyen kialakulhat egy csúszás, amin keresztül ki tudják hozni a labdát.

SM: Stadionból szerintem teljesen más. Ha kint vagy egy BL-döntőn, szerintem nagyon nehéz úgy nézni a meccset, ahogy mi szoktuk, pláne szurkolóként. Ha ott vagy, akkor inkább add át magad az élménynek, mert abban a pillanatban nagyjából egymillió ember szeretne a helyeden lenni. Élvezd a stadiont, mert rengeteg történet lesz körülötted: a felvezetés, a félidő, a meccs utáni pillanatok. Ráadásul szerintem jó pillanatban lehetsz kint egy BL-döntőn, mert most inkább olyan támadó futballt látunk, amiről beszéltünk. Említettem már a Milan–Juventus BL-döntőt, gyerekként néztem, és hát azt szenvedés volt végignézni. Gyakorlatilag lövések sem voltak a meccsen, aztán tizenegyesekkel dőlt el.

SZP: Filozófusfoci volt, leállították a labdát középen, és mindenki elgondolkodott rajta, mi legyen.

SM: Tévé előtt viszont szerintem a legfontosabb, hogy néha ne a labdát nézd. Ez a legnehezebb dolog annak, aki először, vagy keveset néz focit. Néha ne a labdára koncentrálj, hanem arra, mi történik eggyel előtte, mert az fogja meghatározni, hova megy majd a labda. Ha ezt egyszer megtapasztalod, és észreveszed, hogy „hoppá, itt valami mást csináltak, ebből helyzet lesz”, akkor egy teljesen új világ nyílik meg.

VB: Nekem élőben mindig az adja hozzá a legtöbbet a meccs megértéséhez, amit a közvetítésben általában nem látni, például hogyan kommunikálnak egymással a játékosok a pályán. Ki megy ki az oldalvonalhoz, utána visszamegy-e, csinál-e valami mást állított labdáknál vagy kirúgásoknál, ki beszél kivel. A pályán minden egyes szögből más fog lejönni. Az is érdekes például, ki adja tovább az üzeneteket, ki integet mindenkinek letámadásnál, mert ebből ki lehet indulni, hogy kinek milyen a karaktere, és hol helyezkedik el a csapaton belül. Az Arsenalnál például az állított labdáknál van egy kifejezetten NFL-szerű jelzésrendszer, ezért azt is érdemes figyelni, ki hogyan szervezi a többieket. Ha valaki kimegy az oldalvonalhoz, kap egy utasítást, majd utána kicsit más területre kezd mozogni vagy mást csinál, akkor pontosan azt látod, amit ők ott egymás között megbeszéltek. Szerintem ezek felbecsülhetetlen élmények élő mérkőzéseken.

Cím feletti kép: FRANCK FIFE