Visszakapják a németek az évtizednyi kioktatást

"Arra oktattak minket a németek, hogy jobb most vállalni a borzalmakat, hogy egyszer végük legyen, mint húzni az időt, mert akkor a borzalmak örökké tartanak. Elfelejtették?" - ezt egy volt portugál politikus nyilatkozta néhány napja, aki a 10-es évek közepén végigszenvedte a brüsszeli tárgyalásokat, ahol súlyos megszorításokat követelt Németország a csőd szélén tántorgó dél-európai országoktól, a túlélést biztosító mentőcsomagokért cserébe. Néhány görög politikus még keményebben fogalmazott az elmúlt hetekben, ugyanezt felhánytorgatva.

Mindannyian azért kritizálták a német kormányt, mert vonakodik fegyvereket adni Ukrajnának, és vonakodik szankciókat kivetni az orosz gázra és olajra. A déliek vádja szerint miközben Németország másoktól elvárta az áldozatvállalást, addig maga képtelen túllépni az érdekein, amikor emberéletek megmentése a tét.

Az oroszbarát politika terhe

Az ukrán kormány tagjai és Zelenszkij elnök is rendszeresen élesen kritizálja a német vezetőket. A német elnök másfél hete már indulóban volt Kijevbe, de néhány órával azelőtt, hogy felszállt volna az éjszakai vonatra, ami a balti és a lengyel vezetőkkel bevitte volna a háború sújtotta fővárosba, Kijevből üzentek neki, hogy inkább ne menjen. Túlságosan oroszbarát politikát vitt a '10-es években külügyminiszterként, indokolták a kérésüket.

Frank-Walter Steinmeier ezután többször is elmondta nyilvánosan, hogy nagyot csalódott Putyinban, és utólag már úgy látja, hogy helytelen politikát vitt. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy ő mindig is az európai béke érdekében dolgozott, és ebből kiindulta vélte úgy, hogy a szoros gazdasági kapcsolatok, a mindkét félnek gyümölcsöző együttműködés csak erősíti a nemzetek közötti megértést. Úgyhogy miközben tévedését beismerte, fel is mentette magát - és hasonlóan van ezzel a következetesen oroszbarát német politikai elit nagy része is.

Igazán önkiritikus hangot, mentegetőző kitétel nélkül, eddig csak Annegret Kramp-Karrenbauer (CDU) ütött meg, aki 2019-21 között hadügyminiszter volt, és a háború kitörésének napján így fogalmazott: "Nagyon haragszom magunkra a történelmi tévedésünkért. Grúzia, Krím és a Donbassz után nem tettünk semmit, hogy elrettentsük Putyint." Mások is fogalmaztak meg önkritikát, de általában mellé tették, hogy Putyin mindenkit átvert, vagy azt, hogy jót akartak.

A német politikai elit régóta nem látott morális vitatkozásba merült a háború kitörése óta, pártoknak és vezetőknek egyaránt teljesen át kellett értékelniük eddig hangoztatott elveiket. Az eddigi legfontosabb következtetésük az lett, hogy Németországnak fegyverkeznie kell. Ennek jegyében elképesztő összeggel, 100 milliárd euróval emelték a védelmi kiadásaikat. Erről a háború kitörése után villámnyorsan döntöttek, egy alapvetően pacifista programmal hatalomra jutott kormánykoalíció kezdeményezésére.

Közben a német kormánypárti képviselők arra panaszkodnak, hogy a nagy EU-s országok közül a franciák vagy az olaszok se tesznek többet az ukránokért, mégis a németeket kritizálják a leghangosabban, mintha főleg ők tehetnének a háborúról.

Az olcsó orosz energiára építettek

A német kormány elleni nemzetközi felhorgadásban benne van, hogy az elmúlt évtized válságai idején - pénzügyi válság, menekültválság - a német kormányok mindig magabiztosan, és morális fölénnyel mondták meg, hogy mit kellene tenni, most viszont a saját gazdaságukat féltve inkább tétováznak. Ám ennél is fontosabb oka a nemzetközi kritikáknak, hogy Németország évtizedek óta nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország megerősödjék.

A legfőbb vád a németekkel szemben, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy az orosz gáz Ukrajna nélkül is eljuthasson Európába. Zelenszkij elnök is beszélt arról a háború kitörése óta, hogy az oroszok talán nem mertek volna háborút indítani Ukrajna ellen, ha nem készülnek el azok az új gázvezetékek (Északi Áramlat 1-2 és a Magyarországig érő balkáni vezeték), amelyekkel ki lehet váltani az ukrán tranzitot.

Az elmélet szerint, ha Ukrajna a vezetékei megsemmisítésével zsarolhatta volna Oroszországot, akkor kevésbé lett volna magabiztos Putyin a támadás elindításában, mert hosszú időre ellehetetlenült volna az orosz gáz nyugatra szállítása. Az elmélet legfőbb alapja, hogy az oroszok tényleg pont akkor indították a háborút, amikor az Északi Áramlat 2 szerkezetkész lett, azaz az utolsó vezeték is felépült a háromból, amelyekkel teljesen ki lehetne elvben váltani az ukrajnai tranzitot. 2021 őszére lett kész egyébként a balkáni vezeték utolsó, magyarországi leágazása is. Amikor ez a két cső elkészült, azonnal elkezdődött a csapatösszevonás Ukrajna körül.

A három, Ukrajnát kikerülő vezeték közül a két igazán nagy nem készülhetett volna el a német kormányok 20 éve tartó támogatása nélkül. Ez összefügg azzal, hogy a német ipar nagyon jelentős mértékben támaszkodik az orosz gázra. Ahogy a német energiapolitika is, ami a szén és az atom kivezetésén alapul, és ugyan 2050-re a gázt is kivezetné, de egyelőre nem tud meglenni nélküle. Németország keleti részének üzemanyag-ellátása pedig teljesen az orosz olajra épül.

A németek mostanában felhánytogratott, legutóbbi történelmi bűnük az, hogy a 2014-es ukrajnai háború után is szinte mindent úgy folytattak, mint előtte. Amikor Oroszország megszállta a Krímet, és felfegyverezte a keleti szakadár népköztársaságokat, épült tovább az Északi Áramlat 2, és meg se próbálták az ellátásukat diverzifikálni. Pedig sokan figyelmeztették őket, az amerikai, a lengyel és persze az ukrán kormány is, hogy le kellene mondani a legolcsóbb megoldásról, Európa biztonsága kedvéért.

A németek azonban még az egyéb szankciókat is próbáltak visszafogni az EU-ban, és a maláj utasszállító 2014 nyári kilövéséig sikeresen vissza is tartották az európaiakat Oroszország megbüntetésétől. Még azt sem torolták meg igazán, amikor 2020-ban Berlinben az orosz titkosszolgálat egyik ügynöke a nyílt utcán, fényes nappal megölt egy csecsen emberjogi aktivistát. Talán Navalnij kimentését és meggyógyítását lehet Berlin válaszaként értelmezni, de közben a gazdasági együttműködés ment tovább.

Ebben az együttműködésben lényegében konszenzus volt a nagy német pártok között. A kereszténydemokraták és a szociáldemokraták is védték az Északi Áramlatot az amerikai kritikáktól, és óvakodtak erős szankciók alá vonni Oroszországot. Ezt a politikát Németországban belül csak a Zöldek támadták akkoriban.

Az utolsó percig tartották az oroszbarát álláspontot

Így jutottunk el odáig, hogy idén, közvetlenül a háború kitörése előtt, a német politikusok arról nyilatkoztak egymás után, hogy milyen szankciókat nem támogatnak. Ellenezték az orosz bankok lekapcsolását a SWIFT-rendszerről; visszautasították Ukrajna kérését, hogy fegyvereket szállítsanak; kizárták a gázra vagy olajra kivetett embargót; és szinte az utolsó pillanatig ragaszkodtak ahhoz is, hogy az Északi Áramlat 2 engedélyezési eljárása menjen tovább a maga útján.

Ekkorra az USA már figyelmeztette az összes NATO-tagállamot, hogy a hírszerzésük szerint egyértelmű, hogy mindjárt háború lesz. A német politikai elit nagy része azonban hisztériakeltéssel vádolta az amerikaiakat. Az alig néhány hete hivatalban lévő új német kormány legerősebb pártjának, a szociáldemokratáknak a parlamenti képviselői és regionális vezetői sorra ítélték el az orosz-ellenes nyugati megszólalókat, azt állítva, hogy Putyint nem lehet sarokba szorítani, ez csak ront a helyzeten, és inkább tárgyalni kell, mert a háborús pszichózis nem segít. Zelenszkij szerint ezt Putyin bátorításként értelmezte, mert azt erősítette benne, hogy ha támad, a Nyugat megint puha marad, mint 2014-ben.

Nem erre készültek

Az új német kormány erős ideológiai alapon készült neki a munkának, 16 év után megszabadulva az addig domináló kereszténydemokratáktól. Emberjogi, klímavédelmi és az európai integrációt gyorsító programmal akartak elindulni. A szociáldemokraták több évtizednyi oroszbarátságot, és az angolszász kapitalizmus kritikáját hozták magukkal. A zöldek pedig antimilitarista hagyományaikat.

Utóbbiak a 90-es években még a NATO-ból való kilépéssel is kampányoltak - hogy aztán történetük során első alkalommal kormányra kerülve (1998) hamar kénytelenek legyenek áldásukat adni arra, hogy német repterekről induljanak Szerbia bombázására az amerikai gépek (1999). Most, hogy másodszor kormányra kerültek, szinte azonnal meg kellett szavazniuk egy 100 milliárd eurós fegyverkezési csomagot.

Sok tekintetben éppen a legfontosabb zöld miniszterek kerültek a legnehezebb helyzetbe, a külügyet irányító Annalena Baerbock, és a gazdasági - klímavédelmi tárcát vezető Robert Habeck. Előbbi a leginkább Oroszország-kritikus német politikusok közé számított eddig, de most kormányon adnia kell az arcát a berlini tétovasághoz. Habeck pedig a szén- és atomerőművek bezárásának elhalasztását jelentheti be hamarosan, pedig éppen ezen létesítmények ellen politizált eddig.

Baerbock teljesen másfajta keménységre készült Oroszország ellen. Idén január közepén találkozott először Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, aki megismerkedésük alkalmával vodkával kínálta. Baerbock visszautasította, Lavrov erőltette. Végül Baerbock kifakadt: "ha ön szerint a keménységet az fejezi ki, hogy valaki már délben bevodkázik, akkor hadd emlékeztessem, hogy én már két gyereket megszültem, és szerintem ez az igazi keménység". Baerbock nem akart Lavrov alá menni, mégis a háború óta a nagy nyugati országok kormányai közül ő tűnik a legengedékenyebbnek Oroszországgal. Március elején arról beszélt egy nemzetközi sajtótájékoztatón, hogy Németország nem mondhat le az orosz gázról és olajról. Hamarosan azzal vádolták, hogy ukrán gyerekek haláláért felelős, mert a kormánya tovább pénzeli az oroszok háborúját.

Fegyvert továbbra se nagyon adnak

A német kormányt különösen sok kritika érte, hogy alig adott fegyvereket Ukrajnának, miközben a német hadiipari cégek vezetői kiszivárogtatták a sajtónak, hogy az udvaraikon bőven állnak tankok és más eszközök, amelyeket a német hadsereg nemrégiben leselejtezett. Még az is felmerült, hogy Ausztrália vásárolná fel ezeket a fegyvereket, és adná tovább Ukrajnának, de a német kormány gyorsan jelezte, hogy erre nincs jogi lehetőség. A német kormány aprólékos engedélyezési eljárásba fogott, amit titkosított, és egyelőre az egész kezdeményezés elakadt.

Kedd este Joe Biden amerikai elnök telefonon győzködte Olaf Scholz kancellárt, hogy adjon nehézfegyvereket Ukrajnának, de Scholz a megbeszélés után azt mondta, hogy a német hadseregnek nincs nélkülözhetetlen fegyvere. Amit lehetett, azt átadott már Ukrajnának, de hogy mik voltak ezek, az államtitok. Az ukrán kormány szerint alig kaptak valamit, és különösen nem olyan fegyvert, amit kifejezetten kértek.

Scholz legfeljebb arra hajandó, hogy pénzügyi támogatást adjon Ukrajnának - egyelőre 1 milliárd euróról van szó - fegyvervásárlásra. A pénzt német fegyvergyárakban költhetnék el, és csak olyan fegyverekre, amelyekre a kormány engedélyt ad.

Scholz arra hivatkozik, hogy a berlini kormány már eddig is többet költött Ukrajnára, mint a többi európai ország, bár ebbe beleszámolja a háború előtti segélyeket és kedvezményes hiteleket is. Scholz kritikusai viszont arra emlékeztetnek, hogy egyrészt Németország fizet évek óta a legtöbbet az orosz energiahordozókért az egész világon, másrészt a háború kitörése óta az ukránokat felfegyverző európai országok GDP-arányosan szinte mind többet költöttek - különösen Észtország és Lengyelország.

Szakítópróba?

Scholz visszafogottsága élénk vitákat gerjeszt Németországban, és a kormánykoalíció mindhárom pártjának vannak képviselői, akik nagyon éles kritikákat fogalmaznak meg a saját kormányukkal szemben - részben az oroszokkal túlságosan megengedő politika, másrészt a fegyverszállítások elmaradása miatt. A kormány tagjai viszont kifelé összezárnak. A szereposztás alapján Scholz alig mond konkrétumokat, főleg csak hárít. A két zöld miniszter pedig próbálja magyarázni a sokszor ellentmondásosnak tűnő álláspontot, Ukrajna elvi támogatásáról és a gyakorlati lépések elmaradásáról.

Hogy ez hosszú távon tartható marad-e, arról megoszlik a német politikai kommentátorok véleménye. Jelentek már meg a koalíció bukásáról szóló jóslatok is. A Zöldek és a Szabad Demokraták egyre több politikusa mondja ki ugyanis, hogy nehézfegyvereket kellene adni Ukrajnának, miközben a szociáldemokraták ezt határozottan ellenzik. A Spiegel csütörtöki értesülése szerint az ellenzéki CDU arra készül, hogy a jövő héten a parlamentbe beterjesszen egy nehézfegyverek szállítását előíró törvényt, és ezzel kikényszerítse, hogy a koalíciós képviselők szétszavazzanak.

Márciusban a felmérések és egy regionális választás alapján úgy tűnt, hogy a szociáldemokraták támogatása erősödik, és Olaf Scholz kifejezetten népszerű. Április második hetében azonban az újabb közvélemény-kutatások szerint a lakosság kezd a kancellár ellen fordulni, ekkorra a megkérdezettek több mint fele elégedetlen volt vele, és a Zöldek látszódtak erősödni a szociáldemokraták kárára.

Baerbock szerda este bejelentette, hogy 2023-tól Németország nem vesz több orosz olajat, míg több zöld és szabad demokrata képviselő is éles hangon támadta a szociáldemokrata védelmi minisztert a fegyverszállítások elmaradásáért.