beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Ittas vezetés miatt kezdeményezték Burány Sándor mentelmi jogának felfüggesztését

Horváth Bence - 2018.06.25 13:26:00

Közleményben jelentette be a Legfőbb Ügyészség, hogy Polt Péter kezdeményezte az MSZP-s Burány Sándor mentelmi jogának felfüggesztését, mivel ittas állapotban elkövetett járműveztetéssel vádolják. 

Mint írják a felmerült megalapozott gyanú lényege szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztálya 2018. január 19-én 20 órától 2018. január 20-án 4 óra 30 percig fokozott közlekedési ellenőrzést tartott a Budapest IX. kerület Határ úton. Ennek során 2018. január 19-én 22 óra 13 perckor ellenőrizték Burány Sándor által vezetett gépjárművet.

Az ellenőrzéskor Burány Sándor országgyűlési képviselő elismerte, hogy a gépjárművezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. A vele szemben alkalmazott légalkohol mérő eszköz kimutatta, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette a gépjárművet. Mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség Burány Sándor gyanúsítotti kihallgatására.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás