Alacsonyan repkednek az orosz tankok lövegtornyai

Az orosz hadsereg ukrajnai háborúja során eddig legalább 570 tankot vesztett a nyílt forrású hírszerzéssel foglalkozó Oryx összesítése szerint. Ez a csapat kizárólag olyan veszteségeket rögzít, amelyekről nemhogy fényképes bizonyítékuk van, de a képek hitelességét is ellenőrizték.

Az 570 elveszett orosz tanknak csak egy, de a nagyobbik része az, ami megsemmisült, ezidáig háromszáz ilyet azonosítottak. A veszteséglistán nem csupán elavult szovjet technika szerepel. 82 felújított T-72B3-as (köztük 40 2016-ban a legmodernebb technikával felszerelt), 6 T80-BV, 26 T-80U, egy-egy T-80Uk, UE1, UM2, két T-80BVM és öt, 1992-ben hadrendbe állított T-90A is megsemmisült már a harcok során.

A Twittert és a fotóügynökségek feedjeit elárasztották a kiégett, lövegtornyuktól megszabadított orosz tankok képei. Utóbbi több tonnás alkatrész gyakran igen nagy távolságban látható attól a páncélostól, amihez egykor tartozott.

A jelenség az orosz tankok egyik tervezési sajátosságára vezethető vissza: a T-64-es modelltől kezdve (ez a legöregebb, az orosz hadseregben ma is rendszeresített tanktípus, nyolc ilyen semmisült meg eddig biztosan a harcok során) az orosz tankok lövegeit automata töltőrendszerrel szerelték fel, amihez a lőszert a tank törzsében, a legénységtől szeparálatlanul tartják. Egyes nyugati elemzők ezt tervezési hibaként jellemzik, de a neves brit katonai kutatóintézet, a Royal United Services Institute (RUSI) két specialistája, Sam Cranny-Evans és Dr. Sidharth Kaushal elemzésükben inkább kompromisszumos megoldásként jellemzik.

Tökéletes tankot lehetetlen tervezni, a páncélosok dizájnja kompromisszumok sorozata. És míg a nyugati tervezés központjában a legénység biztonsága és a tank üzemeltetésének könnyebbsége állt - ezért a nyugati tankok személyzete négy fős, a lőszereit pedig biztonságosan elkülönített rekeszekben tárolják, hogy még a muníciót ért találat esetén is esélyük legyen a túlélésre -, az orosz dizájn a tank profiljának és súlyának csökkentésére koncentrált. Ezek személyzete csupán három fős, a lőszereket pedig a már említett módon magában a törzsben tárolják leválasztatlanul. Ennek eredményeként a szovjet-orosz tankok alacsonyabbak, így kisebb találati felületet kínálnak.

Az automata töltőrendszer is efféle kompromisszum. A nyugati páncélosok technikája kifinomultabb, célzó és célra tartó rendszerik sokkal jobbak - a most a Magyar Honvédségnél szolgálatba állt Leopard 2-es harckocsik legendás stabilizátoraival akár egy korsó sörrel is lehet egyensúlyozni a löveg végén terepgyakorlatok közben - az oroszok ennek hiányát igyekeztek ellensúlyozni az automata töltőrendszerrel, amit egyből a lövegkezelő működtethet.

A dizájn hátránya, hogy így a tank törzsét érő közvetlen találat akár az egész muníciót is berobbanthatja, aminek eredményeként a lövegtorony akár két emelet magasba is felrepülhet, hogy aztán több tízméternyire landoljon a tanktól, a kezelő személyzet túlélési esélyeit is minimalizálva. Márpedig ilyen találatra van is esély, egy másik tervezési kompromisszum miatt. Az orosz tankok páncélzata a tank elején nagyon is erős, ami igen hasznos akkor, ha nagy páncéloserőket nagy páncéloserőkkel szemben vetnek be. Az orosz katonai doktrína pedig ilyen nagy páncélosösszecsapásokkal számolt. Oldalsó védelmük már bőven hagy kivetnivalót maga után, és a tervezéskor azzal se számoltak igazán, hogy azt utólag meg lehessen erősíteni.

Bár vannak erre eszközök, és ezek gyakran életképesnek is bizonyulnak, mint például az explozív reaktív páncélzat - lényegében két páncéllemez szendvicsébe fogott robbanószer, mely a páncéltörő gránát becsapódásakor a külső lemezt kifelé löki, a belsőt a passzív páncélzatra tapasztva növeli annak vastagságát -, ám ezekkel is igazán a tank és a lövegtorony frontját lehet hatékonyan megerősíteni. Ezek ugyanis akkor igazán hatékonyak, ha döntve kerülnek fel a tankra, elpattintva a becsapódó páncéltörő gránátokat, ám a szovjet tankok dizájnjából fakadóan oldalt csak egyenesen szerelhetők.

A RUSI már említett elemzői szerint ezen hiányosságok alapján tévedés volna leírni a szovjet-orosz páncélosokat, azok a tervezett módon használva nagyon is hatékony eszközök, ezen felül még beásva is rendkívül erős védelmet nyújtanak. Más kérdés, hogy Ukrajnában eddig, és minden bizonnyal ezután se lehet majd az eredeti rendeltetésük szerint bevetni ezeket, így az ukrán erők a kijevi csatában már bevált taktikájukkal az utánpótlási oszlopokat védő, vagy városokban bevetett orosz páncélosokat sikeresen támadhatják oldalról, vagy bőségesen rendelkezésre álló Javelin rakétáikkal felülről is, mely irányból még kevésbé védettek ezek a tankok.

Így pedig még számos kép készülhet messzire repült lövegtornyokról, és az orosz páncélos erők embervesztesége is tovább növekedhet. Ez pedig már rövid távon is komoly utánpótlási problémát jelenthet. Mert bár az orosz páncélostervezés éppenséggel az emberéletet áldozta fel kompromisszumaival, a legénység pótlása nem egyszerű feladat. Aleski Roinila, a finn hadsereg a CNN-nek nyilatkozó volt harckocsizója szerint egy páncélos személyzetének kiképzése akár 12 hónapig is eltarthat, „és ez még gyorsnak is számít”. Ha pedig a megsemmisített orosz páncélosok számából és a személyzetük túlélési esélyeiből indulunk ki, az oroszoknak ezidáig már több száz fős veszteségei lehetnek harckocsizókból.