Az emberéletnél csak a pénz drágább

Hétfőn az EU-s tagállamok külügyminiszterei megvitatták az orosz-ukrán háború állását, és azt, hogy mit tehetnének Ukrajna érdekében. Az egyik előadó Claudio Graziano olasz tábornok volt, aki az EU Katonai Bizottságának az elnöke. Ő azzal szembesítette Szijjártóékat, hogy az orosz hadsereg nagyon hamar, minden eddiginél komolyabb támadásra készül, keleti és déli irányból, hogy összeroppantsa a Dnyepertől keletre védekező ukrán hadsereget. Azt mondta, hogy az oroszok létszámban és fegyverzetben is hatalmas fölényben vannak, és a háború hamarosan kezdődő második szakaszában Ukrajnának csak akkor van esélye, ha nagyon gyorsan, nagyon sok fegyvert kap.

A külügyminiszterek szörnyülködtek, de végül csak azt az 500 millió eurós fegyvervásárlási támogatást erősítették meg, amiről márciusban a főnökeik a miniszterelnöki csúcstalálkozón már döntöttek. Ez a második ilyen felajánlása az EU-nak, azaz összesen 1 milliárd eurónál tartanak. Már szó van egy következő 500 millióról is, de kicsi az esély, hogy a nagy orosz támadás előtt abból bármilyen fegyver megérkezne a frontra. A mostani 500 millióból főleg tankelhárító rakétákat, hadihajók elleni rakétákat és rakétaelhárító felszereléseket vennének.

Annyiban maradtak még, hogy a tagállamok egyenként igyekeznek majd további fegyvereket is küldeni. Az EU-s katonai vezetők - Graziano helyettese, a francia Hervé Bléjean is felszólalt - többször is elmondták, hogy nehézfegyverek kellenek, nagyon sürgősen, úgyhogy ilyeneket szedjenek össze az adakozó kedvű kormányok.

Josep Borell, az EU külügyi főképviselője is drámai hangot ütött meg, azt mondta, hogy Ukrajna nem vesztheti el ezt a háborút, de ez csak úgy lehetséges, ha az eddiginél sokkal több fegyvert kap. Hozzátette, hogy a szankcióknál a fegyverszállítás sokkal fontosabb, mert előbbiek hatása csak középtávon érvényesül, míg a fegyverek most kellenek. Ezzel mintegy fel is mentette az újabb szankciók kivetésétől ódzkodó tagállamokat, amennyiben készek volnának inkább páncélos harcjárműveket és rakétákat biztosítani Ukrajnának.

A megbeszélésen ismét felvetették többen is, hogy ideje volna az orosz olajat és gázt is szankció alá helyezni, azaz nem vásárolni belőlük többet. Ezt azonban az ülésen egyelőre elvetették. A megbeszélés után Borell azt mondta, hogy nem vették le egyiket se a napirendről, de most nem döntöttek róluk. Korábban itt írtunk arról, hogy mely államok és miért vonakodnak ezt meglépni. A magyar kormány is az ellenzők között van, Szijjártó Péter a hétfői vitában arról beszélt, hogy Magyarország mindent megtett azért, hogy ne csak orosz gáz érkezzen, minden szükséges vezetéket megépítettünk, de más országok nem léptek, és így most a magyar kormány tehetetlen, muszáj orosz gázt vennie. Szijjártó feltehetően Romániát hibáztatta, ennek hátteréről itt írtunk részletesen. Németország szintén ellenzi a gáz-embargót, de Annalena Baerbock a hétfői ülésen megjegyezte, hogy az atomerőművekről szóló szerződéseket fel kellene mondani. Ezzel a paksi beruházásra utalhatott, mert Magyarországon kívül Finnországnak volt csak ilyen szerződése, de a helsinki kormány már jelezte, hogy a Roszatom nem fog építkezni a háború miatt.

Az energiahordozók szankcionálása brutális kérdés. Különböző számítások vannak arról, hogy az EU-s országok mennyit fizetnek Oroszországnak naponta, de az biztos, hogy rengeteget: 750 millió és 1 milliárd euró közé teszik ezt az összeget különböző kutatóintézetek.

Ez az az összeg, amit egy átlagos napon gázért, olajért és szénért fizet Európa. Az orosz állam leginkább a gázból és az olajból él. Az eddigi szankciók is okoztak károkat az orosz gazdaságnak, és rontották az orosz lakosság életszínvonalát, de a legnagyobb kárt az energiaimport leállításával lehetne okozni. Ezzel szemben az EU egyelőre nagyon sokat vesz belőle, nagyon sok pénzért.

Hogy jelezzük a helyzet bonyolultságát, érdemes kitérni egy megdöbbentő adatra. Jelenleg Ukrajnán keresztül is érkezik vezetékeken orosz gáz és olaj is az EU-ba. Miközben az ukrán elnök könyörög az európaiaknak, hogy álljanak le a vásárlással, addig az ukrán állam nem állítja le a vezetékeket - nagy valószínűséggel az európaiak nem engedik nekik. És hogy még elképesztőbb legyen a helyzet, a tranzitért Ukrajna pénzt kap Oroszországtól, a gázért évente 1,28 milliárd dollárt mindenképpen, és ha az oroszok 40 milliárd köbméternél többet szállítanának, akkor ennél is többet.

Az EU eddig annyira volt képes energia-ügyben, hogy április 5-én eldöntötték, hogy augusztustól nem vesznek orosz szenet. Ebbe biztosan nem fog beleroppanni Oroszország, hiszen orosz szénre az EU egy év alatt 9 milliárd eurót költött tavaly, ez a legkisebb tétel az energiacsomagban. És ezt is csak hónapok múlva léptetik hatályba.

Az orosz gáz az EU-s felhasználásnak mintegy 40 százalékát biztosítja. Háromnegyedét ki lehetne váltani szénnel, amerikai és katari LNG-vel, azeri, norvég és algériai vezetékes gázzal. De még a leginkább szankciópárti szakértők is azt mondják, az orosz gáz mintegy negyedét nem lehet belátható időn belül kiváltani.

Ettől még az európaiak dönthetnének úgy, hogy vállalják az energiahiányos hónapokat, morális okokból, azt mondván, hogy az emberélet értékesebb, mint mondjuk a gázt nagyban fogyasztó vegyipar. A fűtési szezonnak vége, a háztartások közvetlenül annyit nem szenvednének, bár a várható gazdasági gondok közvetve sok millió embert érintenének. Ugyanakkor az oroszok legfeljebb fél évig bírnák, hogy ne vigyék nyugatra a gázukat. A szankció szinte biztos, hogy olyan helyzetet eredményezne, aminek a végén az EU sokkal jobb pozícióból tárgyalhatna. Ennek okairól itt írtunk korábban.

Az európai politikusok nemcsak azért vonakodnak lépni, mert féltik a népszerűségüket és a gazdaságukat. Hanem azért is, mert ha a gázhiány miatti gondok nyomán megbuknának, akkor olyan kormányok lépnének a helyükbe, amelyek azonnal visszavonnák a szankciókat, mielőtt még azok hatást érnének el. Marine Le Pen azzal kampányol most is Franciaországban, hogy ha megválasztják, akkor a kormánya minden energetikai szankciót megvétóz az EU-ban - nem hiába szponzorálta pártját régóta Oroszország, és újabban Mészáros Lőrinc is. Jövőre Olaszországban lesz választás, és ott is nyerhetnek olyan pártok, amelyek nem tartanának ki a szankció mellett, ha azok közben hatályba lépnének. Úgyhogy sok európai politikus érvelhet úgy, hogy az önfeláldozás úgysem működne.

A dilemma nehéz, mert jelenleg Európa a legsúlyosabb háborús bűnöket szponzorálja a szankciók elodázásával.

Nem véletlen, hogy az Európai Parlament szinte teljes egységben követel az energiára is a szankciókat, erről itt írtunk korábban. Csakhogy erről végső soron a tagállamok kormányai döntenek, a Parlament legfeljebb politikai nyomást gyakorolhat a miniszterekre.

Ráadásul Európa egyre több pénzzel szponzorálja az oroszok hadműveleteit. Tavaly nyár óta a Gazprom csak a minimális gázt adta el Európának. Csupán annyit, amit a korábban megkötött szerződések alapján muszáj volt. Idén januárban még e szerződéseken belül is a lehető legkevesebbet - a szerződések ugyanis éves keretet határoznak meg, és azon belül egy minimális havi szintet. Február 24-ig a legtöbben azt hitték, hogy Moszkva áremelkedésre játszik. A valóságban azonban az is célja lehetett, hogy az európaiaknak eszükbe ne jusson a vészesen ürülő tárolóikkal szankciót kivetni a háború kitörése után.

Amióta tart a háború, már bőven adnak gázt. Márciusban 39 százalékkal emelkedett az EU-ba exportált orosz gáz mennyisége a januárihoz képest. Úgyhogy Európa most fizet igazán sokat, amikor a legkevésbé akarna. De a tárolókat muszáj tölteni, hogy a következő fűtési szezonban ne legyen baj. Ez a jelenség is az egyik abszurdnak tűnő eleme a háborúnak. Oroszország inkább jól keres a gázzal, minthogy a csap elzárásával gyorsan nagy károkat okozzon annak az Európának, amelyik fegyverekkel látja el az ukrán hadsereget. A pénz Oroszországnak is fontosabb a saját katonái életénél.

Az EU-s diplomatáktól érkező hírek szerint az olajra inkább kivethet az EU embargót, mint gázra. Az olaj esetében ugyanis a németek egy kicsit rugalmasabbnak tűnnek, és ha engednek, akkor nem marad nagy tagállam, amelyik vétózni akarna. A kicsik közül Bulgária és Magyarország ragaszkodik nyíltan leginkább ahhoz, hogy az olajra se legyen soha embargó.

A magyar álláspont hivatalos indoka, hogy a MOL finomítói orosz olajra vannak kalibrálva. Azaz sem a százhalombattai, sem pedig a cég szlovákiai finomítója nem tudna benzint és dízelt előállítani, a cég számításai szerint legalább két évig, amíg át nem építik őket, rengeteg pénzért. Ettől persze még lehetne vásárolni finomított termékeket a magyar piacra, csak az nyilvánvalóan sokkal drágább lenne. És van egy másik körülmény is. Az orosz nyersolaj egyelőre egyre olcsóbb, mert egyre kevesebben veszik. A töltőállomásokat is üzemeltető nyugati óriáscégek tartanak a sajtó és a közvélemény haragjától. Viszont akik továbbra is veszik, azok most nagyon jól járnak, mintegy 35 százalékkal vásárolhatják olcsóbban ezekben a hetekben az orosz olajat, mint amennyibe a Nyugat-Európában irányadó BRENT típusú olaj kerül. A MOL még a magyar kormány által előírt hatósági árat is képes kigazdálkodni, főleg úgy, hogy a más országokban lévő kútjaikban jóval drágábban árulják az üzemanyagot.

A magyar kormány abban reménykedik, hogy nem kényszerül egyedül vétózni az EU-ban, ez nagyon kínos diplomáciai helyzetet idézne elő, ilyen még sohasem történt meg. Orbánék eddig legfeljebb politikai nyilatkozatokat vétóztak, szankciókat sosem. Az olajembargó kérdése akár vízválasztó is lehet ezért, ha a többi ország esetleg mégis beleegyezne. Hétfőn nem ment át, de sok tagállam erőlteti, élükön Lengyelországgal.

Vége a klímavédelmi erőfeszítéseknek?

Közben az infláció és a magas energiaárak, és a várható világélelmezési válság még energiaszankciók nélkül is drámai lépésekre kényszerítheti az EU-t. A szövetség lassan két évtizede dolgozik azon, hogy a klímavédelem nevében, és azért, hogy Európa ne függjön a kívülről behozott gáztól és olajtól, teljesen álljon át megújulókra. 2050-re Európának az elfogadott szabályok szerint teljesen le kéne mondania a szénről, a gázról és az olajról is. Ez a folyamat most megtorpanhat.

Elsősorban azért, mert az orosz gázt a legkönnyebben a legszennyezőbb energiahordozóval, a szénnel lehet lecserélni. Európa jóideje mindenféle szabályokkal igyekszik a szenes erőműveket bezárásra kényszeríteni, de ha belátható időn belül csökkenteni akarja az orosz függőséget, illetve mérsékelni az áram árát, akkor muszáj lesz szenet égetnie.

Orbán Viktor még úgy is a zöld átállás szabályainak visszavonását követeli az EU-ban, hogy szankciót sem akar Oroszország ellen. Aki pedig szankciót követel, az nem is gondolhat másra, mint e szabályok fellazítására. Szembemenve mindennel, amit az EU évek óta képvisel. A 2019-ben megalakult Európai Bizottság politikájának alapja volt a zöld átállás, de ez a terv füstbe mehet az idén.

Orbán múlt szerdai sajtótájékoztatóján három nagy célt tűzött ki a hamarosan megalakuló kormánya elé, amelyet Brüsszelben el kíván érni. Az egyik, az ETS-rendszer, azaz a szén-dioxid kvóták alkalmazásának visszanyesése. A rendszerről, és arról, hogyan drágítja az európai áram árát, és az eddigi brüsszeli tervek szerint hogyan drágítaná még jobban, itt írtunk korábban részletesen. A kvótarendszer tervezett szigorítását Orbán eddig is ellenezte, de most Európa-szerte arra figyelmeztetnek sokan, hogy már a jelenlegi szabályozás is túlságosan pörgeti az inflációt.

Orbán másik javaslata a növényi eredetű anyagok kötelező bekeveresét vonatná vissza az üzemanyagokból. Jelenleg 5 százalék a minimális arány, amit az EU-s benzinbe kell keverni, alkoholból vagy etanolból. Ez egyrészt drágítja valamennyire az üzemanyagot (Magyarországon literenként 20-30 forinttal), másrészt pazarlásnak tűnik a földeken "benzint termelni", ha élelmezési válság van éppen kibontakozóban. Azaz repce vagy etanolnak szánt kukorica helyett inkább ennivalót kellene ültetni.

Orbán harmadik javaslata - amellyel szintén nincs egyedül az EU-ban - a gáz és az áram árának szétválasztását kezdeményezi. Ez az elég ködös megfogalmazás a gyakorlatban azt jelentené, hogy át kellene alakítani EU-s rendelettel az európai áramtőzsdék jelenlegi gyakorlatát. Ezek a tőzsdék úgy működnek, hogy egy adott napra (vagy akár órára) bejelentkeznek a vevők, hogy mennyi áramot vennének. A különböző termelők közben jelzik, hogy ezekre az időpontokra mennyiért kínálnak áramot. Az ár abban a pillanatban alakul ki, amikor a kínálat kielégíti az igények 100 százalékát, mégpedig úgy, hogy a legutolsó, azaz legmagasabb árajánlat lesz az ár.

Egy fiktív példával élve: csütörtök reggel 7 órára 10 MWh áramot akarnak venni a gyárak. A legolcsóbban termelő szélerőmű jelzi, hogy eladna 3 MWh-t, egységenként 5 forintért. Aztán felkínál az atomerőmű még 5 MWh-t, 8 forintért. Már csak 2 MWh hiányzik, úgyhogy jelentkezik egy gázerőmű, hogy akkor lenne szíves bekapcsolni a turbinát, és küldi az áramot, 150 forintért. Hiszen szankciós veszély van, sokba van a kvóta, drága a gáz. És ebben a pillanatban eldől, hogy mind a három termelő 150 forintot kap az áramért, mert ez az utolsó ár. A rendszer elvben arra volt hivatott, hogy a megújulókba is megérje beruházni, illetve ha az olcsó termelők ki tudják elégíteni az igényeket, akkor mindenki mást kiszoríthassanak. Csakhogy a gáz annyira drága lett mostanában, hogy immár mindig a gázerőművek diktálják az árat. A rendszer megváltoztatása EU-s szabályozást igényelne, de ez is a megújulók segítésére kitalált módszert írná felül.

Ezek a törekvések azt jelentik, hogy könnyen lehet, hogy az oroszok továbbra is rengeteg pénzt kapnak Európától, és közben Európa leállítja a nagy klímavédelmi programját is. Legalábbis ez a magyar kormány törekvése, és egyáltalán nincs egyedül ezzel. A legtöbb kormány ugyanis örülne, ha az inflációt az energiaárak csökkentésével megfékezhetné, és erre a klímavédelmi szabályok eltörlése, csorbítása a leggyorsabb megoldás. És közben egyelőre elég nagy a szankciókat elodázni vágyó tagállamok csoportja is, hogy ők blokkolják az energetikai import tilalmát.