
Benyújtotta az első, kormányváltás utáni alaptörvény-módosítást a Tisza, amivel nyolc évre korlátozzák azt, hogy meddig lehet valaki miniszterelnök. A változtatás visszamenőleg is érvényes, vagyis miután elfogadják, Orbán Viktor sem lehet többé miniszterelnök.
„A miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnökjavaslatára választja meg. Nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen - megszakításokkal együtt - már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. E nyolcéves időtartam számításakor az 1990. május 2. vagy azután betöltött miniszterelnöki megbízatást kell figyelembe venni”
- áll a Melléthei-Barna Márton és Hantosi István által benyújtott javaslatban.
Az, hogy a miniszterelnöki tisztség betöltését nyolc évben korlátozzák, a Tisza egyik leghangsúlyosabb ígérete volt. Ezt a mostani javaslat azzal indokolja, hogy „a jogállam helyreállításának érdekében alapvető fontosságú, hogy a miniszterelnök e közjogi funkciót csak meghatározott ideig tölthesse be. A demokrácia alapja, hogy a közhatalom gyakorlása időben korlátozott. A mandátumot a miniszterelnök esetében jelen helyzetben 8 évben indokolt korlátozni.”
A korlátozás nem csak a jövőre nézve érvényes, hiszen a nyolc év a szöveg alapján a rendszerváltástól, 1990-től számítandó. Orbán Viktor 1998 és 2002, valamint 2010 és 2026 között összesen húsz évig volt Magyarország miniszterelnöke, így többé nem töltheti be a tisztséget, miután a kormánytöbbség megszavazza az Alaptörvény összességében 16. módosítását. A korlátozás már a parlamenti szavazás másnapján hatályba lép majd.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!