Mintha a Komjádi bejáratánál papuccsal adtak volna egy kurva nagy pofont

Ott áll Hosszú Katinka az úszómedence kicsempézett fenekén. Mosolyogva odaintek neki, ő visszaint. Közelebb lépnék, de elém áll egy nő, a kezében kerek tálcával, a tálcán csavaros kupakos gyógyszeres üvegcsékkel. „Így talán képes leszek utolérni és meginterjúvolni” – gondolom magamban, és további gondolkodás nélkül felhajtom az egyiket. A keserűség, a csípés és a szédülés olyan erővel taszít mellbe, hogy a Központ előtti járdán találom magam hajnali fél háromkor, a negyedik Tubi után. Ijedten nyúlok a másik fajta üvegcse felé. Ennek már elolvasom a címkéjét, mielőtt leküldeném. „Búzafűlé”. A meghökkentő édesség vág szájba először, majd olyan érzésem támad, mintha kompromisszummentesen bulizó birka lennék Las Vegasban, aki éppen egy titokzatos okból csukamájolajjal megöntözött golfpálya füvét legeli.

Az esetleges látszat ellenére nem egy álomban járunk. Hanem Hosszú Katinka és a pasija, Gelencsér Máté „Koool” névre keresztelt szuperegészséges kajáldájának sajtóbemutatóján, a Szent István körúton, sréhen szemben a Vígszínházzal. És mindenre van magyarázat. A Kool annyira egészséges, hogy az ajtóban gyógyszeres fiolákra emlékeztető, csavaros kupakos üvegcsékbe töltött, hidegen préselt gyömbér-

és búzafűlével fogadtak.

A hely dizájnja pedig úszómedencét idéz a kicsempézett padlójával és pultjával, illetve a bejárattal szemközti oldal rajtköveket felidéző mintáival.

Utólag, vagyis igazából elég hamar kiderül, hogy a bejáratnál kínált radikális zöldséglevek egyfajta vicces tesztként vagy bátorságpróbaként szolgáltak. Mintha úgy próbáltak volna becsalogatni úszóedzésre, hogy a Komjádi bejáratánál adnak papuccsal egy kurva nagy pofont, hogy miután ettől megjött a hangulatunk, odabent már ölelgetősre vegyék a figurát. Merthogy amit innentől megkóstolunk, az mind a finom és baromi jó közötti skálán mozog.

Pedig tényleg mindent megtettek, hogy előzetesen megijesszenek, a meghívóban például glutén- tej- és cukormentes „superfood étteremnek” nevezték a helyet. Nekem a superfoodról annyi jut csak eszembe, hogy ez még a Jamie Oliver-étteremben is egyformán apróra szecskázott zöldségfélékből összekavart kiábrándító tengerimalactápot jelentett. Itt hála istennek hasonlóval sem találkoztam.

A hely maga dicséretesen visszafogottan néz ki: a medence-koncepció a sok csempe ellenére sem telepszik rá túlzottan. A tulajdonosra a falakra kiakasztott uszoda- és fürdőfotók utalnak még. Hosszú egyébként azt mondta, hogy tervei szerint sokszor megfordul majd itt. Ami azért nem tűnt sima reklámszövegnek, mert tényleg van kifejezetten személyes kötődése a helyhez: a séf Móricz Kitti, Katinka eddigi privát szakácsa. Az elmúlt években ő főzött-szecskázott nap mint nap az olimpiai bajnokra, aki annak idején azért szerződtette őt, hogy ha már nagyon egészségesen kell táplálkoznia, legalább élvezhető legyen a diéta.

Annyira az lett, hogy Hosszú előbb megszerette Móricz főztjét, aztán kitalálta, hogy ez másoknak is bejöhet, és egész bizniszt alapozott rá. Nem áldozat nélkül, mert ahogy a gyökérzöldségezés utáni trécselés közben elmesélte, az üzlet kedvéért be kellett áldoznia a szakácsát. „Ez majdnem olyan durva áldozat, mintha az ember bedobná a közösbe a tökéletes takarítónőjét. Béna PR-név ide vagy oda, Hosszú tényleg kőkemény” – gondoltam magamban, de kimondani nem tudtam, mert a szám még mindig tele volt „paradicsomos-hajdinás root veggies”-zel, ami a neve ellenére pompás fogás volt.

A Koool viszont első blikkre kicsinek és túl olcsónak tűnt ahhoz, hogy igazán jó pénzt hozzon – egy éhes sportolóra méretezett, vegetáriánus poké bowl friss és gusztusos hozzávalókból például csak 2390 forint, ami csak 200-zal több egy KFC-s poké bowlnál. De Hosszú gyorsan elmagyarázta az üzleti modellt. Mint kiderült, alapvetően házhozszállításban terveznek utazni. Egyelőre fix és napi menüvel, de hosszabb távon be akarnak szállni az egészséges heti menük piacára is, ahol olyanokkal versenyezhetnek, mint Béres Alexandra vagy vagy Réka & Norbi.

A legfontosabb mégiscsak az, hogy milyen a kaja.

Pirítósokkal indítunk. A kenyér persze saját készítésű. Még a joghurt is az, amit kókusztejszínből erjesztenek. Az a jelek szerint még egy ilyen, az egészségeskedés ellenére alapvetően élveteg helyen is elkerülhetetlen természeti törvény, hogy egy kenyér minél egészségesebb, annál jobban hasonlít a tatárjárás idején különösen népszerű, őrölt fakéregből, taplóból vagy reszelt bocskorból sütött típusokra. Most már tudom, hogy a hajdina-, köles- és cirokliszt együttes használata is időgépként utaztat vissza a XIII. századba.

A padlizsánkrémes – bocsánat, babaganoush-os – ennek ellenére egyből olyan finom volt, hogy már csak ebben a fázisában tudtam lefotózni:

Abszolúte megérteném, ha valaki önmagában azért lángba akarna borítani egy helyet, hogy ott tofuricottára keresztelt dolgot kennek a rabkenyérre. A tofuricottás pozdorjalap ennek ellenére parádés volt. Annyira, hogy ezt a feltétet szívesen kóstolnám akár szilikonlapra kenve is:

Amúgy is, ha a Monsieur Mangetout művésznéven fellépő francia Michel Lotito 1978 és 80 között képes volt apránként megenni egy egész Cessna 150-es kisrepülőgépet, csak kibírok egy progresszív kenyeret.

Az ígéretes kezdés utáni váltást a kellőképpen ízes, de nem felkavaró gazpacho hozta el, innentől jöttek a főételek. Elsőként későbbi kedvencem, a jalapenós-újhagymás-lime-os pácolás után kisütött csirkemell a rettenetesen hangzó paradicsomos-hajdinás root veggies-zel.

Ami ennek ellenére az esemény egyik csúcsa volt, a kellemes aromájú paradicsomszósz alatt megbújó, a puhától a roppanósig terjedő állagú répa-, krumpli- zeller- és édeskrumpli-kockákkal és a lágyan aromás, nem szárazra sütött csirkemellel. Pedig a csirkemellel alapból gyanakvóbb vagyok a minisztériumi sajtóközleményeknél is. Az ízélményt csak fokozta, hogy a hajdina úgy ropogott, mint a százeurósok Matolcsy Ádám kandallójában.

A következő tesztfogás megkóstolása után – spenótos cékla tonhallal – úgy könnyeztem, mint az egyszeri konzervatív, aki harminc év kóma után felébredt és bekapcsolta a parlamenti közvetítést. De én az örömtől. A céklának ráadásul nem volt meg a szokásos, frissen ásott és gereblyézett sírhantra emlékeztető íze, ami különösen hálássá tett.

Mire a poké bowlhoz értünk, már úgy kapkodtam a levegőért, mint Németh Szilárd a jótékonysági rúdugráson. Ráadásul az történt, hogy amint rápillantottam az ismert zöldbabfélére,

az agyamban előbb megjelent egy „EDAMAME” felirat és mielőtt sikoltani tudtam volna, már meg is szólalt a fejemben a TikTok-hiphop műfajának undorító dallamtapadást okozó főműve:

Ami elkerülhetetlen bekapcsolta a fejemben személyes himnuszomat, vagyis azt a számot is, amiről az Edamame-t szerintem koppintották:

A veszélyes örvényből az mentett ki, hogy megérkezett a fagyi. A mangó is jó volt, de nem sokkal több pürésített magónál. A Koool mogyoróvaj-fagyija viszont az egyik legfinomabb fagylalt, amit valaha kóstoltam. Egyszerre volt nehéz és könnyű, úgyhogy írjon róla inkább Kosztolányi Dezső.

A hely legaranyosabb, legviccesebb, egyben legundorítóbb vonása, hogy a pult fölött olvasható óriási étlapon a húsos-halas feltéteket és fogásokat a „fehérje” kategória alatt sorolják fel. De végülis egy élsportoló és egy élsporton edzett sportszakács helyén járunk, nekik ez, gondolom, annyira természetes, hogy észre sem veszik.

Az, hogy Hosszú Katinkáék a Kooollal sikeresen törnek-e majd be az egészségespiacra, csak hónapok távlatában derülhet ki. Egész más néhány sajtóhiénának főzni, mint nap mint nap több száz irodarabszolgának. De a lehetőség mindenképpen benne van.