Az Oroszország és a Nyugat közötti kötéltánc igazi mestere: Erdogan

Orbán Viktort itthon és külföldön is sokan kritizálják azért, mert egyszerre szeretné kiélvezni az EU és NATO tagság előnyeit, de közben jó diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat fenntartani Vlagyimir Putyin Oroszországával.

Orbán Viktor viszont ebben a játékban csak kispályás Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz képest. Erdogan vezetésével az amúgy NATO-tag Törökország úgy képes jóban maradni Oroszországgal, hogy török drónokról bombáznak orosz katonákat Ukrajnában, és úgy képes jóban maradni - egyelőre - Ukrajnával és a NATO-val, hogy nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, és aktívan csábítja magához az orosz oligarchákat. Erdogan és Putyin viszonya mindig is furcsa volt, a bonyolult regionális érdekek és ambíciók, gazdasági összefonódások újabb és újabb csavart vittek a török-orosz kapcsolatokba. A török kötéltánc egyelőre, minden furcsa ellentmondása ellenére, remekül megy.

A másik orosz invázió

Március végén két óriási jacht jelent meg egy délkelet-törökországi kikötőben. A két, együttesen 1,2 milliárd dollár értékű luxushajó Roman Abramovics, a Chelsea-t is tulajdonló orosz oligarcha tulajdona. Abramovics elvileg a Törökországban zajló orosz-ukrán béketárgyalásokra érkezett, de ehhez persze nem kell két óriási jacht. Viszont miközben a háború miatt bevezetett szankciók részeként az olasz és francia riviérán sorra foglalják le az orosz oligarchák hajóit, Törökországban ilyen veszély nem fenyeget. A török kormány ugyanis nem volt hajlandó bevezetni az oroszok elleni nyugati szankciókat. Abramovics jachtjai mellett két másik orosz oligarcha, Andrej Molcsanov és Maxim Subarev hajói is itt parkolnak egy ideje, ahogy Dmitri Medvegyev volt orosz elnöké/miniszterelnöké is.

De nemcsak hajók és magángépek jelentek meg Törökországban, és kapnak sorra török felségjelzést, hogy a kikötőkben és repülőtereken ne tűnjön föl az a sok orosz zászló:

• A háború kezdete óta 14 ezer orosz utazott Törökországba, nagy részük rengeteg készpénzzel vagy kriptovalutával, miután dollárban nem tudnak már üzletelni.

• A török bankrendszerbe márciusban hárommilliárd dollárnyi pénz érkezett, szakértők szerint ennek jelentős része valószínűleg dúsgazdag oroszok számláiról.

• A török-orosz üzleti tanács adatai szerint pár hét alatt közel 1000 új cég jött létre Törökországban, a tulajdonosok jellemzően oroszok.

• Tíz eladott lakásból hatot-hetet orosz vásárlók vesznek meg a török ingatlanpiacon. Van olyan, aki négy ingatlant vesz meg egyszerre, hiszen aki 250 ezer dollár értékben befektet Törökországban, török állampolgárságot is kaphat a magyar letelepedési kötvényekhez hasonló állami programban.

Mindezt pedig nemhogy tűri, de kifejezetten támogatja a török kormány. Erdogan elnök meg is jegyezte, hogy semmi baj nincs azzal, ha „bizonyos tőkés csoportok” Törökországban parkoltatják az értékeiket, Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter pedig egy gazdasági konferencián Dohában újságírók kérdésére kerek-perec kimondta, hogy nagyon szívesen látják az orosz oligarchákat Törökországban turistaként vagy befektetőként, amíg betartják a nemzetközi törvényeket. Cavusoglu ugyanannak a török kormánynak a minisztere, amely egy rakás Bayraktar drónt adott az ukrán kormánynak, ami annyira hasznosnak bizonyult az orosz megszállók elleni küzdelemben, hogy az ukránok dalt is írtak róla. Ugyanez a török kormány az ukránok kérésére elzárta a Fekete-tengert az orosz hadihajók elől. De ugyanez a török kormány mégsem csatlakozott az oroszok elleni szankciókhoz, és helyszínt biztosít a csiga lassúsággal haladó orosz–ukrán béketárgyalásoknak.

Erdogan kormánya tehát bravúrosan egyensúlyoz: úgy tud jóban maradni Putyin rendszerével, hogy közben elítélte az ukrajnai inváziót és felfegyverzi az oroszok ellenségeit. A török autokrata elnök kormányának sikerült elérnie azt, amit Orbánnak itthon, vagyis hogy a NATO-tag Törökország társadalmának 73 százaléka azt szeretné, ha az ország semleges maradna az orosz-ukrán háborúban, aminek kitörése csak 34 százalék véleménye szerint az oroszok felelőssége, 48 százalék szerint a NATO tehet az egészről. Egy olyan országban, ahol hagyományosan erős volt mindig az oroszellenesség, hiszen már Ottomán és a cári birodalom között is évszázadokig tartó konfliktusok feszültek a közép-ázsiai török nyelvű népek fölötti uralom, a Kaukázus és a Krím miatt, aztán a hidegháborúban is ellentétes oldalon álltak (Törökország 1952 óta NATO-tag). Erdogan ugyan évek óta közeledik Putyinhoz, és az USA valamint a NATO minden tiltakozása ellenére vásárolt például orosz fegyverrendszereket, de ettől függetlenül újra és újra összeütközésekbe kerül a két katonai hatalom. Az sem enyhítette a két ország közötti feszültséget, hogy 2016-ban egy szabadnapos rendőr Ankarában agyonlőtte az orosz nagykövetet.

Ami széthúz, ami összeköt

Oroszország és Törökország gazdasági és katonai érdekkörei eléggé átfedik egymást a kaukázusi és közép-ázsiai térségben, így nem meglepő, hogy minden barátkozás ellenére itt szinte mindennaposak a surlódások, sőt akár a közvetett fegyveres konkflikusok is. Egymással szemben álló feleket fegyvereznek és támogatnak a hegyi-karabahi konfliktusban: Törökország legközelebbi szövetségese Azerbajdzsán, Oroszország pedig támogatja Örményországot, amely a török nyelvű muszlim népek gyűrűjében nem nagyon maradhat meg erős szövetséges nélkül. Ellentétes érdekeik voltak a szíriai polgárháborúban is, sőt itt közvetlen harci érintekezésbe is került a két hatalom. 2015 novemberében a törökök lelőttek egy török légtérbe tévedt orosz bombázót, 2019-ben pedig az orosz légierő bombája végzett 33 török katonával a szíriai Ibdil közelében.

Mindezek ellenére a török-orosz viszony messze nem olyan ellenséges, mint gondolnánk. Persze voltak rossz időszakok, az orosz bombázó lelövése után például Putyin szankciókat vezetett be Törökországgal szemben, és azt javasolta a török riviérát általában ellepő orosz turistáknak, hogy ne utazzanak az országba. A kapcsolat idővel normalizálódott. Erdogan bocsánatot kért a lelőtt bombázó miatt, 2016 nyarán pedig egyes pletykák szerint Putyin és titkosszolgálata súgta meg a török elnöknek, hogy puccs készül ellene. Hogy ez így volt-e vagy sem, nem tudni biztosan, de azt igen, hogy míg Erdogan NATO-szövetségesei, élükön Obama amerikai kormányával lényegében csak csöndben figyelték, hogy sikerült-e megpuccsolni Erdogant, Putyin rögtön minden szükséges támogatást megígért. Nem is véletlen, hogy míg a török kormány viszonya látványosan megromlott a Nyugattal, Erdogan első útja a puccs leverése után Szentpétervárra vezetett.

Gáz, fegyverek, bizniszek

A két rendszer politikai hasonlóságai vagy a két autokrata személyes szimpátiája ugyan segítheti a két ország együttműködését, de a lényeg természetesen a pénz. A legfontosabb tényező Oroszország legnagyobb gazdasági fegyvere, a földgáz. Törökország nagy földgázimportőr, bár ahogy a németek, úgy a törökök is csökkentették az elmúlt években a kitettségüket: a török külügyminiszer állítása szerint mára már a török gázimport kevesebb mint 40 százaléka jön Oroszországból, míg négy éve még 51 százalék volt ez az arány. A Politico ezzel szemben azt állítja, hogy még legalább 45 százalék jön Oroszországból, leginkább a Bluestream vezetéken. Erdogan és Putyin pedig újabb vezeték építéséről is megállapodtak már, illetve a Roszatom is tervez új atomerőművet Törökországban, az első reaktor 2023-tól már termelne. Az Akkuyu atomerőmű alapkövét Putyin és Erdogan együtt tették le 2018-ban.

Törökország nemcsak energiát, fegyvereket is vesz Oroszországtól, például nagy botrány lett abból, hogy rengeteg pénzért megvásárolta az Sz-400 légvédelmi rakétarendszert. 2020-ban a Trump vezette amerikai kormány még szankciókat is kivetett a törökökre a rakétaüzlet miatt. Cavusoglu erről legutóbb annyit mondott, hogy ők nagyon szerettek volna NATO-tagoktól vásárolni, de sajnos az európai partnerekkel nem sikerült megállapodni, így kénytelenek voltak az oroszokhoz fordulni. A török kormány valóban tárgyalt Franciaországgal légvédelmi rendszerek beszerzéséről, de a franciák elálltak az üzlettől, miután Törökország lerohanta Szíria északi részén a NATO partnerének számító kurdokat.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Erdogan akkora válságba kormányozta a török gazdaságot, hogy annak minden dollár vagy rubel számít, így a törökök nagyon örülnek annak, ha az oroszok hozzájuk mentik a vagyonukat. Ahogy korábban részletesebbe írtam róla, Törökországban már akkor is 20 százalék felett volt az infláció (konzervatív becslések szerint), mikor az EU-ban még 5-6 százalék körül. Ezt részben azzal sikerült elérni, hogy Erdogan, akinek elnökként semmi köze nem lenne a kamatpolitikához, a fejébe vette, hogy infláció ide vagy oda, a jegybanknak kamatot kell csökkentenie, és addig keménykedett, addig rugdosta ki a jegybank vezetőit, míg el nem érte, amit akart. Ezzel persze mélyrepülésbe taszítva a lírát és még följebb nyomva az inflációt, ami februárban már 50 százalék fölött járt.

Veszélyes, de megúszható játék

Pont a török gazdaság sebezhetősége az, ami miatt Erdogan kettős játéka nagyon visszaüthet. Az egy dolog, hogy a török kormány hagyja parkolni az orosz oligarchák jachtjait, az viszont nagyon más, ha Törökország lényegében kiskapuvá válik, amelyen keresztül ki lehet kerülni a szankciókat. Ahogy pedig sorra derülnek ki az orosz katonák kegyetlenségei Ukrajnában, a nyugati országokon egyre nagyobb lesz a nyomás, hogy még jobban igyekezzenek elzárni a pénzcsapokat Oroszország felé. A vita középpontjában most az olaj- és gázembargó áll, illetve keresik azokat a lyukakat, amelyeken az eddig bevezetett szankciók ellenére is kijut az orosz vagyon a globális piacra és vissza. Ezeket a lyukakat másodlagos szankciókkal próbálják betömködni. Ez elég komoly fenyegetés lehet az oroszok pénzét kezelő török bankok, oroszoknak befektetéseket kínáló török cégek számára.

Emre Peker, az Eurasia Group tanácsadó cég elemzője szerint a török kormány pontosan tudja, hogy meddig mehet el, és nagyon oda fog figyelni, hogy ne lehessen azzal vádolni őket, hogy segítenek megkerülni a szankciókat. Ez azt is jelenti, hogy a másodlagos szankciók fenyegetése miatt idővel megváltozhat, hogy mennyire látják szívesen az orosz oligarchákat. Addig pedig lehet arra bazírozni, hogy a béketárgyalásoknak helyszínt és támogatást biztosító országgal kesztyűs kézzel bánnak majd a NATO nyugati tagjai.