Odaláncoltak egy bőröndöt egy budapesti villamosmegállóhoz, de a rendőrség nem volt hajlandó megnézni, bomba van-e benne

Pető György pilóta, repülési szakember, akire sokan emlékezhetnek az RTL egykori híradósaként, csütörtökön reggel Hűvösvölgy felől tartott a város felé a 61-es villamossal, amikor a Nagyajtai utcai megállóban fura dolog ütötte meg a szemét. A megálló fa esőbeállójában egy jókora Samsonite bőrönd hevert, vastag lánccal az ülőpadhoz láncolva. 

Íme:

Pető gyorsan lefotózta a bőröndöt a telefonjával, aztán fogta magát, leszállt a következő állomásnál  és felhívta a 112-t, majd előadta a sztoriját. A diszpécser rövid tanakodás után átkapcsolta a 2. kerületi rendőrség rendészeti osztályára, ahol a bejelentése nem váltott ki semmiféle lelkesedést. Sőt kifejezett érdektelenséggel találta szembe magát, ami meglepte Petőt. A rendészeti osztály ügyeletesét annyira nem érdekelte az ügy, hogy végül azt mondta, adna neki egy számot és hívja fel azt. Pető ezen a ponton végképp nem értette, hogy bejelentő állampolgárként miért neki kéne  tovább telefonálgatnia, és miért nem az illetékes intézkedik, de mit tehetett volna, felírta a számot, bontotta a vonalat a második kerülettel, majd tárcsázott. Hogy azonnal kiderüljön, a megadott szám nem kapcsolható.

Pető helyében ezen a ponton sokan talán feladták volna. Ő azonban újra felhívta a 112-t és megint kapcsoltatta magának a 2. kerületi rendészeti osztályt. Itt vitába bonyolódott az illetékessel arról, hogy a rendőrségnek kötelessége-e kivizsgálni egy olyan bejelentést, ami elvileg akár egy csomagba rejtett bombáról is szólhat. Pető szívózásával annyit tudott elérni, hogy a beszélgetőpartnere nagy nehezen megígérte, ha találna egy szabad körzeti megbízottat, majd odaküldi. 

Petőt eddigre annyira felzaklatta a hatóságok érdektelensége, hogy tovább telefonálgatott. Azt találta ki, hogy felhívja a budapesti rendőrfőkapitányt. Itt Terdik ezredes titkárságvezetőjének titkárnőjéig jutott, aki a beszélgetésük csúcspontján azt mondta az ágáló Petőnek, hogy

“Most komolyan azt gondolja, hogy csak ez nem működik rendesen az országban?”

Mindeközben a Nagyajtai utcai villamosmegállóban végig ott pihent egy, a megállóépülethez láncolt, titokzatos bőrönd.

Pető ezen a ponton feladta, hogy valaha komolyan vegye a rendőrség és utolsó próbálkozásként minket keresett meg. 

A bőrönd akkor is ott volt, amikor csütörtökön délelőtt megérkeztem a helyszínre, hiszen a sztori meghallgatása után természetesen a saját szememmel akartam ellenőrizni igaz-e ez a képtelennek tűnő elbeszélés.

Igaz volt. A megállóban, ahol akkor éppen csak egy hajléktalan tartózkodott, ott figyelt a leláncolt bőrönd:

Nem sokszor fordult elő velem újságírói bevetésen, de a torkomban lüktetett a szívem.

Közelebb léptem. 

A bőrönd látszólagos mérete ennek következtében a többszörösére nőtt, így majdnem a földre vetettem magam ijedtemben:

A kissé kopott, de masszív darab komoran és kifejezetten fenyegetően lapult a sarokban.

Néztem és gondolkoztam. Az Univerzum két ponttá szűkült: voltam én és volt a Bőrönd.  Hirtelen finoman megszédültem. 

"Még sosem voltál ilyen közel egy Tényhez" - mondta az egyik felem.

"Hülye vagy? Nincs az a cikk, ami megérné, hogy felrobbantsd magad" - mondta a másik felem.

De az egyik felem győzött. Csak nem fogok betojni akkor, amikor ilyen közel kerültem egy valódi Rejtély leleplezéséhez?! Az Imolára gondoltam, a gyerekekre, a családtagokra, a tacskókra, sőt egy egészen rövid töredékmásodperc erejéig a görög teknős is eszembe jutott, aztán odanyúltam és egy életem, egy halálom, meglöktem a bőröndöt.

Olyan könnyű volt, mintha gázzal lett volna töltve. Mérges gázzal? 

Ekkor vettem észre, hogy valaki babrálhatott a zárjaival, amik félig nyitva voltak. Szóval a gáz nem játszik. Nagy levegőt vettem és kinyitottam a bőröndöt.

Nem volt benne semmi, csak pár őszi falevél.