Ki lehet mondani, hogy népirtás zajlik Ukrajnában?

Vasárnap Volodimir Zelenszkij azt mondta, amit az orosz csapatok művelnek Ukrajnában, népirtás. Az ukrán elnököt láthatóan megrázta mindaz, amit Bucsában látott. A településen az orosz seregek visszavonulása után lemészárolt civilek holttestei hevertek az utcákon, a pincékben, kutakban, és azóta kiderült, a közeli Borogyankában még súlyosabb volt a pusztítás. Most, hogy a Kijev környéki területek felszabadultak, nagyon úgy tűnik, hogy az orosz katonák minimum háborús bűncselekmények sorát követték el a civil lakosság ellen, de akár népirtást is rendezhettek.

A népirtás szót már Ukrajna inváziója előtt gyakran hallhattuk az orosz-ukrán konfliktusra vonatkozóan: épp Putyin volt az, aki genocídiummal vádolta Ukrajnát. Ukrajna már pár nappal az invázió kezdete után eljárást kezdeményezett Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon. Zelenszkij akkor Twitteren azt írta: „Oroszországot felelősségre kell vonni, amiért manipulatív módon népirtásra hivatkozott, hogy ezzel igazolja az agressziót. Sürgős döntést kérünk, amely elrendeli, hogy Oroszország azonnal szüntesse be a katonai tevékenységet”. A beadványban azt írták, az Orosz Föderáció hamisan állította, hogy népirtás volt Luhanszk és Donyeck megyékben, ami alapján függetlennek ismerték el a két szakadár területet, és ami után lerohanták Ukrajnát. Kérték annak megállapítását, hogy „Oroszországnak nincs jogalapja arra, hogy Ukrajnában és Ukrajna ellen fellépjen az állítólagos népirtás megelőzése és megbüntetése céljából".

Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója korábban úgy fogalmazott: egyelőre nem látják, hogy szisztematikus népirtás folyna Ukrajnában.
Eugene Finkel, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa a Washington Postban közölt véleménycikkében viszont arról ír, a népirtás a szemünk láttára történik éppen. Az Ukrajnában született tudós úgy látja, az aktivisták és a politikusok hajlamosak túl elhamarkodottan rátenni dolgokra a népirtás címkét, akár a gyerekek koronavírus elleni beoltására is, ezzel értéktelenebbé téve a kifejezést. Ő azonban holokauszt-kutatóként és holokauszt-túlélők leszármazottjaként jól tudja, hogy óvatosan kell bánni ezzel a szóval. Megjegyzi, korábban ő maga is bírált több posztszovjet államot, köztük szülőföldjét, Ukrajnát is a kifejezés helytelen használata miatt. Most azonban nem érzi túlzónak.

1948-ban írták alá a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről ENSZ egyezményt, az úgynevezett Genocídium-egyezményt. Eszerint népirtás az alábbi cselekmények közül bármelyik, amit azzal a szándékkal követtek el, hogy részben vagy egészben megsemmisítsenek egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot, mint olyat:

• a csoport tagjainak megölése;
• a csoport tagjainak súlyos testi vagy mentális sérülés okozása;
• a csoport tagjainak szándékosan olyan életkörülmények közé kényszerítése, aminek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai megsemmisítése;
• a csoporton belüli születések megakadályozására irányuló intézkedések;
• a csoporton belül a gyerekek erőszakos áthelyezése egy másik csoportba.

„A holokauszt és Ruanda által formált közfelfogással ellentétben a népirtás elkövetéséhez nincs szükség nagyszámú áldozatra. A célpontok kiválasztásának szándéka és logikája a kulcs. A népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló 1948. évi ENSZ-egyezmény a népirtást úgy határozza meg, mint »egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges elpusztítására irányuló szándékkal elkövetett cselekményt«. Ennek a definíciónak megvannak a hiányosságai” - írja Finkel. Szerinte az egyezmény nem határozza meg, hogy abszolút számokban honnan számít népirtásnak egy bizonyos csoport legyilkolása, a szándékosság bizonyítása pedig nehéz, főleg, ha a népirtásra vonatkozó parancsokat szóban adták ki és bürokratikus szakzsargonnal álcázták.

Jonathan Leader Maynard, a fegyveres konfliktusok és a népirtás kutatója, a King's College London tanára szerint a „háború ködében” (a helyzetfelismerés bizonytalansága) vagyunk, még tartanak a harcok, így ódzkodik attól, hogy maximális bizonyossággal kimondja, hogy népirtás zajlik Ukrajnában. Ugyanakkor úgy véli, egyre világosabb, hogy az orosz hadsereg súlyos dolgokat követett el a megszállt területeken, ebbe beleértve a civilek válogatás nélküli bombázását többek közt kazettás bombákkal, illetve a civil lakosság megerőszakolását, bántalmazását és lemészárlását. Bár az ukrán oldalon is vannak már bizonyítékok az ukrán katonák által elkövetett jogsértésekre, így például orosz hadifoglyok kínzására, de az ukrán hatóságok egyértelművé tették, hogy elítélik ezeket a cselekedeteket, és minden esetet kivizsgálnak.

Bár sokan megpróbálják ezt a narratívát eladni, Leader Maynard szerint ezek a tettek egyáltalán nem feltétlenül tartoznak hozzá egy fegyveres konfliktushoz, annak nem elkerülhetetlen velejárói. Kiemeli, hogy az összes fegyveres konfliktus egyharmadában-egyötödében fordulnak elő hasonló, a polgári lakosság ellen elkövetett bűncselekmények, és bár ez is magas szám, rávilágít arra, hogy általában még a háborúkban is megpróbálnak figyelni arra, hogy ezek ne történjenek meg.

Az, hogy az oroszok mégis ezt művelik Ukrajnában, különösebben nem lepi meg. Egyrészt mert tudható, hogy az orosz sereg hogyan viselkedett Csecsenföldön vagy Szíriában, ahol gond nélkül támadtak civilekre. Másrészt a Kreml évek óta folytat lejáratókampányt az ukránok ellen, náciknak állítják be őket, akik komoly fenyegetést jelentenek Oroszországra nézve. A katonák elvadulásában szerinte szerepet játszik az is, hogy a háború elhúzódott, az orosz sereg a hagyományos módszerekkel nem tudta bevenni Ukrajnát. A szakértő szerint mindaz, amit csak eddig az oroszok a civil lakosság ellen elkövettek, valószínűleg már háborús és emberiesség elleni bűnnek számítanak. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy népirtás zajlik Ukrajnában.

Leader Maynard szerint ahhoz, hogy el lehessen dönteni, hogy valami népirtásnak minősül-e, vizsgálni kell az elkövetők hozzáállását, az elkövetett bűncselekmények mintáját, és a kettő közötti összefüggést. Arra egyre több bizonyíték van, hogy az orosz politikai elit támogatja a népirtó ideológiát. Kezdve azzal, hogy Putyin gyakorlatilag tagadja a független ukrán nemzet létezését, az egész vezetés ezt mondja fel már évek óta.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy 2022. április 3-án az orosz állami hírügynökség olyan vezércikket adott közre, amiben az ukrán nép tömeges legyilkolására buzdított, azzal az indokkal, hogy lényegében minden ukrán náci. A szerző azt írta, az ún. „nácitlanítás” egyben elkerülhetetlenül ukránmentesítést jelent. Ez ugyanolyan ideológia, mint ami a holokauszthoz, a ruandai vagy örmény népirtáshoz vezetett. Finkel szintén említi ezt a cikket, mint bizonyítékot arra, hogy az oroszok tudatosan készültek népirtásra, Leader Maynard szerint azonban önmagában ez a retorika még nem tekinthető bizonyítéknak.

Az erőszak természetét, indítékát sokszor még a háború befejezte után is évekig kell tanulmányozni, hogy kirajzolódjon a minta. Leader Maynard példaként azt hozza fel, hogy a mai napig vita van arról, vajon az 1966-96 közötti guatemalai polgárháborúban népirtó szándékkal végeztek-e 200 ezer civillel, akik többségükben maja őslakosok voltak.

Azt se lehet tudni, mennyire volt szervezett, és mennyire parancsra történt a civilek legyilkolása. Nem véletlen, hogy a népirtások előfordulásának és kockázatának megfigyeléséért felelős vezető civil szervezetek - mint például a GenocideWatch vagy az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának korai figyelmeztető projektje - még nem adtak ki kockázati figyelmeztetést Ukrajnára. Függetlenül attól, hogy népirtás zajlik-e, a háborús és emberiesség elleni bűncselekményekre a nemzetközi közösségnek reagálnia kell, írja Leader Maynard.

Finkel viszont úgy látja,már a bucsai gyilkosságsorozat is mutatja a mintát. Bizonyítékként értékeli a Kijev környéki településeken dokumentált bűncselekményeket, nevezetesen a civil lakosság bombázását, az emberrablásokat és gyilkosságokat. Említi, hogy ezek az ismert esetek az ukrán hatóságok szerint még csak a jéghegy csúcsát jelentik, és minél több települést szabadítanak fel, annál több szörnyűségre bukkannak majd. Szerinte a mintázatot mutató szándékos mészárlások sorozata egyértelműen arra utal, hogy a cél az ukránok elpusztítása, ha nem is egészen, de részben biztosan.

Timothy Snyder, a Yale Egyetem történészprofesszora március végén megjelent véleménycikkében arról ír, Putyin tavaly júliusban hosszú esszében fejtegette, hogy az ukrán nemzet nem létezik. Az oroszok és ukránok történelmi „egységéről” írt, és arról, hogy a nyugat összezavarta az ukránok fejét, és elhitette velük, hogy saját identitásuk van, viszont van mód ezt a dolgot helyrehozni. Snyder szerint Putyin gondolatai Hitler nézeteit tükrözik, melyek szerint az ukránok gyarmati nép, és akik ha egyszer felszabadulnak a Szovjetunió állítólagos zsidó vezetése alól, boldogan állnának az új urak szolgálatába. Snyder említi Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök, jelenleg orosz biztonsági tanács alelnök tavaly októberi írását is, melyben azzal vádolta az ukrán népet, hogy elveszítették identitásukat (ami alatt ő az orosz identitást értette), Zelenszkijt pedig undorítónak, korruptnak és hitetlennek nevezte, aki megtagadta zsidó identitását, hogy a nacionalisták szolgálatába álljon. Azzal folytatta, hogy ez azt jelenti, hogy Zelenszkij egy zsidó Sonderkommandóhoz hasonlít. Ezzel egyértelművé tette, hogy Oroszország számára Ukrajna az elnöke miatt lett elfogadhatatlan.

Snyder arról ír, ha egy államról kijelentjük, hogy se nem nemzet, se nem állam, azzal jogot formálunk a megsemmisítésére. A „nácitlanítás” és a „demilitarizáció”, a két háborús cél, amiket Putyin február 24-én, az invázió kezdetének napján jelentett be, a történészprofesszor szerint nem jelentett mást, mint azt, hogy ezzel az orosz elnök kijelentette, a „nácitlanítás” feljogosítja a gyilkolásra és a deportálásra.

Február 27-én élesítettek, majd visszavontak egy cikket a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség hivatalos oldalán. Ez a háború negyedik napján történt, és nyilvánvaló, hogy véletlenül került ki az oldalra a publicisztika. Ugyanis arról írnak benne, hogy Oroszország megnyerte az Ukrajna elleni háborút. Eredetileg Putyin úgy képzelte, két nap alatt elfoglalják az országot - nem így lett.

A cikkben viszont arról van szó, az ukrán állam nincs többé, és a lakosok többsége örömmel fogadta az oroszokat. „Új világ születik a szemünk előtt, Ukrajna mint ellen-Oroszország nem létezik többé” - írja a szerző, Pjotr Akopov ismert putyinista, aki rég támogatta az Ukrajna elleni invázió ötletét.

Snyder azzal zárja sorait, az ENSZ Genocídium-egyezményében leírt öt pont mindegyikének megfelel az, amit az oroszok Ukrajnával csinálnak, a szándékosság pedig egyértelműen bizonyítható, mégpedig Putyin szavaival. „Az ukránok ezt pontosan értik; ezért harcolnak. Putyin népirtási szándékai segíthetnek nekünk, többieknek megérteni, honnan indult ez a háború, hova tart, és miért nem lehet elveszíteni” - írja a professzor cikkében, ami még azelőtt jelent meg, hogy a Kijev közeli mészárlások napvilágra kerültek volna, és hogy az oroszok rakétákat lőttek volna a kramatorszki vasútállomásra.