Vagyonnyilatkozatok: az átláthatóság színjátéka

A magyar újságírók egy részének van egy furcsa, évről évre megismétlődő rituáléja: január 31-éről február 1-jére virradóra alvás helyett csúnya kézírással kitöltött dokumentumokat olvasgatnak. Ilyenkor válnak ugyanis elérhetővé a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai, amelyekből kiderül – vagy elvileg ki kellene derülnie –, hogy miből is kell gazdálkodniuk.

Nincs ez másképp most sem, a kollégáim a korábbi összegzéseket áttekintve készülnek arra, hogy az új dokumentumok nyilvánosságra kerülése után valamilyen módon megmutassák, milyen is a politikusok vagyoni helyzete, akikről egész évben cikkezünk. Pontosabban a kiindulópont az, hogy ők mit állítanak erről.

Mindez nem valami furcsa vágy, hogy mások zsebében turkáljunk.

A vagyonnyilatkozatok kitöltése és átbogarászása a demokratikus politikai rendszer fontos rítusa, ami azt jelképezné, hogy a képviselőink, akiket az adóforintjainkból eltartunk, elszámolnak a nekik megítélt juttatással, és bizonyítják, hogy rajtunk, állampolgárokon kívül senki nem gyakorolt rájuk rontó (korrumpáló) pénzügyi befolyást. Nem véletlenül írtam feltételes módot, hiszen a vagyonnyilatkozati rendszer inkább az átláthatóság mímelése, mint ellenőrzőeszköz. De mit kell és mit nem kell ilyenkor bevallaniuk a politikusoknak? Mit kellene, és mit nem vallanak be ennek ellenére? Hogyan lehetne valóban átlátható és hasznos ez a rendszer? Ezt igyekszem összefoglalni ebben a cikkben.

Papírforma

Vagyonnyilatkozatot minden választott tisztséget betöltőnek, így önkormányzati és országgyűlési képviselőknek is ki kell tölteniük, ahogy a köztársasági elnöknek, miniszterelnöknek, minisztereknek és államtitkároknak is. Sőt a bíróknak, ügyészeknek, állami hivatalok vezetőinek, a hivatásos katonáknak és a rendvédelmi szolgálatok dolgozóinak és még sok más köztisztséget betöltő embernek szintén. Hogy kikre milyen szabályok vonatkoznak, azt a Transparency International szedte össze néhány évvel ezelőtt. Közülük most a képviselők vagyonnyilatkozata érdekel bennünket, úgyhogy fókuszáljunk erre.

A képviselőknek hivatalba lépésük után 30 napjuk van, hogy a parlament oldalán is elérhető nyomtatványba összeírják, amijük van, majd ezt évente újra megtegyék mindig január 31-éig. Ha egy képviselő elveszíti vagy visszaadja a mandátumát, még egyszer utoljára – ismét 30 napon belül – le kell adnia a papírt, így a vagyonnyilatkozat lényegében keretezi a pályafutását. Ha ezt elmulasztja megtenni január végén, addig nem gyakorolhatja a képviselői jogait, és nem kap fizetést, amíg nem pótolja. Nem elég csak a saját vagyonáról nyilatkoznia, a politikussal egy háztartásban élő családtagoknak is ki kell tölteniük évente a papírt. Igaz, ezek a nyilatkozatok nem nyilvánosak.

De mit is kell bevallania a képviselőknek és családtagjaiknak?

Azt, hogy

• van-e ingatlanjuk, földjük, házuk, nyaralójuk, mennyi, hol és az hányad részben az övék,

• milyen autóval, hajóval, repülővel, egyéb járművel rendelkeznek,

• nilyen telefont, laptopot, egyéb elektronikai eszközt kapnak a munkájuk elvégzéséhez,

• vannak-e értékes műtárgyaik,

• mennyi megtakarított pénzük, befektetésük és tartozásuk van,

• van-e a képviselői fizetésen kívül máshonnan jövedelmük, és ha igen, mennyi,

• tulajdonosai és/vagy tisztségviselői bármilyen cégnek,

• részesülnek-e valamilyen közvetlen vagy közvetett támogatásban,

• kaptak-e nagy értékű ajándékokat.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a politikus fog egy tollat, vagy jobb esetben egy szövegszerkesztő szoftvert, és a nyomtatványban a megfelelő helyekre beírja, hogy mi van a tulajdonában.

Ki ellenőrzi ezeket a vagyonnyilatkozatokat?

A sajtón kívül senki, legalábbis nem akkor, amikor azokat leadják. Viszont képviselők kezdeményezhetnek a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást bármelyik másik képviselővel szemben a mentelmi bizottság elnökénél (aki jelenleg Hargitai János korábban fideszes, most KDNP-s képviselő). Ha a mentelmi bizottság elnöke úgy látja, hogy megalapozott a kezdeményezés, első körben felszólítja az adott képviselőt, hogy 5 napon belül javítsa ki a vagyonnyilatkozatában azt, amit kifogásoltak. Ha ez nem történik meg, vagy a képviselő válasza nem kielégítő, a mentelmi bizottság elnöke elindíthat egy eljárást, amiben meghallgatják az érintettet, majd zárt ülésen tárgyalnak arról, hogy történt-e valamilyen összeférhetetlenség, ami miatt meg kellene büntetni a képviselőt.

Ilyen eljárást szoktak kezdeményezni képviselők, ahogy például Tasó László közlekedésügyi államtitkárral szemben is tették, miután a Direkt 36 megírta, hogy nem számolt be a földjeiről és az utánuk kapott több milliós támogatásokról. Korábban Kósa Lajosról, Szijjártó Péterről és Rogán Antalról is kiderült, hogy félrevezető adatokat közöltek a vagyonnyilatkozataikban. Viszont mióta bevezették ezt a vagyonnyilatkozati rendszert, még egy regnáló politikust sem vontak felelősségre érdemben. A rendőrség ezzel szemben indított már nyomozást zaklatás miatt olyan újságírók ellen, akik politikust kérdeztek a vagyonnyilatkozatáról.

Volt persze az elmúlt 10 évben olyan politikus, akire lecsapott a törvény ereje azért, mert fontos jövedelmeket kihagyott a vagyonnyilatkozatából: Simon Gábort, az MSZP képviselőjét 2014-ben őrizetbe vették, amikor kiderült, hogy több száz millió forintot tartott külföldi bankszámlákon, és mindezt nem írta bele a vagyonnyilatkozatába. Az ügyet az akkor erősen kormánypárti Magyar Nemzet tárta fel, a Fidesz pedig nagyon sokat emlegette a 2014-es kampányában.

Politikus off, ajándékot elfogadó hobbista on!

Földeken, cégeken, ingatlanokon és hasonlókon kívül még egy fontos dolog van, amit a politikusoknak be kellene írni a vagyonnyilatkozatukba, de ami nagyon gyakran kimarad: az ajándék. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és salátatörvény-benyújtó egy magyar üzletember, Farkas József meghívása nyomán vadászott Svédországban helikopterről (háziasított) rénszarvasra. Szijjártó Péter külügyminiszter az állami és EU-s pályázatokon sűrűn nyerő, immár Afrikában is terjeszkedő Szíjj László yachtján pihente ki a miniszterség és a sok edzés fáradalmait. Orbán Viktor magángéppel utazott a a Mol-Vidi focicsapat külföldi meccseire, a cechet pedig a kormányzati pénzekkel sűrűn ellátott Garancsi István állta. Amikor a miniszterelnököt felkérdezték, annyit mondott, hogy 30 éve így megy meccsekre, és ezután is így fog menni, ha a munkája engedi.

Hogy ez miért probléma, egyértelmű: politikusokat nagy értékű ajándékokkal, például luxusutakkal lekenyerezni a korrupció egyik formája is lehet, vagy legalábbis alkalmas arra, hogy az adott ajándékozó kérjen valamit cserébe. Orbán Viktor a parlamentben ezt annyival elütötte, hogy „szeretném én látni azt az embert, aki engem le tud kötelezni”.

Ez nagyon fura helyzet, ugyanis a miniszterelnök – ahogy a helyettese és mások is –úgy legyint erre a problémára és vicceli el a milliós ajándékokkal kapcsolatos kérdéseket, hogy egyrészt mindről be kellene számolniuk a vagyonnyilatkozatukban, mégsem teszik, másrészt alapból nem szabadna elfogadniuk ilyeneket.

Viszont – talán nem véletlenül – az erről szóló törvényt amolyan gumiszabályként fogalmazták meg, ami kényelmesen nyújtható addig, amíg át lehet rajta férni. Az Országgyűlésről szóló törvény, amelynek 87. §-a kimondja, hogy „a képviselő képviselői megbízatásával összefüggésben nem fogadhat el olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely a mindenkori képviselői tiszteletdíj egyhavi összegét meghaladja. A képviselői tiszteletdíj 1/12-ed részének megfelelő értékhatárt meghaladó értékű ajándékokról és ingyenes juttatásokról a képviselő – a vagyonnyilatkozata részeként – kimutatást köteles vezetni.”

Semjén, Orbán és a hobbija részeként drága ajándékokra nyitott további politikusok általában azzal védekeznek ilyenkor, hogy a méregdrága vadászút vagy a meghívás egy külföldi stadion VIP-páholyába – magángépes utazással egybekötve – nincs összefüggésben a megbízásukkal. Amikor a drága svédországi vadászatáról kérdezték, Semjén Zsolt elismerte: neki nem lenne pénze kifizetni egy ilyen utat, de azt mondta, hogy

amikor őt meghívják állami pályázatokat nyerő üzletemberek, nem miniszterhelyettesként van ott, hanem vadászként. Érdekes filozófiai kérdés, hogy a politikus tud-e bármikor nem politikus lenni, vagy nem politikusként drága ajándékokat elfogadni. Illetve ha egyszerű hobbistaként elfogad egy ajándékot, az befolyásolja-e őt politikusként. Ezt a törvény nem szabályozza, bár a céljából, vagyis a korrupció elkerüléséből talán levezethető lenne valamilyen értelmezés. Akárhogy is van, ez hiányzik a vagyonnyilatkozatokból.

Csak ellopok ezt-azt

Persze még egy tétel van, ami sosem szerepel a vagyonnyilatkozatokban: a pénz, amit a politikusok összelopkodnak. Völner Pál – hogy a Fidesz legfrissebb korrupciós botrányát említsük – az ügyészség gyanúja szerint több mint 80 millió forint kenőpénzt tett el az évek során, amit természetesen nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, mármint valamilyen módon tisztára mosva sem. Nem ő az egyetlen képviselő, aki ellen eljárás indult azért, mert a saját zsebét tömte, vagy legalábbis olyan komoly gyanúja merült föl ennek, hogy eljárás is indult. Ahogy Haszán Zoltán kollégám 2019-ben összefoglalta, Mengyi Roland, Simonka György is milliókat tehetett el illegálisan, ahogy Boldog Istvánt is azzal vádolja az ügyészség, hogy hagyta magát komoly összegekkel megvesztegetni.

Nyilván nem is az a meglepő, hogy a politikusok nem írják be a vagyonnyilatkozatba, hogy ennyit meg annyit loptak, hanem hogy az ellenük zajló nyomozás során nem indul vagyonnyilatkozati eljárás.

Az ügyészség Mengyi és Simonka ügyében is adott választ arra, hogy miért nem kérik számon a korrupció mellett azt is, hogy hazudtak a vagyonnyilatkozatukban. Mengyi esetében az volt az érvelés, hogy végül nem sikerült gyarapítania a vagyonát: közel félmilliárd forintot próbált meg a magáévá tenni, de ez meghiúsult, mindössze 5 millió forintot lopott el, amit visszaadott. De még ha sikerül is ellopnia mindent, amit akar, akkor sem kérték volna számon rajta, hogy ezt nem írta le, ahogy Simonka Györgyön sem, pedig őt azzal vádolják, hogy többedmagával 1,4 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek, aminek jó részét zsebre tette. Ha ugyanis beírta volna a vagyonnyilatkozatába, hogy mennyit lopott, önmagára vallott volna, a magyar törvények szerint pedig erre senkit nem lehet kötelezni. Vagyis

nem lehet felelősségre vonni a magyar politikusokat azért, ha nem vallják be, hogy loptak. Ez is csak egy abszurd részlet a magyar vagyonnyilatkozati rendszerről, ami azt mutatja, hogy az komoly reformra szorul. Ezt viszonylag könnyen meg is lehetne csinálni, csak egy dolog kellene hozzá: politikai akarat.

Hogyan kellene csinálni?

Civil szervezetek évek óta beszélnek arról, hogy a vagyonnyilatkozati rendszer reformra szorul, jelenlegi formájában ugyanis inkább csak az átláthatóság látszatát teremti meg, egy követelmény tessék-lássék kipipálására szolgál, valódi számonkérhetőséget nem hordoz. A Transparency International még 2016-ban megfogalmazott egy átfogó javaslatcsomagot arról, hogyan lehetne valóban értelme a vagyonnyilatkozatok rendszerének, és ez még mindig aktuális.

A Transparency szerint akkor működne jól a rendszer, ha valóban átlátható és nyilvános lenne, valódi tartalommal. Azaz valóban ellenőrizhető és számonkérhető lenne, a szabályszegésért pedig valódi büntetés járna. A valódi nyilvánosság annyit jelentene, hogy kézzel kitöltött, beszkennelt, kereshetetlen dokumentumok bogarászása helyett elektronikusan kellene bevallaniuk a politikusoknak, hogy miből élnek. Ezeket az adatokat egy kereshető adatbázisba is be lehetne táplálni. Az átláthatósághoz az is hozzájárulna, ha a képviselők, miniszterek és államtitkárok hozzátartozóinak vagyonnyilatkozata is elérhető és nyilvános lenne, ezek ugyanis jelenleg a fióknak készülnek, és nagyjából bármi lehet bennük, sosem derül ki semmi.

A Transparency szerint fontos lenne, hogy a vagyonnyilatkozatban ne csak az szerepeljen, hogy mekkora háza, telke és autója van egy politikusnak, hanem az is, hogy azokat milyen forrásból vette. Emellett fontos lenne, hogy a politikusok ingatlan és ingó vagyonáról olyan információkat is megadjanak, mint például egy telek helyrajzi száma, egy gépkocsi rendszáma, stb. Ezeknek nem kellene feltétlenül nyilvánosnak lenniük, elég lenne, ha egy vagyonnyilatkozati eljárás során elő tudná keresni őket a mentelmi bizottság.

A valódi számonkérhetőség pedig azt jelentené, ha nem csak a sajtó nézné át a nyilatkozatokat, vagy nem csak akkor kerülnének ezek elő, ha az egyik képviselő bemószerolná a másikat. A képviselők vagyonnyilatkozatait például ellenőrizhetné az adóhivatal. 199 nyilatkozatot ellenőrizni nem a legkisebb feladat, de nem is lehet annyira megterhelő a NAV számára. Az elektronikusan kitöltött nyilatkozatokat rögtön össze is lehetne vetni a politikusok adóbevallásával, és ha valamilyen gyanús dolog fölmerülne, a hatóság indíthatna automatikus vagyonosodási vizsgálatot. Hiszen épp az lenne a rendszer lényege, hogy kiderüljön, ha valaki a saját szakállára vagy mások anyagi befolyása alatt, megvesztegetve vezeti az országot. Végül lehetne szigorúbb az ellenőrzés. Például a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megsértése lehetne külön bűncselekmény a büntető törvénykönyvben, amelyet börtönnel és a közpénzekről döntő foglalkozásoktól való eltiltással büntethetnének.

Arra persze kevés az esély, hogy ez – vagy bármilyen átfogó reform – megtörténjen a közeljövőben. Az is kérdés, hogy van-e olyan politikai erő, amely kormányra kerülve prioritásnak tartaná a vagyonnyilatkozati rendszer gyors és átfogó reformját. Így az újságírók éves rítusát egy ideig még nem veszélyezteti semmi.