beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Schadlnak azt a telefonbeszélgetését is lehallgatták, amiben félmilliós kenőpénzt ajánlott, hogy ne vegyék észre siófoki házának

Haszán Zoltán - 2022.01.27 23:54:00

Olyan sok minden derült már ki az előzetes letartóztatásban lévő Schadl Györgyről az 1 700 oldalas nyomozati iratok alapján: a gyanú szerint a minisztérium bejáratánál fizetett le államtitkárt, sok százmilliós sápot húzott le végrehajtókról, intézett egyetemi vizsgákat, bírót akart kirúgatni, kék villogóval királykodott a buszsávban.

Meglep-e bárkit, hogy nem szabályosan építkezett Siófokon, a probléma megoldását pedig félmillió forintos korrupcióban látta?

Márpedig ez is kiderült lehallgatott telefonbeszélgetéseiből.

A nyomozati iratok szerint Schadl 2020 nyarán vett meg egy 344 négyzetméteres, kivett művelési ágú, hétvégi ház, udvar megnevezésű belterületi ingatlant. Felesben: a teljes ár 90,5 millió forint volt.

A Google Mapsen egy 2021. májusi felvétel van a házról, azon az látszik, hogy éppen építkeznek. Ez az az időpont, amikor Schadl félmillió forinttal igyekezett elsikálni, hogy a ház átépítésénél több szabályra sem volt tekintettel.

A nyomozati iratok szerint a probléma az volt, hogy a fedett terasz miatt az ingatlan beépítése már jelentősen meghaladta az engedélyezett mértéket, és a kerítése is szabálytalan volt. De Schadl egyik kollégája beajánlott egy építésügyi szakintézőt a Somogy Megyei Kormányhivatalból, aki tud segíteni az ügy elrendezésében.

A Schadlnak dolgozó építési vállalkozó találkozott is a szakügyintézővel, és meg is találták a megoldást. Nyújtsák be a használatba vételi engedélyt, amit az ügyintéző elfogad, és „mivel sok munkájuk van, annak a valóságtartalmát utólagosan nem is fogják ellenőrizni”.

A nyomozati iratok szerint megfelelő szögből készített fotókkal lehet megoldani, hogy ne kelljen betartani a szabályokat.

A nyomozati iratokban feltételes módban írnak arról, hogy megtörtént-e valóban a korrupció.

Megkerestük a Somogy Megyei Kormányhivatalt, hogy tudnak-e az ügyről és milyen lépéseket tettek. Azt válaszolták, hogy az ügyben belső vizsgálat folyik.

„A kormányhivatal az építésügyi eljárással kapcsolatos szabálytalanságot megállapította, emiatt az érintett ügyintéző kormányzati szolgálati jogviszonyát megszüntette.”

A siófoki ingatant – a Schadlt érintő vagyonelkobzásban – november végén zár alá vette az ügyészség.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás