Gátlástalanság, pénz, szex, és a Lakers megdicsőülése

Ha a Youtube algoritmusa valamilyen rejtélyes okból nem dobja elém a Győzelmi sorozat - A Lakers dinasztia felemelkedése (Winning Time) előzetesét, akkor most szegényebb lennék egy instant kedvenccel. Pedig semmi közöm sincs a kosárlabdához némi átlagtudáson kívül. Mindenesetre a premierje óta az HBO Max új sorozata az, amit a legjobban várok minden héten, és ami minden másnál sikeresebben kiszakít a nem túl vidám hétköznapokból. Sodró a lendülete, fantasztikusan teremti meg a ‘70-es, ‘80-as évek fordulójának hangulatát, jók a színészek, és az ünnepelt rendező-producer Adam McKay nevéhez fűződik. Kell még érv? Mert van.

Az előbb említett okokból a sorozat történelmi hűségét nem tudom kommentálni. Nyilván felnagyítottak meg átírtak pár dolgot a valósághoz képest, változtattak dátumokat, de túlságosan nem érdemes ezen fennakadni. Az, hogy hogyan lett iszonyú pénzeket mozgató ipar a kosárlabda körül, így is átjön, és az is, hogy hogyan kezdték el magukat marketingelni a játékosok és ügynökeik.

A cím elég velős szinopszis:

Dr. Jerry Buss (John C. Reilly) üzletember a ‘70-es évek végén a fejébe vette, hogy átnyergel az ingatlanpiacról a sport világába, és nemcsak újra felvirágoztatja a Los Angeles Lakerst, hanem szórakoztatóipari birodalmat épít köré.

Persze ehhez mindenféle akadályt kell legyőznie, attól kezdve, hogy a kívülről jött, nagypofájú embert nem látják szívesen a sportban, az anyagiakon át a személyes ellentétekig. Buss lehengerlő figura, bár hibája van bőven. A dumájánál és a gallérjánál csak az ambíciója nagyobb. Számára egyszerűen nincs túl nagy anyagi áldozat erre a projektre, még akkor sem, ha a pénzügyesei percenként kapnak szívrohamot az idegességtől, és akkor sem, ha nem túl tisztességes trükkökhöz kell folyamodnia.

Mint mondja, ő csak azt akarja, hogy mindenki, aki nézi a Lakers meccseit, kurvajól érezze magát.

Reilly népszerű karakterszínész, aki sok mindent játszott már életében, de ilyen nőfaló, gátlástalan üzletembert, mint Buss, nem igazán. Talán pont ezért lubickol a szerepben, és képes mélységet adni ennek az első percekben még karikatúra-szerű figurának.

A casting egyébként is iszonyú erős, remek benne a fiatal, berobbanni készülő Magic Johnsont játszó Quincy Isaiah és az edzőket játszó színészek is. Az külön jó, hogy igazán híres sztárokat nem válogattak be, Sally Fielden és Adrien Brodyn kívül, aki viszont megszólalásig Pat Riley-vá alakult. De például a játékosokat alakító srácok közül egy sem bejáratott név, ahogy a Buss lányát alakító Hadley Robinson sem.

Elvileg a sorozat sportról szól, de szerencsére a technikai részeket nem vitték túlzásba a készítők. Ami bekerült, azt pedig úgy fogták meg, hogy egy totál laikus számára is izgalmas legyen. Amikor például a második edző víziója elkezd működni a pályán, azt lenyűgöző nézni, a kanapé szélén visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi történik a következő pillanatban.

Kifejezett kosárlabdázás helyett a Győzelmi sorozat sokkal inkább szól az emberekről és a köztük lévő bonyolult viszonyokról: hogy mit (nem) nyújt nekik a játék, mit és kinek akarnak vele kifejezni. Felbukkannak kusza és súlyos családi ügyek a háttérben, és persze minden olyasmi, ami csapatjátéknál elkerülhetetlen: az újonc kiutálása már érkezés előtt, a pozícióját féltő kapitány, a játékból kiábrándult vagy épp a megélhetési kosaras, a látnok zseni, az örök csalódott edző, és így tovább.

Előjönnek persze társadalmi problémák is, mint például a feketék elnyomása, vagy kifejezetten a játékosokkal szembeni rasszizmus. Ahogy manapság, már akkor is fekete volt a Lakers játékosainak többsége, ráadásul ekkor még nagyon élénk volt a fekete polgárjogi mozgalom, Martin Luther King Jr. és Malcolm X hatása. El lehet gondolkodni például azon, hogy ma lehetne-e csapatkapitány és az NBA legnagyobb játékosa egy társadalmi, politikai kérdésekben radikális nézeteket valló gyakorló muszlim, mint akkor Kareem Abdul-Jabbar.

De ha már a polgárjogi mozgalmaknál tartunk, akkor ott volt még a szexuális forradalom, a nők emancipációja a munkahelyen, na és a nők, meg a férfiak nőkkel való viszonya. Ezekről explicit módon nem beszélgetnek a szereplők, de árnyaltabb módon természetesen megjelennek. A ‘70-es évek végén mindenki rettentő mód fel van szabadulva szexuális prüdéria béklyói alól . Vagyis inkább a férfiak: Dr. Buss oldalán úgy cserélődnek a fiatal bombázók, mint más lábán a zokni. Ezt ő eléggé élvezi is, van egy külön albuma, amiből választ a napi gusztusa szerint.

Ugyanakkor abszolút érezhető, hogy egyik karakter nőcsábászságát sem próbálják glamorizálni. Mármint persze Buss próbál ezzel menőzni, fontos embereket csajokkal lekenyerezni, és van, akit a végtelen lehetőségek meg is szédítenek (az ifjú Magicet például, aminek tudjuk, mi lett a következménye a valóságban). De a sorozatban szinte minden jelenetben, amikor Buss épp nagyon belemelegedne az élvezetekbe, érkezik valami kellemetlen-kínos hír, vagy feltűnik valaki, aki bezavar az idillbe.

A cicababákon túl a fontosabb női karakterek elég ambíciózusak, még ha ők helyzetüktől fogva nem is mutathatják ki ezt egyértelműen. Ilyen Buss lánya, Jeanie (ma övé a Lakers), aki egyrészt isteníti az apját, másrészt szúrják a szemét a hülyeségei, mégis mindenáron bizonyítani akarja neki, hogy értékes munkaerő. Kellemetlenül érzi magát az alig valamibe öltözött csajoktól, de belátja, hogy ha közönséget akarnak, akkor a szexi showgirl vonalat muszáj beépíteniük a műsorba.

De ilyen Claire Rothman is, a merev kiskosztümök és tupírkontyok mögé rejtőző ügyvezető, aki a tulaj szöges ellentéte. És hogy megint igaz legyen a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő” mondás, Buss mögé felsorakozik még a volt felesége, aki végül megszánja és segít az ész nélkül költő exférjén, és az anyja (Field), akinek könyvelői bűvészmutatványokat kell végrehajtania, hogy ne kerüljenek annál is nagyobb szarba, mint amibe a fia keverte magát.

Ha ez mind nem lenne elég, a ‘70-es évek végének túlpörgő hangulatát tényleg szédítően jól csinálták meg.

Csodálatosak a jelmezek, a zene, a látvány, az autók, a haj - Buss fejtetőn nagy műgonddal átfésült frizurája remélem kap majd valami díjat. Ezen kívül van a sorozatban egy csomó geg, animáció, vágás, időugrás, kikacsintás és kiszólás, de ezek kicsit sem kínosak vagy idegesítőek, valahogy szuperül a helyén van minden. Persze, ha valaki ismeri a Lakers történetét, akkor túl nagy meglepetés nem érheti abban, hogy mi fog történni, de valahogy a Győzelmi sorozat az idővel, a visszaemlékezésekkel, és a sztori ritmusával is remekül bánik. Szerencsére lesz második évad, mert alapanyag még bőven van ebben a sztoriban.