A sarki vietnami boltból szappanvizes játékot kihozó négyéves kis barátai nem mondják annyiszor, hogy buborék, mint a magyar ellenzéki szavazók 2022 áprilisában. A poszt-választási traumafeldolgozásnak mintha ez lenne a kulcsszava. „Hát én nem gondoltam, hogy ennyire buborék buborék a buborékom” – mondja a budapesti szavazó. „Ha más értelme nem is volt ennek a szavazatszámlálásnak, legalább ráébredtem, hogy tiszta buborék vagyok” – teszi hozzá/kommentálja alá ismerőse, aki annak ellenére is elment szavazatot számlálni Kelet-Magyarországra, hogy a lelke mélyén azért pontosan tudta, a csalás nem az urnák közvetlen közelében történik.
Ebben a kontextusban a buborék emlegetése arra utal, hogy az abban élő mennyire meglepődött azon, hogy személyes mikrokörnyezetén túl milyen Magyarország. Milyenek a pártpreferenciák és egyéb létkérdések, milyen szubszaharaiak az egészségügyi állapotok, a nyomorúság, a sötétség. A választások már csak ilyenek, ez az a négyévenkénti pillanatfelvétel, amikor egy demokrácia, de még egy autokrácia lakói is megmutathatják egymásnak az arcukat és a lelküket.
Azon el lehet vitatkozgatni, hogy ki él buborékban, aki az év több külföldi nyaralása közé bezsúfolt egy vidéki kirándulást is április 3-ra, vagy azok az emberek, akik a megyeszékhelyre sem nagyon jutnak be egy egész életen át. A helyes megfejtés azonban nem az, hogy az utóbbiak, hanem hogy mindenki. És ez nem valami rossz, szégyellnivaló dolog, hanem nagyjából az élet értelme, és az emberi fejlődés egyik legfontosabb mozgatórugója.
Szeretteinkkel, barátainkkal, kellemes környezetben tartalmasan időt tölteni, nem zavartatva a külvilág által – már így leírva is egészen csodálatos. A mamutot nyúzókat a tábortűznél megvilágító, a vadállatokat távol tartó fény? Buborék. Az összkomfortos polgári lakás, ami végre elbarikádozta annak lakóit a többiek testnedveitől? Buborék. A zárt Facebook-csoport, ahol nem kell olyan hülyék véleményét olvasni, akikről hosszas kutatómunkával sem lehet eldönteni, hogy valódi, érző-lélegző emberi lények, vagy csak robotok? Buborék.
A most a magyar ellenzéki szavazók által átkozott buborék éppen az, amiért a legtöbbjük megfeszítve dolgozik napi sok órában. Amiért egyáltalán értelme van kimászni az ágyból, bemenni a munkahelyre és felvenni a fizetést. Nem átkozni kell ezt a buborékot, hanem élvezni. Különösen igaz ez egy olyan pandémia után, amikor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy egy fáradtságos munkával felépített és rendszeresen karban tartott buborék a kulcsa a lelki békének. Ha minden más rossz, legalább a buborékban legyen jó.
Timothy Snyder történész tanácsai az illiberális rendszerekben élőknek jó részben buborék kialakításáról és karbantartásáról szólnak. Bibó István kis körei, amelyek a szabadságba vezethetnek el, szintén buborékok, még formájukban is. Magyarország, különösen pedig az ország kisebbségben lévő, szabadságszerető lakói a következő években olyan nehézségekkel lesznek kénytelenek szembenézni, hogy méltóságukat, józan eszüket és persze szabadságuk valamilyen fokát csak akkor fogják tudni megőrizni, ha lesz buborékuk. Ezért annak minél nagyobbra és erősebbre fújása elemi érdekük.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ignorálni kell, ami a buborékon kívül van. Ország-világ iránt érdeklődni soha nem árt, mert csak így lehet megtudni olyan dolgokat, hogy mértékadó demokráciaindexek szerint már 5 szubszaharai ország demokratikusabb a mienknél, Ghánával pont döntetlenre állunk, és hamarosan Lesotho, Malawi (valamint Pápua Új-Guinea és Banglades) is elénk kerülhetnek. Így pedig mindjárt nem olyan meglepő, hogy mi történt itt múlt vasárnap, és milyen évek következhetnek.
Buborékban élni jó. Az igazi bajok akkor kezdődnek, amikor kívülről kipukkasztják.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!