

Amikor kedd este lefújták az 1–1-es döntetlennel végződő Bournemouth–Manchester City-meccset, Mikel Arteta, az Arsenal spanyol vezetőedzője épp a kertjében grillezett. Hivatalos lett volna a londoni edzőközpontba, ahol a csapattal együtt nézte volna a mérkőzést, de állítása szerint nem volt megfelelő lelkiállapotban, ezért húsz perccel a kezdés előtt inkább hazament a családjához.
„Egyetlen percet sem láttam, csak a háttérzajt hallottam a nappaliból, aztán megtörtént a varázslat. A legidősebb fiam nyitotta ki az ajtót, odarohant hozzám, sírni kezdett, majd megölelt, és azt mondta: bajnokok vagyunk, apa.”
A City pontvesztésével a vasárnapi utolsó forduló előtt biztossá vált, hogy az Arsenal 22 év és az utóbbi évek sorozatos ezüstérmei után végre megnyerte a világ egyik legkiélezettebb futballbajnokságának számító Premier League-et. A lefújás után Észak-London utcáin tűzijáték, éneklés és reggelig tartó őrület kezdődött, több játékos, köztük Declan Rice és Bukayo Saka még hajnali 5-kor is az Emirates Stadion előtt ünnepelt.
Ez az Arsenal 14. angol bajnoki címe, egyben a negyedik Premier League-elsősége, és az első a 2003–04-es veretlen, „Legyőzhetetlenek” néven emlegetett szezon óta. Ahogy azt több cikk, köztük az Athletic hosszú háttéranyaga is kiemeli,
a mostani siker nem egyetlen kiugró idény története, hanem egy hatéves újjáépítés eredménye, amelyet a klub ritka türelemmel, stratégiai következetességgel, jelentős pénzügyi befektetéssel és komoly kockázatvállalással vitt végig.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!