
Már elkezdte a tárgyalásokat a kormány Krausz Ferenccel az általa vezetett Élvonal Alapítvány jövőjéről, miután kiderült, hogy a tudományos tehetséggondozó a magyar tudományban elképesztőnek számító 261 milliárd forintos támogatásról kötött szerződést a választás előtt Hankó Balázs miniszterrel - írja a Magyar Hang.
Krausz alapítványa alig két hónappal az áprilisi választás előtt kapott igérvényt a fideszes kultuszminisztertől a hat év alatt folyosítandó állami támogatásra. Ennek nagyságrendje megegyezik azzal, amiből az MTA és a HUN-REN kutatóközpont gazdálkodhat, a felhasználásról azonban egy szűk körű kuratórium dönthet. A pénz a szerződés szerint kifejezetten a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Nobel-díjas fizikus személyéhez van kötve.
Mint a Magyar Hang mostani cikkében írja, az alapítvány felügyelő bizottsági tagjának Krausz az MCC-t igazgató Szalay Zoltánt, a Mandiner főszerkesztőjét kérte fel, noha ő sokkal inkább a fideszes ideológiai és propagandaüzemben játszott szerepéről, nem pedig a tudományos munkásságáról ismert. A lap kérdésére, hogy mi indokolta a felkérést, és hogy Szalayn kívül kik kerültek még be az fb-be, az Élvonal Alapítvány nem válaszolt.
A Magyar Hang úgy tudja ugyanakkor, hogy az alapítvánnyal már tárgyalásokat folytat az új Tisza-kormány a még Hankó által aláírt támogatásról. Amikor annak összege nyilvánosságra került, Magyar Péter azt írta, hogy felmondják a 260 milliárd forint közpénzről szóló szerződést. Később Magyar ugyanakkor már azt mondta, hogy hajlandók tárgyalni Krausz Ferenccel, aki teljes átvilágítást kért tőle.
A Magyar Hang információi szerint a váltást az magyarázhatja, hogy a kormány igyekszik békés megoldást találni, „már csak azért is, mert a finanszírozási szerződés elméletben csak mindkét fél együttes egyetértésével bontható fel vagy módosítható”. Ők úgy tudják, hogy a tárgyalásokon Krausz Ferenc hajlandónak mutatkozott elfogadni, hogy drasztikusan kevesebb pénzből működjön - de valamilyen formában fennmaradhasson az Élvonal. Mivel a modellváltó egyetemek fenntartóihoz vagy az MCC-hez hasonlóan KEKVA-típusú alapítványról van szó, őket is érinti a Tisza benyújtott alaptörvény-módosítása. Ha ezt elfogadják, a KEKVA-k alapítói jogait a kormány magához vonja, és ezt követően akár meg is szüntetheti őket.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!