Lehet, hogy ma eldőlt a belaruszok sorsa

Kedden délelőtt telefonon beszélt egymással Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A téma természetesen a két ország közötti Európa legfontosabb aktuális ügye, a belarusz helyzet volt. Hogy mi hangzott el a két, Kelet-Európa sorsát meghatározó ország vezetője közt, csak a két fél által kiadott kurta közleményekből tudjuk. 

A németek szerint Merkel „nyomatékosította, hogy a belarusz kormánynak véget kell vetnie a békés tüntetők elleni erőszaknak, azonnal szabadon kell engednie minden politikai foglyot, és nemzeti párbeszédbe kell fognia az ellenzékkel és a társadalommal, hogy sikerüljön túllendülni a válságon”. 

Az oroszok még ennél is szűkszavúbbak voltak, ők csak annyit közöltek, hogy „Oroszország számára elfogadhatatlan bármilyen külső beavatkozás Belarusz belügyeibe”, és Putyin reményét fejezte ki, hogy a helyzet minél előbb rendeződik. Azt viszont az oroszok hangsúlyozták, hogy a telefonbeszélgetést a német fél kezdeményezte. Ami a diplomácia nyelvén jelen esetben azt jelenti, hogy ők úriemberek, mindenkit meghallgatnak, de Moszkvában egyáltalán nem érzik úgy, hogy nekik, akik Belaruszt a saját érdekszférájuk részének tekintik, a minszki helyzetről bárkivel konzultálniuk kellene.

Miközben a két nagyhatalom vezetője a belaruszok mögött, vagy ha úgy tetszik a fejük felett egyezkedett, MInszkben és az ország többi nagyvárosában a keddi nap valamivel csendesebben alakult, mint amit az augusztus 9-én elcsalt választás óta megszoktunk.

A vasárnapi hatalmas tömegtüntetések után hétfőn délelőtt Aljakszandr Lukasenkát saját leghűségesebb bázisa, a gyári munkások fütyülték ki, nap közben pedig a belarusz társadalom másik vége, a minszki színészek és színházi dolgozók, a kulturális élet krémje tüntetett a diktatúra ellen. 

Lukasenkát azonban mindez nem hatotta meg, és tartja magát ahhoz, amit a távozását követelő munkásoknak mondott: akkor sem távozik a hatalomból, ha meghal. Kedden délelőtt személyesen tüntette ki a belarusz fegyveres testületek és biztonsági szervek dolgozóit, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy azok lojálisak maradjanak hozzá ezekben az ingatag időkben.

A belarusz diktátor, aki 26 éven át ügyesen tudott manőverezni a demokratikus Európa és az autokratikus Oroszország közt, továbbra is ezt a taktikát folytatja. Egymásnak is ellentmondó üzenetek érkeznek felőle azzal kapcsolatban, hogy megosztaná a hatalmát, módosítaná az alkotmányt, esetleg új választásokat írna ki, de ezek legalább egy része nyilvánvalóan hazugság. Jellemző, hogy a német kormánynak közleményben kellett tisztáznia, hogy szemben azzal, amit Lukasenka állít, Angela Merkel egyáltalán nem beszélt vele telefonon.

A forradalmi időkkel együtt járó, és Lukasenka által is generált káosz nem feltétlenül kedvez a gyors és békés átmenetre vágyó tömegeknek. Hétfőn este nagy tüntetés volt Minszkben az előtt a börtön előtt, ahol még mindig sok politikai foglyot őriznek, de a demonstrálók itt nem tudtak megegyezni, hogy erőteljesebben lépjenek fel, vagy inkább ne, hiszen azzal talán csak azt érik el, hogy a rabokkal még cudarabbul bánjanak. Keddi helyszíni beszámolók szerint a hétfőn még bátran sztrájkoló traktorgyári munkások tömege is megcsappant, miután veszélybe került a fizetésük.

A tüntetők dolgát tovább nehezíti, hogy szemben Lukasenkáékkal, nekik nincs vezetőjük. A Litvániába menekült ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja eleve csak férje letartóztatása miatt került ebbe a szerepbe. Kedd délutáni hírek szerint Cihanouszkaja egyfajta egyeztető tanácsot állított fel, amelynek feladata a békés hatalomátvétel előkészítése lenne, és amelynek az ország legelismertebb értelmiségije, az irodalmi Nobellel kitüntetett Szvjatlana Alekszievics is tagja.

Hogy egy ilyen egyeztető tanács valójában mire elég, az a következő napokban kiderül. Ha valamit megtanítottak az utóbbi bő egy hét belarusz eseményei a világgal, az mindenképpen az, hogy nagy hiba jóslásokba bocsátkozni, különösen a történelem hasonlónak gondolt szituációi alapján. Az elcsalt választás másnapján a régió legkomolyabb szakértői is teljesen meg voltak győződve, hogy Lukasenka a helyén marad, hogy aztán órákkal később elbizonytalanodjanak. Aztán jött a minszki események hasonlítgatása a 2014-es kijevi forradalomhoz, pedig itt a tüntetők egyáltalán nem oroszellenesek. Hétfőn következett Lukasenka kifütyülésének párhuzamba állítása Ceausescu híres utolsó beszédével, és annak felemlegetése, hogy az után néhány nappal a román diktátort feleségével együtt végezték ki. Kedden viszont már kevesen mondanák, hogy Lukasenkára is ez a sors vár.

És azt is nagy tévedés lenne gondolni, hogy telefonbeszélgetésük után Merkel és/vagy Putyin már tudják, mi lesz a belaruszok jövője. Lukasenka és a szabadságukért tüntető belaruszok éppen azt bizonyították be az utóbbi napokban, hogy egészen meglepő dolgokra képesek, még akkor is, ha az egész világ ellen kell küzdeniük.