
A közoktatás megújítása az előttünk álló egyik legfontosabb és legösszetettebb feladat – írta Facebook-posztjában Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter, aki a terület vezetésére két neves szakembert kért fel.
Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárként, Csapodi Csaba pedig közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztosként dolgozik majd az oktatás megújításáért és a magyar gyerekek jövőjéért - jelentette be a miniszter.
Kókayné Lányi Marietta a gyermekközpontú iskola egyik legnevesebb hazai képviselője, tanítóként, pedagógusként, és a Gyermekek Háza iskola alapítójaként elsősorban az inkluzív oktatás és az sajátos nevelési igényű gyerekek támogatása a fő szakterülete, többszörösen kitüntetett szakember, többek közt 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst érdemkeresztjét is.
Csapodi Csaba közgazdász, matematikatanár, tanított középiskolában és egyetemen, részt vett tanterv- és tankönyvfejlesztésben, érettségi vizsga átalakításában, valamint hazai és nemzetközi oktatási projektek vezetésében.

Lannert Judit posztját azzal zárta:
Köszönöm, hogy vállalták ezt a munkát. Nagy feladat vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy közösen leszünk képesek olyan iskolákat építeni, amelyekben a gyerekek, a pedagógusok és a családok is újra bízhatnak. Sok sikert és kitartást kívánok a munkájukhoz.
Az oktatási minisztérium korábban megnevezett államtitkárairól itt és itt írtunk.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!