Orbán: Ez orosz katonai agresszió, egyenesen kell beszélni, nem oroszbarát politika szolgálja a magyar érdeket

Nagyon más tónusban beszélt Orbán Viktor az orosz katonai agresszióról még nem sokkal kormányra lépése előtt, 2008-ban.

Abban az évben csúcsosodott ki Oroszország és Grúzia fegyveres konfliktusa: harcok törtek ki Dél-Oszétiában a helyi szakadár csoportok miatt, az orosz csapatok pedig végül nem csak a szintén szakadár Abháziába törtek be, de az egyértelműen grúziai területekre is, ahol több várost bombáztak.

A szakadár államok végül leváltak Grúziáról, Oroszország elismerte őket, a fegyveres konfliktus nem fajult tovább. Teljes invázióról nem volt szó.

Azon a nyáron egy szárszói konferencián Orbán arról beszélt, hogy közép-európai országoknak kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni.

„Szerintem bennünket '56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni.”

A rövid gondolatmenet csúcspontja mából visszatekintve alighanem az, hogy Orbánt mennyire zavarta a maszatolás, a mismásolás, a hintapolitika:

„A tőlünk nyugatra lévő országokban volt az a szokás, legyen akár szó a '68-as orosz bevonulásról vagy '56-ról, hogy az első reakciója a Nyugatnak nem az, hogy azonnal és határozottan elítéli az agresszort, hanem mint egy megértő szimpátiával mentségeket keres a számára, hogy miért tette amit tett. Ez rögtön össze is zavarja egyértelmű állásfoglalását, mert nem tud a lényegi tényekre összpontosítani.”

„A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam, Grúzia területén katonai akciókat hajt végre. ez az a tény, amiről nekünk véleményt kell kialakítani, minden más csak mellébeszélés, önfelmentés, és a szocializmus itt maradt erkölcsi relativizmus maradványa. Azt javaslom, beszéljünk világosan: ami katonai agresszió, az katonai agresszió.”

A felvételen már nem látszik, de ebben a beszédében kitért Ukrajna fenyegetettségére is. Még idézte is azt az orosz érvet, amit Putyin a most zajló konfliktusban is hangoztat - mintegy fenyegetőleg. Mert ha Grúziában meghúzzák ezt az oroszok, miért ne húznák meg Ukrajnában is:

„Az oroszoknak az érvelése is rendkívül tanulságos, mert ők azt mondják, hogy meg kívánják védeni a saját állampolgáraikat; nyilván az oroszul beszélő, Oroszországhoz is tartozó állampolgárokról van szó. Na jó, de ma Grúziában – és holnap? Mert ilyenek nemcsak Grúziában laknak, hanem Ukrajnában is nagyon sok orosz él, meg Lettországban is nagyon sok orosz él, és számos közép-ázsiai országban hasonlóképpen. Legközelebb hol fognak fellépni? A mi szomszédságunkban?”

Akkor a Fidesz elnöke kifejezetten sürgette Grúzia és Ukrajna felvételét a NATO-ba, sőt, az Európai Unió és Oroszország közti stratégiai megállapodást is egy lehetséges megoldásnak találta. Azt mondta, lehet hogy az energiahordozókkal Moszkva meg tud fizetni, de a tartásunk miatt megéri: „érdemes átgondolni mit teszünk, de figyelembe véve minden orosz válaszlépést, az olaj-, a benzin- és a gázár kérdését is beleértve, nekünk itt és most világos erkölcsi alapállást érdemes elfoglalni.” Orbán ugyanitt kiemelte, hogy ebben a helyzetben az Egyesült Államoknak és Európának van felelőssége, és

vannak nemzetközi diplomáciai eszközei, amelyeket ilyen történelmi pillanatban, józanul és okosan, használni kell.

Orbán Ukrajna NATO-tagságát szorgalmazta és büntette volna az oroszokat

2014-ben, amikor felségjelzés nélküli orosz csapatok bevonultak a Krím-félszigetre, egyszer már leporoltuk azokat a mondatokat, amiket ezzel összefüggésben Orbán elmondott. A jelenleg zajló 2022-es ukrán konfliktus idejéből visszatekintve talán még tanulságosabb egy-két gondolat:

„A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt" - panaszkodott 2008. augusztusában az Inforádiónak. Ugyanitt arról beszélt, hogy a jövőnk a tét: „...az a világ köszönt-e ránk, amiben az erőpolitika sikereket érhet el a világban, vagy pedig a nemzetközi közösség elég erős, bölcs és megfontolt lesz ahhoz, hogy világossá tegye: hiába érzi valaki újra megerősödve magát, mint például Oroszország, nem jelenti azt, hogy fönnálló konfliktusait olyan módon rendezheti el, amely elfogadhatatlan a 21. század emberi életet és méltóságot tiszteletben tartó világában.”

Orbán nagyon gyorsan és még egyértelműbben ítélte el az orosz agressziót, és hozzátette, hogy Európának igenis van felelőssége, és vannak eszközei, amelyeket ilyen történelmi pillanatban, józanul és okosan, használni kell. Azt is mondta, Magyarországnak nem egy külső szemlélő szerepét érdemes elfoglalnia, hanem egy közép-európai ország szerepét.

A Fidelitas tüntetést is szervezett akkor az orosz nagykövetség elé. Felszólalt akkor nevén Deutsch-Für Tamás, és aggódva kérdezte az egybegyűltektől: „Ma Grúzia, holnap talán Ukrajna, nem tudjuk, hogy hol lehet a vége?”

Szijjártó Péter, mijután kritizálta a Gyurcsány-kormányt, amiért nem foglalt egyértelműen állást a konfliktusban, ugyanitt egy szöveget olvasott fel, amiben az állt: „A hatalmi önkény ilyen nyílt és durva megnyilvánulását egyetlen demokratikus berendezkedésű állam, egyetlen, a hazájáért és a népek békés együttéléséért felelősséget érző politikus sem szemlélheti szótlanul és tétlenül. (...) Ha lerohannak egy független államot, akkor az is elképzelhetővé válik, hogy Moszkva ugyanilyen brutálisan fejezi ki nemtetszését, ha érdekeivel ellentétesnek tartja a következő ukrán, szlovák, litván, vagy akár magyar miniszterelnököt.”

Amikor még nem volt jó út a külön út

Orbán a Polgári Gondola 2008-as eseményén arról beszélt, hogy a nyugatiak a saját gazdasági érdekeiket szem előtt tartva távolságtartóak voltak az orosz-grúz konfliktusban, bezzeg a nem oroszbarát közép-európai államfők azonnal telefont és levelet váltottak, tanácskoztak, és együtt Grúzia fővárosába utaztak. Csak a magyarok nem voltak ott.

"Magyarország egy felértékelődő, közép-európai régióban találhatja meg a gazdasági és politikai számításait. Nem egy közép-európai külön utas, oroszbarát, magát az orosz érdekek alá rendelő vonalvezetés szolgálja az érdekét. Utóbbi sokkal kevesebb esélyt kínál, mint egy felértékelődő régióhoz való csatlakozás"

- jelentette ki Orbán, figyelmeztetve egyben, hogy „ami Grúziában történt az nem tőlünk távol, hanem a mi szomszédunkban történt. Grúzia, Ukrajna, Budapest nagyon közel van egymáshoz politikai értelemben, még ha földrajzilag távoli helyzetűnek is tűnnek”.

A magyar kormány politikája ezzel szemben a 2022-es ukrán válság idején minden tekintetben szembemegy Orbán korábbi álláspontjaival. Miközben a kormánypárt médiumok eltérő hangszínben, de egyértelműen oroszbarát narratívát közvetítenek, a kormány a felszínen libikókaszerű politikát folytat: ha nagyon lassan is, de végül elítélték az agressziót, azonban katonai diplomáciában egyáltalán nem működnek együtt az unióval és a NATO-val; nem engednek át fegyverszállítmányokat az országon. Hangsúlyosan igyekeznek magukat távol tartani a konfliktustól, és minden helyzetben kerülik az egyértelmű és határozott állásfoglalást.