
találtak a rendőrök Pásztón egy 52 éves férfi és 19 éves társa lakásán és pincéjében.

Az 52 éves férfit és 19 éves társát gyanúsítottként hallgatták ki, majd mindkettejüket őrizetbe vették és indítványozták az idősebb férfi letartóztatását.

A gyanúsítottaktól a rendőrök több millió forint értékben autókat, motort, egyéb vagyontárgyakat és készpénzt foglaltak le.

Neil Young a héten közölte a Spotify-jal, hogy dönteniük kell, vagy ő, vagy Joe Rogan, utóbbi szerinte ugyanis koronavírus-témában félretájékoztatja a hallgatókat. Young szerint a Spotify Rogan podcastjain keresztül „hamis információkat terjeszt az oltásokkal kapcsolatban, potenciálisan azok halálát okozva ezzel, akik elhiszik az általuk terjesztett dezinformációt”. A zenész úgy fogalmazott: „Megkaphatják Youngot vagy Rogant. A kettőt együtt nem”, amire a Spotify azt válaszolta, „sajnálja” Young döntését, de remélik, hogy hamarosan visszatér a platformjukra.
Young közleményében megköszönte lemezkiadójának, a Warner Brothers tulajdonában lévő Reprise Recordsnak is, hogy támogatták döntését, ehhez pedig hozzátette, hogy „az igazság nevében” veszíti most el streaming-bevételeinek 60 százalékát.
A Spotify állítólag 100 millió dollárt fizetett a The Joe Rogan Experience podcast jogaiért 2020-ban. Rogan műsora a Spotify legnépszerűbb podcastja, amit havonta közel 200 milliószor töltenek le.
Egyébként nem Young az első, aki nemtetszését fejezte ki Rogan podcastjének tartalma miatt: a múlt hónapban orvosok, tudósok és egészségügyi szakemberek írtak a Spotify-nak nyílt levelet, miután Rogan interjút készített Dr. Robert Malone virológussal, aki szerint az oltás nagyobb kockázatnak teszi ki azokat, akik már elkapták a koronavírust. A Twitter kitiltotta oldaláról Malone-t, mondván, hogy félretájékoztatja az embereket. Az epizód felvétele előtt Rogan egyébként külön kiemelte, hogy ő nem oltásellenes, de továbbra is kitart amellett, hogy szerinte „a fiataloknak nincs szüksége a vakcinákra”.
Rogant korábban már azért is bírálták az Egyesült Államokban, mert az ivermectin nevű féregtelenítő gyógyszert a koronavírus kezeléseként reklámozta. (BBC)

„Philip soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot, most mégis annyi pénze lett hirtelen vágyai kielégítésére, amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben. (Így van se Fábri, se Szabó, se Sára, se Jancsó.)”
– ezt Schilling Árpád írta Facebookon, miután eljutott hozzá is a hír, hogy 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága Rákay Philip Petőfi-filmjének gyártására.
A rendező azzal kezdi a Rákayról szóló bejegyzését, hogy szerinte „a fasiszta pártok legfőbb követelménye a hűség”, és „ha bármire hajlandó vagy a pártodért, akkor a párt sem felejt el téged”. Írásában röviden bemutatja a fideszes influenszer karrierjét, hogy miként jutott el a szekszárdi televíziótól a Z+-on és a Hír TV-n keresztül addig, hogy ott legyen „a Fideszes gyűléseken és eseményeken, mindig Orbán Viktor közvetlen közelében”, és 2011-ben Medveczky Balázs „az MTV vezérigazgatója az M1 csatorna felügyelőjévé, intendánsává nevezze ki”, majd később Facebook-oldalát a Megafon Központ jelentős összegekkel támogassa.
A rendező ebből a rövid levezetésből következtetett arra a fent is idézett mondatra, hogy Rákay annak ellenére kapott annyi pénzt, „amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben”, hogy „soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot”.
„Ebből a pénzből legalább 10 normál költségvetésű magyar film készülhetne el. Tíz magyar rendező, író, operatőr, látványtervező, vágó (alkotói csapat) sokszínű munkája helyett készül el ez az egyetlen gigafilm, amely majd pontosan ott végzi majd, ahol hasonló indíttatású elődei - a Hídember vagy a Sorstalanság - a kultúrtörténet nagy süllyesztőjében”
– írja Schilling, aki szerint az ilyenek után az egyedüli, aminek nyoma marad, „az a hatalmas, szemérmetlenül hatalmas fizetés”, az „új házak, birtokok, istállók és medencék”.
A rendező szerint Rákay készülő filmjére viszont „nem fog nemet mondani senki”, mert „nagyon, nagyon jól fog fizetni”, utána pedig az lesz „az általános közérzet„ hogy „jó volna még ilyet... Még… Még több huszár, még több ágyúcső, még több bájos dekoltázs és modoros főhajtás. Még több semmitmondó pénzszivattyú, fényesre sikált történelmünk mákonyos lenyomatai, ügyetlen kardsuhogások, árokparti szalonnarágcsálás, buja hempergés a szalmabálán, meg a háromcsillagos vidéki panzióban, pipadohány vagy szivar, nemzetiszín kulacsokból kicsorduló drága whisky, ne szólj senkinek komám, állj közénk, sodródj te is az árral, van itt hely bőven, soha rosszabb ne legyen, mindig csak előre, sohase hátra, dalold te is, mert figyelnek”.
Bejegyzése végén Petőfitől idézte A kutyák dala című verset.

A brit kormány döntése szerint január 27-től már nem kell oltási igazolást bemutatni belépéskor azokban a helyeken, ahol ezt eddig kormányzati rendelkezés írta elő: például szórakozóhelyeken és nagy tömegeket vonzó rendezvényeken. Ezzel együtt már maszkot sem kell hordani a közösségi intézményekben, a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban.
Boris Johnson miniszterelnök múlt heti bejelentése szerint ez a maszkot nem viselők büntethetőségének megszűnését is jelenti, bár az egyes intézmények saját hatáskörükben továbbra is kérhetik, hogy a látogatók viseljenek maszkot. Sadiq Khan londoni polgármester például be is jelentette, hogy a londoni tömegközlekedésben továbbra is elvárják a maszkviselést. Ha valaki nem visel maszkot, nem bírságolhatják meg, viszont megtilthatják neki az utazást.
A középiskolákban sem kell már maszkot viselni, a kormány pedig visszavonta azt az ajánlást is, amely az otthoni munkavégzést szorgalmazta. A szabályozások közül egyedül az maradt meg, hogy ha valaki fertőzött, akkor kötelező a karantén, de a kormány rövid időn belül ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni. Boris Johnson szerint a korlátozások feloldását az egész Európában példátlan sikerű brit oltási kampány tette lehetővé, és az, hogy az omikron variáns okozta fertőződések száma az elmúlt hónapok nagyon gyors felfutása után a jelek szerint immár tetőzött.
Az Egyesült Királyságban eddig több mint 37 millióan kapták meg mindhárom oltást, ez a teljes brit felnőtt lakosság kétharmada, a 60 éven felülieknek pedig több mint 90 százaléka kapta meg a harmadik dózist. Skóciában, Walesben és Észak-Írországban az angliainál is szigorúbb intézkedések voltak érvényben, de a helyi kormányok az utóbbi napokban szintén sorra jelentik be a korlátozások, előírások visszavonását vagy jelentős enyhítését. (MTI)

Nem elég intenzív a kiskereskedelmi árverseny az antigén gyorstesztek értékesítésével összefüggésben, ezért azt GVH javasolja, engedélyezzék, hogy kiskereskedelmi láncok, drogériák és benzinkutak is árusíthassanak gyorsteszteket – írja a Telex a versenyhivatal legfrissebb közleménye alapján.
„Amennyiben a javaslatok nem kerülnek alkalmazásra, abban az esetben a GVH megfontolásra javasolja a Kormány beavatkozását a gyorstesztek maximális árszintjének meghatározására.”
A GVH december 23-án indított gyorsított ágazati vizsgálatot a gyorstesztek hazai piacán, miután felmerült, hogy a hazai forgalomban kapható termékek kiskereskedelmi ára európai összehasonlításban magas. Ez két nappal azután történt, hogy Orbán Viktornak válaszolnia kellett egy erre vonatkozó kérdésre a kormányinfón.
Az első januári kormányinfón mi is megkérdeztük, hogy nem terveznek-e bevezetni hatósági árat az antigén gyorstesztekre is, akkor Gulyás Gergely annyit mondott, „megfontolandó”.

A korábbi lassú emelkedés után, több hetes tendenciát tekintve határozott növekedés látható a szennyvizek koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációjában – írja oldalán a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
A vizsgált nagyvárosok közül Békéscsaba, Eger, Miskolc, Pécs, Szeged, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém eredményeiben tapasztalható növekedés, csökkenést egyik vizsgált településnél sem tapasztaltak. A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 15 település esetében az emelkedett, 7 mintavételi helyen pedig a mérsékelt kategóriába sorolható.


Egan Bernal Tour de France- és Giro d'Italia-győztes kerékpároson hétfőn több műtétet is végre kellett hajtani, miután a 25 éves kolumbiai bringás hétfőn edzése közben Gachancipában nagy sebességgel ütközött neki egy álló busznak, amely rálógott az útra.
Bernalt jelenleg egy bogotai kórház intenzív osztályán kezelik. Az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd az éjszaka folyamán gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket. A La Sabana klinika közleménye szerint a következő 72 órában az intenzív osztályon tartják, a rehabilitációs folyamatot pedig már megkezdték.
A Tour de France-on 2019-ben, a Giro d'Italián pedig tavaly lett győztes Bernal, aki idén ismét a francia körversenyen szeretett volna nyerni, a szezont pedig úgy tervezte, hogy a február 10-én kezdődő Tour de la Provence-on kezdi. (MTI)

Az Unhack Democracy csoport Számolj a demokráciért címmel indított kampányában újabb videók jelentek meg, az egyik ilyenben Nagy Zsolt közmunkásként vitatkozik a Znamenák István által alakított polgármesterrel, aki szerint „lehet itt keménykedni, de akkor nincs árok, nuku közmunka”.
Egy másik videóban pedig Lengyel Tamás mutatja be, hogy milyen, amikor magatehetetlen időseket próbálnak szavazásra bírni.
A kampánnyal a szavazatszámlálást szeretnék népszerűsíteni, és arra felhívni a figyelmet, hogy a szavazás törvényes lebonyolítása mindenki közös érdeke.

Izraelben az egészségügyi tanácsadó testület a negyedik oltás engedélyezését javasolja minden öt hónapnál régebben oltott ember számára – írja az MTI . A hatvan év felettieknek már korábban engedélyezték a negyedik oltás felvételét.
Az egészségbiztosítók adatai szerint a csak háromszor oltottakhoz képest legalább háromszor kisebb eséllyel lesznek súlyos betegek azok, akik megkapták a negyedik oltást is, emellett pedig kétszer védettebbek a megfertőződéssel szemben is.
Izraelben jelenleg több mint félmillió aktív koronavírus-hordozót tartanak nyilván, hétfőn 83 613 új fertőzöttet regisztráltak több mint 400 ezer teszttel.
A 9,4 milliós népességű Izraelben tavaly december vége óta 6 686 451, ötévesnél idősebb embert – az ország lakosságának 71,9 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer vakcinájával. 4 428 830-an, a lakosság 47,63 százaléka kapott már három oltást, a hatvan év felettiek és a veszélyeztetett csoportok tagjai közül pedig már 603 903-an adatták be a negyediket is.
Magyarországon mindeközben szakértők szerint a negyedik oltás általános bevezetése jelenleg felesleges, csak bizonyos csoportok számára tartják indokoltnak a negyedik oltást. Oroszi Beatrix epidemiológus szerint később valószínűleg szükség lesz negyedik oltásra, de nem a mostani vakcinákkal, hanem olyan frissített oltóanyagokkal, amik összes, éppen keringő variáns ellen védelmet nyújtanak.

Egy nevadai fekete férfi hat napot töltött a börtönben, miután a rendőrség összetévesztette őt egy azonos nevű emberrel. Igaz, utóbbi egy kétszer annyi idős, fehér férfi.
A 25 éves Shane Lee Brownt 2020 januárjában tartóztatták le egy közúti ellenőrzés során, amikor az őt megállító Las Vegas-i rendőrök megtalálták a nevére szóló elfogatóparancsot. Közben azonban az elfogatóparancs egy 51 éves, fehér és szakállas férfi, bizonyos Shane Neal Brown ellen szólt. Utóbbit először 1994-ben börtönözték be, még azelőtt, hogy a másik Brown megszületett volna.
A 25 éves Brown most 500 ezer dollár kártérítésért perel, mert szerinte a rendőrök elmulasztották „kellő gondossággal” összehasonlítani az elfogásakor készült fényképét az idősebb férfi aktájában szereplő fotóval. Igaz, közben kiderült, hogy a fiatal férfit jogszerűen vették őrizetbe, mert felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett. (BBC)

Hiába van adóssága a családnak, a visszautalt pénz nem a végrehajtókhoz fog kerülni – írja a hvg.hu a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján, ami úgy szól, hogy „a visszatérítésre a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 110. §-a szerinti követelésfoglalást foganatosítani nem lehet”.
Vagyis a gyereket nevelő szülőkhöz februárban érkező adóvisszatérítést nem viheti el a végrehajtó. A rendelet egyébként a veszélyhelyzetre hivatkozik, így az a veszélyhezet visszavonásáig érvényes.

David Fincher 1999-es filmjének befejezését átértelmezték Kínában, legalábbis a Guardian azt írja, hogy a Tencent streamingszolgáltatón elérhető változatban sikerült átalakítani a Fight Club végén azt az üzenetet, ami világsikerré tette a filmet.
Az eredeti zárójelenetben Edward Norton karaktere megöli képzeletbeli alteregóját, a Brad Pitt által alakított Tyler Durdent, majd végignézi, ahogy több épület felrobban. A kínai befejezésben bár ugyanúgy meghal végén Tyler Durden, az épületek nem robbannak fel, helyette egy fekete képkocka jön elő azzal a felirattal, hogy „a rendőrség gyorsan rájött a tervre, és letartóztatta az összes bűnözőt, sikeresen megakadályozva a bomba felrobbanását”, illetve hogy Tyler Durdent pszichológiai kezelésre küldték egy „elmegyógyintézetbe”, ahonnan később elbocsátották.
Nem derült ki, hogy a film végét a kormányzati cenzorok variálták-e át, vagy az alternatív befejezést a film producerei adták hozzá. Egy minimális esély ugyanis utóbbira is van, mert előfordul, hogy maguk a hollywoodi stúdiók adnak ki alternatív verziókat, hogy könnyebben menjen át a film a kínai cenzorokon. A Tencent egyelőre nem kommentálta a történteket. (Guardian)

Az egyik legnagyobb holland egyetem, a Vrije Universiteit úgy döntött, visszautasít minden további kínai támogatást, miután felmerült, hogy Peking megpróbálja befolyásolni az európai oktatási intézményekben folyó vitákat. Az egyetem közölte, hogy nem fogad el több pénzt a csungkingi Southwest Politikai és Jogi Egyetemtől, és visszafizeti a nemrég kapott összegeket is.
Mindezt azután jelentették be, hogy a holland közmédia, a NOS múlt heti vizsgálata során kiderült, a Vrije Universiteit emberi jogokkal foglalkozó központja, a CCHRC az elmúlt években évi 250 ezer és 300 ezer euró közötti összeget kapott a kínai Southwest egyetemtől.
A NOS szerint a Southwesttől kapott pénzt CCHRC hírlevelekre, szemináriumok szervezésére és honlapjának fenntartására használta, miközben utóbbi oldalon több olyan bejegyzés is megjelent, amely szembement a kínai jogtiprást érő nyugati kritikákkal. 2020 októberében például arról írtak, hogy CCHRC akadémikusai négy Hszincsiang tartománybeli várost is meglátogattak, és arra a következtetésre jutottak, hogy a régióban „biztosan nem tapasztalható az ujgurok vagy más kisebbségek hátrányos megkülönböztetése”. A CCHRC elnöke, Tom Zwart pedig azt mondta a kínai állami televíziónak, hogy az emberi jogokat Kínában „a hazai körülmények összefüggésében kell vizsgálni, és nem lehet a nyugatot másolni”.
A CCHRC egyébként független kutatóintézetként működik, célja pedig elvileg az, hogy nyílt, kultúrák közötti vitát ösztönözzön az emberi jogi kérdésekről.
A Vrije Universiteit közleményében most úgy fogalmazott, „még a látszata is elfogadhatatlan annak, hogy egy kutatás nem független”, emiatt az egyetem nem fogad el további finanszírozást Kínától, visszaadja a tavaly kapott pénzt, és teljes körű vizsgálatot indít.
A holland oktatási miniszter, Robbert Dijkgraaf az ügyben azt mondta, „megdöbbentették” a történtek, ehhez pedig hozzátette, hogy „garantálni kell az akadémiai szabadságot, integritást és függetlenséget, és fontos, hogy a holland intézmények továbbra is éberek maradjanak más országok nemkívánatos befolyásának lehetséges kockázataival szemben”.
Mindeközben Magyarországon a magyar kormány egy kínai állami óriásvállalattal építtetné meg a sanghaji elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszát. Az 540 milliárdosra becsült építkezés jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, és nagyrészt kínai hitelből valósulna meg, amit Magyarország fizetne. (Guardian)

Az elmúlt hetekben talán még a Schadl-Völner ügynél is jobban megmozgatta az országot Kulcsár Edina és Szabó András, azaz Csuti szakítása, főleg miután bekerült a képbe Varga Márk, azaz G.w.M. Ezzel azonban nem ért véget a sztori, mert ahogy a magyar bulváruniverzum fontos történésének összefoglalójában azt már meglebegtettem, az eddig leginkább influenszerkedéssel foglalkozó Kulcsár Edina nemcsak azt jelentette be, hogy szakított, de azt is, hogy énekelni fog.
A dalra és a klipre nem kellett sokat várni, sőt, ahogy sejteni lehetett, a zeneműhöz G.w.M-nek is van némi köze: a YouTube-on hétfőn bemutatott alkotásnak Kulcsár új pasija a producere. A leírásból egyedül csak az nem derült ki, hogy a zenét és a szöveget ki írta, ott csak a sminkes és a sminkes asszisztensének nevét tüntették fel. Pedig kifejezetten érdekelne, kinek jutott eszébe az rendkívüli újítás, hogy random facebookos kommentekből ollózzon össze egy dalszöveget:
Az Egyetlen szó című dalban vannak persze a dalszövegen kívül is erős részek, például rögtön a hatodik másodpercben teljesen váratlanul elhangzik, hogy dzsívíem mjuzik prodáksön. Sőt, a klip is nagyon különlegesre sikerült, mert a fekete-fehér videóban kizárólag a vörös színeket emelték ki, ami eddig ugye soha senkinek nem jutott még eszébe.

Kulcsár az videóklip nagyrészében egy egyszerű, fehér ingben hintázik egy kristálycsillár alatt, amikor pedig nem ő szomorkodik ott, akkor a csillár alá vagy egy balerina, vagy egy tűzzel zsonglőrködő férfi áll, aki nemcsak cilindert visel de egy egészen extrém, cipzárokkal dúsított, magasnyakú mellényt is. Azokban a másodpercekben pedig, amikor a balerina és a zsonglőr stoppolják a csillárt, Kulcsár jobb híján egy halom dobozra heveredik le rózsákat szagolgatni.

A dobozokon ülve ilyenkor többször bizonygatja – ezt hívják elvileg refrénnek – hogy „nem számít hogy volt, magunk mögött tudjuk és elmúlunk, te vagy a Nap, én a Hold, nem vagyunk már szerelmesek, volt ami volt, lezárunk egy fejezetet”.
A klip legdrámaibb pontja viszont egyértelműen akkor jön el, amikor a 2014-es Miss World második helyezettjéből kiszakad, hogy „én csalódtam benned, nincsen már lentebb, elkéstél mindennel, így már nem leszünk rendben”. Még úgy is, hogy nem derül ki, itt most valóban Kulcsár üzeni-e ezt valakinek, és ha igen, az a valaki a Csuti néven ismert vállalkozó exe vagy sem.
Hogy Kulcsárnak énekesnőként mennyire sikerült elnyernie rajongói tetszését, az szintén nem derül ki, ugyanis a 2009-es Miss Plastic közönségdíjasa a videó alatt letiltotta a kommentelési lehetőséget. Pont, ahogy letiltotta azt Instagramján és Facebookján is.
Ja és a lényeg, Kulcsár Edina – akire ezentúl az énekesnő jelzőt is lehet használni – dala, az Egyetlen szó:

Joe Biden amerikai elnököt hétfőn egy sajtótájékoztató végén – miközben az újságírók már vonultak ki a teremből – még gyorsan megkérdezte a Fox News tudósítója, hogy „az infláció politikai teher-e a félidős választások előtt”, amire az elnök szarkasztikusan és halkan annyit mondott, „nem, ez egy nagy előny”, majd hozzátette:
„Még több infláció. Micsoda kibaszott hülyegyerek.”
Mivel a sajtótájékoztatónak ezen a ponton hivatalosan már vége volt, Biden feltehetően nem tudta, hogy a kamerák és a mikrofonja is be van kapcsolva. Bár utóbbi sem működött maximálisan, mert Peter Doocy, a Fox News tudósítója később elmondta, hogy a többi újságíró mondta el neki, mint válaszolt Biden, ő ugyanis nem hallotta a zajtól. Doocy szerint Biden később „tisztázta a helyzetet” és „kellemes beszélgetést folytattak”.
Az elnök megjegyzését a Fehér Ház egyelőre nem kommentálta.
A CBS szerint Biden a közel kétórás sajtótájékoztatón „időnként frusztráltan reagált az újságírók kérdéseire”, és volt, akivel szemben „felemelte a hangját”. (CBS)

Franciaországban hétfőtől minden ötvennél több főt fogadó nyilvános helyen be kell mutatniuk a 16 év felettieknek az oltásu igazolványt. Kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények és a politikai rendezvények. Az oltottsági igazolás minimum három oltással érvényes.
Korábban egy negatív teszt is elég volt a nyilvános helyekre való belépéshez, mostantól viszont minden 16 éven felülinek igazolnia kell a sportlétesítményekben, kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben, vendéglátóhelyeken, hotelekben, vonatokon, távolsági buszokon, belföldi repülőjáratokon, hogy hány oltással rendelkezik.
Egy oltás esetén az igazolás mellé egy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet is be kell mutatni. Azokra az oltatlanokra is ez vonatkozik, akik az elmúlt hónapokban átestek a betegségen. Két oltás esetén annak kell negatív tesztet bemutatnia, aki már jogosult a harmadik oltásra, de azt még nem vette fel.
A francia kormány kimondott szándéka, hogy az intézkedéssel a még 4,5 millió oltatlanra nyomást gyakoroljon, hogy oltassanak.
Az oltásra jogosultak 94 százaléka, a teljes lakosság nyolcvan százaléka (54 millióan) felvette az oltás első adagját, míg 78 százaléka a másodikat, 57 százaléka (32,2 millióan) pedig a harmadik adagot is megkapta.
Egy felmérés szerint a franciák 62 százaléka támogatja az oltási igazolvány bevezetését, de 71 százalékuk azt szeretné, ha az automatikusan megszűnne a járványhelyzet javulásával. A törvény július végéig írja elő az oltottsági igazolás használatát. Jean Castex miniszterelnök csütörtökön jelezte, hogy amennyiben a körülmények megengedik, elképzelhető a határidő előrehozása, de ennek feltételeit nem pontosította. (MTI)

A görög szigetvilág időjárását most az Elpis nevű ciklon alakítja, az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-posztja szerint emiatt voltak intenzív hózáporok Athén térségében és a várostól keletre fekvő szigeteken.
Tínoszon jelentősébb hó esett, Androszon pedig a hózáport egy tornádó is kísérte.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Föld Megfigyelőközpontja szerint a január 15-én kitört Hunga-Tonga-Hunga-Ha'apai vulkán kitörése „által felszabadított energia mennyisége valahol öt és 30 megatonna TNT-vel volt egyenértékű". A vulkán 40 kilométer magasba röpített vulkáni törmeléket a légkörbe, ereje pedig hatalmas szökőárhullámokat váltott ki.
A kitörés a NASA szerint több százszor erősebb volt, mint az 1945 augusztusában a japán Hirosimára ledobott amerikai atombomba. A vulkánkitörés megsemmisítette a tongai fővárostól, Nuku'alofától mintegy 65 kilométerre északra fekvő vulkanikus szigetet.
A vulkán mérgező hamuval borította be a százezer lélekszámú királyságot, megmérgezte az ivóvizet, elpusztította a termést és legalább két falut teljesen letörölt a Föld színéről. A kitörésnek legalább három halálos áldozata volt Tongán, Peruban pedig ketten megfulladtak a dél-amerikai ország partjait elérő szökőár miatt.
A perui hatóságok környezeti katasztrófának nyilvánították a szökőárt, miután az egy Limánál kirakodó olajszállító tartályhajóban is súlyos kárt okozott, ami miatt a partvidéket hatalmas olajfolt szennyezte be. A tongai károkról pontos adatok továbbra sincsenek, mivel a távoli szigetekkel megszakadt a kapcsolat.
A szigetország lakói aggódnak a mindent betakaró finom szürke vulkáni hamu miatt is, mivel nem lehet tudni, hogy annak milyen hosszú távú hatása lehet az emberek egészégére: „Irritálja a szemet, kisebesíti az emberek száját és befeketíti a körmöket.” A szigetre japán, új-zélandi és ausztráliai védelmi erők kezdték meg a sürgős segélyek szállítását. Közben azonban arra is ügyelniük kell, hogy ne fertőzzék meg a mindeddig koronavírus-mentes szigetet. (MTI)

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint „a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jelenleg is letartóztatás hatálya alatt áll”, és „a bíróság a kényszerintézkedést 2022. március 8. napjáig meghosszabbította”.
Az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő széles körű nyomozás folyamatos, a főügyészség az eljárási cselekményeket soron kívül végzi és valamennyi felmerült bűncselekmény gyanúja esetén megteszi a szükséges intézkedéseket – olvasható az ügyészség közleményében.
A gyanú szerint Schadl György, a Végrehajtói Kar elnöke százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner Pál államtitkár segítségével neveztek ki. A hét meggyanúsított végrehajtó közül kettő beismerő vallomást tett, öt viszont megpróbálja kimagyarázni, miért vittek rendszeresen tízmilliókat készpénzben Schadl Györgynek. A Schadl-Völner ügy nyomozati anyagát cikksorozatban dolgozzuk fel, az ügyben megjelent híreket itt lehet követni

A köztársasági elnöknek készülő Novák Katalin a hétvégén Sopronban járt, ahova a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kálvin Kör és a Luther Szövetség soproni szervezetei hívták meg a magyar kultúra napi rendezvényükre. Novák az eseményen a Magyar Nemzet beszámolója szerint hosszan fejtegette, hogy „erősíteni kell a magyar öntudatot”.
Novák szerint „kultúránkat nem csak művészetünk teszi magyarrá. Része mindaz, amit ezer év szokássá formált. Ahogy egymást köszöntjük. Ahogy ünnepeinket megtartjuk. Ahogy a kenyeret megszegjük”.

Ezután Kölcsey Himnuszáról értekezett, ami szerinte „elválaszthatatlan tőlünk”.
„Nemzeti imádságunk nem engedi, hogy kisszerű ideológiai küzdelmekben bárki kisajátítsa. Úgy jeleníti meg a nemzet egységét, hogy újra és újra megteremti azt. Biztosít bennünket arról, hogy minden pártütés, értetlenség, viszály, káröröm és öröm, széthúzás és összefogás felett létezik az az összetartozás, melyet nem mi barkácsolunk össze, hanem a Teremtő ajándékaként kaptuk.”
Novák arról is beszélt, hogy „tőlünk nyugatra keveset ismernek a magyar szellemből”, szerinte „erősíteni kell a magyar öntudatot”, sőt, „sürgősen szükséges a magyarság öntudatosítása”, mert „sem a honfoglalók, sem a kurucok nem kérdezték, mi a magyar”, ők „tudták, hogy magyarok”. Beszédét azzal zárta, „jobban kell ismernünk, mi a magyar és jobban kell akarnunk, ami magyar”. A paradicsom színét nem feszegette.

Vádat emeltek két férfi és két nő ellen, akik a járványt kihasználva hamis kézfertőtlenítő-szert gyártottak és értékesítettek, a csalással pedig hét sértettnek több mint 28 millió forint kárt okoztak. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az egyik vádlott, egy 54 éves férfi horgászcsalik előállításával és gyártásával foglalkozó céget vezetett, a másik vádlott, egy 49 éves nő pedig egy másik cég ügyvezetője volt. Miután a járvány mindkettejük cégének betett, 2020 márciusában kitalálták, hogy alkoholalapú kézfertőtlenítőszert gyártanak majd, ehhez azonban nem volt hatósági engedélyük.
A kézfertőtlenítőket egy X. kerületi családi ház állították elő, gyógyszertári alkohol helyett alapanyagként pedig vodkát használtak fel. A különböző kiszerelésben előállított termékeket fel is matricázták, azok azonban hamis adatokat tartalmaztak a termékek összetevőiről, illetve bakteriális hatásáról, illetve arról hogy a termék 96 százalékos gyógyszertári alkoholt tartalmaz, valamint hogy „az ÁNTSZ által ajánlott összetevők alapján” készült. A valóságban azonban a termékek vírusölő hatása nem volt megfelelő, tényleges összetevői nem feleltek meg a fertőtlenítőszerek jogszabályi előírásainak.
Az ügynek hét sértettje van, egyikük összesen 13 ezer terméket vásárolt a vádlottaktól különböző kiszerelésben, összesen 20 millió forintért. A többi sértett összesen további 4500 terméket vásárolt, 8 millió forintért.
A Budapest X. és XVII. kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalások miatt nyújtott be vádiratot. A kerületi ügyészség a vádlottakra börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását kérte. (MTI)

Egy férfi 2020 szeptemberében a Kecskeméti Járási Ügyészség közleménye szerint úgy menekült a rendőrök elől autójával, hogy közben be volt drogozva. A vádirat szerint 180 km/órás sebességgel menekült a rendőrök elől, sokszor úgy, hogy a szembesávban haladt, emiatt több autónak le kellett húzódnia.
A férfi, aki a vád szerint extasyt és dizájner drogot fogyasztott, nem egyedül ült az autóban, ott volt vele barátnője és annak gyereke is, akit gyerekülés helyett a hátsó ülésre tett pótkerékbe ültettek.
A férfit végül elfogták, kiderült, hogy nemcsak ő fogyasztott drogott, de barátnője is, utóbbi melltartójában pakettbe csomagolt dizájner drogot is találtak.
Az ügyészség a büntetett előéletű férfi ellen kábítószer birtoklás, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés iatt indítottak eljárást, barátnője ellen pedig bűnpártolás és kábítószer birtoklás miatt.

Hétfőn hajnalban több helyen is mínusz 10 fok volt, a havas tájakon pedig még ennél is hidegebb volt az éjjel. Az Időkép előrejelzése szerint hétfő reggelre csak a nyugati határ környékére mondanak hószállingózást, különösebb csapadék máshol nem várható.
Kedd hajnalban pedig még a ma reggelinél is keményebb fagyok lehetnek, a legalacsonyabb hőmérséklet -3, -16 fok között alakul, de az északkeleti határ közelében -17, -18 fok is lehet. Sőt, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint akár mínusz 19 fokot is mérhetnek majd.
Szerdára már pár fokkal enyhül az idő, kevés hó, havas eső, gyenge eső is lehet, hajnalban -10, +2, napközben -1, +6 fok várható.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) ifjúsági szervezete, a Minden Fiatal Magyarországa vasárnap Lukácsi Katalin vezetésével demonstrált a kordonnal lezárt Karmelita előtt. Lukácsi Facebookján azt írta a demonstrációról készült fotókhoz:
„Április 3-án hiába csörög majd a telefon, nem engedi őket át az ország a vizsgán. Erkölcsileg megbuktak, jogilag is megfognak.”
Lukácsi Katalin hitoktató, az MMM elnökségi tagja, korábban a KDNP tagja volt, a pártból 2017-ben lépett ki a CEU-ügy miatt.

Martina Navratilova elítélte az Australian Open szervezőinek azon döntését, miszerint betiltották a Peng Suajt támogató pólókat. Pénteken a biztonsági személyzet szólított fel egy nézőt, hogy vegye le a „Hol van Peng Suaj?” feliratú pólóját. A 18-szoros Grand Slam-bajnok teniszező szánalmasnak nevezte a döntést.
Az Austral Open bajnokságot szervező Tennis Australia úgy fogalmazott, hogy Peng Shuai biztonsága továbbra is „elsődleges szempont”, de közzétett nyilatkozatában megvédte a döntést, vagyis azt, hogy elkoboztak egy pólót és egy transzparenst. „A belépésre vonatkozó feltételeink értelmében nem engedélyezzük a kereskedelmi vagy politikai célú ruházatot, transzparenseket vagy feliratokat” – zárták a közleményt.
Nemcsak Navratilova, de Nicolas Mahut francia teniszező felszólalt a történtek miatt Twitteren, erről szóló bejegyzésében pedig arra utalt, hogy a szervezők engedtek a nagy kínai szponzorok nyomásának: „Mi folyik itt? Hol a bátorság? Mert mi lenne, ha nem lennének kínai szponzorok?”
Peng Suaj még november 2-án írt arról egy kínai közösségi platformon, hogy a volt kínai miniszterelnök-helyettes, Csang Kao-li évekig viszonyt folytatott vele, és megerőszakolta őt. A posztot fél órával a megjelenése után törölték, Peng pedig hetekre eltűnt, és nem adott semmilyen életjelet magáról.
Később azt nyilatkozta, hogy „sok félreértés volt” a posztjával kapcsolatban, és azt mondta, soha nem mondta vagy írta, hogy bárki szexuálisan bántalmazta őt. Ehhez hozzátette, hogy senki sem figyeli meg őt, és mindig is szabad volt. A Női Tenisz Szövetség (WTA) akkor azt mondta, elképzelhetőe, hogy Peng Suajt az állam kényszeríti erre a kommunikációra. (BBC)

74 évesen meghalt Thierry Mugler francia divattervező – a hírt Instagramján jelentették be.
1948-ban született Manfred Thierry Mugler néven, első butikját a 70-es években nyitotta meg Párizsban, a 80-as évek végén és a 90-es évek elején lett ismert divattervező, extravagáns ruháinak köszönhetően.

Mugler ruháit olyan hírességek viselték, mint David Bowie és Lady Gaga. Az általa tervezett ruhákat lehet látni George Michael Too Funky című számához készült 1992-es klipben, és ő tervezte azt a ruhát is, amiben Kim Kardashian a 2019-es Met gálára ment.
Legnépszerűbb terméke az Angel nevű parfümje volt, amit 1997-ben dobott piacra, és mai napig az egyik legkeresettebb illat.


Magyarország vezető politikusai fáradhatatlanul dolgoznak, hisz mégiscsak alig több mint két és fél hónap múlva választás lesz, de a kemény munka mellé néha befér egy kis kikapcsolódás is. Hála az égnek, utóbbit is rendszeresen megmutatják közösségi oldalaikon, hogy lássuk, a fideszes politikus is ember.
Orbán Viktor az elmúlt napokban például azzal mutatta meg, mennyire hétköznapi ember, hogy nemcsak szimplán leölt egy disznót Öttömösön Mihálffy Bélával, a Fidesz-KDNP helyi képviselőjelöltjével, de kihasználta az alkalmat arra is, hogy a leölt disznó körméből igyon pálinkát.
De még mielőtt disznót ölt volna, a miniszterelnök is elment a kézilabda Európa-bajnokság portugál-magyar meccsére.
Kocsis Máté a VIP-páholyban pont Orbán Viktorral nem szelfizett, megtette viszont Szijjártó Péterrel, aki a képek szerint sajnos pont elfelejtett magával FFP2-es maszkot vinni.
Ezen a meccsen pihente ki fáradalmait Zsigmond Barna Pál fideszes képviselő is Schmitt Pállal együtt.
Nem ezt, de egy másik kézilabdameccset Kósa Lajos is megnézett, aki Ruszin-Szendi Romulusszal, a Honvédség parancsnokával kapcsolódott ki.
A meccsre egyébként Szentkirályi Alexandra is rendesen készült, és elkapott egy koszos labdát, de az a fontos információ is a héten derült ki a kormányszóvivőről, hogy szereti a kazah rapet.
Nehéz kifejezetten kikapcsolódásként értelmezni a Pro Minoritate Alapítvány újévi fogadásán való részvételt, de Németh Zsoltnak ez is sikerült, amikor olyan, partyfotónak is beillő képet posztolt, amin Zsigmond Barna Pállal és a bulis kockás zakót viselő Kocsis Mátéval karolnak egymásba.
Napokkal később Németh Zsolt folytatta a partyfotók hangulatát azzal, hogy közzétett egy Orbán Viktorral közös képet is, aminek simán lehetne az a címe, hogy BRO!
A héten egyértelműen L. Simon Lászlónak sikerült kiválasztania a legkülönlegesebb szórakoztató programot, miután a fideszes képviselő elment, hogy megnézze a XIV. Budapest Cirkuszfesztivál gálaműsorát, ahol még Richter Kevin akrobata is bemutatta ugrószámát.
És most tartották a fideszes politikusok kedvenc buliját is: szombat este Kovács Ákos koncertezett a Papp László Sportarénában, ahol Ákos az öltözőjében személyesen fogadta a miniszterelnököt.
Orbán Viktor pedig nemcsak az öltözőben járt, de a koncertet is megnézte, méghozzá Rákay Philippel együtt.
Lázár Jánosnak mindezek mellett csak egy hajnali tramtrainezés jutott.

„Isten mindent megadott nekünk, amire szükségünk van. A saját vizeletemet iszom.”
A fentieket Christopher Paul Key mondta, aki magát az oltásellenes „Vaccine Police” vezetőjének tartja, és aki nemrég önkezűleg akart letartóztatni egy demokrata kormányzót, követőit pedig arra buzdította, hogy esküdjenek fel a koronavírus elleni oltás ellen, helyette inkább saját vizeletükkel védjék magukat. Az amerikai oltásellenesek egyik ismert arcának számító Christopher Key elmúlt hetekben összehozott munkásságára lazán fel lehetne építeni egy kifejezetten szórakoztató minisorozatot.
Key tavaly december végén kezdett bele egy erősebb önbíráskodásba, amikor úgy döntött, saját kezébe veszi a törvényt, és „polgári letartóztatást” eszközöl John Bel Edwards louisianai kormányzóval szemben. Az amerikai szélsőjobbosok egyik kedvenc platformján, a Telegramon posztolt videójában a Daily Beast szerint akkor úgy fogalmazott: „Én vagyok az oltásrendőrség. Elhallgattattuk a gyógyszerészeket. Elhallgattattuk az oktatási testületet. Most pedig letartóztatjuk Louisiana kormányzóját, ha nem áll le a Lousiana-i gyermekek oltásával”. Ehhez hozzátette, hogy a többi demokrata kormányzót is le kellene tartóztatni, a letartóztatást pedig „szeretetből” fogja végrehajtani, mert ők „polgárháborút akarnak kirobbantani”, és „a gyermekeinkért jönnek”. Miközben ilyen kijelentéseket tett, előszeretettel pózolt Vaccine Police feliratú pólókban is, természetesen fegyverekkel együtt.

Aviháj Mandelblit izraeli főügyész vizsgálatot indíttat a rendőrség ellen, miután sajtójelentések szerint a hatóság feltörte izraeli civilek telefonját, és megfigyelte őket az NSO Group Pegasus nevű kémprogramjával – írja az MTI a The Times of Israelre hivatkozva.
A vizsgálóbizottságot Amit Marari, a főügyész helyettese vezeti majd. A főügyész felszólította Kobi Sabtaj izraeli rendőrfőkapitányt, hogy adja át a 2020-2021-es telefon-lehallgatásra vonatkozó összes parancsot.
A főügyész bejelentéselőtt a Kalkaliszt arról írt, hogy a rendőrség a Pegasussal olyan aktivistát is megfigyelt, akit semmilyen bűncselekménnyel nem gyanúsítottak meg. A hatóság szexuális életéről gyűjtött potenciálisan kellemetlen információkat, hogy azokat „támpontként” használhassa fel – nyilvánosságra hozatalával zsarolva őt – egy esetleges jövőbeli nyomozásnál.
A rendőrség állítólag több esetben a Pegasus segítségével szerzett még a titkos nyomozás megindítása előtt információkat, miközben a titkos nyomozás lehetne a helyi törvények szerint az első olyan nyomozati szakasz, amelyben a rendőrség kérheti a bíróságtól a megfigyelés engedélyezését. Omer Barlev, a rendőrséget felügyelő belbiztonsági miniszter korábban azt állította, hogy a rendőrségi gyakorlatban nem volt jelen telefonok feltörése és lehallgatása bíró jóváhagyása nélkül.
A Kalkaliszt című gazdasági lap szerint a rendőrség jogi kiskaput kihasználva évek óta széles körben használja teljes titokban, bírósági ellenőrzés nélkül a Pegasus kémprogramot bűncselekmények elkövetésével nem gyanúsított izraeli civilek ellen. Megfigyelték vele a Benjámin Netanjahu akkori kormányfő elleni mozgalom vezetőit, valamint korrupciógyanús polgármestereket és más gyanúsnak vélt személyeket.
A rendőrség először teljesen alaptalannak nevezte a vádakat, később viszont elismerte, hogy használta a Pegasust és más, hasonló nyomkövető kémprogramokat. Sabtaj később „elszigetelt incidensnek” nevezte azokat az esetleges eseteket, amikor megsérthették a törvényeket, azt ígérte, együttműködik a nyomozással és „teljesen átlátható” intézkedéseket hoznak majd az ügyben.
November elején Magyarországon Kósa Lajos nyíltan beszélt arról, hogy a magyar kormány használja a Pegasust, akkor a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként azt mondta, a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, és ő nem lát ebben kivetnivalót. „A Pegasus szoftver, az egy egyszerű szoftver. Ilyen sok működik, amit a nemzetbiztonsági munka során felhasználnak az erre jogosított szervek. Ebben nem látok semmi kivetnivalót.”
Július 18-án jelent meg egy nemzetközi újságíró-hálózat tényfeltáró cikksorozata arról, hogy világszerte több száz ellenzéki politikust, aktivistát és kritikus újságírót figyelnek meg egy izraeli gyártású informatikai kémfegyverrel. A Pegasus-ügyben – amit magyar oldalról a Direkt36 göngyölített fel – az elmúlt hónapokban kiderült, hogy magyar üzletembereket és újságírókat is megfigyeltek a szoftverrel.

Egy férfi kedden, Soltvadkerten a rendőrök jelzése ellenére sem állt meg autójával, ami után a rendőrök 50 kilométeren keresztül üldözték. Menekülés közben több közlekedési szabályt megszegett, volt, hogy 170-180 kilométer/órával ment, a többi autóst veszélyeztetve. Az 54-es úton pedig megpróbált leszorítani több, az üldözésébe bekapcsolódó rendőrautót.
A rendőrök végül az M5-ös autópálya felhajtójánál lévő körforgalmat lezárva állították meg a férfit, aki hátramenetbe kapcsolt és nekiment a mögötte álló rendőrautónak. Még ezután is ellenállt a rendőri intézkedésnek, de végül megbilincselték.
Az első fokon eljáró nyomozási bíró a bűnismétlés, szökés és elrejtőzés veszélye miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak a büntetett előéletű férfi ellen, aki vallomásában beismerte, hogy vezetés közben alkoholt, korábban pedig drogot is fogyasztott. (MTI)

Január 23-án este mutatta volna be a TV2 Kálomista Gábor őszödi beszédes politikai thrillerét, végül az Elkúrtuk tévépremierjét elhalasztották, a csatorna sajtóosztálya akkor úgy fogalmazott „programing okokból” egy másik időpontban vetítik le a filmet.
A Magyar Nemzet most azt írja, „a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor – miután Kálomista Gáborral csak így tudtak megegyezni”.
A tévépremier új dátuma a lap szerint március 5.

Pénteken késő estétől észak felől megvastagszik a felhőzet, és az éjszaka második felében egyre többfelé számíthatunk havazásra, hózáporokra. Az Időkép szerint nagyobb területen a Dunántúlon és délen várható csapadék, a Bakonyban 7-8 centi friss hó is hullhat.
Nyugaton a havazást néha havas eső, ónos eső és eső válthatja, keleten és az Északi-középhegységben inkább csak kisebb hózáporok lesznek.
Szombat délelőttől főként a középső és nyugati tájakon pedig feltámad a szél, amely helyenként hófúvást okozhat.

Az idei nyugdíj- és minimálbér-emelések eredményeként három megyében a nettó minimálbért sem fogja elérni az átlagos nyugdíj összege – írja az mfor.hu, hozzátéve, hogy az érintett megyékben közel 400 ezer nyugdíjas él.
A nyugdíjakat idén 5 százalékkal emelte a kormány, miközben a minimálbér január elsejétől közel 20 százalékkal nőtt. Az öt százalékos emeléssel az átlagos öregségi nyugdíj 165 610 forint lesz. Az mfor.hu szerint viszont érdemes nemcsak az öregségi nyugdíjasok juttatásait nézni, de azokét is, akik más jogcímen jogosultak nyugellátásra, mert az ilyen ellátások átlaga most 146 840 forint.
Az ellátások átlaga Budapesten a legmagasabb: 181 875 forint. Ezt követi Fejér megye, ahol az érintette átlagosan 156 522 forintot kapnak, harmadik helyen pedig Pest megye áll 155 259 forinttal. A nyugellátások átlaga Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb: 124 972 forint. Ezt előzi meg Békés megye 128 668 forinttal és Bács-Kiskun átlag 130 324 forinttal.
Vagyis idén a Szabolcs megyeiek, a Békés megyeiek és a Bács-Kiskun megyeiek átlag nyugdíjellátása már nem éri el a nettó minimálbér összegét, a 133 ezer forintot sem. A legmagasabb és a legalacsonyabb átlagot regisztráló Budapest és Szabolcs megye között 56 903 forintos különbség van. Az mfor.hu ehhez hozzáteszi, hogy 2000-ben még csak 12 ezer forinttal haladta meg a fővárosi átlag a Szabolcs megyeit, de ennél is érdekesebb, hogy idén a legkeletibb megyében élő érintettek annyit kapnak átlagosan, mint 2014-ben a fővárosiak.

Csütörtök este, 74 éves korában meghalt Meat Loaf, grammy-díjas énekes. A Deadline azt írja, az énekest szerettei, felesége és két lánya körében érte a halál. A halál okát nem közölték.
Marvin Lee Aday néven, 1947-ben született Dallasban, zenei karrierjét Los Angelesben kezdte, amikor megalakította zenekarát, a Meat Loaf Soult.
Meat Loaf 1977-ben megjelent lemeze, a Bat Out of Hell minden idők egyik legkelendőbb lemeze volt, 14 millió darabot adtak el belőle. Az énekes több mint ötven filmben és sorozatban is szerepelt, például a Harcosok klubjában és a Rocky Horror Picture Show 1975-ös filmváltozatában, utóbbiban Eddie-t alakította.

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában végre elmagyarázta, mit jelent pontosan a kormány jelmondata, a „Magyarország előre megy, nem hátra”.
„A politika egy olyan világ, amely közel van a költészethez. (...) Sok szépsége van a mi szakmánknak, az egyik szépsége annak a munkának, amit végzünk, valamilyen rokonságban áll az irodalommal. Az irodalomban is az a jó, hogy ha mondunk valamit, és az sokfajta gondolatot indít el az ember fejében. Ezért a »Magyarország előre megy, nem hátra« is egy olyan mondat, ami felől ha megkérdeznénk tíz vagy húsz embert, akkor nagyjából egy mondjuk úgy, hogy asszociációs vagy magyarázós körben mondanák megy, hogy nekik mit jelent ez a mondat, de mindegyik kicsit különbözne a másiktól. Én azok közé tartozom, akik azért szeretik ezt a mondatot, mert ebben benne van az a küzdelem, amit Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott.”
– sorolta Orbán Viktor, aki végül úgy fogalmazott, hogy a „Magyarország előre megy, nem hátra” szlogen „az emberek eligazodásához segítséget nyújtó mondat”,és „aki szereti, szereti, aki nem, az nem használja”.
A miniszterelnök ezután hosszabb magyarázatot adott arról is, hogy miért ellenzi az egészségügy privatizálását: „Akinek sok pénze van, annak minden rendszer jó, de akinek nincs sok pénze, és a magyarok közül sokan vagyunk, sokan vannak, akik kispénzűek, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar bérszínvonal még nincsen ott, hogy Magyarországot egy gazdag országnak lehessen nevezni, egyáltalán nem tartozunk még a gazdag országok közé, fogunk majd, és jó útvonalon is haladunk, de még nem tartozunk oda, egy ilyen országban a közegészségügyi rendszer privatizálása azt jelenti, hogy a kispénzű emberek ki fognak maradni az egészségügyi ellátásból.”
Az interjút azzal zárta, hogy elmondta, „a magyarok mindig várkapitányok is egyben, mi vagyunk a nyugati világ várkapitány szolgálatot teljesítő nemzete, egész Európa határát védjük”, ezt pedig „Brüsszel nem támogatja”, mert nem ad pénzt arra, hogy kerítést építsünk.

Elmarad M. Richárd pere, állapota nem teszi lehetővé, hogy megjelenjen a bíróságon – ezt a Dózsa György úti tragédia egyik okozójának ügyvédje, Dr. Jován László mondta a Borsnak.
M. Richárd decemberben sztrókot kapott a börtönben. A férfi, akit korábban a kecskeméti maffiaperben is elítéltek, karácsonykor lett rosszul, majd a szombathelyi börtönből a Büntetés-Végrehajtás Egészségügyi Központjába került, Berettyóújfaluba.
Az ügyvéd a Borsnak most azt mondta, sztrókja miatt M. Richárd bal oldala kezdetben teljesen lebénult, állapota javul, de lassú felépülés előtt áll. A három és fél évnyi fogházbüntetését töltő M. Richárd még mindig a Hajdú-Bihar megyei rabkórházban van. Állapota miatt a férfi jelenleg képtelen megjelenni a bíróságon, ezért egy másik, folyamatban lévő büntetőperében is elmaradnak a tárgyalások.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtök este közölt részleteket arról, hogy február 15-én oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány. Egy új kormányrendelet szerint február közepétől csak azoknak lesz érvényes az igazolványuk, akik oltottak. Azok az oltatlanok, akik csak átestek a betegségen, nem jogosultak az oltási igazolványra.
Az oltási igazolvány a következő esetekben érvényes:
Azoknak, akiket az egydózisú Janssennel oltottak, szintén hat hónapon belül fel kell venni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon.
18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő marad az érvényességhez.
A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nincs szükség, azoknak érvényességét a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni. (MTI)

Szentkirályi Alexandra rendkívül fiatalos tiktokos aktivitását nemrég mutattuk be egy cikkben, ebben szerepelt az a videója is, amelyben a fiatalosan tiktokozó kormányszóvivő felhívta fiatal követőinek figyelmét arra, hogy milyen szép szögesdrótokat halmoztak fel a határkerítésen. Mindezt egy nagyon fiatalosnak, menőnek és bulisnak hangzó zene kíséretében teszi, de hogy ez a zene pontosan miről szól, akkor még nem részleteztük.
Moreart és IHI dalát a TikTokon a legtöbben az úgynevezett „Food Dance TikTok Song”-ként ismerik, ez azt jelenti, hogy a legtöbben olyan videókat készítenek ezzel a számmal a háttérben, amelyekben esznek és táncolnak. Az nem derült ki, hogy miért pont erre a dalra teszik mindezt, de feltehetően ugyanúgy nem tudják, mint Szentkirályi Alexandra, hogy Moreart és IHI számának címe, a Я буду ебать azt jelenti: Baszni fogok. Moreart kazahsztáni rapper, aki 2020-ban kezdett szólókarrierbe, polgári neve Kuat Kuralbajev, 32 éves, házas és van egy gyereke. Nagyobb ismertségét a TikTokon elszabadult számának köszönheti.
A Я буду ебать/Baszni fogok című szám egy részét oroszul, egy részét kazahul adja elő a rapper és IHI, az orosz részeket Gazda Albert kollégám fordította le, neki köszönhetően most már Szentkirályi Alexandra is tudhatja, hogy a szögesdrótos határkerítést rendőrökkel együtt megtekintő videója alatt egy kazah rapper azt ordítja sokszor egymás után, hogy „baszni fogok és tartalmat tolni”, illetve hogy „a szuka érti a stílusomat és a szlenget”.
Zsaszik, Zsaszik (Pr-r), Zsaszik (igen, pr-r), Zsaszik (Szigi)
Hol van (Szigi) a cigim? Hol, Zsaszik, he?
Á, én, ó, igen
Baszni fogok és tartalmat tolni
Olyan ez most, mint egy comeback
A szuka érti a stílusomat és a szlenget
Baszni fogom, mint a dollár a tengét
Baszni fogok és tartalmat tolni
Olyan ez most, mint egy comeback
A szuka érti a stílusomat és a szlenget
Baszni fogom, mint a dollár a tengét
Kazah rész:
Betin am da (u), berri kara (u)
Abekene szalam szalaszin ba (a)
Teren asuli beri (u-u) beri
Berin kojsi szen
Tekpen ketken mefpen
Eri ket szen men szeni szigkem (oj)
Ojboj szen minajktaszin goj shit (shit)
Endi mennen kulki ket
Betine tamsi tamad kez ket
(Igen-igen-igen-igen)
Hangosan lövök, akár Cobain
A pénz csak arra jó, hogy upgrade-re költsem
Igen, ez CORD – egy ügy miatt jöttünk, keveset szólunk
(Igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen)
Baszni fogok és tartalmat tolni
Olyan ez most, mint egy comeback
A szuka érti a stílusomat és a szlenget
Baszni fogom, mint a dollár a tengét
Baszni fogok és tartalmat tolni
Olyan ez most, mint egy comeback
A szuka érti a stílusomat és a szlenget
Baszni fogom, mint a dollár a tengét
Baszni fogok és tartalmat tolni
Olyan ez most, mint egy comeback
A szuka érti a stílusomat és a szlenget
Baszni fogom, mint a dollár a tengét
(Tiki-tiki-tiki) Hogy emeljem a seggem
Nem kell hogy legyen oka (Aha)
Rettenetesen éhes vagyok ma megint
Kiütöm a főnököt brutális dózis Dimedrollal
Kézzel dolgozom, mint a nőgyógyászok
Mi van, testvérem, testvérem, testvérem, hol a szerződésem?
Igen, építem magam – mint Trump, Trump, Trump (Trump)
Kihívóimnak is van tanácsom: zárják magukra az ajtót (Igen, ej)
Üdvözlet azoknak, akik túl vannak már a harmincon
Hangosan lövök, akár Cobain
A pénz csak arra jó, hogy upgrade-re költsem
Igen, ez CORD – egy ügy miatt jöttünk, keveset szólunk
(Igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen)
Baszni fogok és tartalmat tolni
Olyan ez most, mint egy comeback
A szuka érti a stílusomat és a szlenget
Baszni fogom, mint a dollár a tengét
Baszni fogok és tartalmat tolni
Olyan ez most, mint egy comeback
A szuka érti a stílusomat és a szlenget
Baszni fogom, mint a dollár a tengét
(Címlakép: Instagram/Szentkirályi Alexandra)

Egészen biztos, hogy akadnak még olyanok, akik az elmúlt napokban a Völner-ügy miatt lemaradtak egy másik, az egész országot megmozgató, súlyos sztoriról, annak ellenére is, hogy az annyira foglalkoztatja a nagyközönséget, hogy naponta szólalnak meg a témában újabb szereplők, és az ügyet még az újabban dokumentumfilmes Skrabski Fruzsina is külön írásban véleményezte. Nem másról van szó, mint Kulcsár Edina és Szabó András, pontosabban Csuti válásáról. Bár a szakítást mindössze öt nappal ezelőtt jelentették be, azóta követhetetlenül sok cikk jelent meg a témában, a hírmennyiséget elnézve Kulcsár Edina és Csuti válása legalább annyira foglalkoztatja az embereket, mint korábban Brangelina, vagyis Angeline Jolie és Brad Pitt válása. Ezek alapján akár azt is kijelenthetnénk, hogy ők voltak a magyar Brangelina, és valószínűleg csak azért nem nevezték magukat sztárpárként Csudinának, mert Csuti neve önmagában is elég hatásos.
Azt, hogy miért érdekli ENNYIRE a nagyközönséget ennek a két embernek a válása és magánélete, valószínűleg soha senki nem fogja tudni megválaszolni. Egyedül csak abban tudok segíteni, hogy felzárkóztatom a kedves olvasót, ki kicsoda a magyar bulvár felfoghatatlanul hatalmas univerzumának ezen szeletében, és ezek a kicsodák mit csináltak.

„Az én álláspontjaimat tükrözik ezek a TikTok-videók, de természetesen mint kormányszóvivő teszem ki ezeket a videókat, tehát azt gondolom, hogy ugye az a felirat van rajta, hogy a baloldal az bizonyos kormányzati intézkedésekkel szemben milyen nagy ellenállást tanúsít. Ezt nyilván egy Tik-Tok-felületnek megfelelő formában teszi, tehát azzal a vizuális képi világgal”
– adott részletes magyarázatot Szentkirályi Alexandra a kormányinfón egyik legutóbbi TikTok-videójához, miután Herczeg Márk kollégánk megkérdezte tőle, mit akart kifejezni azzal, amikor kiposztolt egy kisfiút, aki németül káromkodva, pszichotikus rohamban töri össze a számítógépe billentyűzetét.
A kormánytagok közül talán a kormányszóvivő a legaktívabb TikTok-on, nagyon benne van a fiatal választók megszólításában, csak úgy ontja magából a zenékkel dúsított minivideókat. Szentkirályi Alexandra repertoárjából egyedül talán csak a táncos összeállítások hiányoznak, de van még pár hónap a választásig, lehet reménykedni, hogy addig elindít legalább egy csárdás-kihívást.

Január 18-án, 73 éves korában meghalt André Leon Talley, a Vogue egykori vezető szerkesztője. Halálhírét Instagramján jelentették be.
André Leon Talley a hetvenes években írt Andy Warhol magazinjába, az Interview-ba, később a Vogue korábbi főszerkesztőjének, Diana Vreelandnek dolgozott a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban. Anna Wintour, a Vogue jelenlegi főszerkesztője 1988-ban nevezte ki őt a magazin kreatív igazgatójának, utóbbival történelmet írtak, hisz először került fekete férfi vezető pozícióba az addig fehér férfiak és nők uralta divatiparban.
Talley később Párizsba költözött és otthagyta a magazint, amihez csak 1988-ban tért vissza, akkor már vezető szerkesztőként. Egészen 2013-ig maradt, majd Oroszországban lett a Numéro szerkesztője. A nagyobb közönséghez akkor jutott el a neve, amikor a Topmodell leszek című, modellválogatós reality egyik zsűritagja lett, illetve amikor olyan sorozatokban alakította saját magát, mint a Szex és New York vagy az Empire. 2005-ben ő öltöztette Melanie Trumpot esküvőjén, amikor összeházasodtak Donald Trumppal.
André Leon Talley életéről 2017-ben készült dokumentumfilm The Gospel According to André címmel, életrajzi könyve, a The Ciffon Trenches pedig 2020-ban jelent meg. Utóbbiban kemény vádakat fogalmazott meg Anna Wintourral szemben: azt írta, a Vogue főszerkesztője az együtt eltöltött évek alatt súlyos érzelmi és pszichológiai sebeket ejtett rajta, és pár évvel ezelőtt kizárta őt a köreiből, amiért ő „már öreg, túlsúlyos és nem elég menő”.

Tavaly novemberben módosították az észak-koreai felső vezetés védelmével megbízott testőrség tagjainak kiválasztására vonatkozó előírásokat, az erről szóló dokumentumokat pedig megszerezte a Daily NK. A lap szerint a testőrség leendő tagjai elsősorban az úgynevezett „első számú” iskolák végzősei közül kerülhetnek ki, a jelöltek szüleinek munkásoknak, földműveseknek vagy katonáknak kell lenniük.
A testőrjelölteknek minimum 17 évesnek kell lenniük és 167 centiméter magasnak (bár amikor először ajánlják be őket, ennél még lehetnek alacsonyabbak). A Daily NK szerint a korábbi elvárás még 163 centiméter volt, bár akkor is számításba vették azt, hogy a fiatal jelentkezők feltehetően még nőni fognak.
A potenciális jelentkezőknek a fizikális követelményeken felül bálványozniuk kell Kim Dzsongunt, és „ideológiailag késznek kell lenniük arra, hogy meghaljanak a védelméért”. A lap szerint a hatóságok emiatt választják a munkások és földművesek gyerekeit, mert ők hajlandóak „ kötelességteljesítés során” meghalni bárhol és bármikor, és „forradalmi harcosokként” az „életüket adni a legfelsőbb vezetőért”.
Elvárás, hogy ezek mellett legyenek egészségesek és mintatanulók, akik „kedvezőtlen körülmények között is panasz nélkül kell teljesítik feladataikat”, továbbá mentesek a „nepotista indulatoktól”.

A közönséges tapírokat a kihalás veszélye fenyegeti Dél-Amerika atlanti-óceáni partvidékén. A Neotropical Biology and Conservation című tudományos lapban bemutatott tanulmány szerint Brazíliában, Paraguayban és Argentínában eredeti élőhelyeiknek csupán 1,78 százalékán élnek még tapírok.
Az akár 250 kilósra is megnővő növényevő emlősök számának csökkenését elsősorban a vadászat és a fakitermelés okozta, most a legnagyobb veszélyt a szaporodásuk visszaesése jelenti.
A tapírok száma 48 vizsgált területen 15 992-ről 2665-re csökkent, élőhelyeik pedig annyira izoláltak, hogy az állatok nem találnak párt a szaporodáshoz. Becslések szerint tizennégyből csak három populáció lehet képes a túlélésre a következő száz évben.
A tapírok szaporodása kifejezetten lassú folyamat, mert a nőstények 13 hónapnyi vemhesség után csak egyetlen utódot hoznak a világra, és két szülés között gyakran akár három évet is kihagynak. Patrícia Medici, a dél-amerikai tapírok védelmére létrejött nemzetközi szervezet munkatársa szerint „szimulációink egyértelműen kimutatják, hogy a kisebb populációknál már évente egyetlen egyed elvesztése is a teljes lokális populáció gyors kihalásához vezethet”. (MTI)

Egy most megjelent tanulmány szerint a covid-igazolványok használatát bevezető európai országokban növekedett vakcinát felvevők száma, javult a közegészségügy és nőtt a gazdasági teljesítmény, ezek együttesen pedig segítik a korlátozások feloldását – írja a Financial Times.
A Franciaországban, Németországban és Olaszországban bevezetett covid-igazolványok 13, 6,2, illetve 9,7 százalékkal növelték az oltási arányt, ennek hatása pedig az idősebbek körében is „jelentős” volt
Becslések szerint az igazolványok bevezetésével több ezer kórházi felvételt és halálesetet előztek meg, Franciaországban csökkent az intenzív osztályokon fekvők száma, és nem volt szükség további lezárásokra. Németországban korábban alacsony volt az oltási kedv, de amint novemberben szigorítottak a szabályokon, és egyre több dolgot kötöttek az oltási igazolványokhoz, többen jelentkeztek oltásra.
A megjelent tanulmány becslése szerint az oltási igazolványok bevezetéséhez köthető intézkedések nélkül 2021 végére a GDP Franciaországban 6 milliárd euróval, Németországban 1,4 milliárd euróval, Olaszországban pedig 2,1 milliárd euróval lett volna alacsonyabb.
Franciaországban egyébként a napokban fogadtak el egy törvényt, amely szerint csak oltási igazolvánnyal lehet belépni bárokba, éttermekbe és más szórakozóhelyekre. Korábban az ilyen helyekre elég volt egy negatív teszteredmény is.
A tanulmány egyik vezető kutatója, Miquel Oliu-Barton szerint az oltási igazolványok széles körű alkalmazása fontos eszköz a világjárvány megfékezésében és abban, hogy elkerüljük az újabb lezárásokat. Hozzátette, hogy a tanulmányban tárgyaltakat nem feltétlenül lehet más országokban is alkalmazni, mert sok függ attól, hogy az adott országban milyen „a tesztek illetve a vakcinák kínálata”, a „politikai bizalom szintje”, vagy a „marginalizált csoportok hozzáférése” a tesztekhez és az oltásokhoz.

Visszatérhetnek a boszniai szövetségi intézményekbe a szerb politikusok, de egyelőre csak azokban a döntésekben vesznek részt, amelyek közvetlenül érintik a boszniai Szerb Köztársaságot, a szövetségi intézmények egyes jogköreinek átvétele folytatódik. Mindezt Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja jelentette be kedden.
Dodik ezt megelőzően találkozott Aleksandar Vucic szerb elnökkel, aki arra kérte, ne blokkolják tovább a bosznia-hercegovinai döntéshozatalt. Napokkal korábban az USA gazdasági szankciókat vetett ki Dodikra, akinek minden tulajdonát és érdekeltségét, ami az Egyesült Államokban van, zárolják.
A boszniai szerb parlament decemberben szavazta meg, hogy az országrész intézményei „átveszik” az országos igazságszolgáltatási, védelmi, biztonsági és adóügyi szervek jogköreit.
Milorad Dodik – akivel Orbán Viktor egyébként szívélyes viszonyt ápol és gyakran találkozik – évek óta hangoztatja, hogy a többségében szerbek lakta rész kiválna Bosznia-Hercegovinából, tavaly október óta pedig arról is beszél, hogy a boszniai szerbek kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, valamint a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből is. A lépést az Európai Unió és az Egyesült Államok is elítélte, és veszélyesnek véli a térség stabilitása szempontjából.
Milorad Dodik azután kezdett a szövetségi intézményektől történő elszakadásról beszélni, hogy a nemzetközi közösség korábbi főképviselője, Valentin Inzko törvényerejű rendeletet hozott, miszerint a srebrenicai népirtás, valamint más emberiesség elleni bűnök tagadása börtönbüntetéssel sújtható: hat hónaptól öt évig terjedő börtönre ítélhetik azt, aki nyilvánosan helyesli, tagadja, lekicsinyli vagy megpróbálja igazolni a népirtást, vagy így tesz más olyan háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyet valamely hágai vagy boszniai bíróság bizonyítottnak mondott ki.
A boszniai szerb politikus akkor közölte, hogy ezt a rendeletet a boszniai Szerb Köztársaság nem hajlandó végrehajtani, és azóta erre hivatkozva az országrész egyre több szövetségi törvénytől próbál elszakadni.
Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés két országrészre osztotta Bosznia-Hercegovinát: a főként szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra. A békeszerződésbe azt is belefoglalták, hogy a három államalkotó népcsoportnak – a bosnyáknak, a horvátnak és a szerbnek – egyenlő arányban kell részt vennie az állami szervek működésében. A nemzetközi közösség főképviselőjének funkcióját is ekkor hozták létre: a megbízottnak joga van törvényeket is hozni, nemcsak felügyelni a békeszerződésben foglaltak alkalmazását. Ezt a jogot Milorad Dodik mindig is megkérdőjelezte, és többször is közölte, hogy nem fogadja el a főképviselői megbízatás legitimitását. (MTI)

Nemrég derült ki, hogy Kálomista Gábor őszödi beszédes politikai thrillerét alig pár hónappal a mozipremier után bemutatja a TV2 is, akkor úgy volt, hogy a filmet január 23-án, este 21:20-kor lehet megnézni. A Sorozatwiki azonban észrevette, hogy valamiért műsorváltozás történt, és a TV2-n aznap este ebben az időpontban nem az Elkúrtuk című film, hanem a Valami Amerika harmadik része lesz látható.
Kerestük a TV2-t, hogy miért került le a műsorról a film, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

„Az elmúlt 12 év az erkölcsök rombolásáról is szólt. Arról, hogy vezető fideszes ismerősének, barátjának lenni a legfontosabb »tudás«, ami Magyarországon elképzelhető. Üti a tehetséget, a szorgalmat és leginkább a tisztességet. Aki ma Magyarországon nyakig van a NER-ben, annak még az egyetemi vizsgákon sem kell megjelennie, mert fentről intézik, hogy átmenjen. A többség éjszakákat tanul végig, de ha befolyásos fideszes az ember, akkor elég egy telefon és egy kacsintás a vizsgán”
– írta a Völner-ügyről Facebookon Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki hozzátette, szerinte „ez a történet kicsiben mutatja azt, ahogy a Fidesz az egész országot működteti”, miszerint „a kiváltságosoknak mindent szabad, a szabályok csak a többiekre vonatkoznak, akik a félelmetes áremelkedések és a megélhetési válság javát is cipelik”.
Hétfőn jelent meg a „Schadl-Völner ügy” nyomozati irata alapján készülő cikksorozatunk első része, amelyből kiderül, hogy a Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl György egyetemi vizsgákat intézett Rogán kabinetfőnökének.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki egy héttel ezelőtt egy zsebkéssel a kezében követelt pénzt egy taxistól. A bíróság elsőfokon két és fél év börtönbüntetésre ítélte.
A 31 éves férfi január 9-én rendelt taxi egy mobilappon keresztül, majd a budapesti Szent István parkhoz vitette magát, ahol kiszállt, rövid ideig beszélt valakivel, majd visszaült az autóba és arra kérte a sofőrt, vigye a Margit híd felé. Nem sokkal később a férfi közölte, hogy szüksége van 14 ezer forintra, amit visszaad, amint felváltja a nála lévő eurót. Miután a taxis közölte, hogy nincs nála ennyi pénz, a férfi elővett egy zsebkést, a fenyegetés miatt pedig a taxis adott a férfinak 14 ezer forintot.
Ezután a vádlott a VII. kerületbe, a Kertész utca és Dohány utca sarkához vitette magát, majd azt állította, hogy pár perc múlva visszajön, és hogy az autóban otthagyja a kabátját is, amiben a pénz van. A férfi eltűnt, a kabátban pedig nem volt pénz.
A férfit másnap elfogták a rendőrök, a kerületi ügyészség pedig gyorsított eljárásban, 72 órán belül bíróság elé állította. A férfit a Pesti Központi Kerületi Bíróság zsarolás miatt bűnösnek találta, két és fél év börtönbüntetésr ítélte. Az ítélet nem jogerős.

A Fidesz újra jelöli Járóka Lívia fideszes EP-képviselőt az Európai Parlament (EP) egyik alelnöki posztjára – írja a Népszava. Járóka 2017 óta az EP alelnöke, 2019-ben újraválasztották a jelenlegi képviselő-testület megalakulásakor, akkor még az Európai Néppárt színeiben. A fidesz márciusban lépett ki az EPP-ből, de a függetlenek közé került Járóka a helyén maradhatott, mandátuma most jár le.
Ahhoz, hogy elinduljon, a képviselő-testületből 36 képviselő aláírására van szüksége.
A lap szerint Járóka főként a szélsőjobb voksaira számíthat, mivel a lengyel kormánypártiakat tömörítő euroszkeptikus csoport inkább a saját jelöltjének a megválasztásáért harcol.
Az Európai Parlament előző elnöke, David Sassoli január 11-én halt meg egy súlyos betegség után. Az új elnököt és alelnököket kedden, illetve szerdán választja meg az EP plenáris ülése.

Január 17-én se volt nyoma annak, hogy valamilyen extra építkezés zajlana a Színház utca Karmelita felőli oldalán – írja a Telex.
Még november végén írtuk meg, hogy kordonokkal zárták le a Színház utcát a Miniszterelnökség épületegyüttesének két végénél, pedig a Karmelita kolostor előtere volt az a hely, ahol a kormányülések előtt a kocsijuk és a kapu között az újságíróknak sikerült néha elcsípniük és szóra bírniuk vezető kormányzati politikusokat.
A rendőrök akkor azt mondták, a korlátozást „az építkezés” miatt rendelték el, és úgy tájékoztatták őket, hogy ez évekig így lesz, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. pedig akkor úgy fogalmazott, „érdemben megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság megújításának daruállítással is járó szerkezetépítési szakasza”, ezért „a kivitelező kérte az organizációs terület módosítását”.
A Telexnek most a Várkapitányság azt mondta az építkezésről, amelyre hivatkozva lezárták a Színház utcát, hogy „az előkészítő munkák után 2021 novemberében megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság megújításának következő szakasza. A munkálatok zavartalan lebonyolításához a kivitelező kérésére forgalomtechnikai átalakítást kellett végezni. Az építkezéshez szükséges északi daru felállítása már befejeződött, jelenleg a déli daru szerkezetállításán dolgozunk. Az épület Szent György téri oldalánál nagy mennyiségű földet és törmeléket kellett kitermelni, majd elszállítani. Megkezdtük a torzóépület tetőzetének bontását és a zsaluzás kialakítását”.
Ennek ellenére a szolgálati autók, a hivatal dolgozói, valamint a Karmelitába érkező vendégek továbbra is zavartalanul közlekedhetnek az elzárt közterületen.