beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Roy Orbison hologramja amerikai turnéra indul

Horváth Bence - 2018.07.10 22:29:00

Az 1988-ban meghalt amerikai énekes-dalszerző hologramja októbertől kezdve turnézza majd végig az Egyesült Államokat, összesen 28 városban lesz majd koncert. A szervezők azt ígérik, hogy a koncerteken élő zenekar kíséri majd a hologramot, és frissen felújított, korábban soha nem hallott dalok is elhangoznak majd Orbisontól. 

Akármennyire is bizarrnak tűnik elsőre, de a halott zenészek hologramként történő visszatérése tényleg egy egyre inkább velünk lévő dolog lehet a közeljövőben: pár éve még mindenki felkapta a fejét, amikor a 2Pac hologram először felbukkant, de azóta külön cégek jöttek létre erre az iparágra, Roy Orbison hologramja pedig idén tavasszal már fellépett több európai városban is: 

Roy Orbison fia, és egyben a hagyatékot kezelő vállalat vezetője, Alex Orbison szerint apjának olyan rendkívüli transzcendens vokális képességei voltak, melyek miatt szinte egy anomáliának tűnt a pop-rock világában, de rajongói épp ezért szerették.A családjuk számára óriási emocionális élményt jelentett ezt újra átélni ebben a formában, és szerinte a rajongók is így lesznek ezzel világszerte.

Ha valaki ősszel épp az Egyesült Államokban lesz, és jegyet venne Roy Orbison hologramjának koncertjére, itt megteheti. (RollingStone)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás