beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Mészáros Juli

2678 cikk · 32. oldal / 54

Jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvény miatt

2021.07.15 18:48:00

Jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvény miatt

Jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben a homofóbtörvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt, az Eurológus szerint ezt az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján jelentették be Brüsszelben.

A homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvényt annak megszavazása után heves nemzetközi bírálatok érték. Ursula von der Leyen június 23-án azt mondta: „Ez a magyar törvény szégyen”.

A legutóbbi brüsszeli uniós csúcstalálkozón 16 állam- és kormányfő ítélte el a szexuális kisebbségek hátrányos megkülönböztetését, a múlt héten pedig az Európai Parlament hatalmas többséggel fogadott el egy állásfoglalást, amelyben szintén bírálták a magyar jogszabályt.

A csütörtökön bejelentett eljárás hat pontban állapítja meg, hogy a magyar törvény szembemegy a közösségi joganyaggal. Ugyancsak kötelezettségszegési eljárást indítottak, amiért a magyar hatóságok arra szólították fel a Meseország mindenkié című könyv kiadóját, hogy a borítón tüntesse fel, hogy a könyv „a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedést” mutat be. Az Európai Bizottság szerint ez sérti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet, illetve indokolatlanul korlátozzák a szerző és a kiadó szólásszabadsághoz való jogát is.

Mindkét eljárás kapcsán felmerült az a kifogás, hogy a magyar hatóságok nem tudták elmagyarázni, hogy az LMBTQ-tartalom miért és hogyan érinti hátrányosan a gyermekek fejlődését. A kormánynak két hónapja van a válaszadásra.

Az Európai Bíróság eljárást indított Lengyelországgal szemben is, az LMBT-mentesnek kikiáltott zónák miatt. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének sajtóközleménye szerint 2019-ben számos lengyel település és régió fogadott el határozatot az úgynevezett „LMBT-ideológia mentes zónák” létrehozásáról. A Bizottság aggódik, hogy ezek a nyilatkozatok uniós jogot sértenek a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetéstől való mentesség tekintetében. Ezért részletes elemzéseket kell készítenie arról, hogy ezek a határozatok összeegyeztethetők-e az uniós jogszabályokkal. Az értékelés elvégzéséhez a Bizottságnak megfelelő és átfogó tájékoztatásra van szüksége a lengyel hatóságoktól. A Bizottság februárban tett egyértelmű felszólítása ellenére Lengyelország eddig még nem nyújtotta be a kért információkat, nyíltan válasz nélkül hagyva a Bizottság kéréseinek nagy részét.

Szólj hozzá!

Pozitív lett egy olimpikon covid-tesztje Tokióban

2021.07.15 17:37:00

Pozitív lett egy olimpikon covid-tesztje Tokióban

Az egyik Japánban tartózkodó olimpikon pozitív koronavírustesztet adott, jelentették be csütörtökön a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpia szervezői.

A japán NHK közszolgálati média tájékoztatása szerint a sportoló a 14 napos karanténja alatt bizonyult fertőzöttnek, és még nem költözött be az olimpiai faluba.

A szervezők egyelőre semmilyen részleteket nem közöltek a versenyzőről, sem a nevét, sem a sportágát, sem azt, hogy milyen nemzetiségű. (MTI)

Szólj hozzá!

Bolsonaro csuklásából bélelzáródás lett

2021.07.15 16:25:00

Bolsonaro csuklásából bélelzáródás lett

Szerda este még arról szóltak a hírek, hogy Jair Bolsonaro brazil elnököt azután szállították kórházba, hogy több mint tíz napja csuklik, az MTI viszont már azt írja, Bolsonarót bélelzáródás miatt kezelik egy Sao Paulo-i magánkórházban.

A kórház orvosi csapata egyelőre csak annyit közölt, „a klinikai, laboratóriumi és képalkotó vizsgálatokat követően az elnök egyelőre kórházban marad”, illetve hogy „további vizsgálatokra” van szükség, hogy megtudják, szükség lesz-e sürgősségi műtétre.

A 66 éves Bolsonarót először a brazil hadsereg fővárosi kórházába szállították, ahol „elővigyázatosságból intubálták", innen szállították át a Sao Paulo-i Congonhas repülőtérre, ahonnan mentővel vitték a helyi Vila Nova Star kórházba.

Az elnök a múlt héten beszélt először csuklási problémáiról egy fogászati implantátum behelyezését követően. Amióta a 2018 szeptemberi elnökválasztási kampány közepén egy merénylő hasba szúrta, Jair Bolsonaro már hat műtéten esett át, ebből öt az emésztőrendszerét érintette. 2020 júliusában koronavírusos lett, de csak enyhe tünetekei voltak, és akkor nem kellett kórházba szállítani.

A mostani kórházi kezelésére a brazil belpolitikai válság közepén került sor, miután korrupciós vádak merültek fel a brazil kormánynak a koronavírus-járvány kezelése érdekében kötött szerződéseivel kapcsolatban. (MTI)

Szólj hozzá!

Rabszolgaként tartottak egy férfit Jánoshalmán

2021.07.15 15:30:00

Rabszolgaként tartottak egy férfit Jánoshalmán

Szerda reggel fogták el azt a jánoshalmi férfit, aki a gyanú szerint éveken át gyakorlatilag rabszolgaként tartotta állatgondozóját.

A kiskunhalasi rendőrök egy hónappal ezelőtt egy másik büntetőügyben tanúként hallgattak ki egy 69 éves férfit, aki elmondta a rendőröknek, hogy munkaadója évek óta fogva tartja egy tanyán, ahol ingyen, embertelen körülmények között kell dolgoznia.

A 69 éves férfi és az őt dolgoztató ember tíz évvel ezelőtt ismerkedtek meg. A vállalkozó munkát, lakhatást és teljes ellátást ajánlott a sértettnek még 2012-ben azért, hogy a férfi gondozza a tanyáján lévő állatokat. Egy idő után azonban nem akart fizetni neki, többször bántalmazta a 69 éves férfit, aki ha próbált is elmenekülni, a gazda visszahurcolta a tanyára, ahol alapvető tisztálkodásra sem volt lehetősége, majd egy idő után enni is alig kapott. A férfi egy fűtés nélküli abraktárolóban lakott, és előfordult, hogy az állatoknak szánt takarmányból evett.

Közben kiderült, hogy a 69 éves áldozaton túl két másik férfival is hasonlóan bánt a tanya tulajdonosa, egyikőjüket – egy 36 éves juhászt - azzal is megfenyegette, hogy ha vallomást tesz ellene, meg fogja öletni.

A 38 éves férfit őrizetbe vették, őt a sértettek sanyargatásával, emberkereskedelemmel és kényszermunkával, valamint kényszerítéssel gyanúsítják. Emellett a rendőrök szakértők bevonásával azt is vizsgálják, hogy az állatok ellátása a tanyán megfelelő volt-e, a gazda az állatok tartásának szabályait megszegte-e. (police.hu)

Szólj hozzá!

Két férfi holttestét találták meg a Versace-házban

2021.07.15 14:59:00

Két férfi holttestét találták meg a Versace-házban

A hotelként működő egykori Versace-ház egyik szobájában két férfi holtesttét találta meg szerdán az egyik ott dolgozó takarító. A rendőrség egyelőre nem közölte a halál okát.

A két holttestet egy nappal Gianni Versace halálának 24. évfordulója előtt találták meg. A divattervezőt 1997. július 15-én reggel lőtte agyon házának kapujában Andrew Cunanan. Cunanan, aki közben a gyanú szerint négy másik embert is megölt három másik államban, nyolc nappal később saját magával is végzett egy lakóhajón Miami Beachen.

Gianni Versace 1992-ben vásárolta meg a harmincas években épült házat, ami a tervező halála óta hotelként működik. (NBC)

Szólj hozzá!

Két kerekét is elhagyta menet közben egy teherautó az M85-M1 csomópontjában

2021.07.15 14:10:00

Két kerekét is elhagyta menet közben egy teherautó az M85-M1 csomópontjában

Az eset kedd délután történt Győr közelében. Az egyik kerék végigpattogott a körforgalomban, majd nekiment egy autószállító trélernek, a másik pedig akkor esett ki a helyéről, amikor a cseh rendszámú teherautó megállt a körforgalom előtt.

A Magyar Közút közleménye szerint amint diszpécsereik látták a körforgalmat figyelő kamerákon keresztül, hogy mi történt, értesítették a rendőrséget, a teherautó pedig fél órán belül minden kerekével együtt elhagyta a helyszínt.

Szólj hozzá!

Többen is eltűntek, miután házak omlottak össze Németországban a heves esőzések miatt

2021.07.15 13:39:00

Többen is eltűntek, miután házak omlottak össze Németországban a heves esőzések miatt

Körülbelül harmincan eltűntek, miután a heves esőzések után hat ház is összeomlott Németországban a Rajna-vidéken szerda este. A Guardian azt írja, az összeomlás veszélye további legalább 25 házat fenyeget, a mentések során két tűzoltó meghalt.

A Bernd nevű ciklon özönvízszerű esőt hozott szerda estére, a viharok Szászországban és Bajorország egyes részein okoztak áradásokat. A szászországi Jöhstadtban egy megáradt patak elsodort egy embert, aki eltűnt a villámárvízben. A bajorországi Hof járásban katasztrófahelyzetet hirdettek, több családnak el kellett hagynia elárasztott házát. A Baden-Württemberg tartományi Mannheimben és környékén fák dőltek ki, és számos utcát elöntött a víz.

Az észak-rajna-vesztfáliai Hagenben szerdára virradóra több száz segélyhívás érkezett a tűzoltósághoz. A sár egyes utakat még a mentőalakulatok számára is járhatatlanná tett. A városvezetés katasztrófahelyzetet hirdetett, és segítséget kért a hadseregtől, az első egységek szerda estére érkeztek meg nehézgépekkel.

Düsseldorf Grafenberg nevű negyedében több mint 300 lakóépületet ki kellett üríteni, mert várhatóan másfél méter magasan ellepi őket a víz. Az áramszolgáltatást elővigyázatosságból már szerda délután felfüggesztették. Wuppertalban is árvíz fenyeget, ott számos épület mellett a városháza pincéjét is elöntötte a városon végighúzódó folyó, a Wupper, ezért a mentést irányító válságstáb este kiköltözött az épületből. Két Aachen melletti település, Kornelimünster és Stolberg óvárosi negyedét kiürítik, mert kilépett a medréből a települések központján áthaladó folyó, az Inde, illetve a Vichtbach. A Rajna-vidék-Pfalz tartományi Vulkaneifel járásban ugyancsak kihirdették a katasztrófahelyzetet, miután több települést körbezárt a víz.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint az időjárási helyzet várhatóan a hét végéig alig változik. A következő napokban főleg az ország nyugati és délnyugati részén hullhat rövid idő alatt nagy mennyiségű, akár 70-120 milliméter csapadék.

Egyelőre nem lehet pontosan megállapítani, hogy az éghajlatváltozás váltja-e ki mindezt, de Andreas Friedrich meteorológus szerint a csapadékeseményeket húsz éve rögzítő radarhálózati rendszer adatai alapján egyértelmű trend a sok csapadékkal járó nyári zivatarok gyakoriságának növekedése.

Más szakértők is azt feltételezik, hogy az éghajlatváltozás miatt a kiterjedt magas-, illetve alacsony nyomású légköri képződmények nyáron hosszabb ideig maradnak Európa felett. Ez egyes régiókban tartós szárazsághoz és hőhullámokhoz, máshol gyakori kiadós esőhöz vezethet. A jelenség oka valószínűleg az Északi-sark jegének olvadása, amelynek hatására átalakul a németországi időjárást is nagyban meghatározó úgynevezett poláris futóáramlat, a sarkvidék körül a légkör magasabb tartományaiban uralkodó légmozgásrendszer. (Guardian/MTI)

Szólj hozzá!

Több mint ötezer embert tartóztattak le Kubában

2021.07.15 13:02:00

Több mint ötezer embert tartóztattak le Kubában

Több mint ötezer embert őrizetbe vettek a hatóságok a kubai kormányellenes megmozdulásokon az utóbbi három napban. A civil szervezetek és más források beszámolói szerint az előállítottak között körülbelül százhúsz aktivista és újságíró van. Azt írták, a biztonsági erők egyes esetekben brutális módszereket alkalmaztak. Sajtóhírek szerint egy tüntető meghalt hétfőn Havannában, azt azonban nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények között.

A kormány szerdán bejelentette, hogy ideiglenesen feloldja az utazók által bevihető élelmiszerek és gyógyszerek mennyiségére vonatkozó korlátozásokat. Elemzők szerint ezzel a hatóságok engedni kívánnak a tiltakozók egyik követelésének, miszerint el kell törölni a vámkorlátozásokat azon alapvető cikkekre, amelyekből súlyos hiány alakult ki az országban.

Manuel Marrero miniszterelnök azt mondta, az intézkedés jövő hétfőtől lesz hatályban egészen év végéig, de hogy ennek bármi köze lenne a tüntetésekhez, arról nem beszélt.

Vasárnap több kubai városban is demonstráltak a kormány ellen, ezrek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a nehéz gazdasági helyzet, a diktatórikus vezetés, illetve a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen.

A tüntetések később összecsapásokba torkolltak, miután Miguel Díaz-Canel kubai elnök felszólította híveit, hogy vonuljanak utcára, és szálljanak szembe a tiltakozókkal. Havannában a biztonsági erők lecsaptak a békés megmozdulásokra, ami miatt erőszakos összetűzések törtek ki, majd többeket letartóztattak.

Kubában huszonöt éve nem volt hasonló nagyságú tüntetés. (MTI)

Szólj hozzá!

Hihetetlen, de estére lehűlhet annyira a levegő, hogy ne fulladjunk meg a melegtől

2021.07.15 12:53:00

Hihetetlen, de estére lehűlhet annyira a levegő, hogy ne fulladjunk meg a melegtől

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a záporok, zivatarok a délelőtti órákra a Duna-Tisza közén megszűnnek, illetve átmenetileg a keleti országrészben is kevesebbet esik majd. A Tiszántúlon azonban délután ismét erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és az átmeneti szünetet követően újra kialakulhatnak záporok, zivatarok. Máshol csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja a sok napsütést, és csapadék sem várható. A légmozgás mérsékelt lesz, csak zivatarok környezetében lehet erős vagy viharos széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 33 fok között várható. Késő este pedig akár 17 fokosra is hűlhet a levegő.

Szólj hozzá!

Bemutatták Enyedi Ildikó filmjét a cannes-i filmfesztiválon

2021.07.15 12:35:00

Bemutatták Enyedi Ildikó filmjét a cannes-i filmfesztiválon

Szerda este mutatták be telt ház előtt Enyedi A feleségem története című filmjét a 74. cannes-i Fesztiválpalota 2300 férőhelyes Lumiere nagytermében.

A nézők több mint öt percig állva tapsolva köszöntötték Enyedi Ildikót és filmje színészeit, a holland Gijs Nabert, a francia Louis Garrelt, az olasz Sergio Rubinit és a svájci Luna Wedlert, valamint a magyar stábot. A film francia női főszereplője, Léa Seydoux nem tudott részt venni a díszbemutatón, nemrég derült ki, hogy koronavírusos, a második negatív tesztjéig karanténban van Párizsban.

„Nagyon köszönöm, hogy itt lehetek önökkel együtt a film legelső vetítésén. Nagyon-nagyon meg akartunk csinálni ezt a filmet, a teljes szívünket beleraktuk. És most útjára indul”

– mondta a bemutató előtt franciául Enyedi, akinek Az én XX. századom című filmje 1989-ben már elnyerte az Arany Kamerát, a versenyprogramba viszont most először kapott meghívást a magyar rendező.

A záróünnepséget és az Arany Pálma kiosztását szombaton tartják Cannes-ban.

A féltékenység és a szerelmi kétkedés természetrajzát bemutató, közel háromórás, nagyszabású, kosztümös, angol nyelvű film Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra jelölt A feleségem története című regényének adaptációja. A Budapesten, Fóton, Hamburgban és Máltán forgatott alkotásban Störr kapitányt Gijs Naber alakítja, feleségét, Lizzyt pedig Léa Seydoux. A többi szerepben Louis Garrel, Josef Hader, Ulrich Matthes, Udo Samel, Jasmine Trinca és Luna Wedler, a magyar színészek közül pedig Funtek Sándor, Rujder Vivien és Hajduk Károly látható.

A film forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám.

A feleségem története gyártását a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forinttal támogatta, az alkotás a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült.

A film a tervek szerint ősszel kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában. (MTI)

Szólj hozzá!

Britney Spears új ügyvédje felszólította az énekesnő apját, hogy mondjon le a gondnokságról

2021.07.15 12:19:00

Britney Spears új ügyvédje felszólította az énekesnő apját, hogy mondjon le a gondnokságról

Egy újabb meghallgatáson a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon Brenda Penny bíró szerdán engedélyezte Britney Spearsnek, hogy saját maga választhassa meg ügyvédjét. A meghallgatáson az énekesnő elsírta magát, amikor gondnokságáról beszélt, utóbbival kapcsolatban a „kegyetlen” jelzőt használta.

Spears az ügyvédjének Mathew Rosengartot fogadta fel, aki azonnal felszólította az énekesnő apját, Jamie Spearst, hogy mondjon le lánya felügyeleti jogáról.

„Az apámat még ma el kell távolítani a helyéről” – mondta Spears, hozzátéve, hogy szeretné, ha vádat emelnének ellene bántalmazás miatt. Arról is beszélt, hogy szeretné, ha azonnal megszűnne felette a gondnokság, de azt nem szeretné, ha ehhez újabb „hülye” értékeléseken kéne keresztülmennie, mert nem szeretne egy újabb olyan alkalmat, amikor „mások milliomodszorra is megkérdőjelezik az intelligenciámat”.

Most is elmondta, hogy rengeteg dologban korlátozzák, például nem engedik neki hogy kávét igyon vagy hajvitamint szedjen. Állítása szerint a gondnokság első éveiben attól félt, hogy meg fogják ölni, mert folyamatosan túldolgoztatták és túlterhelték.

Jamie Spears ügyvédje, Vivan Thoreen jelezte a bíróságon, hogy Spears apja nem fog lemondani lánya felügyeletéről, és hogy ő mindig is lánya érdekeit tartotta szem előtt. Azzal abban azonban Thoreen is egyet értett, hogy ki kell vizsgálni mindazt, amivel Britney Spears a június 23-i meghallgatáson vádolta az apját.

Britney Spears 2007-ben kapott idegösszeroppanást, 13 éve él apja felügyelete alatt, a gondnokságról és annak körülményeiről június 23-án egy nyilvános meghallgatáson beszélt a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon, ahol elmondta, szabadulna Jamie Spears gondoksága alól. A meghallgatáson derült ki az is, hogy Spearst a saját, számára kirendelt ügyvédje sem tájékoztatta arról az elmúlt 13 évben, hogy egyébként bármikor jelezhetné a bíróság felé, hogy nem szeretné, ha az apja lenne a gondnoka.

Az énekesnő az elmúlt években nem férhetett hozzá 60 millió dolláros vagyonához, elmondása szerint nemcsak az Instagramon közzétett videói tartalmáról, de arról sem dönthetett, felújíthatja-e a konyháját. Állítása szerint nem engedték, hogy összeházasodjon barátjával, hogy újra gyereket vállaljon, még orvoshoz sem engedték, hogy eltávolíthassa a fogamzásgátló spirálját. (AP)

Szólj hozzá!

Brazília egyik leghírhedtebb gyilkosságát követte el, most dokusorozatot forgattak róla

2021.07.15 02:42:00

Brazília egyik leghírhedtebb gyilkosságát követte el, most dokusorozatot forgattak róla

„Vajon ki Eliza Matsunaga? Hidegvérű és kegyetlen gyilkos, aki a pénzért ölt, és mindent előre kitervelt? Vagy egy nő, aki a pszichés terror áldozatává vált, és hirtelen felindulásból megölte, majd feldarabolta a férjét?”

A fenti kérdés az Elize Matsunaga: Once Upon a Crime című négyrészes dokumentum-sorozatban hangzik el, de a negyedik rész végére érve se nagyon lehet rá válaszolni. Csak annyit tudhatunk biztosan, hogy Elize Matsunagát 2016-ban elítélték, amiért 2012-ben megölte férjét, Marcos Matsunagát, egy brazil cég milliárdos örökösét. Az esküdtszék úgy döntött, a gyilkosságot súlyosító három körülmény közül csak az áldozat önvédelemtől való megfosztása volt bizonyítható. „Az elkövető tette súlyának felismerése miatt döntött a test megcsonkításáról és elrejtéséről”, emiatt az esküdtszék nem ismerte el a szándékos emberölést súlyosító másik két körülményt, vagyis hogy Elize aljas indokkal és különös kegyetlenséggel ölt. A bíró a tárgyalás végén így is 19 év és 11 hónap letöltendő büntetést szabott ki.

A 2012-es, Sao Paolóban történt gyilkosság Brazíliában évekig vezető beszédtéma volt, a most megjelent dokumentumsorozatnak köszönhetően pedig megint mindenki ezzel foglalkozik. Elize Matsunagával 2019-ben egy a börtönből való pár napos eltávozása alatt sikerült interjút készíteni, de a sorozatban nemcsak ő, hanem az ügyön dolgozó ügyvédek, újságírók, nyomozók és az ügyész is megszólal, ami pedig a leginkább érdekes, hogy nehéz olyat találni közöttük, aki nem kifejezetten ellenszenves.

„Az, hogy a múltját nyilvánosságra hozták, méltatlan és megalázó volt”

„A vágások tisztaságából úgy tűnt, a tettes jól ismeri az anatómiát. Gyűlöletből gyilkolt. Bárki is volt az elkövető, biztosan gyűlölte az áldozatot, tehát az elkövető és az áldozat közeli kapcsolatban állhatott” – Mauro Dias, a rendőrségen akkoriban az ügyön dolgozó gyilkossági csoport vezetője így foglalta össze a történteket az első nyomok alapján. De ő volt az is, aki az ügyésszel együtt később erősen szexista megjegyzéseket tett.

„Látta a tárgyaláson? Egy törékeny, gyenge kis nőnek mutatja magát” – mondta a filmben Dias, aki a 2016-os tárgyaláson is úgy fogalmazott, szerinte Elize attól félt, „elveszíti a hercegnői életét”. Hasonlóan gúnyosan beszélt róla az ügyész is, aki szerint Elize egyértelműen a vagyonszerzés miatt ölt, csak a pénz érdekelte. Az ügyész valamiért még a saját anyját is belekeverte a történetbe azzal, hogy ő eleinte védte Elizét, majd amikor kiderült a nő múltja, azzal hívta fel a fiát, hogy most már ő is elhiszi, hogy Elize csak a pénzre játszott.

Elize Matsunaga prostituáltként dolgozott a főiskola alatt, férjével azon az oldalon ismerkedtek meg, amin hirdette magát. „Az, hogy a múltját nyilvánosságra hozták, és ahogy az egészet kezelték, rendkívül méltatlan és megalázó volt” – mondta a filmben az egyik ügyön dolgozó újságíró. Azon túl, hogy Elize múltja váratlan volt, gyakorlatilag semmi köze nem volt a történtekhez, nem véletlenül fogalmazott úgy a nő egyik ügyvédje, Juliana Santoro is, hogy a tárgyalás szerinte is „elképesztően szexista volt”, hozzátéve, hogy ez sajnos mélyen a kultúrájukban gyökerezik.

Egyetlen szempontból lehetett csak lényeges ez az információ, azért, mert Elize részben azzal indokolta tettét, hogy nem sokkal a lövés előtt az egyik utolsó mondat, amit férje mondott neki, az volt, hogy lekurvázta és közölte vele, „én vakartalak ki a mocsokból”. A filmben a nő egy ponton el is sírta magát, miközben feltette a kérdést: „Van olyan bíró, amelyik egy prostituáltnak ítél egy gyereket?" Elize lányát Marcos Matsunaga szülei nevelik, a gyerek 2012 óta nem találkozott az anyjával.

Rendszeresen vadásztak együtt

Elize a vallomása és későbbi elmondása szerint egy veszekedés közben, azután lőtte le férjét, hogy közölte vele, magánnyomozót fogadott, és tudja, hogy szeretője van. Állítása szerint férje emiatt őrültnek nevezte, ő pedig attól félt, hogy elmegyógyintézetbe záratja őt.

„Emlékszem, hogy arcon ütött, pedig sosem tett ilyet azelőtt. Hevesen tiltakozott, mindent tagadott, és megpróbálta rámkenni az egészet. Kétségbeestem és arra gondoltam: »Tényleg őrült volnék?« Átmentem a másik szobába, és kihoztam a fegyvert. Marcos azt mondta, »lőjj le te gyáva, vagy takarodj innen! Menj vissza Paranába a szaros családodhoz! A lányom viszont marad.«”

Elize lőtt, a holttestet feldarabolta, szétszórta egy erdőben, majd szólt a férje családjának, hogy a fiuk eltűnt, később pedig megmutatta nekik a magánnyomozó felvételeit is, amik bizonyították, hogy Marcos megcsalta őt. Később Marcos nevében írt egy emailt a családnak, hogy jól van és minden rendben, napokra rá azonban megtalálták az erdőben szétszórt testrészeket.

Brazília egyik leghírhedtebb gyilkosságát követte el, most dokusorozatot forgattak róla

Miután az orvosszakértő megvizsgálta a testérszeket, és kiderült, hogy a holttestet olyasvalaki darabolta fel, aki értett az anatómiához, azonnal Elizére terelődött a gyanú, és nemcsak azért, mert korábban ápolónőként dolgozott, de azért is, mert férjével korábban rendszeresen vadásztak együtt, az elejtett vadakat pedig saját kezűleg csontozták ki.

„Nagyon szerettem a pisztolyomat. Meg egy félautomata géppisztolyt is, ami Al Caponéé volt. Egy Thompson .45. Jó volt vele lőni” – mondta Elize, aki a fegyvert, amivel lőtt, a férjétől kapta. Elize ügyvédje szerint emiatt, „a házaspár sorsa végeredményben Marcos döntésein múlt”.

„Azért darabolta fel a férjét, mert a túlélésért küzdött”

Az ügyész úgy fogalmazott, „a védelem úgy állította be Elizét, mint aki a körülmények áldozata lett, és azért darabolta fel a férjét, mert a túlélésért küzdött”, a vád szerint azonban előre megfontolt gyilkosság történt, Elize indítéka pedig a férje után örökölt vagyon volt. Utóbbival kapcsolatban Elize ügyvédje azt mondta, szerinte képtelenség, hogy a pénzért tette volna, mert ha a pénz érdekli, „miért szabadult volna meg az aranytojást tojó tyúktól”.

Elize a gyilkosság rendőrségi rekonstrukciója során azt mutatta, hogy férjét szemből lőtte le, körülbelül két méterről, a vád szerint ennek azonban ellentmondanak a bizonyítékok: a golyó a férfi fejének bal oldalát találta el, oldalról és felülről, a boncolást végző orvosszakértő szerint pedig közvetlen közelről adták le a lövést. Az ügyészség emiatt kezdte azt gyanítani, hogy előre eltervezett gyilkosság történt.

Azt, hogy Elizének segített valaki, csak gyanítják, de az ezzel kapcsolatos nyomozások során zsákutcába jutottak, és Elize sem volt hajlandó beszélni. Pontosabban úgy fogalmazott: „Vannak olyan titkok, amiket a sírba is magunkkal viszünk. Nekem is vannak ilyen titkaim. És magammal is viszem őket a sírba.”

Elize Matsunaga jelenleg 19 éves börtönbüntetését tölti egy Sao Paoló-i börtönben, ahonnan 2035-ben szabadulhat.

Brazília egyik leghírhedtebb gyilkosságát követte el, most dokusorozatot forgattak róla

(Nagy kép: Elize Matsunaga: Once Upon a Crime/Netflix)

Szólj hozzá!

„A kicsikre jobban oda kell figyelni, az ő immunrendszerük nem tudott annyit edződni”

2021.07.14 00:31:00

„A kicsikre jobban oda kell figyelni, az ő immunrendszerük nem tudott annyit edződni”

Újabb járvány van kialakulóban Új-Zélandon, a fertőzés a gyerekek közt terjed, a covidhoz pedig csak annyi köze van, hogy a tavalyi lezárásoknak, az izolációnak és a távolságtartásnak köszönhetően sokaknál, de leginkább a gyerekeknél immunitáshiány alakult ki a szezonális vírusokkal szemben. Emiatt terjed most a szinktikus légzőszervi vírus (respiratory syncytial virus – angol rövidítéssel: RSV), ami egy erősen fertőző, alsólégúti megbetegedést okozó, vagyis a tüdőt megbetegítő vírus, olyan megfázásos tünetekkel, mint az orrfolyás, a köhögés és a láz. A felnőttek viszonylag enyhe tünetekkel megússzák, a gyerekeknél azonban súlyos lefolyású, de akár halálos is lehet.

Rendesen kikezdheti a két éven aluliak szervezetét

A lezárások, az otthoni karantén és a távolságtartás, a maszkviselés, az állandó kézmosás és fertőtlenítés nemcsak a covid ellen volt hatásos, de más, hasonló módon terjedő vírusok, például a sima megfázás, az influenza vagy az RSV ellen is. Új-Zélandon a koronavírus-járvány előtt egy teljesen átlagos évben június és szeptember között (az ottani téli időszakban) lényegesen több RSV-megbetegedést regisztráltak, mint 2020-ban, amikor a téli járványok elmaradtak.

A tavalyi évben az influenzás megbetegedések száma a szokásoshoz képest 99,9 százalékkal esett vissza, az RSV-fertőzések száma pedig 98 százalékkal. Hasonló volt a helyzet az Egyesült Államokban is, ahol az elmúlt télen gyakorlatilag egy gyerek sem került kórházba alsólégúti fertőzés miatt, az influenzavírust pedig Magyarországon is csak néhány elszigetelt esetben azonosították.

Új-Zélandon azonban most egyre több RSV-fertőzött gyereket regisztrálnak, vannak iskolák, ahol a tanulók fele hiányzik, egyre többen kerülnek kórházba, sok általános iskolás korú gyerek, de még több csecsemő. A tél kezdete, vagyis június eleje óta Új-Zélandon öt hét alatt már közel ezer RSV-megbetegedést jelentettek, ami kifejezetten magas szám ahhoz képest, hogy korábban, a koronavírus-járványt megelőző öt évben átlagosan 1743 ilyen esetet regisztráltak a téli hónapok alatt. A New York Times által idézett Dr. Sue Huang virológus szerint az RSV tavalyi hiánya miatt idén rengeteg olyan kicsi gyerek van, aki még nem találkozott ezzel a szezonális vírussal, utóbbi pedig rendesen kikezdheti a két éven aluliak szervezetét.

Új-Zélandon annyira komoly a helyzet, hogy a Stuff július 8-án megjelent cikke szerint Christchurch egyik kórháza gyakorlatilag megtelt olyan gyerekekkel, akiket oxigénmaszkokkal segítenek a lélegzésben. Dr. Ramon Pink, Canterbury tartomány tisztifőorvosának jelentése szerint az elmúlt hetekben meredeken emelkedett az alsó légúti fertőzésben szenvedők száma, a Southland kórházban tízből kilenc betegnek a gyerekosztályon RSV-fertőzése van, és hasonló adatokról számoltak be az ország többi részéről is.

Manukau egészségügyi testületének jelentése szerint a betegek száma egy hét alatt megkétszereződött, az egyik kórházban pedig még a játszószobába is kórházi ágyakat tettek. Dr. Philip Moore, Hawke's Bayben dolgozó gyerekorvos úgy fogalmazott, 28 éves karrierje során nem látott még egyszerre ennyi kórházi ápolásra szoruló gyereket. A Rotorua kórház sürgősségi osztályán egy nap alatt 129 ember fordult meg, ebből 51 gyerek volt, közülük 31 két éven aluli. Wellington tartomány egy kórházának főorvosa arra kérte a szülőket, hogy semmiképp se vigyék magukkal 12 év alatti gyerekeiket a kórházba látogatásuk során, hogy ezzel is védjék a kórház újszülött osztályán a csecsemőket, akik az RSV szempontjából a leginkább veszélyeztetett csoportba tartoznak.

„Az egészen biztos, hogy a kicsikre jobban oda kell figyelni”

Egy francia kutatókból álló csoport májusban megjelent tanulmánya szerint minél hosszabb ideig tartanak azok az időszakok, amikor kevesebb baktériummal és vírussal találkozunk, annál nagyobb a valószínűsége azt követően a járványoknak és annak, hogy az arra fogékony emberek, jelen esetben a gyerekek súlyosabban megbetegednek.

Hogy mire lehet számítani idén télen, elképzelhető-e, hogy Magyarországon is erősebben térnek vissza az olyan szezonális vírusok, mint az RSV vagy az influenza, és azok itthon is jobban kikezdik-e a gyerekek, köztük is a legkisebbek szervezetét, arról Sohr György házi gyermekorvost kérdeztem.

„Bizonyos korosztályoknál, legkisebbeknél ez a felvetés szóba jöhet, de azoknál a négy-öt éveseknél, akik jártak már közösségbe, kevésbé, hisz a tudomány is azt mondja, hogy az immunrendszer abból tanul, hogy mi mindennel találkozik. Ha egy gyerek normál módon szocializálódik, először a családjában, aztán a bölcsődében, utána az óvodában, iskolában, ezeken a helyeken rengeteg vírussal és baktériumtörzzsel találkozik, amiknek köszönhetően az immunrendszer felkészült állapotban van. Emiatt mindenképpen szétválasztanám a csecsemőket, de legalábbis a 2 év alattiakat, és azokat, akik közösségbe jártak”

– mondta Sohr, aki hozzátette, a tavalyi évben itthon is jóval kevesebb influenzás megbetegedés vagy alsólégúti fertőzés fordult elő, „aminek elsősorban a koronavírus-járvány miatti karanténhelyzet az oka, hisz kevesebb volt az iskolába járás, kevesebb volt a tömegközlekedés, akik jobban megijedtek, jobban szeparálták magukat, akik kevésbé, azok sem tudtak olyan mértékben találkozni egymással, és így a vírusokkal sem”. Sohr szerint azonban az, hogy kevesebb megbetegedés volt tavaly, nem feltétlenül jelenti azt, hogy most több lesz, mint tavalyelőtt.

A gyerekorvos szerint „sok mindentől függ”, hogy kire milyen hatással vannak a szezonális vírusok, de úgy gondolja, azok között, akik a covid előtti időszakban közösségbe jártak és élték az életüket, azok között nem feltétlenül lesz nagyobb vagy erősebb a megbetegedések mértéke. Szerinte az sem elhanyagolható, hogy „milyen lesz az oltakozási kedv az influenzavírus ellen”, hozzátéve, hogy nemrég olvasott egy tanulmányt, miszerint bizonyos kutatások arra jutottak, hogy az influenzaoltást kapottak között kevesebb komolyabb szövődménye lett a covidon átesetteknek.

„Az egészen biztos, hogy a kicsikre jobban oda kell figyelni, az ő immunrendszerük nem tudott annyit edződni. De hogy pontosan mire számíthatunk, azt nem tudom megmondani, jósolni lehet, de nem biztos hogy beválik” – mondta Sohr, hozzátéve, hogy féléves kor alatt még nem lehet influenza ellen oltani, fél éves kor felett viszont ajánlott, nemcsak a krónikus betegeknek.

Az pedig szerinte már a koronavírus-járvány alatt is kiderült, hogy sok minden függ attól, „hogy milyen az egyénnek a hozott immunitása”, mert „születhetünk erős vagy kevésbé erős immunrendszerrel, az, hogy mit és milyen mértékben kapunk el, sokkal inkább egyénfüggő”.

(Nagy kép: Chicagói óvodások 2021 márciusában – Fotó: SCOTT OLSON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Szólj hozzá!

A rózsaszín izzadtság után pofáncsap a szexuális zaklatás, aztán nem marad más, csak a magány

2021.07.09 20:41:00

A rózsaszín izzadtság után pofáncsap a szexuális zaklatás, aztán nem marad más, csak a magány

Sylwia, a Sweat főszereplője élhetne Budapesten is, de akár Londonban vagy bárhol máshol a világon, semmi jelentősége nincs annak, hogy ő egy lengyel lány Varsóból, ahogy annak sincs különösebb jelentősége, hogy az egyébként svéd, de Lengyelországban élő és dolgozó rendező, Magnus von Horn a filmje főszereplőjét fitnesz-influenszerként mutatja be. Mert bár első ránézésre úgy tűnhet, ez egy újabb olyan film, ami a közösségi média árnyoldalairól szól és az instasztárokat kritizálja, később kiderül, az influenszerkedés csak egy eszköz, amivel meg lehet mutatni, mennyire rohadtul szomorúan és nyomorúságosan magányos mindenki.

„Elbűvölnek az érzelmi exhibicionisták, valószínűleg azért, mert a spektrum másik oldalán állok” – mondta a CNN által idézett interjúban a film rendezője, Magnus von Horn, aki Sylwia karakterét valódi, snapchates fitnesz-influenszerekről mintázta. „Nem tudtam abbahagyni, folyamatosan ezeket a fitnesz-motivátorokat néztem, ahogy az életükből valóságshow-kat gyártanak. Úgy éreztem, valamennyire már ismerem őket, annyi mindent osztottak meg a mindennapjaikból. A kutyáról és a gumijátékáról készült húsz videó közé néha beszúrtak egy érzelmes beszédet a szerelmi problémáikról. Egyszerre gyűlöltem és imádtam őket.”

Rózsaszín izzadtságból szexuális abúzus

Az előzetes alapján arra számítottam, ez a film minden, korábban hússzor elmondott klisével együtt ismét a számba rágja majd, hogy mennyire üres, két lábon járó reklámok az influenszerek, hogy a közösségi média csak egy szépen berendezett csillogó kirakat. Sőt, a film első részében valóban ezt kapjuk: egy varsói plázában ugráló, Rogán Cecília külsejű, Dukai Reginával kevert Rubint Rékát, amint edzést tart egy kisebb tömeg előtt, akik rajongva, már-már vallásosan imádják őt, és életük sikerének érzik, ha közös szelfit készíthetnek vele. Sylwia közben a tökéletes alakjával, a tökéletes lófarokba fogott hajával, a tökéletesen rózsaszín sportmelltartójában az influenszerektől megszokott, semmitmondó frázisokkal dobálózik, energiáról és önelfogadásról beszél, „azzal a testtel dolgozzatok, amitek van, ne azzal, amilyenre vágytok”, mindenki együtt izzad, mindenki szeret mindenkit. A rózsaszín izzadtság a film felétől viszont átvált valami sokkal nagyobb borzalomba.

A rózsaszín izzadtság után pofáncsap a szexuális zaklatás, aztán nem marad más, csak a magány

Gyorsan összefoglalják nekünk, milyen egy tipikus influenszer, aki a rózsaszín körmeivel és egy kis méretű kutyával él egy újépítésű lakóparki lakásban, ahonnan tízpercenként posztol arról, hogy lift helyett a lépcsőt használja, hogy milyen turmixot csinál szponzortermékekből, vagy hogy milyen reklámajándékokat kapott. Halál unalom az egész, mindenki látott már ilyet, aki akár csak egyszer kattintott bármelyik magyar celeb Instagramjára.Aztán kiderül, hogy Sylwiát nemcsak a hatszázezer követője figyeli folyamatosan, hanem egy lakása előtt parkoló autóban maszturbáló férfi is.

A néha kicsit dokumentarista stílusban és kézikamerával forgatott jelenetek, az indokolatlannak tűnő lassúság és a komor, hideg színek miatt eddig a pontig is volt valami megmagyarázhatatlan feszültség. A maszturbálós jelenet után azonban, ahol egy adag kutyaszar is előkerül, folyamatosan azt vártam, hogy valaki váratlanul megtámadja a főszereplőt, vagy történik valami baleset. Végül aztán ennél is durvább fordulat következik, mert amikor úgy tűnik, hogy Sylwia végre megszabadul zaklatójától egy másik férfinak köszönhetően, utóbbi talán még az előzőnél is ijesztőbben és undorítóbban kezd viselkedni. Úgy mutatják be egy másfél perces jelenetben a szexuális abúzust, hogy az talán annál is jobban felzaklatja és pofán csapja az embert, mintha konkrét fizikai erőszakot láttunk volna.

Marad a magány

És ezen a ponton kezd ha nem is izgalmassá, de érdekessé válni a film, bármennyire is hoz ezek után sokszor megkérdőjelezhető döntéseket a főszereplő, aki nem sokkal később egy újabb, totálisan abszurd szituációban találja magát az első zaklatójával. Egy olyan férfival, aki tökéletesen hozza a közép-kelet-európai nyomort a lelakottságával és elhízottságával, a legalább harmincéves autójában ülve. Egy olyan férfival, aki azt mondja Sylwiának, ők ketten nagyon is hasonlítanak egymásra, mert ugyanarra vágynak: valakire, aki fogja a kezüket.A főszereplő arcáról képtelenség leolvasni, hogy fél, szánakozik, szomorú vagy kétségbeesett, szinte totálisan érzelemmentesen kezeli a helyzetet, de nemcsak ezt, minden más, a filmben bemutatott helyzetet is, ami nem az edzés vagy az influenszerkedés körül forog. Akkor sem tudni, hogy mire gondol, amikor összefut egy régi osztálytársával, aki egy perc után rázúdítja a vetélése történetét, hogy újabb egy perccel később közös szelfit kérjen. Egyedül akkor szakad ki valami minimálisan is értelmezhető érzelem Sylwiából, amikor összeveszik az anyjával utóbbi születésnapján egy alulméretezett panellakásban, ahova egy túlméretezett tévét visz ajándékba, hogy azon a saját edzősvideóját mutogassa a családtagoknak, akik közben homofób megjegyzésekkel, illetve a mindenki által jól ismert „igyál még” és a „nem fogy a felvágott, egyél még” mondatokkal dobálóznak.

A rózsaszín izzadtság után pofáncsap a szexuális zaklatás, aztán nem marad más, csak a magány

A film végén aztán, amikor már sírva beszél arról egy tévéstúdióban, hogy „gyenge és szánalmas” akar lenni, mert „a gyenge és szánalmas emberek a legszebbek”, pár percig azt hihetjük, hogy az őt ért traumák valamit végre nagyon felszakítottak benne, és ezek most igazi érzelmek, Sylwia egy tizedmásodperc alatt vált át önpromóba és kezd vigyorogva reggeli edzést tartani. Nem derül ki, hogy milyen valójában, mit gondol, mit érez. Marad a hatszázezer követővel teli magány.

A 2020-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott Sweat című film itthon július 8-tól látható a mozikban.

(Nagy kép: Mozinet Ltd.)

Szólj hozzá!

A NAT-hoz igazítják és lebutítják tanárképzést

2021.07.07 19:59:00

A NAT-hoz igazítják és lebutítják tanárképzést

Az új Nemzeti alaptantervhez (NAT) igazítják a tanárképzést, a pedagógusok egyetemi felkészítéséből pedig törlik a „felesleges” tartalmakat, írja a Népszava. A lap szerint a múlt héten egyeztettek a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal legutóbbi ülésén a pedagógusképzés átalakításáról, a tervek szerint pedig „a pedagógushallgatók felkészítését csakis az új NAT szellemében végezhetnék az egyetemek, megalapozva az iskolai oktatás kormány által helyesnek vélt irányvonalát”.

Emellett azzal szorítanák vissza a tanárképzésen tapasztalható jelentős lemorzsolódást, hogy könnyítenék a követelményeket, amivel több hallgató juthatna el a diploma megszerzéséig.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szerint a képzés „lebutítása” és a képzési és kimeneti követelmények könnyítése tényleg több tanárdiplomás fiatalt eredményezhet, de a minőség rovására. Úgy látja, ha ezek a tervek megvalósulnak, egy középiskolai tanárnak nem kell majd a középszintű érettségire való felkészítésnél többet tudnia.

A Népszava szerint a tanárképző egyetemek tanszékvezetői néhány hete levelet kaptak, amiben az áll, hogy a NAT-on és a kerettanterven túlmutató tartalmak csak akkor maradhatnak a képzési és kimeneti követelmények között, ha azok „pedagógiai hozzáadott értéke nélkülözhetetlen”, illetve „a felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő, azaz a köznevelési célból nem indokolt részeket törölni kell”, a cél az, hogy a pedagógus a középszintű érettségire legyen képes felkészíteni a tanulókat.

Szólj hozzá!

Állítólag medvenyomokat talált egy túrázó a Balaton-felvidéken

2021.07.07 19:46:00

Állítólag medvenyomokat talált egy túrázó a Balaton-felvidéken

Csutka István túrázó a saját blogján számolt be arról, hogy július 4-én az Országos Kéktúra Balatonhenyénél elterelt útvonalának közelében medvetalp-nyomokat talált az erdészeti úton.

„Eléggé sokkoló élmény a Balatonnál találni egy ilyen nyomot, hiszen mindenki csak a Bükk, Mátra, Börzsöny és Zemplén erdeiben fedezte fel eddig, hogy egy-egy medve járt arra korábban. Ilyen messzire és főleg ebbe az irányba pedig még nem merészkedett el a zöldfolyosókon keresztül idáig egy medve sem. Persze óriási távolságokat képesek megtenni elég rövid időn belül és ráadásul a Kéktúra most erre terelt szakasza korábban alig járt ösvény volt, így nem nagyon zavarhatta meg őket senki, ha még a Nemzeti Park erdészeinek és munkatársainak sem tűnt fel idáig a váratlan vendég”

– írja Csutka, aki hozzátette, a fotókat „több hazai és erdélyi medveszakértővel is megnézette a biztonság kedvéért”. Leírása szerint a nyom nem volt friss, mellette pedig talált egy kisebb nyomot is, ami miatt azt gyanítja, egy nőstény medve és egy bocs járhatott arra.

Legutóbb májusban találtak medvenyomot Magyarországon, később a Börzsönyben kép is készült egy állatról.

Medvét vagy medvenyomokat eddig leginkább az Északi-középhegységben láttak csak, emiatt kérdés, hogy a fenti fotón látható lábnyom valóban medvétől származik-e, átúszta-e a Dunát, hogy aztán a fél országon keresztül eljusson a Balaton-felvidékig, és ha igen, hogy lehet, hogy mindez észrevétlenül sikerült neki.

Szólj hozzá!

Megölték Haiti elnökét

2021.07.07 18:47:00

Megölték Haiti elnökét

Fegyveresek szerdára virradóra a rezidenciáján megölték Jovenel Moise haiti elnököt, közölte az ország ügyvivő miniszterelnöke, Claude Joseph. A támadásban az elnök felesége megsebesült, őt kórházba szállították.

Joseph nyugalomra intette az embereket, hozzátéve, hogy a rendőrség és a katonaság mindent megtesz a rend helyreállítása érdekében.

Haitit belpolitikai válság sújtja. Moisét – aki ellen erőszakos tüntetéseket is szerveztek – korrupció mellett azzal vádolták, hogy bűnbandákkal áll kapcsolatban.

Az országban az utóbbi években a bűnözés is elharapózott, a súlyos szegénységgel küzdő sziget egyes részeit fegyveres bandák ellenőrzik. (MTI)

Szólj hozzá!

Főpolgármesteri Hivatal: A Lánchíd munkaterület, az A-Híd a gazdája, a fényfestőknek velük kellene beszélgetniük

2021.07.07 18:38:00

Főpolgármesteri Hivatal: A Lánchíd munkaterület, az A-Híd a gazdája, a fényfestőknek velük kellene beszélgetniük

Miután Láng Zsolt a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy nem érti, a főváros miért nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat augusztus 20-ra, és miért nem adtak engedélyt a híd közelébe tervezett fényhajóra, megkerestük a Főpolgármesteri Hivatalt, segítsenek tisztázni a helyzetet, ugyanis Karácsony Gergely válaszából sem derült ki, pontosan milyen akadálya van a fényfestésnek.

A Főpolgármesteri Hivatal sajtóreferensétől azt a választ kaptuk, hogy ez a kérdés most valójában nem hozzájuk, hanem a Lánchíd felújítási munkáit végző A-Híd Zrt-hez tartozik.

„A Lánchíd ugye felújítás alatt, azt elvileg sem támogatja a főváros, hogy onnan tűzijáték legyen, mert az rongálja a híd állapotát. Azóta, mint közismert, ennek fizikai akadálya is lenne, mert elkezdődött a felújítás. Ami a fényfestést illeti, a híd munkaterület, az A-Híd a gazdája, a fényfestőknek nem a fővárossal, hanem velük kell(ene) beszélgetniük” – olvasható a nekünk küldött közleményben, amihez hozzátették, a fényfestés most az A-Híd szerint azért is lenne nehéz, mert a Lánchíd fel van állványozva, illetve a Főpolgármesteri Hivatal sajtóreferensének tájékoztatása szerint a kormány által a fényfestéssel megbízott Antenna Hungária a legutóbbi erről szóló egyeztetésen meg sem jelent.

A Lánchíd felújítási munkáit 2021. június 16-án kezdték el, a kivitelezési munkák előreláthatóan két évvel később, 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás.

Szólj hozzá!

Megint kitört az Etna, Cataniát hamu lepte el

2021.07.07 18:09:00

Megint kitört az Etna, Cataniát hamu lepte el

Az olasz országos geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) adatai szerint az Etna kráteréből éjjel egy órakor tört elő a láva mintegy háromezer méter magasban, ezzel egy időben sűrű hamufelhőt is kilőtt, amelynek magassága elérte az öt kilométert.

A hamu teljesen beborította a vulkánhoz közeli Nicolosi városát és a cataniai repülőteret is. Utóbbit az éjszaka lezárták, majd miután eltakarították a hamut, szerda délelőtt újra megnyitották.

Catania polgármesteri hivatala szerda délelőtt figyelmeztetést adott ki, mivel a hamu beborította a város utcáit, házait is. Azt kérték, aki teheti, ne menjen az utcára, mivel a hamuréteg síkossá tette az utakat és a járdákat. Otthonmaradásra szólították fel a légzési betegségben szenvedőket és az időseket. Az utcákon tanácsolt az orrot és szájat elfedő maszk viselése.

Európa legmagasabb működő vulkánja év eleje óta többször is kitört. (MTI)

Szólj hozzá!

A Victoria's Secret volt modellje azt állítja, kokainnal és szexszel akarták lefogyasztani

2021.07.07 17:26:00

A Victoria's Secret volt modellje azt állítja, kokainnal és szexszel akarták lefogyasztani

Bridget Malcolm, a Victoria's Secret volt modellje egy Instagramon közzétett videóban számolt be a modellkedés során szerzett tapasztalatairól, amik miatt anorexiás lett, és amiktől később poszttraumás stressz szindrómája alakult ki, írja a BuzzFeed.

Állítása szerint 2017-ben nem engedték a kifutóra, mert nagyobb melltartóméretre volt szüksége, mint korábban, de arról is beszélt, hogy 18 éves kora előtt nála jóval idősebb férfiak próbáltak a bizalmába férkőzni, és többször is volt szexuális zaklatás áldozata.

„Az ügynököm azt mondta, kokainozzak a fogyáshoz, és még kiskorú voltam, amikor azt mondta, szexeljek sokat, hogy fogyjak”

– mondta Malcolm, aki arról is beszélt a videójában, hogy alkohol nélkül gyakorlatilag nem tudott emberek közé menni, hogy rászokott a nyugtatókra, mindezt pedig még 18 éves kora előtt. a 26. születésnapján ideg-összeroppanást kapott, egy évig pánikrohamai voltak, és képtelen volt utcára menni.

Videója végén arról beszél, hogy már két éve józan, kigyógyulóban van az étkezési zavaraiból, boldog és kiegyensúlyozott.

A Victoria's Secret vezérigazgatója júniusban jelentette be, hogy arculatot váltanak, és a látványosan tökéletes külsejű, angyalszárnyakban kifutóra küldött modelleket lecserélik hét, „kitűnő eredményeket elért nőre, akiknek eltökélt célja, hogy pozitív változást hozzanak”.

Szólj hozzá!

A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette a Micsoda Család! című mesekönyv forgalmazóját

2021.07.07 16:35:00

A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette a Micsoda Család! című mesekönyv forgalmazóját

A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette a Micsoda Család! című mesekönyv egyik forgalmazóját, ezt Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott jelentette be a Hír TV esti beszélgetős műsorában. A politikus törvénysértéssel vádolta a forgalmazót, mert szerinte nem jelölte meg egyértelműen, hogy a mesekönyv – ahogy ő fogalmazott – a „normálistól” eltérő családokat jelenít meg, írja Facebook-oldalán a Szivárványcsaládokért Alapítvány, akiknek az elhangzottakkal kapcsolatban több észrevételük is van.

Bejegyzésükben azt írták, azért tartották fontosnak, hogy megjelentessék a könyvet, mert a szivárványcsaládok teljesen normális, hétköznapi családok, akiknek eddig nem volt saját mesekönyvük. Utóbbi szerintük – és a 444-en megjelent, erről szóló cikk szerint is – egyszerű, mindennapos történéseket mutat be, két család hétköznapjait, kisgyerekek szemszögéből. A szülők szexualitása nem téma benne, és a borítón, illetve a könyv bemutatásából kiderül, hogy szivárványcsaládok szerepelnek benne.

Az alapítvány szerint a Micsoda család! nem kötelező olvasmány, és mindenki szabadon eldöntheti, hogy megvásárolja-e, vagy sem. Hozzátették, hogy megjelenése óta a könyv több forgalmazónál is stabilan tartja a helyét a keresett kiadványok között, ami szerintük visszaigazolja, hogy egy piaci rést fed le.

Azt is írták, hogy nem értenek egyet Tarnai Richárddal, aki szerint Magyarországon nem indokolt védeni az emberi jogokat, és hogy szerintük fontos lenne, hogy egy család hétköznapjait bemutató mesekönyvért ne járjon 250 ezer forintos büntetés, ahogy az is fontos lenne, hogy „a kormány ne hagyjon magára 100 ezer gyereket, akik az iskolai ismeretterjesztő órák betiltása miatt segítség nélkül maradnak, éppen amikor a legnagyobb szükségük lenne rá”.

Bejegyzésüket azzal zárták, örömmel látták, hogy az ország jelentős többsége érti és támogatja őket, legalábbis az Ipsos legfrissebb felmérése azt mutatja, hogy a magyarok 62 százaléka szerint az azonos nemű szülők ugyanolyan jó szülők, mint az eltérő neműek.

Az első, szivárványcsaládokról szóló magyar nyelvű, Micsoda család! című mesekönyvben szereplő kisfiúnak két anyja, a kislánynak pedig két apja van. A 16 nyelvre lefordított könyvet itthon a Szivárványcsaládokért Alapítvány adta ki.

Szólj hozzá!

Több mint 21 méter magas homokvárat építettek Dániában

2021.07.07 16:09:00

Több mint 21 méter magas homokvárat építettek Dániában

Tervezője szerint ezzel megdöntötte a rekordot, és ez az eddig épült legmagasabb homokvár, amihez 4,8 tonna homokra volt szükség.

A homokvár pontosan 21,16 méter magas, az eddigi rekordert pedig több mint három méterrel nyomja le. Az építésén és a faragásokon harmincan dolgoztak. Azért pedig, hogy ne mossa el az eső, és kibírja a téli hónapokat is, egy réteg speciális ragasztóval öntötték le.

Szólj hozzá!

Lemondana ügyvédje Britney Spears képviseletéről

2021.07.07 15:12:00

Lemondana ügyvédje Britney Spears képviseletéről

Samuel D. Ingham kedden egy rövid bírósági beadványban közölte, szeretne lemondani Britney Spears jogi képviseletéről, amint újabb ügyvédet rendel ki a bíróság az énekesnő számára. A Guardian azt írja, az Inghammel együtt dolgozó Loeb & Loeb ügyvédi iroda szintén bejelentette lemondási szándékát.

Ingham két héttel azután nyújtotta be lemondási szándékát, hogy Britney Spears nyilvános meghallgatáson az elmúlt éveket, amiket apja felügyelete alatt töltött, emberkereskedelemhez hasonlította.

Inghamet még 2008-ban rendelte ki Reva G. Goetz bíró Spears ügyében, miután az énekesnőt 2007-es ideg-összeroppanása miatt gondnokság alá helyezték. Spears annak ellenére kapott kirendelt ügyvédet, hogy meg akarta tartani korábbi ügyvédjét, Adam Streisandot, aki szerint az énekesnő akkoriban azt is „határozottan kérte, hogy ne az apja legyen a gondnoka”.

Britney Spears 13 éve él apja felügyelete alatt, a gondnokságról és annak körülményeiről június 23-án egy nyilvános meghallgatáson beszélt a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon, ahol elmondta, szabadulna Jamie Spears gondoksága alól. A meghallgatáson derült ki az is, hogy Ingham az elmúlt 13 évben elfelejtette tájékoztatni ügyfelét arról, hogy egyébként bármikor jelezhetné a bíróság felé, hogy nem szeretné, ha az apja lenne a gondnoka. Vagy akár azt, hogy nem szeretné, ha egyáltalán bárki is felügyelné őt. Spears azt is elmondta, Ingham próbálta őt lebeszélni arról hogy beszámoljon róla, valójában mi történt vele az elmúlt években.

Spears az elmúlt években nem férhetett hozzá 60 millió dolláros vagyonához, elmondása szerint nemcsak az Instagramon közzétett videói tartalmáról, de arról sem dönthetett, felújíthatja-e a konyháját. Állítása szerint nem engedték, hogy összeházasodjon barátjával, hogy újra gyereket vállaljon, még orvoshoz sem engedték, hogy eltávolíthassa a fogamzásgátló spirálját.

Spears nyilvános meghallgatása óta a Bessemer Trust pénzügyi cég, aki eddig az énekesnő pénzügyeit felügyelte Jamie Spearsszel együtt, visszalépett és lemondott Spears gondnokságáról, nem sokkal később pedig az énekesnő menedzsere, Larry Rudolph is bejelentette lemondását. Egy bírósági döntés szerint Britney Spearsnek azonban továbbra is az apja gondnoksága alatt kell élnie.

Szólj hozzá!

Védettségi igazolványokat adott pénzért oltatlanoknak egy orvosi asszisztens és két társa

2021.07.07 14:30:00

Védettségi igazolványokat adott pénzért oltatlanoknak egy orvosi asszisztens és két társa

Orvosi bélyegzőt, több millió forintot, 1148 kitöltött regisztrációs nyilatkozatot, oltási igazolásokat, üres oltóanyag ampullákat, jegyzeteket, valamint telefonokat és laptopokat foglaltak le a rendőrök egy orvosi asszisztensként dolgozó nő és két társa lakásán. Azzal gyanúsítják őket, hogy olyan embereket juttattak védettségi igazolványhoz, akiket nem oltottak be koronavírus elleni védőoltással.

A társaság két tagja, a 25 éves S. Jennifer és a 43 éves L. Istvánné a jelentkezőket toborozta, az orvosi asszisztensként dolgozó 37 éves H. S. Mónika pedig azok adatait elektronikusan rögzítette az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér elnevezésű információs rendszerbe. A rendelkezésre álló adatok szerint az igazolványokért cserébe általában 60 ezer forintot kértek.

A három nőt védettségi igazolással való visszaélés miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A bíróság elrendelte H. S. Mónika és L. Istvánné letartóztatását, S. Jennifert pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte. (police.hu)

Szólj hozzá!

Láng Zsolt nem érti, a főváros miért nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat augusztus 20-ra, Karácsony egy fotóval reagált

2021.07.07 14:13:00

Láng Zsolt nem érti, a főváros miért nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat augusztus 20-ra, Karácsony egy fotóval reagált

„Tegye fel a kezét, aki tud mondani egy olyan ügyet, amelyet Karácsony Gergely nem a kormánnyal való hadakozásra használt fel! Ugyanis nem gondolom, hogy a Lánchíd közelében egy fényhajó akadályozná a felújítási munkát” – mondta Láng Zsolt a Magyar Nemzetnek, miután kiderült, hogy a főváros nem engedélyezte a Lánchíd fényfestését augusztus 20-án.

A Magyar Nemzet azt írja, a fentiek miatt kérdéssel fordultak a fővároshoz, de nem kaptak választ Karácsony Gergelytől. Utóbbi inkább a Facebookon reagált egy fotóval, amin a Lánchíd felújítási munkái láthatóak, mellé pedig ezt írta:

„A propagandamédia mai kérdése. Szerintetek? »Információink szerint a kormány látványos ünnepet szervez augusztus 20-ára, ám Karácsony Gergely nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat, illetve nem adtak engedélyt a híd közelébe tervezett fényhajóra sem. Miért döntöttek így?«

Láng Zsolt a Magyar Nemzetnek azt is mondta, hogy „ha a főpolgármester úr nem szerencsétlenkedéssel töltött volna másfél évet, akkor a Lánchíd felújítása nemcsak olcsóbb lett volna, hanem már rég készen is lehetne”. Valójában Karácsony elődje, Tarlós István maga dobta vissza a hídfelújítási versenykiírást 2019 szeptemberében a túl magas ajánlatok miatt, az új tender kiírása pedig a kormány és a főváros közötti pénzügyi vita miatt csúszott 2020 augusztusáig.

A Lánchíd felújítási munkáit 2021. június 16-án kezdték el, a kivitelezési munkák előreláthatóan két évvel később, 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás.

Szólj hozzá!

A lúgos orvosnak 25 millió forintot kell fizetnie Renner Erikának

2021.07.07 13:29:00

A lúgos orvosnak 25 millió forintot kell fizetnie Renner Erikának

„Nyolc és fél év után nem nekem kellett megint bizonygatni, hogy ez tényleg megtörtént velem. Nyolc és fél év után végre valaki leírta az igazságot”

– mondta a Telexnek Renner Erika, miután megtudta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet, és Bene Krisztiánnak 15 napja lesz arra, hogy 25 millió forintot fizessen neki. Benének ezen felül meg kell térítenie a több százezer forintos perköltséget is.

Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, akit megkötözött, elkábított, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól. Bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, a kártérítési perben a bíró hét évvel a támadás után azt kérte Renner Erikától, hogy újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatoknak. A vizsgálatok szerint Rennernél többszöri műtéti beavatkozás és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát.

A Telex azt írja, a szakvélemény szerit Rennert az elmúlt években újabb traumák érték, és intézményi abúzus áldozata lett, amiért a tárgyalások során főleg férfiak előtt kellett vizeletürítési, menstruációs problémáiról, nemi szervének állapotáról és megváltozott szexuális életéről beszélni.

Bene Krisztián a kártérítési per ideje alatt megpróbálta eladni a vagyontárgyait, hogy pervesztés esetén ne kelljen fizetnie. Azonban tavasszal a bíróság közbelépett, így ha Bene nem fizet magától, a zár alá vett vagyonból fedezik a kártérítést.

Szólj hozzá!

Hőségriadó van, ma akár 38 fok is lehet

2021.07.07 13:01:00

Hőségriadó van, ma akár 38 fok is lehet

Életbe lépett a hőségriadó, Müller Cecília országos tisztifőorvos szerda 0 órától péntek éjfélig rendelte el a hőség miatti legmagasabb, harmadfokú intézkedést. Ilyet akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.

Azt kérték, 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon, mert a hőség megterheli az egészséges szervezetet is, különösen veszélyeztetettek a gyerekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.

A tartós hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki szerdára. Előrejelzésük szerint szerdán akár 38 fok is lehet, csütörtökön pedig a maximum hőmérséklet a 39 fokot is elérheti. Felhívták a figyelmet arra is, hogy szerdán már az egész országban extrém lehet az UV-B sugárzás, ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.

Szólj hozzá!

A kormánypártiak többsége sem akarja a sztrádakoncessziót

2021.07.07 12:49:00

A kormánypártiak többsége sem akarja a sztrádakoncessziót

Még a Fidesz-támogatók többsége is úgy véli, hogy nem magáncégnél, hanem az államnál vannak jó helyen az autópályák, írja a Népszava a Publicus Intézet felmérése alapján. A felmérés szerint nagy az elutasítottsága annak, hogy 35 évre koncesszióba adnák az autópályákat: az ellenzéki összefogás támogatóinak 80 százaléka, a kormánypártiaknak pedig a 85 százaléka gondolja úgy, hogy továbbra is az államnak kéne üzemeltetnie a gyorsforgalmi utakat.

Június közepén derült ki, hogy a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda háttérintézménye, a kaszinókoncessziókat is kezelő Nemzeti Koncessziós Iroda csaknem 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adna koncesszióba, méghozzá 420 hónapra, vagyis 35 évre.

A Publicus felmérése szerint a Fidesz-szavazók többsége nemcsak elutasítja a koncesszió tervét, de sokan közülük azt sem zárják ki, hogy az eljárás irányított, 44 százalék úgy gondolja, a kabinet így akar NER-közeli cégeket helyzetbe hozni.

Érdekes adat az is, hogy míg az ellenzékiek 84 százaléka hallott a sztrádakoncesszió tervéről, addig a kormánypártiaknak csak 32 százaléka tudott erről.

Szólj hozzá!

Meglőttek egy ismert bűnügyi újságírót Amszterdam belvárosában

2021.07.07 12:29:00

Meglőttek egy ismert bűnügyi újságírót Amszterdam belvárosában

Peter de Vriest öt lövés érte, a helyi sajtó szerint ezek közül egy a fejét. De Vries holland bűnügyi újságíró, aki leginkább az alvilág ügyeivel foglalkozó munkáiról ismert.

A 64 éves újságírót Amszterdam belvárosában lőtték meg július 6-án este, miközben egy tévéstúdióból távozott. A rendőrség három gyanúsítottat már őrizetbe vett, köztük azt is, aki állítólag lőtt, de további részleteket a hatóságok nem közöltek.

Amszterdam polgármestere, Femke Halsema sajtótájékoztatóján azt mondta, De Vries „súlyosan megsérült és az életéért küzd”. Halsema úgy fogalmazott az újságíróról, hogy „ő egy nemzeti kincs számunkra”, egy „ritka, bátor újságíró, aki fáradhatatlanul kereste az igazságot”.

Meglőttek egy ismert bűnügyi újságírót Amszterdam belvárosában

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számít, rendszeresen vesz részt tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként televíziós műsorokban. Úgy tudni, jó kapcsolatai vannak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Peter De Vries jelenleg egy nagyszabású, a szervezett bűnözéssel összefüggésben álló büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vesz részt. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdamban, az utcán. (Guardian/MTI)

Szólj hozzá!

„Veszélyes idők jönnek, tartalékra van szükség”, mondta Orbán, miután megtekintett 94,5 tonnányi aranytartalékot

2021.07.06 19:29:00

„Veszélyes idők jönnek, tartalékra van szükség”, mondta Orbán, miután megtekintett 94,5 tonnányi aranytartalékot

Orbán és Matolcsy közös sajtótájékoztatót tartott, miután megtekintették a Magyar Nemzeti Bank által őrzött 94,5 tonnányi aranytartalékot Budapesten, az MNB logisztikai központjában.

„Veszélyes idők jönnek, tartalékra van szükség”, mondta Orbán, miután megtekintett 94,5 tonnányi aranytartalékot

A jegybank 2018-ban a miniszterelnök stratégiai tanácsára úgy döntött, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jött össze a 94,5 tonna arany.

„Veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány. (MTI)

Szólj hozzá!

125 milliárdra emelik a látványsportokat érintő taotámogatás keretét

2021.07.06 19:18:00

125 milliárdra emelik a látványsportokat érintő taotámogatás keretét

Elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely szerint a látványsportokat érintő taotámogatás összegét vissza kell emelni 125 milliárd forintra, közölte Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter. A járványhelyzet miatt korábban évi 100 milliárd forintban maximalizálta a kormány a látványsportokat érintő taopénzek keretösszegét.

Novák azt mondta, a kormány négy vidéki, sport- és közösségi létesítmény fejlesztésére biztosít forrást a közösségi élet újraindításáért és megerősítéséért, Turán, Tarpán, Komlón és Edelényben.

Novák elmondta, hogy július 31-ig meghosszabbították az éttermekben a házhoz szállításos és elviteles ételek áfakedvezményét, és arról is beszámolt, hogy „idén több mint 10 milliárd forintos támogatást kapnak budapesti kerületek és a főváros az egészségügyi alap- és járóbeteg-ellátás fejlesztésére”. Hogy mire használhatók fel a források, arról a Magyar Közlönyben jelenik majd meg egy lista.

Az építőanyagárak szabályozásáról azt mondta, „a kormány célja, hogy gátat szabjon az áremelkedésnek, ezzel lehetővé téve, hogy a családtámogatások a lehető legnagyobb segítséget jelentsék”. De beszélt a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvényről is, amivel kapcsolatban azt mondta, „a törvény nem diszkriminatív, nem jogsértő, és még nincs olyan vizsgálat, amely kimondta volna ennek az ellenkezőjét”. (MTI)

Szólj hozzá!

Megtalálták az eltűnt orosz utasszállító repülőgép roncsait

2021.07.06 18:58:00

Megtalálták az eltűnt orosz utasszállító repülőgép roncsait

Megtalálták az orosz távol-keleti Kamcsatka-félszigeten eltűnt AN-26-os utasszállító roncsait. A gép a palanai légikikötőtől 3,8 kilométerre a tengerbe zuhant, a mentők a helyszínre tartanak.

A tájékoztatás szerint a sötétség beállta és a dagály kezdete nehezíti majd a kutatást és a mentést.

A gép, fedélzetén 22 utassal és hattagú személyzettel Szibéria legkeletibb részén, az Ohotszki tengernél tűnt el, miközben Petropavlovszk-Kamcsatszkijból a félsziget északi részén 670 kilométerre fekvő Palana településre tartott. A gép már a leszálláshoz készült, mindössze tíz kilométerre volt a repülőtértől, amikor megszakadt a kommunikáció, és a gép eltűnt a radarról. (MTI)

Szólj hozzá!

Tizennégy év börtönre ítélték Babarikát, Lukasenka legnagyobb ellenfelét

2021.07.06 18:17:00

Tizennégy év börtönre ítélték Babarikát, Lukasenka legnagyobb ellenfelét

Korrupció vádjával jogerősen tizennégy év börtönbüntetésre és 57 ezer dollár pénzbírságra ítélte a fehérorosz legfelsőbb bíróság kedden a volt ellenzéki jelöltet, Viktar Babarikát, a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka legnagyobb ellenfelét.

Babarikát 2020 júniusában vették őrizetbe, ő volt az ellenzék legesélyesebb jelöltje az augusztusi elnökválasztásra. A fehérorosz hatóságok akkor illegális tevékenységek szervezésével, 60 millió dollárt meghaladó értékben elkövetett csalással és pénzmosással vádolták meg, így akadályozták meg részvételét a választáson.

Miután Babarikát kizárták, kampányfőnöke, Marija Kalesznyikava egy másik bebörtönzött ellenzéki feleségének, Szvjatlana Cihanouszkajának a csapatához csatlakozott. Cihanouszkajának sikerült indulnia a választáson, és Fehéroroszország történelmében soha nem látott tömegeket mozgósított.

Az elnökválasztást végül az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyert meg, a hivatalos, de az ellenzék által vitatott adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. Az ellenzék szerint az eredményeket meghamisították, a választások után tömegtüntetések kezdődtek, amiket a hatóságok többször is kegyetlenül levertek, több ellenzékit bebörtönöztek. (Reuters/MTI)

Szólj hozzá!

Egy egész elefántcsordát költöztetnek Angliából Kenyába

2021.07.06 17:20:00

Egy egész elefántcsordát költöztetnek Angliából Kenyába

Egy komplett elefántcsordát költöztetnek Canterbury közeléből Kenyába, hogy ott szabadon engedjék őket a vadonban. A 13 elefánt legtöbbje a Howletts vadaskertben született és élt az elmúlt években, most pedig 7000 kilométert utaznak majd új otthonukba. Az elefántok között három borjú is van.

Az állatokat altatás nélkül szállítják Kenyába, nagy méretű ketrecekben, dél-afrikai szakemberek segítségével, akik csináltak már ilyet. Az elefántokat már az utazás előtt beteszik néha a ketrecekbe, hogy hozzászokjanak, és ne stresszeljenek be túlságosan a repülőút alatt, ahol folyamatos állatorvosi megfigyelés alatt lesznek.

Miután megérkeznek Kenyába, ott fél évig egy zárt területen tartják őket, mielőtt szabadon engednék őket a vadonba. Ezalatt az idő alatt megfigyelik, hogy miként alkalmazkodnak az éghajlatváltozáshoz és az esetleges betegségekhez.

A brit vadasparkot is üzemeltető Aspinall alapítvány már több hasonló projektet végigvitt, szoktattak már vissza a vadonba gorillákat, orrszarvúkat és más állatokat is. (Guardian)

Szólj hozzá!

A Velencei Bizottság szerint diszkriminációhoz vezethet a 9. alkotmánymódosítás

2021.07.06 16:32:00

A Velencei Bizottság szerint diszkriminációhoz vezethet a 9. alkotmánymódosítás

A Velencei Bizottság szerint felül kell vizsgálni Magyarország alaptörvényének decemberi, nyilvános konzultáció nélkül elfogadott kilencedik módosításait a társadalom egyes csoportjait esetlegesen hátrányosan érintő megkülönböztetés elkerülése érdekében. Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete aggodalommal vette tudomásul, hogy a módosításokat a koronavírus-járvány miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt, nyilvános konzultáció nélkül fogadták el.

Úgy ítélték meg, hogy a gyors eljárás nem volt összhangban a demokrácia, az emberi jogok és jogállamiság védelme érdekében a szükségállapotok idejére vonatkozóan megfogalmazott ajánlásokkal, a gyors elfogadás és a nyilvános konzultációk hiánya pedig különösen aggasztó, ha alkotmánymódosításokat érintenek.

Az örökbefogadást is érintő törvénnyel kapcsolatban – ami szerint csak házaspárok fogadhatnak örökbe, egyedülállók pedig csak a családügyi miniszter külön engedélyével tehetik meg ezt – az alkotmányjogi szakértők jelezték, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) által meghatározott hátrányos megkülönböztetés vetődhet fel, ha a magyar családjog csak a heteroszexuális egyedülállók, vagy nem házas, de csak ellentétes nemű párok számára teszi lehetővé az örökbefogadást. Hozzátették, hogy az alkotmánymódosítás nem eredményezheti a nem heteroszexuális személyek védelméről szóló hatályos törvények csorbulását. Azt írták, „az egyedülállók számára a gyermekek örökbefogadásához való hozzájárulás megadása vagy megtagadása tekintetében egyértelmű feltételeket kell meghatározni a családügyi miniszter mérlegelési jogkörének korlátozására, biztosítva a megkülönböztetés tilalma elvének érvényesülését, beleértve a szexuális irányultságot és a nemi identitást is”.

A bizottság azt is megállapította, hogy a házasság meghatározása, ami a magyar alaptörvény szerint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség, a magyar állam és a törvényhozás jogkörébe tartozik.

A Velencei Bizottság közleménye szerint az alkotmánymódosítás alkotmányellenessé és lehetetlenné teszi a transz- és interszexuális emberek nemének jogi elismerését azzal, hogy a gyerekek nemi identitását a születéskor regisztrált nemükre korlátozza. Jelezték, hogy ez összeegyeztethetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal, a rendelkezés a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetéshez vezethet.

A fentiek miatt azt javasolták az illetékes magyar hatóságoknak, hogy helyezzék hatályon kívül a szóban forgó módosításokat, de legalább biztosítsák, hogy a szabályozás nem csorbítja a transzneműek jogait megszerzett nemi identitásuk jogi elismerésére. Azt is javasolták, hogy a születési nyilvántartás és a nemi identitás utólagos jogi elismerésének rendszere feleljen meg mind a nemzetközi emberi jogi szabályok, mind pedig az alkalmazandó magyar, a megkülönböztetés-mentességet biztosító normák követelményeinek.

Ezeken felül a Velencei Bizottság szintén aggodalmát fejezte ki „az alkotmánymódosításnak az oktatási rendszerre gyakorolt hatása” miatt, ami „veszélyeztetheti az akadémiai szabadságot és gyengítheti a felsőoktatási intézmények autonómiáját”. Arra szólította fel a magyar hatóságokat, hogy tekintsék az egyetemeket a szabad gondolkodás helyszíneinek, biztosítsák akadémiai szabadságukat és autonómiájukat, emellett pedig az állami pénzeszközök és a közfeladatok demokratikus ellenőrzés alóli kivonásának kockázatára figyelmeztetett. (MTI)

Szólj hozzá!

A britek egy 12 éves sportolót is visznek az olimpiára

2021.07.06 16:00:00

A britek egy 12 éves sportolót is visznek az olimpiára

A legfiatalabb brit olimpikon lehet a 12 éves Sky Brown, aki a britek gördeszkás csapatában indul a tokiói olimpián. Sky Brown a női gördeszkások között jelenleg az olimpiai kvalifikációs ranglista harmadik helyén áll.

Brown apja brit, anyja japán, eddigi életét félig Japánban, félig az Egyesült Államokban töltötte. Nyolcévesen már részt vett a Vans US Openen, ezzel ő lett a valaha élt legfiatalabb versenyzője az eseménynek. De szerepelt már showműsorokban is, például az amerikai Dancing with the Stars azon kiadásában, amiben ismert felnőttek helyett ismert gyerekek táncoltak, utóbbit meg is nyerte.

2020-ban egy edzés alatt fejjel szállt bele a rámpába, megrepedt a koponyája és eltört a bal keze. Balesete után az akkor még csak 11 éves Brown azt mondta, semmi sem állíthatja meg, hogy aranyérmet szerezzen 2021-ben.

Ez lesz az első alkalom, hogy a nyári olimpia programjai közt a gördeszkázás is megjelenik. (BBC)

Szólj hozzá!

Szél Bernadett: Az alapjogi biztos totális csődöt mondott a meleg fiatalokat célkeresztjébe állító hatalom megfékezésében

2021.07.06 15:04:00

Szél Bernadett: Az alapjogi biztos totális csődöt mondott a meleg fiatalokat célkeresztjébe állító hatalom megfékezésében

Szél Bernadett a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvény miatt az ombudsmanhoz fordult, az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos pedig most küldte meg válaszát a beadványra. Szél az erről szóló Facebook-posztjában úgy fogalmaz, „az alapjogi biztos totális csődöt mondott a meleg fiatalokat célkeresztjébe állító hatalom megfékezésében”.

Szél szerint Kozma válaszában „gyakorlatilag a propaganda frázisai köszöntek vissza”, amikor azt írta, „a Törvény rendelkezései szövegszerűen nem zárják ki, hogy a köznevelésben továbbra is megjelenhessenek a fenti témák”, illetve álláspontja szerint „nem tiltható meg a szülők esetében, hogy a neveléshez való joguk gyakorlása során a gyermekük szexuális nevelése tekintetében döntést hozzanak”.

Kozma ezek mellett hangsúlyozta, „mindenkit biztosít arról, hogy »szorosan nyomon kívánom követni a törvény gyakorlati alkalmazását«, merthogy szerinte »a Törvény tényleges emberi jogi hatása a gyakorlati alkalmazás során fog megmutatkozni«”.

Szél szerint azonban „a törvény emberi jogi hatása nem csak a gyakorlati alkalmazás során fog megmutatkozni, hiszen már a törvény betűje is alapjogokat sért”, és „a helyzetet súlyosbítja, hogy a törvényre komplett, európai szintű propagandakampányt is felhúzott a Fidesz”, illetve „a kormányfő helyettese arról értekezik, hogy bűn másnak lenni”.

Szél azt írja, „ha egy alapjogokért felelős biztos ilyen szinten cserben hagyja az egyik legkiszolgáltatottabb csoportot, akkor nem tudom, pontosan mit is érez a feladatának”. Ezután pedig idézte Kozma korábbi gondolatait, miszerint: „A valódi jogegyenlőség megteremtése valamennyi állami szerv közös felelőssége. E körben az alapvető jogok biztosa kiemelt feladatának tekinti, hogy elősegítse: minden ember – függetlenül bőrszínétől, életkorától, nemétől, egészségi állapotától, szexuális irányultságától, nemi identitásától vagy bármely más védett tulajdonságától – biztonságos, befogadó környezetben élhessen.”

Szólj hozzá!

25 év után lemondott Britney Spears menedzsere, miután az énekesnő állítólag visszavonul

2021.07.06 14:23:00

25 év után lemondott Britney Spears menedzsere, miután az énekesnő állítólag visszavonul

Larry Rudolph, Britney Spears menedzsere levélben jelezte lemondását, a levelet pedig az énekesnő apjának és hivatalos gondnokának, Jamie Spearsnek küldte el. Lemondásának okaként az énekesnő „hivatalos visszavonulási szándékát” jelölte meg. A Deadline-hoz eljutott levél szerint Rudolph hangsúlyozta, hogy a gondnoksági ügyekben soha nem vett részt semmilyen szinten, ezért azokról nem tud részleteket, és azt is hozzátette, hogy az elmúlt két és fél évben egyáltalán nem beszélt Britney Spearsszel.

„Eredetileg Britney kérésére vettek fel, hogy segítsem őt a karrierjében. A menedzsereként úgy gondolom, Britney érdekében le kell mondanom, a szakmaki szolgálataimra már nincs szükség” – írja Rudolph, aki a levélben ehhez hozzáteszi: „Ma tudtam meg, hogy Britney hangot adott szándékának, hogy hivatalosan visszavonul”.

Britney Spears 2008 óta, tizenhárom éve él apja felügyelete alatt. 2021. június 23-án egy bírósági meghallgatáson az apja gondnoksága alatt eltöltött elmúlt éveket emberkereskedelemhez hasonlította, és a gondnokság megszüntetését kérte a bírótól. A bíró ezt elutasította, Spears marad az apja felügyelete alatt.

Azóta az is kiderült, hogy Spearst a kirendelt ügyvédje megpróbálta visszatartani attól, hogy beszéljen, illetve hogy a meghallgatás után a Bessemer Trust pénzügyi cég, aki eddig az énekesnő pénzügyeit felügyelte Jamie Spearsszel együtt, visszalépett és lemondott Spears gondnokságáról. (Deadline/Variety)

Szólj hozzá!

Szijjártó kitüntette az orosz ipari és kereskedelmi minisztert

2021.07.06 13:36:00

Szijjártó kitüntette az orosz ipari és kereskedelmi minisztert

„A Covid-19 elleni magyar védőoltási kampányban játszott kiemelkedő szerepének elismeréseként” a Magyar Érdemrend Középkeresztje csillaggal tüntette ki Szijjártó Péter külügyminiszter Gyenisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi minisztert kedden Jekatyerinburgban.

„Ha nincs Gyenisz Manturov, akkor nem értük volna el pénteken az 5,5 millió beoltottat Magyarországon. Emlékszem az első október végi telefonbeszélgetésünkre, amikor először került szóba közöttünk, hogy Magyarország orosz oltóanyagot vásárolna. A szerződést végül januárban írtuk alá és a rendkívül szűkös orosz gyártási kapacitások dacára, Gyenisz barátom közbenjárására időben megkaptuk az összes megrendelt oltóanyagot. Ma 1 millió magyar ember köszönheti védettségét a Szputnyik V-nek. Köszönjük, kedves Barátom!” – írta Facebook-oldalán Szijjártó, aki az MTI közleménye szerint Manturovval együtt nemcsak a kitüntetésnek örült, de a magyar-orosz koprodukcióban gyártott vasúti kocsik egyiptomi exportjának is.

Szijjártó nemrég a kínai külügyminisztert is kitüntette a kínai vakcinák miatt.

(MTI)

Szólj hozzá!

Tíz év bujkálás után, egy évvel büntetése elévülése előtt fogtak el egy magyar férfit az Egyesült Királyságban

2021.07.06 13:23:00

Tíz év bujkálás után, egy évvel büntetése elévülése előtt fogtak el egy magyar férfit az Egyesült Királyságban

A rendőrség top 50-es körözési listáján is szereplő F. István Lajost összesen 18 - 1996 és 2008 között elkövetett - bűncselekmény miatt körözték, hat és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték rablás, önbíráskodás, kábítószerrel visszaélés, csalás és közokirat-hamisítás miatt.

A férfi az ítélethirdetés után azonban külföldre szökött és tíz évig bujkált, a rendőrség közleménye szerint büntetése elévülése előtt egy évvel fogták el az Egyesült Királyságban. Jelenleg őrizetben van, kiadatásáról és hazaszállításáról a későbbiekben döntenek. (police.hu)

Szólj hozzá!

A következő napokban megint túlzásba esik a nyár

2021.07.06 13:13:00

A következő napokban megint túlzásba esik a nyár

Megint meleg lesz, kedden bőven 30 fok felett várható a maximum hőmérséklet, de csütörtökön még ennél is rosszabbra számíthatunk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden nem valószínű csapadék, a legtöbb helyen felhőtlen égre van kilátás, a szél is csak a Dunántúl nyugati részén élénkülhet meg, a legtöbb helyen gyenge marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között várható, késő estére is csak 20-26 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán is hasonló lesz a helyzet, délutánra viszont már 32-37 fok várható, csütörtökön pedig még ennél is melegebb időre számíthatunk.

Péntektől viszont jön a lehűlés, felhőkkel, széllel, záporral és zivatarokkal.

Szólj hozzá!

Hongkong kormányzója megfigyeltetné a tinédzsereket a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő veszélyes eszmék miatt

2021.07.06 13:02:00

Hongkong kormányzója megfigyeltetné a tinédzsereket a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő veszélyes eszmék miatt

Hongkong kormányzója, Carrie Lam kedden bejelentette, hogy az „ideológiák” nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, emiatt felszólította a tanárokat, szülőket és vallási vezetőket, hogy figyeljék meg a tinédzsereket, és jelentsék a hatóságoknak, ha törvényt szegnek.

„A polgároknak hosszú ideje téves elképzeléseik vannak, miszerint illegális eszközökkel is lehet igazságot szolgáltatni” – mondta Carrie Lam négy nappal azután, hogy súlyosan megsérült egy hongkongi rendőr, amikor késsel támadt rá egy férfi, aki később leszúrta magát. Egy videófelvétel szerint az 50 éves támadó hátba szúrta a 28 éves rendőrt, aki kollégáival járőrözött az utcán.

A támadás csütörtök este történt, amikor amúgy is fokozott rendőri jelenlét volt lehetséges tiltakozások miatt, mivel csütörtökön volt a 24. évfordulója annak, hogy Hongkong a brit fennhatóság alól visszatért Kínához.

Hongkong kormányzója úgy fogalmazott, a hatóságok „nem engedhetik meg, hogy illegális eszmék szivárogjanak be a nyilvánosság számára az oktatáson, a művészeteken, a kultúrán és a műsorszolgáltatókon keresztül az erőszak megszépítésével és a lakosság lelkiismeretének elhomályosításával”. (Reuters)

Szólj hozzá!

Végre megépül a termálvizes lórehabilitációs központ, amiben minden lesz, csak termálvíz nem

2021.07.06 12:31:00

Végre megépül a termálvizes lórehabilitációs központ, amiben minden lesz, csak termálvíz nem

2017 decemberében derült ki, hogy 2,2 milliárd forintos állami támogatást kapott a Magyar Lovassport-szövetség, hogy Kisvárdán lovas akadémiát és termálvizes lórehabilitációs központot építhessenek. Mindez azóta sem épült meg, de az mfor.hu azt írja, hosszú csend után most úgy tűnik, valóság lesz a termálvizes lórehabilitációs központból.

3,5 évvel a támogatás kiosztásának bejelentése után derültek ki a részletek a központ megépítéséről a környezetvédelmi hatósághoz benyújtott vizsgálati dokumentációból.

Az mfor.hu úgy tudja, a lórehab Kisvárdán, a stadion közelében épül meg, „dél-nyugatról észak-kelet felé haladva egyfajta kiterjesztéseként a strand-csúszdapark, mozipark, stadion és gigaparkoló szórakoztatónegyednek”.

A lovarda és a lórehab mellett lesz még

  • fedeles versenypálya,
  • zárt trágyagyűjtő,
  • 4 db oktatóterem,
  • 2 db apartmanépület,
  • egy étterem
  • és egy 61 férőhelyes parkoló.

A lovak rehabilitációjához pedig alkalmaznak nemcsak száraz, de vizes kezeléseket is, csakhogy kiderült, a termálvizesként beharangozott lórehabilitációs központ nem lesz termálvizes, mert „a rehabilitációs tevékenység során kizárólag a közműszolgáltató által biztosított víz kerül felhasználásra.”

Az mfor.hu azt írja, a lórehab üzemeltetéséhez elég lesz öt fő, és mivel havonta 300 fő látogatóval számolnak, így maximum 10 ember keresheti fel majd naponta a lórehabot, ami ha minden igaz, 2021 októberéig felépül.

És ha valakit érdekelne, miként rehabilitálják majd a lovakat Kisvárdán, az valami hasonlót képzeljen el:

Szólj hozzá!

Britney Spearst a kirendelt ügyvédje megpróbálta visszatartani attól, hogy beszéljen

2021.07.06 01:09:00

Britney Spearst a kirendelt ügyvédje megpróbálta visszatartani attól, hogy beszéljen

Úgy tűnik, Britney Spears körül egyre kevesebb olyan ember van, aki segítségére lehet az énekesnőnek, legalábbis erre lehet következtetni a Daily Beast cikkéből, amiben Spears ügyvédjéről írnak. Arról az emberről, aki az elmúlt 13 évben elfelejtette tájékoztatni ügyfelét arról, hogy egyébként bármikor jelezhetné a bíróság felé, hogy nem szeretné, ha az apja lenne a gondnoka. Vagy akár azt, hogy nem szeretné, ha egyáltalán bárki is felügyelné őt.

Britney Spears június 23-án egy nyilvános meghallgatáson mondta el a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon, hogy szabadulna apja, Jamie Spears gondnoksága alól. Az énekesnő részletesen elmondta, hogy élete gyakorlatilag minden elemében korlátozzák, és az elmúlt éveket, amiket apja felügyelete alatt töltött, emberkereskedelemhez hasonlította.

A kirendelt ügyvéd elfelejtette tájékoztatni Britney Spearst a jogairól

Spears tanúvallomása rávilágított arra, hogy az igazságszolgáltatás gyakorlatilag totálisan cserbenhagyta őt, de nem csak a bíró, aki elutasította kérését, és úgy döntött, az énekesnőnek továbbra is az apja gondnoksága alatt kell élnie. Spearst cserbenhagyta a saját ügyvédje is, Spears ugyanis azt állította meghallgatásán, hogy fogalma sem volt arról, hogy kérvényezheti a bíróságon nemcsak azt, hogy ne apja legyen a gondnoka, de azt is, hogy teljes mértékben szüntessék meg a felügyeletét.

„Nem tudtam, hogy kérvényezhetem a gondnokság megszüntetését. Sajnálom a tudatlanságomat, de őszintén nem tudtam erről” – mondta az énekesnő, akinek magától nyilván nem kellett volna ilyenekről tudnia. Akinek viszont tájékoztatnia kellett volna erről, az Samuel D. Ingham, Spears ügyvédje, aki a New York Times által idézett bírósági dokumentumok szerint hetente 10 ezer dollárt számláz Spearsnek, amivel az elmúlt években közel 3 millió dollárt keresett.

Inghamet még 2008-ban rendelte ki Reva G. Goetz bíró Spears ügyében, annak ellenére, hogy Spears meg akarta tartani korábbi ügyvédjét, Adam Streisandot. Utóbbi 2008-ban, Spears idegösszeomlása és kórházba kerülése után azt mondta Goetz bírónak, Spears „határozottan kérte, hogy ne az apja legyen a gondnoka”, mert jó ideje nem túl szoros a kapcsolatuk, és apja gondnoksága csak „még több szorongást” okozna neki. Streisand akkoriban egyúttal azt is kérte, hogy a Spears vagyona feletti felügyeletet bízzák a Northern Trust Bankra.

A Spears számára kirendelt Ingham, aki állítólag mindössze 15 percet beszélt az énekesnővel, azonban azt mondta a bírónak, hogy szerinte Spears „nem érti” a bírósági eljárások menetét, és abban sem tud egyedül dönteni, hogy ki képviselje őt. Goetz egyetértett Inghammel, ezért Streisandot kirakták, Spears ügyvédjeként a bírósági ügyekben pedig az elmúlt 13 évben Ingham járt el.

Ingham szerepet játszott egy másik híresség gondnoksági botrányában is

Ingham az elmúlt évtizedek alatt több mint 600 gondnoksági, gyámügyi és hagyatéki eljárást vállalt, ügyfelei között pedig nem Spears volt az egyetlen híresség, ő képviselte Casey Kasemet, a legendás amerikai rádióst is. Utóbbi miatt 2019-ben a hírekbe is bekerült, miután Kasem özvegye, Jean Kasem beperelte és azzal vádolta, hogy összeesküdött Kasem előző házasságából született három gyerekével, hogy „Kasemet megöljék anyagi haszonszerzés céljából”. A Daily Beast szerint az erről szóló perben arról is ment a vita, hogy egyáltalán szükséges volt-e gondnokság alá helyezni Kasemet.

A most 67 éves Jean Kasem már 33 éve élt házasságban Casey Kasemmel, amikor a rádiósnál Lewy-testes demenciát (a Parkinson-kórral hasonló tüneteket mutató betegség) diagnosztizáltak. A rádiós 80 millió dolláros vagyona miatt Kasem gyerekei és felesége közt szép családi viszály robbant ki, és a nő azt állította, hogy Kasem gyerekei – akikkel a rádiós nem tartotta a kapcsolatot, amióta azok beléptek a Szcientológia Egyházba – mindenképpen át akarták venni az irányítást apjuk felett. 2013-ban kérvényezték is az ideiglenes felügyeletet apjuk felett, a bíró azonban Jean Kasem javára döntött, aki ezután Kasem három gyereke közül kettővel megállapodott arról, hogy mikor és miként látogathatják apjukat. A megállapodást Kerri Kasem nem fogadta el, ő egy évvel később inkább újra kérvényezte az apja feletti ideiglenes gondnokságot, a bíróság pedig 2014 májusában megadta ezt neki. Casey Kasem nem sokkal később kórházba került, ahol mesterségesen táplálták, gyerekei pedig úgy döntöttek, nem tartják tovább életben apjukat, aki lánya szerint 2007-ben aláírt egy nyilatkozatot, miszerint nem szeretné, ha életben tartanák, „ha az pusztán biológiai létet eredményezne, kognitív funkciók nélkül”. Casey Kasem 82 évesen, 2014 júniusában halt meg.

Jean Kasem ezután vádolta meg Inghamet azzal, hogy összejátszott Kasem gyerekeivel, szerinte Ingham „félrevezette a bíróságot azzal, hogy elhallgatta, hogy korábban már elutasították Kasem gondnokságát, és így kezdeményezte másodszorra, indokolatlanul a Kasem feletti felügyeletet, hogy megöljék őt anyagi haszonszerzés céljából”. Inghamet ebben az esetben is a bíróság rendelte ki ügyvédnek az ügyben, a Daily Beast pedig úgy tudja, több százezer dollárt számlázott ki, amíg Kasemet képviselte. A bíróság később elutasította Jean Kasem kérelmét, hogy vizsgálják ki Ingham szerepét Casey Kasem halálával kapcsolatban.

„Azt mondta, tartsam magamban ezeket”

Britney Spears a júniusi bírósági meghallgatásán nemcsak azt kérvényezte, hogy ne apja legyen a gondnoka, de azt is, hogy fogadhasson saját ügyvédet, miközben hozzátette, hogy Inghammel már többször, legalább heti háromszor beszélnek egymással, de mivel korábban nem volt lehetősége arra, hogy saját maga válasszon ügyvédet, ezért most szeretné ezt megtenni. Majd azt is elmondta, hogy Ingham próbálta őt lebeszélni arról hogy elmondja, valójában mi történt vele az elmúlt években.

„Az ügyvédem, Sam nem akarta, hogy továbbmenjek, mert azt mondta, ha felszólalok és elmondom, hogy mit tettek velem a rehabon, az intézmény be fog perelni engem. Azt mondta, tartsam magamban ezeket” – mondta Spears, aki ennek ellenére mindent elmondott. Ingham meg is lepődött, hogy az énekesnő részletesen elmondta, miként korlátozzák az életét, az ügyvéd a meghallgatás előtt is jelezte, hogy nem tudja, pontosan mivel készül Spears.

Spears ügyében a meghallgatás óta mindössze annyi változott, hogy az énekesnő beszéde után a Bessemer Trust pénzügyi cég, aki eddig az énekesnő pénzügyeit felügyelte Jamie Spearsszel együtt, visszalépett és lemondott Spears gondnokságáról. Ingham a Daily Beast megkeresésére nem reagált, csak annyit lehet tudni, hogy bejelentette, lemondana Spears ügyvédi képviseletéről, amennyiben erre az énekesnő hivatalos képviselője megkérné. Mármint Spears apja, aki a bírósági döntés szerint továbbra is felügyeli lánya életének minden pillanatát.

(Nagy kép: Britney Spears rajongói és támogatói demonstráltak a Los Angelesi Legfelsőbb Bíróság épülete előtt 2021. június 23-án, az énekesnő meghallgatása alatt - Fotó: Frederic J. BROWN / AFP)

Szólj hozzá!

Orbán Ráhel a Marriott legújabb budapesti szállodájának brandingjén dolgozik

2021.07.04 01:54:00

Orbán Ráhel a Marriott legújabb budapesti szállodájának brandingjén dolgozik

Nemrég derült ki, hogy Orbán Ráhel május óta a BDPST Koncept Kft. ügyvezetője, most pedig már azt is tudni lehet, hogy ebben a pozícióban hazai és nemzetközi hotelek és éttermek márkastratégiájának kialakításán dolgozik.

Az mfor.hu vette észre, hogy mindezt a BDPST közölte honlapján, ahol úgy fogalmaztak, a BDPST Group leányvállalataként létrejött a BDPST Koncepten belül

„Orbán Ráhel és csapata jelenleg az amerikai Marriott International hotellánc legújabb budapesti szállodájának brandingjén dolgozik. Kiemelt céljuk, hogy történelmi múlton alapuló narratíván keresztül hosszútávú hazai és nemzetközi sikereket érjenek el.”

Ezt tovább fokozták azzal, hogy azt írták,

„A cégcsoport missziója, hogy hozzájáruljon a magyarországi építészeti örökség megóvásához azáltal, hogy kiemelkedő adottságú, ugyanakkor jellemzően leromlott állapotban lévő ingatlanokat teljeskörűen felújít, a jelenkor követelményeinek megfelelően modernizál, és azoknak új funkciót és üzleti modellt ad. Ezen tevékenység, misszió mellett a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van a stabil alapokra épített márkastratégia kialakítására is a sikerek eléréséhez.”

A közleményt azzal zárták, hogy felsorolták, hány épületet dolgoztak már át, pontosabban hány „márka koncepciójának kialakításán dolgozott már” Orbán Ráhel és csapata: „az ő munkájukat tükrözi az »Operaház kistestvéreként« emlegetett BOTANIQ Turai Kastély, a Kallina Mór által megálmodott Alice Hotel, az 1700-as években épült Andrássy Kúria & SPA, valamint a Budapest szívében található Hotel Dorothea is”.

De előtte még leírták azt a mondatot, hogy

„A jövőben Orbán Ráhel ügyvezetésével önálló entitásként fog működni a BDPST Koncept.”

Egyedül az nem derült csak ki, hogy „a Marriott legújabb budapesti szállodája” pontosan melyik hotelt jelenti.

Szólj hozzá!

Módszeresen verték a rabokat az őrök egy olasz börtönben

2021.07.04 01:31:00

Módszeresen verték a rabokat az őrök egy olasz börtönben

Olyan felvételek kerültek nyilvánosságra egy olasz börtönből, miszerint az őrök brutális kegyetlenséggel verik a rabokat – számolt be róla az RTL Klub híradója.

A videó szerint gyakorlatilag csoportosan ütötték gumibottal a rabokat egy Nápoly melletti börtönben még tavaly tavasszal, azonban csak most mutatták be a felvételeket, amik óriási felháborodást váltottak ki Olaszországban.

„Minden ok nélkül kirángattak minket a cellánkból és elkezdtek ütni-verni. Nem számított, hogy kerekesszékben ülök, az sem, hogy szívbeteg vagyok. Sokáig, módszeresen vertek bennünket” – nyilatkozta az olasz lapoknak egy azóta már szabadult rab, akit szintén megvertek az őrök.

Az olasz igazságügyi miniszter azonnal vizsgálatot rendelt el az üggyel kapcsolatban, a börtön igazgatója pedig azzal védekezett, hogy az őröknek nagyon megerőltető napja volt, mert a rabok aaz előző napon a koronavírus terjedésétől félve tiltakozást szerveztek a cellák túlzsúfoltsága miatt.

Szólj hozzá!

A brazil ügyészség vizsgálja, hogy Bolsonaro tudott-e kormánya korrupciós ügyletéről

2021.07.04 01:15:00

A brazil ügyészség vizsgálja, hogy Bolsonaro tudott-e kormánya korrupciós ügyletéről

Miután a brazil szenátus szakbizottsága korrupcióval vádolta meg Jair Bolsonaro államfőt, a brazil ügyészség vizsgálni kezdte a vádakat, miszerint a koronavírus elleni vakcinák beszerzése során korrupciós ügyletet akartak végrehajtani Bolsonaro kormányában.

A vád szerint Bolsonaro visszaélt hivatali hatalmával, mert amikor az egészségügyi tárca egyik tisztségviselője jelezte neki, hogy „szokatlan nyomást” gyakoroltak rá, és jóvá akarták hagyatni vele az indiai Covaxin vakcinák megvásárlását, annak ellenére, hogy azt ő túlárazottnak tartotta, az elnök nem tett semmit, pedig arról is szóltak neki, hogy korrupciós ügy lehet a háttérben. A 316 millió dolláros szerződést a 20 millió vakcináról végül február 20-án kötötték meg a Bharat Biotech-kel. A brazil szenátus tagjai túlárazásra és korrupció gyanújára hivatkoztak. Miután felmerült a korrupció gyanúja, a kormány felfüggesztette a szerződést.

Ha az ügyészség elegendő bizonyítékot talál, kérvényezhetik a legfelsőbb bíróságnál, hogy indítsanak eljárást az államfővel szemben, de ehhez kell a képviselőhézi tagok kétharmadának támogatása is.

Júniusban ezrek tüntettek Brazíliában Jair Bolsonaro kormánya és járványpolitikája ellen, az elnök lemondását, több vakcinát és gazdasági támogatást követelve. Az ügyészségi vizsgálat és a szenátusi vizsgálóbizottság mellett az ellenzék azt is próbálja kieszközölni, hogy a képviselőház elnöke indítson eljárást az elnök hivatalból történő elmozdításáért. Szombaton újra tüntetésekre készülnek Rio de Janeiróban Bolsonaro távozását követelve. (Reuters/MTI)

Szólj hozzá!

Egy lengyel aktivista a parlament épületére akasztott egy „LMBT-mentes övezet” feliratú táblát

2021.07.04 00:27:00

Egy lengyel aktivista a parlament épületére akasztott egy „LMBT-mentes övezet” feliratú táblát

Bart Staszewski lengyel LMBTQ aktivista kiakasztotta a magyar parlamentre az „LMBT-mentes övezet” táblát, hogy így tiltakozzon a magyar kormány homofób és transzfób politikája ellen, írja Facebook-oldalán a Budapest Pride.

A bejegyzés szerint a rendőrök egy órán keresztül igazoltatták Staszewskit, akit próbáltak megbírságolni, de mivel nem tudták, hogy ezt milyen jogalappal tehetnék meg, egy órán keresztül vártak „felsőbb utasításra”. A rendőrök végül elengedték az aktivistát, állítólag azután, hogy a telefonjukon elolvastak pár cikket a munkásságáról.

„A világ minden táján ránk figyelnek a politikusok, az LMBTQ közösség tagjai és a szolidáris állampolgárok, a lengyel testvéreink pedig többedjére emelik fel a hangjukat a magyar LMBTQ közösség üldözése ellen, hiszen nekik is hasonlóan autokrara és orosz befolyásolás alatt álló homofób kormánnyal kell megküzdeniük” – olvasható a Budapest Pride posztjában.

Szólj hozzá!

Olaszországban háromszáz egészségügyi dolgozó perel, amiért kötelezővé tették számukra az oltást

2021.07.04 00:11:00

Olaszországban háromszáz egészségügyi dolgozó perel, amiért kötelezővé tették számukra az oltást

Olaszországban háromszáz egészségügyi dolgozó indított pert, amiért az országban kötelezővé tették számukra a koronavírus elleni oltást. Az első tárgyalást az ügyben július 14-én tartják. Daniele Granara alkotmányjogász szerint ez „nem az oltásellenek harca”, hanem „egy demokratikus csata”, mivel „arra kényszerítik az embereket, hogy kockázatot vállaljanak, miközben azzal fenyegetik őket, hogy nem gyakorolhatják hivatásukat”.

Granara több tucat olyan egészségügyi dolgozót is véd, akiket felfüggesztettek munkájuk alól, miután nem akarták beoltatni magukat.

Olaszországban áprilisban fogadták el azt a törvényt, amely szerint kötelező a koronavírus elleni oltás azoknak, akik az egészségügyben (állami és magán területen egyaránt) dolgoznak, vagy akár gyógyszertárban, orvosi rendelőben végeznek nem egészségügyi munkát. Amennyiben valaki megtagadja az oltást, felfüggesztik a munkája alól.

Olaszországban először az időseket, a betegeket, az egészségügyi dolgozókat és a tanárokat oltották be. Az országban eddig 52,7 millió oltást adtak be, a 12 év feletti olasz lakosság 36 százalékát, körülbelül 19,5 millió embert oltottak be eddig teljesen.

Az ország 1,9 millió egészségügyi dolgozója közül 45 750 még egyetlen oltást sem kapott. (AFP)

Szólj hozzá!

Lángolt az óceán a Mexikói-öbölnél

2021.07.03 23:35:00

Lángolt az óceán a Mexikói-öbölnél

A mexikói állami tulajdonban álló Petroleos Mexicanos olajipari társaság pénteken közölte, hogy eltört az egyik gázvezetékük a tenger alatt, a gázszivárgás miatt pedig egy hatalmas körben gyakorlatilag lángolt az óceán a Mexikói-öbölben.

A szivárgás még péntek hajnalban történt, körülbelül 150 méterre egy olajfúrótoronytól. A tüzet körülbelül öt órával később sikerült eloltani, úgy tudni, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a szivárgás és a tűz mekkora kárt okozott, de Miyoko Sakashita, a Center for Biological Diversity óceánkutató igazgatója azt mondta, a baleset után közölt felvételek „megmutatták a világnak, hogy az offshore-fúrások veszélyesek”. (abc)

Szólj hozzá!