Meghalt Duch, a kambodzsai kínzómester

77 éves korában meghalt a kambodzsai vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontjának volt vezetője.

A Duch néven ismert Kaing Guek Eav irányítása alatt 15 ezer embert kínoztak meg, majd végeztek ki. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi a phnompeni Khmer-Szovjet Barátság Kórházban vesztette életét egy krónikus, régóta tartó tüdőbetegségben, két nappal azután, hogy beszállították. 

A kommunista diktatúra rövid fennállása során, 1975 és 1979 között legalább 1,7 millió ember halálát okozta, a meggyilkoltak mellett sokan az éhségbe vagy a kezeletlen betegségeikbe haltak bele. Bár száznál is több hasonló börtön volt, a Tuol Sleng még ebben a rendszerben is a különös kegyetlenség szimbólumává tudott válni Duch áldozatos munkájának köszönhetően.

Kaing Guek Eav eredetileg tanár volt, becenevét pedig egy gyerekkönyv engedelmes szereplőjéről kapta. „Jól nevelt fiú akartam lenni, aki tiszteli a tanárait és jót cselekszik” - mondta később a bíróságon. Ez a szabálykövetés kiváló tanulmányi eredményekhez vezetett, neves iskolákat végzett el, és végül matematikából szerzett diplomát. Ugyanez az engedelmesség aztán hatékony eszközzé tette Ducht a vörös khmerek kezében, akikhez még 1967-ben csatlakozott, amikor az esőerdőben bujkáló felkelők voltak. Amikor hatalomra jutottak, rábízták a legnagyobb kínzóközpontjukat, és Duch lett a titkos rendőrség vezetője is.

Ahogy a vietnami csapatok megszállták Kambodzsát, ő felügyelte a maradék foglyok kivégzését, majd elmenekült, de a kínzások dokumentációját - élete főművének emlékeit - nem semmisítette meg. 1999-ben egy fotós újságíró, Nic Dunlop találta meg a thai határ mellett egy eldugott faluban, és nem sokkal az interjú megjelenése után letartóztatták. 

Bírósági eljárása a kambodzsai történelem fontos eseménye volt, Duch ugyanis elismerte bűnösségét és részletes beszámolót adott a kínzásokról, amelyeket sokan sokáig vitattak az országban, ás bocsánatot kért az áldozatoktól. Fő védekezése abból állt, hogy neki engedelmeskednie kellett, különben maga is áldozattá vált volna, de erre elég egyértelműen rácáfolt az a kegyetlenség és kreativitás, ahogy a kínzásokat és kivégzéseket vezette. Bár beismerő vallomást tett és arra hivatkozott, hogy frissen megtért keresztényként megbánta bűneit, a tárgyaláson mutatott arroganciája és lenézése sokszor vezetett feszült jelenetekhez. A bírónak egy ponton emlékeztetnie kellett, hogy a nevetés nem megfelelő válasz egy kérdésre.

Duch eleinte azért akart részletes tanúvallomást tenni, mert bántotta, hogy egykori diktátora, Pol Pot kétségbe vonta a kínzóközpontok létezését. A bíróságon ugyanakkor kiderült, hogy maga is tisztában volt vele, hogy az oda került foglyok nem bűnözők, a kicsikart vallomásaik pedig semmit nem érnek. Öngerjesztő folyamatként írta le a munkáját, amely során a megkínzott emberek elképzelt bűnökért tettek felelőssé embereket, akiket aztán begyűjtöttek és a kínzás során ők is újabb terhelő vallomásokat tettek és így tovább.

Végül háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, kínzás és előre kitervelt gyilkosságok miatt életfogytiglanra ítélték Duch. A nagy visszhangot kiváltó eljárást sokszor hasonlították az Eichmann-perhez, amelyről Hannah Arendt A gonosz banalitását írta. A kambodzsai mészáros esetében ugyanúgy ott lebegett a tárgyalóterem fölött a kérdés: mi visz rá egy embert arra, hogy egy 17 gyerek nevét tartalmazó lista aljára azt írja: „Megölni mindet”. (New York Times, MTI)