
„Ha ennek a fele is igaz, az nagyon ijesztő” – mondta anyukám, aki 20 évig fideszes volt, de a választás másnapján rájött, hogy 16 évig hazudtak neki, és eddig burokban élt.
Ezután elkezdte bepótolni mindazt, amiről lemaradt az elmúlt hosszú években, mert a kormánypropaganda, a közmédia és a TV2 nem számolt be róla. „Mi ezekről eddig semmi nem hallottunk” - mondta, miután felhívott a választás másnapján és egy órát beszéltünk a kormány viselt dolgairól. Anyukám információéhségbe került, kétszer megnézte a Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet, a köztévés interjúját, az Orbán-család meggazdagodásáról szóló videókat. A cikk megjelenése után kiderült, hogy másoknak is azzal sikerült felnyitniuk hozzátartozói szemét, hogy kitartó beszélgetésekkel vagy a független sajtóra való előfizetéssel áttörték a propaganda burkát.
A Medián felmérése szerint is egyre többen vannak olyanok, akik a választás előtt még fideszesnek vallották magukat, most pedig már nem. A számok alapján a Tisza párt tovább erősödött, a Fidesz tábora pedig jelentősen csökkent. Magyar Péter pártja a teljes szavazókorú népességben 56 százalékot, a választani tudók között 66 százalékot kapna, míg a Fidesz 21, illetve 25 százalékot. Azóta az is kiderült, hogy a Magyar Pétert már a Fidesz-szavazók egyötöde alkalmasnak tartja miniszterelnöknek.
Bármi miatt is váltanak az emberek hirtelen pártreferenciát, 16 évnyi burokban élés után az ébredőknek van mit bepótolniuk! Ebben a cikkben nekik szeretnék segítséget nyújtani ahhoz, hogy kicsit képbe kerüljenek, miről maradtak le, miről felejtett el a kormánymédia beszámolni. A teljesség igénye nélkül (mert ahhoz egy kis könyvtárnyi könyv kellene) összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az ébredéshez.
Orbán Viktor szerette választói felé azt a képet mutatni, hogy egy egyszerű, szinte már hétköznapi ember, aki egy takaros kis parasztházban lakik Felcsúton, Horvátországba megy nyaralni, húsvétkor sonkát főz.
Eközben még a legszűkebb családi köre is eszeveszett mértékben gazdagodott. Kezdjük a vejével, Tiborcz Istvánnal. Tiborcz tulajdonosa volt az Elios Innovatív Zrt.-nek, ami sorra nyerte a magyarországi közvilágítás-korszerűsítési tendereket, jelentős részben uniós forrásokból finanszírozva. A pályázatok többségét eleve úgy írták ki, hogy az Elioson kívül nagyon nehezen tudjon bárki elindulni azokon, és egyéb bizonyítékok is rendelkezésre álltak: 2017 januárjában még egy hangfelvétel is előkerült, ami bizonyította, hogy a tulajdonosok már úgy tárgyaltak önkormányzatokkal világítási projektekről, hogy a tendereket még ki sem írták.
2017-ben az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF súlyos szabálytalanságokat, de a magyar igazságszolgáltatás nem szolgáltatott igazságot. Ehhez ajánljuk egy 8 évvel ezelőtti videónk megnézését:
Orbán Ráhel férje először 2019-ben került a 100 leggazdagabb közé az akkori 35 milliárd forintos vagyonával, de mára több mint 100 milliárd forintja van, rengeteg ingatlan, hotel és cég tulajdonosa, és külföldön (Spanyolországban, Lengyelországban és Szerbiában) is terjeszkedik, plusz három belvárosi palotát idén zsákoltak be. Vidám színes: Tiborcz alapkezelője a Tisza párt győzelmére játszott a pénzpiacon. Ezeknek az alapkezelőknek elég jól ment a NER-ben. Itt sok minden össze lett szedve róla.
Orbán Viktor szülei sem klasszikus magyar kisnyugdíjasok, Orbán Viktor apja, Orbán Győző tulajdonosa a Dolomit Kft.-nek, ami rendre beszállít állami beruházásokba. Például Orbán Győző gánti bányájából viszik az építőanyagot az M1-es bővítéséhez is. A cég egyre jobban teljesít, csak a külföldi vetélytársai tudják megelőzni.
A miniszterelnök apja tavaly 1,375 milliárdos osztalékot vehetett ki a cégből.
De nem kell ennyire mélyre ásni, ha az Orbán család meggazdagodását akarjuk megszemlélni. Elég, ha ezekre a fotókra pillanatunk, amelyek Hatvanpusztáról készültek, amely a hivatalos kormánypropagandai magyarázat szerint egy mezőgazdasági épület és különben sem Orbán Viktoré, hanem az apjáé, Orbán Győzőé.



Ahogy Ács Dániel kollégánk ebben a cikkben írta, a hatvanpusztai ranch az Orbán család mesés meggazdagodásának és egyúttal az országot ótvarként beborító hazugságnak a szimbóluma. Orbán Viktor az elmúlt időszakban olyasmikkel próbált magyarázkodni, hogy a hatvanpusztai uradalom nem is az övé, hanem a fateré, nem is palota, hanem félkész mezőgazdasági központ. Nyilván, nem is medencék épülnek a pázsitra, hanem feszített víztükrű vályúk és itatók. A zebra pedig a haveré, különben sem olyan zebra, ez inkább állatmentés, és nem is ott van, hanem kőhajításnyira. A másik irányban, mint a golfklub. De az sem az övé. Hanem az apjáé, de a Lőrinc üzemelteti, illetve most éppen a Tiborcz. Egyébként is, ez nem lopás, hanem értékmentés, sőt, műemlékvédelem.
Aki azonban ennél jobban elmélyedne abban, hogyan sikerült az Orbán-családnak a választóik számára szinte láthatatlanul meggazdagodniuk, azoknak itt a Direkt 36 filmje, A dinasztia:
És ha már a meggazdagodásnál tartunk: beszélnünk kell Mészáros Lőrincről. Ő az az ember, aki Orbán Viktor gyerekkori jóbarátjaként, egy gázszerelőként lett az ország leggazdagabb embere. Mészáros Lőrincnek naponta (!) 1,3 milliárddal nőtt a vagyona az előző évben, ami mostanra 1759 milliárddá duzzadt.
A teljesség igénye nélkül a cégek, amelyek Mészáros érdekeltségébe tartoznak:
Hogy a számok egy kicsit átélhetőbbek legyenek: itt egy kép, amin Mészáros Lőrinc Várkonyi Andreával szuperjachtozik.


És hogyan érte el mindezt? Hát nem gázszereléssel és nem is a tehetségével. Mészáros Lőrinc szeret azzal védekezni, hogy ő már a Fidesz-kormány előtt is milliárdos volt. Csakhogy ez nem teljesen igaz, erről és a mesébe illő meggazdagodás történetéről ebben a cikkben olvashatnak. Arról pedig, hogy mit reagált ő mindenerre, amikor elkaptuk egy újabb luxizás közben, itt nézhető meg:
De azért koránt sem ő az egyetlen, aki szépen megszedte magát az Orbán-rendszerből. Hosszú lenne ezeket mind végigvenni, de itt van néhány ízelítő:
Ő például itt Balásy Gyula. Balásy Gyula a Fidesz-kormány kedvenc plakátosa. Imádja a sportautókat, és volt miből vásárolnia, de már elég szép hajléka is lett Budán. Rogán Balásy cégeit hozta monopolhelyzetbe az állami kommunikációban, aztán a rendezvényszervezésben is. Balásy cégei egyébként a Transparency idén márciusi listája szerint 2021-2023 között összesen 336 milliárdnyi tendert nyertek el az állami kommunikációban. Ehhez jön még az udvari rendetvényszervezés. .


Ő pedig Szíjj László. Szíjj László a Mészáros Lőrinc 2.0. Ő a 6. leggazdagabb magyar. A NER-milliárdosai tőle bérlik a luxi jachtokat, miközben tulajdonosa a Duna Aszfalt Kft.-nek, ami több állami megbízás mellett, Mészáros Lőrinccel együtt nyerte el 35 évre az autópálya koncessziót potom 700 milliárd forintért.

Őket meg mindenki ismeri: Matolcsy György és fia, Matolcsy Ádám. Ferrari, Porsche, magánrepülőgép, luxuséttermek, százmilliós órák és mesés villák. Ez Matolcsy Ádám és barátinak élete. De mégis, hogy jött mindez össze? Ezt a videót ajánljuk:
Ezt a listát még nagyon hosszan lehetne sorolni, ezért csak Hadházy Ákos független képviselő néhány képével emlékezzünk meg arról, hogy a NER közeli emberek mennyire szeretik a drága dolgokat:



Az elmúlt években számtalan olyan ügy volt, amikor furcsa módon eltűntek pénzek vagy átjátszották őket. Ilyen volt például a magánnyugdíj pénztárak államosítása 2011-ben, de nézzük meg három közelebbi esetet, amelyek orvosi lovai voltak ennek a rendszernek (és a lopásnak).
Az azért mégis az egyik legdurvább sztori volt 2020-ból, amikor a Mátrai Erőművet adta el az állam Mészáros Lőrincnek olcsón, majd később sokkal több pénzért veszteségesen visszavásárolta tőle. Mészáros Lőrinc és üzleti köre 2018 tavaszán szerezte meg a Mátrai Erőmű 73 százalékát 5,9 milliárd forintért. De az MVM-nek (vagyis a magyar államnak) ekkoriban valamiért nem kellett ennyiért, majd nem sokkal később már 17,4 milliárdért vehették meg Mészároséktól a veszteséges erőművet úgy, hogy addigra a tulajdonosok minden tartalékot kivettek belőle. A Mátrai Erőmű tulajdonosváltásairól ebben a cikkben írtunk.
Ehhez pedig azt a videós interjúnkat ajánljuk, amit Mészáros Lőrinccel készítettünk, aki azt kérdezte tőlünk, „hát, hogy lenne ő Orbán strómanja?”.
Nem is olyan régen, az előző ciklusban látott napvilágot az úgynevezett Völner-Schadl ügy. Röviden összefoglalva az történt, hogy Varga Judit egykori helyettesét, Völner Pál államtitkárt hivatalosan 2021 decemberében gyanúsították meg azzal, hogy hosszabb időn keresztül kenőpénzeket fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől (több mint 80 millió forintot), hogy az Igazságügyi Minisztériumban lepapírozza a végrehajtókkal kapcsolatos ügyeket. Völnerre 8 év börtönt kért az ügyészség. A NER eddigi történetében ő a legmagasabb rangú fideszes, aki korrupciós vádak miatt bukott meg. De amikor 2022 januárjában a 444 elkezdte bemutatni a Völner-iratokat, kirajzolódott, hogy a szövevényes ügy jóval magasabbra ér, egészen Rogán Antal propaganda miniszterig. Az alábbi videót ajánljuk a képbekerüléshez:
Folytassuk egy közelmúltbeli eseménnyel, ez pedig a Magyar Nemzeti Bank körüli botrány, ahol súlyos közpénz milliárdok csúsztak le az aranybudin (de erről majd később.) Az egy évvel ezelőtt kirobbant ügy bonyolult volt, de szerencsére Rovó Attila kollégánk ebben a cikkében elég közérthetően elmagyarázta:
Van ugye a Matolcsy György, nagy fideszes régóta, már a legelső, 1998-as Orbán-kormányban gazdasági tanácsadó meg miniszter volt, aztán 2010-ben megint miniszter lett. 2013-ban ő lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke, érted, ez eleve mi, hogy egy full fideszes ember lesz a független MNB elnöke? Mondjuk mindegy, korábban is volt már ilyen, lett is ilyen.
Na, de jön a lényeg. 2014-ben elkezdett az MNB alapítványokat csinálni. Alapítványokat. De nem úgy, hogy lehet adakozni nekik, és azt eljótékonykodják, meg segítenek szegényeken, hanem úgy, mintha egy céget csinálna, beleteszi a jegybank pénzét, szóval a közpénzt, és onnantól szevasz, az az övé, elkezd vele bizniszelgetni.
Amúgy óriási forma volt a Matolcsy, mert az volt a szöveg, hogy ő akkora mágus, hogy egy csomó nyereséget csinált a jegybanknak, és ezt a nyereséget teszik bele az alapítványokba, szóval nyugi legyen, nem ellopja a közpénzt, hanem pont, hogy gyarapítja.
Oké, tehát ott vagyunk, hogy 2014 van, az MNB csinált magának közpénzt, és beleöntötte az alapítványaiba, volt belőle az elején vagy hat, mindenféle Pallas Athéné izébizé, amik összesen 266 milliárdot kaptak az úgynevezett jegybanki nyereségből, aztán összevonták őket eggyé.
És aztán mi történt? Az, hogy kitolták a Matolcsy család haverjainak. Ők kaptak mindenféle zsíros bizniszt az alapítványoktól. Övék lett például általában az alapítványok által megvett ingatlanok felújítása, bebútorozása, ők csinálták a kommunikációs feladatokat satöbbi. Matolcsy Ádám barátai, Somlai Bálint, Száraz István, Pintér Máté. Sok milliárd forint ömlött nekik, jegybanki bizniszek haszonhúzói lettek, ők meg vették a Ferrarikat, Porschékat, magángépekkel jártak, luxuséttermeket nyitottak, ingatlanokat szereztek a Balatonon, New Yorkban, Dubajban, a Svábhegyen, műgyűjtők lettek Londonban, megvették az Origót, tényleg lehetetlen felsorolni mindent. Folyamatosan írt erről a sajtó, csináltunk róla videót mi is, de a Fideszt nem különösebben zavarta.
Miközben a haverok gazdagodtak, az alapítványi cégek folyamatosan jó béna befektetéseket csináltak, és egyre csökkent a vagyonuk, konkrétan csődközelbe kerültek.
266 milliárd forint, mai értékén 460 milliárd forint csak úgy elhussant.
Tovább is van, mondjam még? Itt lehet elolvasni a teljes ügyet közérthetően.
Az viszont már csak egy évvel később, 2026. márciusában derült ki, hogy mi az isten került számilliárdba a Magyar Nemzeti Bank székhelyének felújításában. Nem fogod elhinni: például a harmincmilliós aranybudik.

Na és ki végezte ezt a remekbe vett felújítást? Hát, hogyhogy nem, Matolcsy György fiának, Ádámnak a barátja, Somlai Bálint érdekeltségébe tartozó Raw Development, akit már a cikk korábbi részeiben is emlegettünk.
A székház aranyba öntött felújításáról, az arany vécékefetartóktól a 11 milliós márványig, ebben és ebben a cikkben lehet jókat olvasni.
Megint ugorjunk vissza kicsit a múltba, ugyanis nem a Nemzeti Bank székházának felújítása volt az egyetlen szürreális beruházás az Orbán-kormány alatt. Hogy hogyan kell elkölteni milliárdokat, és közben eladósítani hosszú évekre Magyarországot, az igen jól ment az Orbán-kormánynak.
Kezdjük azzal, amit a választási vereség után még részben Orbán Viktor is elismert, hogy elrontották. Ez pedig nem más, mint a Paks II. beruházás. Nem könnyű visszaemlékezni, de az eredeti kormányzati ígéret szerint „az első új paksi blokk 2023-ban kezdhet működni”. Tíz éven át folyamatos volt az ígérgetés, csak egyre tolódó határidőkkel, hogy mikor kezdhet termelni az atomerőmű. De a kormány tavaly év eleje óta már nem is nagyon ígérget, és a legoptimistább számítások 10 éves (!) csúszással, 2033-as kezdéssel számolnak.

És közben mi történt? Picit drágult a beruházás összege, hiába volt az fix szerződésben rögzítve az oroszokkal.
Azt már 2024. novemberében tudni lehetett, hogy súlyos száz-, ha nem ezermilliárdokkal nőhet Paks II. ára, miután az orosz Roszatom közölte, hogy a tíz évvel ezelőtt megkötött fix áras szerződés szerint nem tudja megépíteni az új magyar atomerőművet, a kormány pedig ennek hatására megteremtette az orosz áremelés lehetőségét.
Holott így is hatalmas összegről van szó – pláne ha forintban számolunk. A 2014-es, eddig fix árasnak hitt megállapodás 12,5 milliárd euróról szólt, ami önmagában azzal megdrágult, hogy a forint iszonyúan sokat gyengült a szerződés aláírása óta: az akkori árfolyamon 3756 milliárd forintos beruházás mai árfolyamán már nagyjából 5130 milliárd forintos költséget jelent. És ha mindez még nem lenne elég, erre jött még rá, hogy az Európai Bíróság ítélete megsemmisítette a Paks II. építésének finanszírozásával kapcsolatos, 2017-ben született európai bizottsági engedélyt.
Ha már külföldi hitelről és gigaberuházásokról beszélünk, meg kell említeni a Budapest-Belgrád vasútvonalat, ami minden idők legnagyobb vasútfejlesztése Magyarországon, titkosított kínai gigahitelből, kínai kivitelezőkkel. A magyar részről több mint 800 milliárd forintba kerülő beruházás 85 százalékban kínai hitelből valósult meg, ebből épült ki a magyar szakasz. A beruházás haszonhúzói pedig nem mások voltak, mint Orbán Viktor édesapja, Orbán Győző és Mészáros Lőrinc.
A paksival ellentétben, ez a beruházás már befejeződött, a vonalon naponta kemény hat darab tehervonat közlekedik, a személyszállítás pedig még mindig nem kezdődhetett meg technikai probléma miatt.
A szupertitkos beruházásról, ami az országot eladósítja, Orbánékat pedig gazdagítja ebben a videóben számoltunk be részletesen:
Folytassuk más, a kormány szerint fontos beruházásokkal: a stadionokkal. Van egy nagyon híres stadion, a felcsúti, amiről Orbán Viktor is beszélt már, leginkább úgy, hogy a felesége mennyire nem örült annak, hogy egy betonfal eltakarja a kilátást a konyhából. Ez a betonfal nem magától nőtt ki a földből, az Orbán Viktor által alapított akadémia része. Itt elvileg játékosok nevelésével foglalkoztak volna, aztán valahogy úgy alakult, hogy egy NB I-es csapat lett belőle, fiatal magyar játékosok helyett inkább külföldiekkel. A stadiont Orbán szerint vállalkozók támogatásából építették fel, valójában közpénzből húzták fel. A felcsúti foci az Orbánék által kitalált tao-rendszer legnagyobb nyertese. Ez lehetővé tette, hogy cégek a társasági adójuk egy részét ne a költségvetésbe fizessék be, hanem a sportot támogassák belőle. És valahogy úgy gondolták sokan, hogy egy Fejér megyei kistelepülés csapata kiválóan tudná felhasználni a költségvetésből így kiterelt adóforintokat. Lett aztán minden a felcsúti Disneylandben, 100 milliós futódomb, sportcsarnok, amit Mészáros Lőrincék építettek és 11 milliárdért még olyan négycsillagos sportszálló is, ami nem gyerekbarát.
Tíz év alatt összesen 158,9 milliárd ment a felcsúti fociba.
Hogy mit ajánlunk azoknak, akik kíváncsiak erre a csodára? Egy felcsúti utat az EU-s pénzből épített, de alig használt kisvasúttal, a csónakázótóval és az abszurd méretűvé duzzadt sportteleppel, ahol túszul ejtették Puskás Ferenc és az Aranycsapat hagyatékát.
Mindeközben a kormány azt állította, hogy a magyar gazdaság jól/jobban/még jobban teljesít. A valóság viszont a számokban elég jól mérhető, még ha ezek soha nem juthattak el a propagandamédián keresztül a Fidesz-szavazókhoz.
Először is itt egy grafikon, ami jól mutatja, hogy a 16 év kormányzás alatt mennyit drágult az élet:
És erre lehet azt mondani, hogy jó-jó, de háború van a szomszédban, mindenhol drágult az élet. Igen, csakhogy a Fidesz ostoba gazdasági intézkedéseinek köszönhetően nálunk a legmagasabb az infláció az Európai Unióban. Nem hiszi? Pedig sajnos így van:
Mindeközben a kormány azt tolta, hogy a magyar gazdaság jól teljesít. Hát nem egészen:
Igaz, a mellélövésekben nagy szerepe volt a vizionárius Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek is, akinek sosem sikerült eltalálnia, hogyan is fog működni a magyar gazdaság.
Nade, hogy nőtt az Európai Unió más országaiban a gazdaság? Ebben is épp olyan sereghajtók vagyunk, mint az inflációban:
Ezt a gazdasági helyzetet örökli meg a Tisza-kormány, ráadásul Nagy Mártonék arról is gondoskodtak, hogy a választás előtt kisöpörjék szinte teljesen az államkasszát. Csak márciusban 1313,6 milliárd forintos lyukat ütöttek az államkasszán.
Ezzel együtt az év első három hónapjában összesen 3420,4 milliárdos hiányt halmoztak fel. (Érdekesség: tavaly november végéig nem jött össze ekkora deficit.) Ez utóbbi az eredeti, költségvetési törvényben rögzített éves hiánycél 81 százalékát teszi ki.
Kicsit lépjünk vissza megint néhány évvel ezelőttre, ugyanis beszélnünk kell egy nagyon súlyos dologról, ami az Orbán-rendszerben a Covid ideje alatt történt. Ez pedig az, hogy egy kiszolgáltatott helyzetben, hogy sikerült megint lopni, és elérni (és aztán elhallgatni), hogy világszinten rekordhalálozást produkáltunk.
A Fidesz-szavazókhoz ez a történet eddig úgy juthatott el, hogy a miniszterelnök egy személyben tökéletesen levezényelte a járvány elleni hibátlan védekezést.
Éppen csak arról nem esett szó, hogy a hivatalos adatok szerint a covidban Magyarországon 43 297-en haltak meg 2020 és 2023 között. Ezzel pedig az Egészségügyi Világszervezet szerint lakosságarányosan a magyarországi a harmadik legrosszabb covid halálozási adat a világon(!).

Az alábbi linkeken lehet arról olvasni, hogy ezt milyen elhibázott intézkedésekkel sikerült elérni, hogy milyen összevissza hoztak jogszabályokat és milyen késlekedések miatt futhatott fel a harmadik hullám, nagyon sok áldozatot szedve.
De nem ez volt a járvány alatt az egyetlen olyan súlyú dolog, amelybe más országokban kormányok buknának bele.
2020 tavaszán a Külgazdasági és Külügyminisztérium összesen 300 milliárd forintért vásárolt lélegeztetőgépeket: 16 ezer darab érkezett Kínából, többek között maláj, kínai, magyar és szlovák hátterű cégeken keresztül. Az, hogy nagy üzlet volt a kínai gépek értékesítése, jól mutatja, hogy az a maláj férfi, aki 6258 lélegeztetőgépet szállított a magyar kormánynak, vett egy magánrepülőt és egy luxusjachtot. A beszerzett 16 ezer eszköz továbbra is raktárban áll, eladni nem sikerült őket, és nyoma sem maradt a lélegeztetőgép-beszerzés legnagyobb hazai nyertesének.

A bizniszből ismert 100 milliárdos vállalat, a Geneplanet beszerzései Szlovéniában korrupciós botrányt robbantottak ki. Aztán kiderült, hogy Takács Péter jelenlegi államtitkár sógora egy lélegeztetőgép-bizniszben érdekelt cégnél dolgozott. Az államtitkár szerint a sógora csak alkalmazott volt a cégnél, de a cégnyilvántartásból kiderült, hogy a lélegeztetőgép-szerződésekkel egy időben, a koronavírus-járvány első hullámának idején, 2020 áprilisában alapított cégnek a kezdetektől egészen a 2024. júniusi végelszámolásig az ügyvezetője volt (a társaságról ebben a 2022-es cikkünkben bővebben is írtunk).
A Fidesz-szavazók másról sem hallhattak a kormánymédiából csak arról, hogy Magyarország így meg úgy őrzi meg a szuverenitását.
Ehhez képest az oroszok úgy rángatták a külügyminiszterünket, ahogy akarták, sőt a választás előtt még az is kiderült, hogy tök lazán beengedtünk orosz kémeket az országba.
De aggódni nem kell, a magyar titkosszolgálatok is keményen dolgoztak az Orbán-kormány alatt, csak éppen nem mindig Magyarország érdekében, hanem időnként a politikai ellenségeket próbálták legyakni titkosszolgálati módszerekkel.
Ilyen volt például a 2021-es Pegasus-botrány. Nem, nem a szárnyas lóra gondolunk, hanem arra az izraeli kémprogramra, amit újságírók, üzletemberek telefonjára telepített a Belügyminisztérium, hogy lehallgassa őket. A Pegasust az NSO nevű izraeli cég gyártja, és csak az izraeli védelmi minisztérium engedélyével adhatják el másoknak, az NSO állítása szerint kizárólag állami szerveknek és kormányoknak. Az elmúlt években több országban világossá vált, hogy a programot politikai célokra is használták. Így került célkeresztbe Németh Dániel, a 444 jelenlegi kollégája is, aki azt a "bűnt" követte el a kormányzat szemében, hogy lefotózta például Mészáros Lőrincet a jachton.
Az "ellenfél" gyengítése titkosszolgálati módszerekkel azonban itt nem állt meg.
Először Szabó Bence volt rendőrszázados állt elő a Direkt 36 videójában azzal, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) nyomására a Tisza két informatikusa ellen indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A pedofilvádról gyorsan kiderült, hogy hamis, de aztán kiderült hogy rejtélyes ismeretlenek arra próbáltak rávenni a Tiszának akkor, illetve korábban dolgozó informatikusokat, hogy adjanak nekik hozzáférést a párt rendszerihez. Szabó Bence azt mondta, a titkosszolgálati akció célja az ellenzéki párt bedöntése lehetett.
Később az egyik informatikus is előállt, aki a 444-nek adott először interjút, és mesélt arról, hogyan próbálták behálózni. Mindehhez ezt az összefoglaló videót ajánljuk:
Mindezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha ilyen súlyos dolgok történtek az Orbán-kormány alatt, akkor mégis mit csinált az igazságszolgáltatás. A legtöbb esetben vagy nem történt semmi, vagy az olyan nyilvánvaló ügyekben, mint az MNB-botrány, húzta az időt az ügyészség.
Megvan még a cikk elejéről az Elios-ügy, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István szétlopta az uniós támogatást? Na, ott például pár hónap alatt bűncselekmény hiányában megszüntette a rendőrség a nyomozást, pedig előtte az unió csalás elleni szerve 2018 januárjában zárta le két éves nyomozását, és jutott arra, hogy súlyos szabálytalanságok övezték a cég közbeszerzéseit.
A legbeszédesebb talán az, hogy a választások után viszont rögtön súlyos ügyekben ébredt fel az ügyészség és kezdett el turbófokozatban nyomozni. Ilyen például, hogy hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozás indult Szabó Bence volt százados nyilatkozata nyomán, vagy a csádi misszió nyomán. Utóbbi esetében állítólag Orbán fiának fejéből pattant ki a remek ötlet, hogy küldjünk magyar katonákat meghalni egy afrikai országba több milliárdnyi közpénzen.

Na és ki volt az a remek kádár, aki megakadályozta eddig ezeknek az ügyeknek a kivizsgálását? Polt Péter, aki legfőbb ügyészből lett az Alkotmánybíróság elnöke 2025-ben, miután kétharmados többséggel megválasztották. Legfőbb ügyészként a Fidesz golyófogója volt, a NER kiépülését számos intézkedése, illetve annak hiánya segítette, a trafikmutyitól az Elios-botrányon át több uniós támogatást érintő korrupciógyanús ügyig lehetett neki hálás a Fidesz, amelynek Polt korábban tagja volt. Még bőven lehetne mesélni a magyar alkotmánybíróság függetlenségéről és a hatalmi ágak szétválásáról.
De nem csak a magyar igazságszolgáltatást akadályozta a kormány, hanem más országokét is. Például a saját házájában korrupcióért elítélt macedón miniszterelnök 2018 novemberében érkezett Magyarországra, a gyanú szerint a magyar diplomácia aktív segítségével. Menedékjogot kapott, majd bejáratos lett magyar kormányzati körökbe, az igazságszolgáltatás pedig azóta se érhette utol, mert a magyar kormány nem adta ki Macedóniának.
Megvan, hogy a Fidesz-kormánynak mennyire fontosak voltak a gyerekek és a családtámogatások? Megmutatjuk mennyire.
Ez a grafikon ékes példája annak, hogy mennyire nem sikerült ösztönözni a gyerekvállalást:
Ami a gyermekvédelem terén történt, az pedig egész penetráns. Az bizonyára a Fidesz-szavazóknak is feltűnt, hogy lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter is, miután kiderült, hogy Novák kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak.
Az viszont már kevésbé juthatott el az M1 nézőihez, hogy kik voltak a valódi felelősök ebben az ügyben.
Már Novák Katalin lemondásának másnapján kiderült, hogy az egykori emberminiszter és református püspök-lelkipásztor lobbizása kellett ahhoz, hogy az elnök kegyelmet adjon K. Endrének. Azt is mi írtuk meg, hogy Balog Zoltán miniszerként már 2012-ben kapott jelzést az ombudsmantól a bicskei gyermekotthonban történtekkel kapcsolatban – ahogy a legfőbb ügyész, Polt Péter is. Az állam 2013-ban át is vett (ettől függetlenül) minden gyermekotthont, de még ezután is évek teltek el hasonló körülmények között, Balog felügyelete alatt.
Balog február 13-án videóüzenetben jelentette be, hogy valóban támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét, de nem mond le, marad a református zsinat lelkészi elnöke, egyházának vezetője. Végül három nappal később, a református egyház tagjainak hangos tiltakozása után közölte, hogy mégiscsak megy.
A ferdítetlen valóságról az ügyet elsőként megíró Kaufmann Balázs interjúját ajánljuk:
A kegyelmi botrányt nem is olyan sokkal követte a Szőlő utcai botrány, amiről a propaganda fogyasztók csak szőrmentén hallhattak, vagy úgy, hogy elítélt, veszélyes bűnöző gyerekeket tök oké rúgdosni és megverni. Szerencsére erről is írt Rovó Attila kollégánk egy nagyon közérthető cikket, amiből csak pár sort idéznék:
Szóval van egy javítóintézet Budapesten, mindenféle rossz arc gyerek kerül oda, akik elkövettek valamit, vagy gyanúsítják őket valamivel. Full állami cucc, valamelyik minisztérium alá tartozik. De nem börtön, itt kéne olyasmi nevelést, oktatást, szakmát kapniuk, hogy aztán ne bűnözzenek tovább, mégiscsak gyerekek, akik még nagyjából azt csinálják, amit maguk körül látnak.
Ennek az igazgatója volt 14 éven át egy faszi, Juhász Péter Pál, aki a legaljasabb gyökér volt. De tényleg, mint a filmekben. Eleve azután lett igazgató, hogy bemártotta az elődjét, aztán összejött egy volt állami gondozott csajjal, és ketten együtt behálóztak más állami gondozott lányokat. Nem a Szőlőből, mert ott fiúk vannak, hanem máshonnan. Ezt Juhászék elkezdték, amikor a gyerekek 12-13 évesek voltak, aztán a beetető időszak után prostituáltakat csináltak belőlük, és elszedték tőlük a pénzt.
Nemcsak a hálózatát szervezte és működtette, hanem a Szőlő utcát is durván nyomta. Az irodájából külön szoba nyílt franciaággyal és zuhanyzóval, vannak súlyos állítások, hogy miket csinált a gyerekekkel, a fiúkkal is, nem akarod tudni. Közben a gyerekeket ütötték-verték, mint a répát, de nem ám csak a rendészek, hanem pszichológusok is, hát tényleg, mi ez már? Az ott dolgozók meg fedezték egymást, de főleg Juhászt.
Ezekről a verésekről Juhász Péter (de nem az, hanem egy másik) tett közzé felvételeket:

A fickó környezetében nem voltak hülyék, csomóan látták, hogy mit művel, többen szóltak is a rendőröknek, a minisztériumnak meg másoknak a gyermekvédelmi rendszerben, hogy 12-13 évesek körül sertepertél ő és a nője. De valahogy csak nem sikerült lépnie senkinek, konkrétan 14 éven át ment ez így, miközben ő Lexusszal járt, utazgatott, a nőjének meg gigantikus Ford pickupja volt, és a Facebookon is posztolgattak az egészről. Ja, és közben előadta a nagy ifjúságvédő okostojást, díjakat, kitüntetéseket kapott, tévében nyilatkozgatott a sanyarú sorsú gyerekekről és az ő nagy küzdelméről értük, a szív is megszakadt.
Gondolom, az sem segített a nagy leleplezésben, hogy a faszi előadta a nagy fideszest, aki be van kötve helyekre. Nem tudjuk még, hogy hazudott-e ebben, de eleve egy fideszes arc ajánlására lehetett főnök a Szőlő utcában, plusz olyanokkal bizniszelt régebben mindenféle cégekben, akik aztán tényleg magasra jutottak a NER-ben. Aztán mégis történt valami, mert májusban a fickót őrizetbe vették az élettársával együtt.

És miközben a kormánymédiából folyt a családbarát propaganda, a magyar oktatás romokban hevert, és aki ez ellen szót emelt, azt ki is rúgták. Ennek ikonikus pillanata volt, amikor a tanárok már úgy tiltakoztak a bődületes tanárhiány és az alacsony fizetések ellen, hogy polgári engedetlenkedésbe kezdtek, azaz nem vették fel a munkát. Erre mi volt a hatalom válasza? Hogy a tankerületekben ülő csinovnyikok elkezdték kirúgdosni a tanárokat. Hónapokon keresztül a gyerekek vonultak utcára kirúgott tanáraikért:

De nem csak a közoktatás szenvedte meg az Orbán-kormányt, a felsőoktatás is. Volt, ahol a hatalom Vidnyánszky Attila képében erővel jelent meg, és egyszerűen átvette például a Színház és Filmművészeti Egyetem irányítását, mert azt túl liberálisnak találták. Erről cikket itt lehet olvasni, videót nézni pedig itt:
Volt, ahol pedig ennél finomabb módszerrel belekényszerítették a megfelelő támogatások hiányában kivéreztetett állami egyetemeket, hogy alapítványi fenntartásba kerüljenek. Na és kik ültek be az alapíttványi egyetemek kurratóriumába, vagyis irányító szervébe? Hát hogyhogy nem, kormánytagok vagy kormányközeli emberek. Arról, hogy pontosan kik kaptak helyet jogtalanul a magyar felsőoktatás vezetésében, és ezért milyen drágra árat fizetett Magyarország a Qubit cikkében lehet részletesen olvasni.
Azt, hogy mindez ne jusson el a szavazókhoz, nem bízta a véletlenre a Fidesz. Tizenhat év alatt szisztematikusan vásárolták fel szinte a teljes magyar nyilvánosságot.
2016-ban már szinte az összes megyei lap egy kézbe került, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworkshöz. Jött is a központi üzenet a megyei lapokhoz, hirtelen mindenhol egy vezércikk volt olvasható:

Ezt követte, 2018. november 28., amikor egyetlen nap leforgása alatt vált óriási „sajtóbirodalommá”, amikor kormánypárti üzletemberek egyszerre „ajándékozták” oda sajtóérdekeltségeiket – köztük a megyei napilapok, az Origo, a Retro Rádió, az Echo TV és a Lokál kiadóit – az alig pár hónapja létrejött szervezetnek, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, vagyis a KESMA-nak.
Mit jelent ez? Azt, hogy 476 médiatermék kiadója került egyetlen kézbe.
Ezután már nem sok olyan független médium maradt Magyaországon, akik a kormányzati üzenettől eltérő tájékoztatásra adták a fejüket. Aztán az állampárt szép lassan ezeket is elkezdte bedarálni: a Népszabadságot bezárták, az Origo átvették 2018-ban, majd 2021-ben az Indexet, a Fidesz médiabirodalom utolsó áldozata pedig pár hónappal ezelőtt a Blikk lett.
Eközben pedig folyamatosan fenyegették a független sajtót, igyekeztek elzárni azokat a forrásokat, amelyekből eldöcögtek az elmúlt évek alatt ezek a sajtótermékek.
A témához ezt a cikket ajánljuk elolvasásra, és ezt a videót:
Az ébredőknek továbbra is érdemes lesz követnie a független sajtót, ugyanis várhatóan még sok csontváz fog kiesni a szekrényből, miután 16 év után leköszön a Fidesz-kormány.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!