beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Öt év után bukkant fel újra az ebola Guineában

Horváth Bence - 2021.02.14 14:28:00

Négy halálos áldozatot követelt az ebolavírus Guineában - közölte Remy Lamah, a nyugat-afrikai ország egészségügyi minisztere szombaton. A tárcavezető az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy ezek voltak az első ebolás halálesetek 2016 óta.

A négy ember a délkeleti Nzérékoré régióban hunyt el. A miniszter arról is beszélt, hogy egy beteg megszökött a fővárosban, de sikerült megtalálni, és kórházba került. Aarról nem közölt részleteket, hogy közben érintkezett-e bárkivel. 

Remy Lamah nagyon aggasztónak nevezte a vírus újbóli felbukkanását. A kór 2013 és 2016 között mintegy 2500 ember életét követelte Guineában. 

A vírust 1976-ban fedezték fel az Ebola folyónál, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amely országból éppen csütörtökön jelentettek két halálos áldozatot. Kongó és Guinea őserdei "jó táptalajt biztosítanak" a súlyos hányással és hasmenéssel járó, emberi testnedvek útján terjedő ebolának, és a koronavírus-járvány kitörésekor számos egészségügyi szakértő figyelmeztetett arra, hogy a járvány nehezítheti az olyan vírusok elleni védekezést is, mint az ebola. (MTI, AFP)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás