Kicsivel több mint két hónap van a kezdésig.
A késedelmet azzal magyarázták, hogy nem akartak pánikot kelteni.
Még 2019-ben adta ki magát rendőrnek a román férfi, aki három másik románt rabolt ki az autópályán.
A vagyon felosztása pedig el is kezdődött, Bill Gates befektetési cége közel 2,4 milliárd dollár értékben utalt át részvényeket Melinda Gatesnek.
Az egyik áldozat barátja volt az elkövető, aki végül magával is végzett.
Alekszander Murahovszkij pénteken tűnt el egy vadászházból.
Az Európai Bizottság egyértelművé tette, hogy az mRNS alapú vakcinákat, a Pfizert és az amerikai Modernát részesíti előnyben.
Május 13-án indulnak újra a nem sürgős beavatkozások. A szabályok szerint, akinek nincs védettségi kártyája, annak két negatív tesztet kell bemutatnia.
Az egri önkormányzatot eközben 825 millióval kompenzálták.
Rosario Livatinót 1990-ben gyilkolta meg a szicíliai maffia, II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtt nyilvánította mártírnak.
Új, minden eddiginél szigorúbb állatjogi törvényeket vezetnek be Nagy-Britanniában.
Egyre többen kérnek terápiás segítséget a koronavírus-járvány miatti szorongásuk kezeléséhez.
Elvileg csak azok a 18-59 évesek tudnak időpontot foglalni, akik előzetesen regisztráltak oltásra, és akik sms-t kaptak.
Ezért mondott le novemberben főpolgármester-helyettesi megbízatásáról.
A nők elleni erőszakot többen összemosták a bevándorlással, a nemek közti egyenlőségért felelős miniszter szerint ezzel azonban lekicsinylik a problémát, ami szerinte mélyen gyökerezik a svéd társadalomban.
Bene Krisztián áldozata, Renner Erika nyújtott be biztosítási intézkedés iránti kérelmet, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi megpróbált megszabadulni a teljes vagyonától, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie.
Hadik András huszárt Trill Zsolt alakítja majd a 2022-ben megjelenő filmben.
A köznevelésért felelős államtitkár így próbálta ösztönözni a diákokat, hogy oltassák be magukat.
Házak közé tévedt az állat, menekülés közben szorult be egy kerítésbe.
Egyben bejelentették azt is, hogy bejegyezték a Szputnyik Light-ot is.
A 18 év alatti, védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőket kísérhetik be az oltott nagymamák a könyvtárba.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke kezdeményezett eljárást az EMIH vezető rabbija ellen.
Elő lehet venni a szandálokat meg a papucsokat.
Négy embert is elkaptak, akik a darkneten üzemeltettek egy nemzetközileg is ismert pedofil fórumot.
Nagyobb a teljesítménye és energiahatékonyságban is erősebb.
További utazási buborékokat terveznek, illetve engedélyeik az ausztrál állampolgárok hazautazását Indiából.
Gyors fogyás, hallucinációk, izomsorvadás, memóriazavarok, beszédzavarok. A közelmúltban 48 különböző korú és nemű embernél diagnosztizáltak hasonló tüneteket. Egy közös van bennük: ugyanott élnek.
A vádlottak szerint nem a matrac felgyújtása, hanem a szabálytalanul tárolt gyúlékony anyagok miatt történt a tragádia.
A második negyedév során további 4,6 millió vakcina érkezik az országba a Pfizertől.
A balesetet feltehetően az okozta, hogy a felüljáró egyik gerendája nem bírta a terhelést.
Kissé zavaros mondanivalójához mellékelt magáról egy táncolós videót is.
Korvin Tibor porgramigazgató szerint „a kollégák nem csinálnak érzelmi kérdést az ügyből”.
Az emberi erőforrások miniszterének házába az ablakon juthatott be a betörő.
Az egyikük Patricia Scotland fia, aki befolyásos anyjával is fenyegetőzött a gépen, miután nem kapott több alkoholt.
A baleset az ortodox húsvéthétfőn történt egy pikniken.
A hatóságok szerint legalább ötvenen megsérülhettek a balesetben.
A mianmari junta által a hatalomátvétel után módosított büntető törvénykönyv szerint akár három évet is kaphat.
A hírt Twitteren jelentette be a világ egyik leggazdagabb embere.
A lengyel Sexify című sorozatban három egyetemista lány próbál létrehozni egy appot, amivel forradalmasítanák a szexet.
Gulyás Gergely bejelentése szerint 5 millió beoltott után engedélyezik a lagzikat. Az oltásra eddig körülbelül 4,5 millióan regisztráltak.
Panyi Szabolcsot, a Direkt36 újságíróját és Nagy Iván Zsoltot, a hvg.hu felelős szerkesztőjét.
A világon beadott vakcinák 82 százalékát a magas, illetve a felső sávba tartozó közepes jövedelmű országok lakói kapták
Azt, hogy a kínai vagy az orosz vakcinával végzett oltásról szóló igazolást elfogadják-e a beutazásnál, minden tagállam maga döntheti el.
Szeptemberre lesz annyi teszteredményük, ami alapján akár már a féléves csecsemőket is be tudják majd oltani a Pfizerrel
Az ellenzéki előválasztáson rajta kívül indul a miniszterelnök-jelöltségért Jakab Péter, Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter is.
A gyereknek szívműtétje volt, hazaengedték, állapota viszont otthon romlani kezdett. Későn vitték kórházba, és végül meghalt.