Teljesen átfagyva álltunk a Városligeti tó száraz betonmedrében, az ellenzéki eredmányváróra felhúzott mobil színpad előtt. A pasija hiába próbálta vigasztalni a fociszurkoló módjára nemzeti zászlóba burkolózott, a teljes értetlenségtől hüppögve zokogó, legfeljebb húszéves lányt.
Ekkor már túl voltunk a XXI. századi magyar politika második legszomorúbb jelenetén, amikor a sírással küszködő Márki-Zay Péter rövid és minden bizonnyal ezen az estén végetért politikusi pályafutásának legjobb beszédét mondta el úgy, hogy a színpadon nem állt mögötte senki a gyerekein és a feleségén kívül.
Ezt követte a XXI. századi magyar politika legszomorúbb jelenete, amikor kiderült, hogy Márki-Zay miért kérte meg az élete hajráját bemutató összellenzéki szövetség megjelent pártvezetőit, hogy csak a családja legyen fent vele a pódiumon. Hát azért, mert a hat demokratából eleve csak kettő Donáth Anna (Momentum) és Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd) jött el egyáltalán, így még mindig ez volt a kevésbé kínos megoldás.
De hogy jutott ez az este idáig?
Az eredményváró helyszínválasztásából úgy tűnt, hogy az egyesült ellenzék akár a meglepetést is belelátja a 2022-es választásokba, az elsőbe, amikor a fideszes választási törvény logikája előtt meghajolva minden körzetben egy összellenzéki és egy fideszes jelölt állt egymással szemben. A városligeti Műjégpálya nagy, központi és igazán reprezentatív helyszín, a száraz tómeder pedig ideálisnak bizonyulhat, ha a meglepetésgyőzelem hírére budapestiek tízezrei döntenének a spontán bulizás mellett.
A helyszínre érve gyorsan világossá vált, hogy az izgalmas dolgok, ha valahol, akkor a Műjég épületének előcsarnokában fognak történni. A sajtót ugyanis hermetikusan elválasztották a politikusok és aktivisták emeletétől, az este résztvevői - ideértve az ellenzéki holdudvar esetleg befutó hírességeit - így kizárásos alapon itt az előtérben keveredhettek egymással.
A kampányaktivisták és a nagyközönség mulattatására a tómederben valóságos minifesztivál-helyszínt alakítottak ki. Építettek egy nagyszínpadot Márki-Zay beszédéhez, illetve azért, hogy a megjelentek az erre szerelt nagy kivetítőkön követhessék a Partizán választási közvetítését. És felállítottak több italos és ételes pultot is.
Fél hat tájban értem oda. Élő politikust hirtelen nem láttam, holdudvar-tagot még kevésbé, de még hátra volt másfél óra a szavazásból, így ebben nem volt semmi különös. Én még ingyenbüfé előtt sem találkoztam egyszerre ennyi újságíróval életemben. A sajtóterem úgy zúgott, mint Matolcsy Ádám valamelyik Porschéja kigyorsítás közben. A beszélgetések két téma köré összpontosultak:
Hol lehet kávéhoz jutni?
Meglesz-e a fideszes kétharmad?
Dehát az újságírók mindig ezt a cinikus viccelődést nyomják egymás között.
Ami eddig történt, az egyáltalán nem volt meglepő, az annál inkább, hogy eltelt egy óra, majd kettő, a szavazás már rég lezárult, de ellenzéki politikust alig lehetett látni. Hadházy Ákos szokás szerint tartotta a frontot, a DK-s Gréczy Zsolt is feltűnt, később megjelent a Momentum néhány vezetője és még pár ellenzéki arc, de nyoma sem volt az egyesült ellenzék további befolyásos figuráinak: Gyurcsány Ferencnek, Dobrev Klárának, a Jobbik-elnök Jakab Péternek, vagy a Párbeszédet vezető Szabó-Karácsony tandem tagjainak, arról meg fogalmam sincs, hogy mostanában ki lehet az MSZP és az LMP elnöke. De az egészen biztos, hogy nem jelentek meg, mert a fotósok azonnal izgalomba jöttek volna. Hiszen az ingerszegény környezetben még Fekete-Győr András is akkora felfordulást okozott, mintha Kulcsár Edina, Csuti és G.w.M. egyszerre és közben meztelenül léptek volna be az előcsarnokba,
A megjelentek alig dolgozták fel a Medián este hét tájban közzétett last minute kutatását, amiben a mandátumokat nézve 122-77-es Fidesz-győzelmet jósoltak, amikor parajelenség történt.
Kilenc óra tájban néhány másodperc alatt az összes megjelent politikus elpárolgott.
A legkiégettebb tudósítók azon viccelődtek, hogy talán máris hazamenekültek. Aztán valakitől meghallottam, hogy Karácsony Gergely lemondta az egyik online újsággal este tízre leszervezett élő interjúját. Majd összefutottam egy ismerőssel, aki bent járt a Politikusszentélyben és tényleg nem látott odabent senkit. Valaki közben azt a remekül hangzó pletykát osztotta meg velem, hogy “Bayer Zsolt másfél órája már táncolt.”
“Az nem lehet, hogy nem jönnek el, aki meg eljött, az már hazament” - mormoltam naivul magamban, pedig kellemetlenül régen vagyok újságíró. Az ötödik kávém elfogyasztása közben egy városházi dolgozó azt a pletykát ossza meg velem, hogy állítólag egyedül Karácsony lesz hajlandó kiállni a színpadra Márki-Zay mellé. Ezen a ponton már azt is el tudtam volna hinni, hogy magyar csapatok vonultak be Kárpátaljára.
Lenéztem a tómederbe. Az várható volt, hogy az MZP-aktivisták közül nem az idősebbek fognak itt nyüzsögni a fagyos éjszakában, de így is mellbevágó volt, hogy a megjelent újságírókon, kommunikációs szakembereken és spin doctorokon kívül mindenki gimisnek nézett ki, de az biztos, hogy egyikük sem lehetett több 25-nél. A fiatal, a történteket látható értetlenséggel fogadó társaság a sokkhatás ellenére - vagy talán pont amiatt - ruganyosan kezelte a helyzetet: bár a kivetítőkön rendületlenül ment a választási műsor, a hangját lekapcsolták és zenét raktak be helyette, sokan még valami lötyögősdiszkó-félét is nyomtak, ami praktikus ötlet volta fagyhalál ellen.
A hangulat első blikkre ezzel együtt inkább volt ironikus mint letargikus. A diákcsoportok között mozogva úgy tűnt, hogy két téma uralja a tómedret:
Először a mindjárt érettségiző gyerekeimre gondoltam, aztán arra, hogy még félreértenék, ha sírva fakadnék.
Ez azonban azért sem történt meg, mert a beton tómederben egyszer csak megjelent egy legalább száz fotósból álló, nyüzsgő-lüktető halom, ami lassú, amőbaszerű mozgással haladt a színpad irányába. Mint kiderült, a különös organizmus középpontjában Márki-Zay Péter haladt.
Az este abszurditását fokozandó Gurzó Ákos, MZP Amerikából hazatért kampányguruja úgy konferálta fel a főnököt, mintha az győzelmi beszédet készülne előadni.
Márki-Zay azonban nem őrült meg, hanem azzal nyitott, hogy ugyanúgy le van taglózva, mint mindenki más, gyorsan leszögezte, hogy ezt a választást a Fidesz bármilyen rendszerben megnyerte volna, aztán előadta élete toronymagasan legjobb beszédét. Nem a drámai külsőségek miatt mondom ezt - bár olyat se lát mindennap az ember, hogy egy politikus a 7 gyereke és a felesége előtt állva, könnyekkel a szemében szónokoljon - hanem mert Márki-Zay tökéletesen érezte meg, hogy a hallgatóságát abban a pillanatban mi foglalkoztatja a legjobban. Ezért a beszéde 80 százalékban arról szólt, hogy miért NE emigráljanak a színpad előtt állók és a választási eredmény miatt csalódottak és hogy ő is maradni fog.
“Mi lett volna, ha nem akkor szónokol ennyire megrázóan, amikor már minden mindegy neki” - gondoltam a megzavarodott tinédzserek között állva.
Már azt hittem, hogy ezzel vége is, amikor kiderült, hogy két politikusban azért megmaradt az elemi becsület és bajtársiasság minimuma. Előbb a momentumos Donáth Anna, majd Karácsony főpolgármester mondott rövid, kétségbeesett, de legalább valamilyen beszédet. Előbbi arról, hogy “nekünk ez a jövőnk”, utóbbi abba kapaszkodva, hogy Budapest legalább a “szabadság szigete” és “meg kell őriznünk a hazánkból, ami megmaradt.” Karácsony volt az, aki oda is szúrt Gyurcsánynak, Dobrevnek, Jakabnak és a két kispárt ismeretlen vezetőinek azzal, hogy ha az eredmény “úgy alakul, sokkal többen lennénk ezen a színpadon”.
Ezzel vége is lett. Aki zokogott, az most zendített rá igazán, de a legtöbben inkább olyanok voltak, mint akit az előbb baromira megpofoztak és aktívan cseng a füle.
“Milyen lehetett ez a kampány belülről, ha az életre-halálra összeállt szövetség tagjai annyit nem voltak hajlandók megtenni egymásért, hogy legalább a látszat kedvéért eljönnek?” - kérdeztem magamtól, majd eszembe jutott, hogy pár órája mekkora funkciótlan ökörködésnek tűnt, amikor egy ismerős megkérdezte tőlem, hogy szerintem ma este Orbán vagy Gyurcsány-e a boldogabb.
Megfelelő mennyiségű ellenzéki politikus híján az eredményvárón képtelenség volt megérteni, hogy mi értelme volt úgy letolni letolni egy kampányt, hogy a hat párt az előválasztás után egyetlen pillanatra sem állt Márki-Zay mellé. Világos, hogy egészen más kultúrából érkező, az ellenzék kemény magját a szövegeivel gyakran kiborítő, furcsa és rettentően önfejű fickó futott be az előválasztáson. De hogy mi értelme volt ezen az áron így lemészárolni, ha már ő lett az első alkalommal összeállt Fidesz-ellenes koalíció arca, azt eddig is nehéz volt megérteni, ezen az estén pedig végképp az.
Az ellenzéki tábor nagy része pár hete őszintén elképedt azon, hogy a fideszes propaganda az elemi szolidaritást is képes volt megtagadni a megtámadott ukránokkal. Hát most a választottjaik előadásában nézhették végig, milyen az, amikor progresszív européerek küldenek szemrebbenés nélkül vágóhídra valakit. Márki-Zay Péter helyzete természetesen nem hasonlítható mondjuk Mariupol lakóiéhoz. De amikre lehetőségük volt, a magyar ellenzék vezetői a maguk területén mindent megtettek, hogy a lehető legfideszesebb módra viselkedjenek.
Baromira remélem, hogy a DK-Jobbik duó nem arra bazírozva főzte ki ezt az egészet, hogy a magyar gazdaság előre kalkulálható megroppanása után a parlamenti ellenzék erős pártjaiként, a zavaró MZP-től megszabadulva fújhassák a passzátszelet. De ezután az éjszaka után már tényleg bármit el tudok képzelni.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!