Gyors sikerek elmaradásával elhúzódó háborúban terrorizálhatják tovább Ukrajna lakóit az oroszok

Az oroszok valamit nagyon benéztek. A háború második hónapjába lépve már nem kell nagy bátorság ehhez a kijelentéshez, de egy térképpel gyorsan szemléltném is a benézés mértékét:

Ezen a térképen a fekete vonalak az ukrán vasúthálózat fővonalait jelölik. Az orosz offenzíva első napjaiban, amikor még azt kommunikálták, hogy Ukrajna lerohanása villámháború lesz, a hadsereg támadási irányaiból három cél volt kiolvasható:

• Harkiv és Ukrajna keleti határa felől, illetve a 2014-ben megszállt Krímből kelet felé haladva átkarolni, bekeríteni a kelet-ukrajnai szakadár területek határán felsorakozott ukrán főerőt;
• Kijevet északnyugat, északkelet és keleti irányból megközelíteni a fővárosba tartó vasúti fővonalak megszerzésével;
• a Krímből nyugati és északi irányba kitörve Herszon és Zaporizzsja megszállásával megszerezni az ellenőrzést a Krímet Oroszországgal összekötő déli vasúti fővonalat.

Nem véletlenül volt ez a cél, amit aztán az első roham elakadása után kialakult helyzet érzékletesen szemléltetett is. Az orosz hadsereg utánpótlását vasúton tervezték megoldani, ám mivel ezeket a fővonalakat nem tudták megszerezni, szinte azonnal össze is omlott az orosz logisztika. A háború első hetének egyik legjellegzetesebb képe a Kijevtől északnyugatra feltorlódott, mozdulni se képes, hatvan kilométer hosszú orosz konvoj volt, ami azért bénult le teljesen, mert a menetoszlop elején kifogytak mindenből.

Hamar világossá vált az is, hogy az ukrán taktika nem a főerők, hanem pont az utánpótlást szállító konvojok megsemmisítésére irányult, ezzel tovább bénítva az orosz csapatok mozgását. Így történhetett meg, hogy lényegében a háború második hetére bemerevedett az északi és a keleti front, az orosz hadsereg lényegében csak a déli fronton, Herszon és Mariupol irányába ért el eredményeket - de például Zaporizzsját, így a déli vasúti fővonal feletti ellenőrzést nem sikerült megszereznie. emiatt Herszon után el is akadt az orosz támadás, Mikolajivot már nem sikerült elfoglalniuk. Sőt, ott az ukrán erők vissza is tudták szorítani az orosz csapatokat.

A másik sikeres támadási irányuk Mariupol volt. Ez se véletlen. Egyrészt látványosan a Krímben állomásozó erőik voltak a legharcrakészebbek és felszereltebbek - itt a félszigetet Oroszországgal összekötő híd bejáratott utánpótlási útvonal, másrészt Mariupol a szakadár területek határán, Oroszország közelében fekszik. A siker persze itt is viszonylagos. A már három hete körbezárt város annak ellenére is tartja még magát, hogy az orosz tüzérség és légierő szinte a földdel tette egyenlővé, és hogy a város védői - az Azov ezred, aminek egyes alakulatai közben Harkiv térségében tevékenykednek, vagyis legfeljebb két zászlóaljnyi gyalogság és egy páncélosezred, összesen úgy ezer ember - utánpótlás hiányában is képesek ellenállni.

Két apropó:

• az orosz légierő javarészt leszerepelt a háború első hónapjában. Brutális számbeli fölénye ellenére se volt képes megszerezni a légi fölényt, hogy hatásos támogatást tudjon nyújtani a szárazföldi erőknek. Ennek javarészt az lehet az oka, hogy pilótáiknak és vezetésüknek sincs gyakorlata összetett légi műveletek levezénylésében és végrehajtásában, jellemzően csak egyéni vagy géppárokban végrehajtott bevetéseket tudnak végrehajtani, azt is csak a vállról indítható ukrán légvédelmi eszközök hatósugarában, alacsonyan repülve;
• a gyors előretörés, a manőverező harcmodor kudarcával az orosz hadsereg csak a tüzérségéhez tudott visszanyúlni.

A tüzérséget pedig az orosz hadsereg, már csak felszerelése alkalmatlansága miatt is, nem precíziós csapásmérésre, hanem pusztító pergőtüzekre, vagyis nagy területek válogatás nélküli bombázására tudja használni. A széles körben használt Grad rakétasorozatvető nem pontos fegyver, szaturációs tűzre, vagyis egy terület alapos megszórására alkalmas csupán. Ez persze eleve cél is lehet, a városok terrorbombázása, a polgári infrastruktúra, illetve hát maguk a polgárok pusztítása az ukrán morál megtörését is szolgálhatja. Nem véletlen, hogy a háborúban az ukránok közlése szerint ez idáig sokkal több ukrán civil, mint ukrán katona vesztette életét, bár az elmúlt napokban az oroszok légierejük hiányát ukrán támaszpontok elleni ballisztikus rakétacsapásokkal igyekeznek ellensúlyozni, ezáltal már számottevő veszteséget okozva az ukrán hadseregnek is.

A háború első hónapjában sikeresnek bizonyult a részben szükség szülte ukrán harcmodor is. Az ukrán hadsereg nem kicsi, de aktív állománya csak 250 ezres volt, főerejük pedig rosszul volt pozícionálva. Az ukrán vezetés sokáig nem hitte, hogy Oroszország valóban támadni készül, ezért erőit a nyolc éve tartó kvázi polgárháború frontvonalára, a donbaszi szakadár területek határára koncentrálta. Vagyis arra nem volt lehetőségük, hogy széles fronton tartóztassák fel a 150-19 ezer fővel három teljesen más irányból támadó orosz hadsereget. Ehhez az eszközeik se voltak meg. Ellenben ezrével, illetve mostanra már tízezrével kapták a kézi légvédelmi és tankelhárító fegyvereket, amiket nagyon hatékonyan vetettek be kis létszámú, gyorsan mozgó egységeikkel az orosz utánpótlásvonalak támadására, lényegében éles frontvonal húzása nélkül is feltartóztatva az oroszokat, pusztán a jelentősebb városok védelmére koncentrálva.

Egy hónap telt el a háborúból. Ez bizonyos szempontból hosszú idő. 2003-ban az Egyesült Államok ennyi idő alatt lényegében legyőzte Szaddám Huszein hadseregét - ami utána jött, az már más típusú háború volt, egy megszállással szemben kitört felkelésben irreguláris alakulatokkal kellett harcolniuk, amire nem voltak kellően felkészülve. Afganisztánban se kellett több idő 2001-ben a tálib kormány megdöntéséhez.

Ukrajnában az orosz erők kezdeti rohamának elakadása más helyzetet eredményezett, ezért messzemenő következtetéseket még nem lehet, nem is érdemes levonni. Bár az oroszok nem nyertek, még nem is vesztettek. Most minden jel arra utal, hogy bár több frontos támadásra hadseregük a fentebb vázolt logisztikai nehézségek és légiereje alkalmatlansága miatt nem képes, de déli előretörése alapján egy frontszakaszra koncentrálva érvényesíteni tudja elsöprő anyagi fölényét. Brit elemzések szerint az egyik eshetőség így az, hogy szakaszokban próbálnak majd haladni, Mariupol eleste után más frontszakaszon indulhatnak meg.

Vannak is erre utaló jelek, a hétvégén nagy mennyiségben dobtak át hadianyagot Belaruszba - vasúton -, a kijevi front megtámogatására, és bekerítették Szumi városát, ami fontos csomópont a Kijev felé tartó vasúti fővonal orosz határhoz közeli szakaszán.

De legalább ilyen fontos lenne végre átkarolniuk az ukrán főerőket, ám ezen a fronton a legfontosabb csatában az ukrán vezérkar jelentései szerint inkább az ukrán erők értek el sikereket, amikor Izjumnál nem csak megállították, de vissza is verték az orosz csapatokat. Legalább ilyen fontos ukrán siker volt, hogy Kijevtől északnyugatra Irpiny, Bucsa és Hosztomel térségében körbezártak egy nagyobb, utánpótlás hiányában nagyjából harcképtelen orosz erőt, ezzel jelentősen csökkentve a nyomást a fővároson. De mindkét fronton változhat a helyzet, ha az oroszok valóban pótolni tudják eddigi nem jelentéktelen veszteségeiket, és koncentrált támadást indítanak.

Illetve folytatják az ukrán nép megtörését célzó terrorbombázásaikat, és egyre brutálisabban léphetnek fel a már megszállt területek polgári lakossága ellen is.

Ha muszáj volna valamit jósolni, azt mondanám, hogy egy hónap múlva újabb cikkben elemezhetjük majd a háború állását, mert még tartani fog.