Lánczi Tamás szuverenitásvédelmileg a teljes „nyugati elitet” kioktatta Marc Carney történelmi beszéde után

Történelminek titulált beszédet mondott kedden Mark Carney a davosi Világgazdasági Fórumon, a kanadai miniszterelnök kimondta azt, ami már sokak számára régóta nyilvánvaló volt: az Egyesült Államok vezette, közös szabályokon nyugvó világrendnek vége.

Többek közt úgy fogalmazott:

„Hadd legyek őszinte: nem átmeneti időszakot élünk, hanem szakadást. Az elmúlt két évtizedben a pénzügyi, egészségügyi, energetikai és geopolitikai válságok sorozata nyilvánvalóvá tette a globális integráció kockázatait. De az utóbbi időben a nagyhatalmak elkezdték fegyverként használni a gazdasági integrációt. A vámokat nyomásgyakorlásként, a pénzügyi infrastruktúrát kényszerítő eszközként, az ellátási láncokat kihasználható, sebezhető pontként.”

Donald Trump már másnap reagált Carney beszédére, mondván: Kanada inkább legyen hálás az USA-nak. De mostanáig kellet várni, hogy valaki úgy igazán helyére tegye a kanadai miniszterelnököt.

A munka dandárját Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke vállalta magára, aki terjedelmes, és szerencsére angol nyelvre is lefordított Facebook-poszttal reagált a davosi felszólalásra, így legalább Carney-nak nem kell a Google fordítójával babrálnia, ha kíváncsi lenne rá, hogyan értékelte mondandóját a magyar szuverenitás felkent őre.

Lánczi kezdésként felhívja a figyelmet arra, hogy a beszéd gerincét a szuverenitás adja, „az általuk [vagyis a »globalista sajtó« által, ami épp körberajongja ezt a beszédet] egyik leginkább megvetett, gyűlölt kifejezés”, majd úgy folytatja:

„Első, felületes hallásra úgy tűnhet, hogy mindaz, amiről ez az ember most beszél, az azonos a magyar kormány több mint egy évtizede képviselt szuverenista álláspontjával. Mintha végre, sok év után a Carney mögött álló, őt magasba emelő nyugati elit is megértette volna: szükség van a nemzetállamok önrendelkezésére, a nemzetek közötti szabad, nyomásgyakorló hálózatok által szabott korlátoktól mentes párbeszédre, természetes együttműködésre, mintha szerintük jogunk lenne arra, hogy olyan országban, úgy és azokkal éljünk, akikkel mi jónak látjuk.”

Csakhogy Lánczi Tamás szerint Carney beszédében épp minden az ellenkezőjét jelenti a fentebb felvázoltaknak, ugyanis Lánczi értelmezésében Carney szuverenitás alatt azt érti: „ők, a globalista elit, a régi világrend kiszolgálói és kedvezményezettjei ádáz módon mindent meg fognak tenni azért, hogy átmentsék hatalmukat, megtartsák pozícióikat.”

Lánczi Tamás úgy véli, a „nyugati elit” valójában nem a nemzetek szuverenitását félti, „hanem a saját »szuverenitását«, a saját kiváltságait, és ezért küld harcba mindenkit”, az pedig - állítja Lánczi - nem számít nekik, hogy ezért az állampolgárok mekkora árat fizetnek.

„Ők mindent el fognak követni – bármekkora őrültség legyen is –, hogy mindaz, ami a halványuló hegemóniájukat még kifejezi, megmaradjon: a harmadik világból tömegesen beáramló migráció, az európai népességcsere, az LMBTQ-propaganda térnyerése, az új generációk mesterséges identitásvesztése és a számukra nagy üzletet jelentő háború Oroszországgal.”

Lánczi szerint már az új ellenséget is megnevezték (természetesen az Amerikai Egyesült Államokat), majd dörgedelmes sorokkal zárja szuverenitásvédelmi szempontú elemzését.

„Ez az egykor Amerika vállai mögül hangoskodó elit magára maradt, már nem vigyáz rá senki, sarokba szorították. Most pedig az országaik megmaradt erőforrásait, erejét is elégetnék azért, hogy még néhány évig hatalmon maradjanak. Ez a végjáték, aminek ők mindenképpen a vesztesei lesznek, rajtunk az múlik, hogy velük bukunk vagy túléljük őket.”

Azt a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője nem helyezte kontextusba, hogy Donald Trump amerikai elnök milyen módokon avatkozott be olyan államok szuverenitásába, mint mondjuk Venezuela, ahogy azt sem elemezte, hogy a vámháborúval hány ország szuverenitásába igyekezett az amerikai elnök beletrappolni, hogy vajon mennyire lehet problematikusnak tekinteni szuverenitásvédelmi szempontból, amikor Trump csak úgy átnevez egy öblöt, netán azt, hogy bejelenti az igényét Grönlandra, és amikor Grönland és Dánia nem adja át azonnal a kulcsokat, akkor különféle fenyegetésekbe bonyolódik.

Lánczi Tamást ezek a szuverenitásvédelmi kérdések nem annyira izgatták, ellenben fontosnak tartja megjegyezni, hogy egyes országok vezetői mindenféle eszközöket bevetnek, hogy a hatalmukat megtartsák. Nahát.

A szituációt egyébként így ábrázolnám egyszerűen:

Vagy ezzel a kis videóval:

Vajon erre mit lép Mark Carney?

Lánczi teljes posztja alább olvasható: