
Hatvan ember halt meg egy légitámadásban Jemenben, amikor a szaúdi koalíció eltalálta egy börtön épületét. Az eset a hútik által uralt Szaada kormányzóságban történt. A Reuters szemtanúk beszámolói alapján azt írja, több afrikai bevándorlót tartottak itt elkülönítve, ők is az áldozatok között vannak.
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár elítélte a szaúdiak vezette koalíció támadását. A szóvivője szerint nem ez volt az egyetlen légitámadás a napokban a húti lázadók ellen. Máshol gyerekek is az áldozatok között voltak és komolyan megsérült Hudajda város telekommunikációs hálózata. Hogy Jemen mennyire reménytelen hely lett, legutóbb ebben a cikkben írta meg Király András.

A Japán Meteorológiai Hivatal mérései szerint 6.6-os erősségű földrengés volt az éjszaka, amely károkat okozott Kjúsú-szerte. Az epicentrum a sziget partjainál, 45 kilométer mélyen volt. A leginkább Mijazaki és Óita prefektúrákat érintették a rengések. Helyi idő szerint hajnali egy órakor történt katasztrófa és már sok hajmeresztő videó is kikerült. Itt egy válogatás belőlük:
A hatóságok jelentései szerint 13 ember sérült meg, köztük két nyolcvanas éveiben járó idős ember, akik súlyos sérüléseket szereztek. Sok épület, út és a közművek megrongálódtak.
Nem adtak ki cunamiriasztást és nem jelentettek meghibásodást a szigeten lévő két aotmerőmű egyikéből sem, ugyanakkor a meteorológusok figyelmeztették Kjúsú lakóit, hogy jelentős utórengésekre számíthatnak.

Összegyűltek az aláírok a Fudánról és az álláskeresési járadékról szóló népszavazáshoz. Péntek reggel a Kossuth téren gyűltek össze az ellenzéki pártok politikusai és aktivistáik, hogy közösen adják le a Nemzeti Választási Irodában az íveket. Itt találkoztunk két büszke civil aktivistával, akik fél tüdővel, érszűkülettel is házról házra küzdöttek a sikerért.

A december hetedikei közleményben annyi szerepelt:
„A mai napon a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Völner Pál országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az ügyészség a kormánytól független és mint közvádló, az állam büntető igényének kizárólagos érvényesítője.
Nyilvánvaló, hogy Völner Pál az eljárás alatt államtitkári feladatait nem tudja ellátni, ezért helyes, hogy lemondott. Bízunk abban, hogy az eljárás során Völner Pál tisztázza magát. A végrehajtókkal kapcsolatos korábbi igazságügyi minisztériumi feladatok 2021. október 1-jétől a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához tartoznak.”


Gyorsan végigszaladt a kormánypárti politikusok facebook oldalain az alapvető élelmiszerek árfixálásának híre. Elég olajozott az üzenet terjesztése mostanában a körükben. Az igazságügyi miniszternek szerencsére akadt egy képe, ahol épp a Fővám téri Nagyvásárcsarnok egyik hentespultjánál válogat a húsok közül. Íme:
A bejelentés ugye arról szól, hogy a tavaly októberi árakat vezetik vissza hat alapvető élelmiszer esetében. Így tehát elvileg párszáz forintot spórolhatunk a hat érintett termék vásárlásakor, de sok részlet még nem derült ki.
Mindezt a Csukló Szpotting nevű instaoldal szerint egy Cartier Clé de Cartier órával a karján közölte követőivel Varga. Ez az óra nagyjából másfél millió forintnyi dollárért rendelhető a gyártó oldaláról. Ráírtam a Csukló Szpotting órainfluenszerére, aki szerint erről a képről nehezen lehetne megmondani a pontos típust, de szerencsére már a nyáron készült pár jobb kép erről az óráról. Akkor a 168 óra meg is írta, hogy milyen elegáns Varga Judit viselete, ami még a miniszter férjét is kommentelésre ragadtatta.
„T. Szerkesztőség! Az órát én vettem a feleségemnek 40. születésnapjára tavaly szeptemberben. Az Önök által keltett látszat ellenére, az órát nem kellett feltüntetni a feleségem vagyonnyilatkozatában, mert abban csak a hathavi képviselői alapdíjat meghaladó értékű ingóságokat szükséges szerepeltetni. További jó munkát! MP” - írta akkor Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Varga Judit férje a cikk alatti kommentekben.
Ha Varga maga vette volna meg az órát, az csaknem a teljes forintmegtakarítását elvitte volna a 2020-as vagyonnyilatkozata szerint, ugyanakkor a forinttartozásainak felét törleszthetné is belőle.
Varga judit pár napja Margaret Thatcher egy híres bon mot-ját posztolta a Facebook-on, melynek lényege szerint a baloldali kormányok mindig az öngondoskodásra képes társadalmi rétegek megsarcolásából finanszírozzák a szegényebbeket támogató társadalompolitikájukat.
Akkor még nem sejthette, hogy pár nappal később a saját kormánya próbálja majd az élelmiszertermelőkkel/kiskereskedőkkel megfizettetni a népszerűsködését.

„Orbán Viktor ma a kazah polgárok elleni lövöldözés és az orosz hadsereg behívásának pártjára állt. Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, sok olyan polgára van, akinek gondja van a hasonló kijelentésekkel. Támogatom őket most és a jövőben is” - írta ki twitterére Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament elnöke hétfőn.
Nem ez az első, hogy Pekarova Adamova Orbán ellen szólal fel. A Bloomberg cikke szerint korábban mondott már olyat is, hogy „a csehek már leváltották Babist, nagyon remélem, hogy a magyaroknak is sikerül leváltaniuk Orbánt. Fontos, hogy Magyarország a változásra szavazzon áprilisban, úgy, ahogy mi tettük”.
Az új kormány külügyminisztere, Jan Lipavsky, akinek amúgy az első külföldi útja néhány hete épp Magyarországra vezetett, azt írta szintén a twiterre, hogy „szolidaritásra nincs szüksége annak az elnöknek, aki engedi, hogy a tüntetők felszólítás nélkül lőjenek. A szolidaritás a kazahsztáni népé”
A mostani cseh ellenzékből azonban többen is kritizáták a házelnök szavait.
(via HVG)

Alig egy hét telt el azóta, hogy Észak-Korea kilőtt egy rakétát (amiről először azt sem lehetett tudni, hogy micsoda), máris újabb pontos találat érte a tengert Korea és Japán között.
Ráadásul a dél-koreaiak azt rebesgetik, hogy az eddigieknél modernebb fegyver sült el. Már a legutóbbi esetben is azt állította a diktatúra sajtószolgálata, hogy egy ún. hiperszonikus rakétát lőttek ki, ám ezt akkor több szakértő vitatta. A mostani rakéta azonban elérte a hangsebesség tízszeresét, így tett meg 700 kilométert és útközben 60 kilométeres magasságban is járt - írja a CNN.
Észak-Korea ezúttal még nem adott hivatalos tájékoztatást arról, mit lövöldözött a tenger felé, Dél-Korea pedig rakétasebeséggel ítélte el a tettet és biztosította a lakosokat, hogy minden hasonló fellövést idejében detektál.

A pekingi hatóságok a koronavírus terjedését megakadályozandó arra kérik a lakosságot, hogy ha olyan közlekedési baleset szemtanúi lesznek, amelyben a februári téli olimpia résztvevői érintettek, akkor maradjanak távol és ne is segítsenek - írja az MTI.
„Kérjük, hogy tartsák a biztonságos távolságot és kerüljék el a kontaktust a gépjárművel és a benne lévő személyekkel” - áll a pekingi közlekedési iroda állami média által közzétett felhívásábanHangsúlyozzák, hogy olimpiai jármű balesete esetén mindenképpen várják meg a profi segítség megérkezését.
A február 4. és 20. között sorra kerülő ötkarikás játékok „buborékban” zajlik majd, a résztvevők csak a megadott helyszíneken tartózkodhatnak és azok között közlekedhetnek. Kína úgynevezett „zéró korona” politikát folytat és mindenképpen el akarja kerülni, hogy a világ minden tájáról érkező olimpiai résztvevők találkozhassanak a pekingi lakosokkal.

„Magyarország ismét élen jár a koronavírus-fertőzöttek és -halottak számában, amiért Orbán Viktor és kormánya felel” - írja az Egységben Magyarországért (lánykori nevén: ellenzéki összefogás) közleményében.
„Továbbra sincs érdemi járványkezelés, felvilágosítás, elegendő számú tesztelés, ahogyan a lakosság sem kap őszinte, tényalapú, transzparens tájékoztatást. Tarthatatlan, hogy ilyen súlyos helyzetben a kormány érdemben nem lép semmit, pedig vasárnap maga az egészségügyért felelős miniszter jelentette be: minden eddiginél többen halhatnak meg a járvány ötödik hullámában” - írják.
Az ellenzék arról is megemlékezik, hogy kedden átlépte a 40 ezret a koronavírusban elhunytak száma Magyarországon. Szerintük „ez a szám is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány járványkezelése kudarcot vallott. Most, hogy az ötödik hullám elején járunk, tartanunk kell attól: az eddigieknél is nagyobb számban veszíthetjük el honfitársainkat” - teszik hozzá.
Végül a Fidesz kihívói részvétüket fejezik ki az elhunytak családjaiknak és jobb egészségügyet ígérnek:
„Az Egységben Magyarországért részvétét fejezi ki 40 ezer elhunyt honfitársunk családjának. A tavaszi kormányváltás után olyan egészségügyet építünk, amely minden magyar állampolgárnak elérhető és színvonalas ellátást nyújt, és amely méltó feltételeket kínál a dolgozóinak” - írják.

A Fülöp-szigeteki hatóságok szerint hatan meghaltak és 33-an megsebesültek egy Manila térségében lévő túlzsúfolt börtönben, amikor tömegverekedés tört ki - írja az MTI.
Xavier Solda, a börtönhatóság egyik tagja azt mondta, az intézményben a koronavírus-járvány kezdete óta, azaz két éve látogatási tilalom van érvényben, amelyet a feszültség egyik lehetséges okának nevezett. Az sem tetszett a bentlakóknak, hogy az eredetileg kevesebb mint 200 rab elhelyezésére tervezett Caloocan börtönében jelenleg mintegy 1900 elítéltet tartanak fogva.
Az országban gyakoriak az ehhez hasonló börtönverekedések, számos büntetésvégrehajtási intézményben ugyanis olykor ötször annyi ember tölti büntetését, mint amennyi befogadására tervezték. Nem a mostani az év első incidense: január 2-án a világ egyik legnagyobb börtönének számító manilai New Bilibid intézményében kitört verekedésnek három halálos áldozata és 14 sebesültje volt.

Öt naptári napon belül 25 millió forintot kéne befizetnie a Greenpeace-nek, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság egyáltalán foglalkozzon a fertői közbeszerzést megtámadó beadványával.
Többször írtunk róla, hogy a kormány a környezetvédők, az EU és az UNESCO tiltakozása ellenére tavaly elkezdte Fertőrákos közelében a Fertő Part nevű komplexum kialakítását: 34 ezer négyzetmétert építenek be, lesz szálloda, vitorlásklub, sportközpont, ökocentrum, bungalók, motelek és egyebek. Az első fázis, a part átalakítása lassan a végére ér, most a másodikra, az építkezésekre kéne kivitelezőt találni. November végén gyorsított eljárásban írtak ki egy tendert erre vonatkozóan mondván, ha csak egy-két hétre is leállna a munka a Natura 2000-es területen, akkor „az állatvilág valamely eleme azonnal elfoglalja, birtokba veszi”. Ám két hét múlva vissza is vonták ezt a közbeszerzési pályázatot és karácsonykor írtak ki egy újat. Ezt támadta meg a múlt héten a Greenpeace.

Ahogy közleményükben írják, ún. igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie annak, aki ma Magyarországon meg akar támadni egy közbeszerzést. Ennek mértékét egy 2015-ben módosított rendelet állapítja meg és a díj a beszerzés becsült értékének 0,5%-a, de legfeljebb 25 000 000 forint lehet. Ezt az összeget kellene most befizetnie a Greenpeace-nek, hogy a Döntőbizottság foglalkozzon a panaszával.
A Döntőbizottság végzéséből az is kiderül, hogy a fertői közbeszerzési eljárás második ütemének becsült értéke 35 781 669 000, tehát majdnem 35,8 milliárd forint.
Ez a jelenleg zajló, a Mészáros és Mészáros Kft. által elnyert 9,38 milliárd forint értékű munkákkal együtt már meghaladja a 45 milliárd forintot.Korábban mi is többször az eddig ismert összeget, azaz 30 milliárd forintot jelöltük meg a beruházás összköltségeként. Összehasonlításképp, ez az összes magyar nemzeti parkunk több mint 7 évi összköltségvetése - teszi hozzá a Greenpeace.
A Greenpeace Magyarország azért kérte a közbeszerzési kiírás jogellenességének megállapítását, mert az még a környezet- és természetvédelmi engedélyekben leírtaknak sem felel meg szerintük. A közbeszerzési kiírásban megadott adatok ugyanis a civil szervezet számítása szerint jóval túlterjeszkednek az engedélyezett méreteken, szinte minden egyes részelemnek nagyobb a területe, mint ami az engedélyben szerepel. A kiírásban szereplő 26 apartmanház, egy fürdőház és mintegy 150 strandpavilon építésére pedig egyáltalán nincs is engedélye a 100%-os állami tulajdonban lévő Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek - írják.

„Azt azért nem kell ecsetelnem, hogy mivel a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent. Amit még nem is gondolnátok: ki, mikor, mennyit, hogyan, mire. Mindent. Hozhattam volna ide nektek egy térképet, és megmutathattam volna, és a ti neveitek is rajta lettek volna. Mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig” - mondta a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója az Országos Roma Önkormányzat fideszhez húzó, Lungo Drom frakciószövetség egyes tagjainak a Népszavához került újabb hangfelvétel szerint.
A múlt héten egy másik, hasonló körben folytatott beszélgetésének felvételét már ismertette a lap és a kormánybiztos már akkor is példálózott a BM-es kapcsolataival. „Mindenkiről tudok sok mindent, azt is tudom, hogy mikor beszélt kivel, meg hogyan” - mondta akkor.
És nem csak a megfigyeléssel való fenyegetőzés hasonlít az előző felvétel tartalmához. A Népszava által bemutatott szó szerint idézett részletek – hasonlóan a múlt héten megismertekhez – arról tanúskodnak, hogy a kormánymegbízott lojalitásra szólította fel a Lungo Drom tagokat.
Néhány idézet a felvételből:
Miközben a Fidesz továbbra is a Lungo Dromra számít, Sztojka Attila szerint „az egyértelműen látszik, hogy Farkas Flóriánnal nem tudunk mit kezdeni” - írja a Népszava idézve Sztojkát. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnökének a neve korrupciógyanús ügyletekben merült fel.
A Népszava megkereste Sztojka Attilát már az előző felvételről szóló cikk kapcsán is. Akkor nem érkezett válasz, ám a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság később egy közleményt adott ki. Ebben az olvasható, hogy a kormánybiztos „minden olyan tevékenységet elítél, rosszindulatú hangulatkeltésnek minősít, amely a roma nemzetiségi önkormányzatok kohéziójának megteremtésére irányuló erőfeszítéseit” akadályozza. A mostani cikk megjelenése előtt sms-ben keresték a kormánybiztost, ám nem érkezett válasz.

„Az ideológiai gyarmatosításnak az a formája, amely nem hagy teret a véleménynyilvánítás szabadságának, most a »cancel culture« formáját öltötte fel és meghódított már sok közösséget és intézményt” - mondta hétfőn Ferenc pápa egy diplomatáknak tartott beszédében.
Az esemény fő célja a vakcinákkal kapcsolatos félretájékoztatás elítélése volt. Itt került szóba az „egyirányú gondolkodás”, mely a pápa szerint megkísérli tagadni, vagy újraírni a történelmet a mai értékek alapján.
Szerinte mindezek egyre inkább az emberiség természetes alapjait és az emberek identitását alkotó kulturális gyökereket megtagadó gondolkodáshoz vezettek.
A Reuters tudósítása megjegyzi, hogy a pápa azután beszélt erről, hogy a múlt hónapban napvilágra került egy azóta visszavont Uniós segédanyagban felmerült, hogy az intézmények mellőzhetnék a karácsony szót. Ez ellen akkor Pietro Parolin bíboros, egy vatikáni államtitkár is szót emelt.
Azoknak, akik nincsenek tisztában a „cancel culture” pontos jelentésével, ebben a cikkben találnak magyarázatot.

„A különböző, az összefogott ellenzékkel szemben indulni készülő pártok általában a Fidesz érdekében lépnek fel”, sok közülük a Fidesz reklámfelületein kommunikál. Az ő indulásuk az ellenzéki szavazók elbizonytalanítását és megosztását szolgálja . moindta a Magyar Hangnak az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
A jobboldali lap Gattyán György hétfői leveléről kérdezte Márki-Zayt. A Live Jasmin pornó-webcam szolgáltatás segítségével meggazdagodott milliárdos, aki most politikai babérokra tör, nyílt levélben bizonygatta az ellenzéknek, hogy ő igenis kormányváltást akar.
„Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgája” - fogalmazott a Magyar Hangnak válaszul Márki-Zay. Külön rá is kérdeztek nála arra, hogy Gattyán Györgyöt is a Fidesz érdekében fellépő emberek közé sorolja-e, melyre annyit válaszolt, hogy a fentiekből elég egyértelmű, „ki hova tartozik”.

AZ Alkotmánybíróság helyben hagyta az Országgyűlés novemberi határozatát, amely négy kérdésben írt ki népszavazást. A miniszterelnök még júliusban jelentette be, hogy referendumot kezdeményez öt kérdésben. Ezek közül aztán négy maradt a Kúria döntése nyomán. Ezek:
Az Országgyűlés pedig november 30-án ki is írta ezt a népszavazást. Több jogorvoslati kérelem is érkezett ezek kapcsán a különböző szervekhez. A legutóbbi december közepén, amikor két meg nem nevezett indítványozó megtámadta az Országgyűlés döntését az Alkotmánybíróság előtt. Ezekben született most döntés, amely itt olvasható el.
A lényege, hogy a testület egyhangúlag helybenhagyta a népszavazást kiíró országgyűlési határozatot, így most már csak a köztársasági elnök döntése van hátra, aki várhatóan az országgyűlési választásokkal egy napra tűzi majd ki a referendumot.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat ezúttal a sajtóirodáján keresztül vette fel a szerkesztőségünkkel a kapcsolatot. Figyelemfelhívó levelükben azt kérik, juttassuk el felhívásukat a pornófogyasztó magyarokhoz. Újfajta zsarolás ütötte fel a fejét ugyanis az online térben. Ezt pedig úgy hívják, hogy sextortion.Ez röviden azt a jelenséget írja le, amikor a magukat hackernek kiadó csalók random emailcímekre elküldött leveleikben azt állítják, hogy az adott felhasználó gépét feltörték és annak kamerája segítségével felvételeket készítettek arról, hogy mit csinál, miközben felnőtt tartalmakat néz az interneten. Azt is felajánlják ebben a kamuüzenetben, hogy ha küldenek pénzt, akkor törlik a felvételek, egyéb esetben azonban közszemlére teszik azokat.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete azonban azt üzeni, hogy nem kell törődni ezekkel a levelekkel és semmiképp sem szabad pénzt utalni az ilyen fenyegetések hatására, hisz valójában az email címünkön kívül más adatot nem tudnak megszerezni illetéktelenek. Itt lehet elolvasni a teljes tájékoztatást.

Kazahsztán pár nap alatt a forradalom határára sodródott. Ma már több tucat embert lőttek le a hatóságok Almati utcáin, felfüggesztették a bankok működését és hamarosan a környező posztszovjet államok katonái lépnek a területére, köztük orosz ejtőernyősök.
Ahogy ebben az elemző cikkben is írtuk, az egész onnan indult, hogy a kormány a korábban hatóságilag szabályzott LPG-t felszabadította az árkontroll alól és a legtöbb kazah autó üzemanyagaként használt gáz ára rövid idő alatt a duplájára nőtt.
Most az MTI azt írja, a kormány csütörtökön átmenetileg, azaz kezdetnek 180 napra újra központilag szabályozza az üzemanyagok árát csakúgy, ahogy az Magyarországon történt néhány hete. A közlemény szerint az LPG literenkénti ára 50-75 tenge (40 tenge=10 amerikai cent) között változik majd régiónként. Az AI-80 osztályú benzinfajta esetében literenként 89 tenge, az AI-92 és AI-93 osztályú benzinnél 182 tenge, az AI-95 osztálynál pedig 215 tenge literenkénti maximális árat állapítottak meg. A gázolaj kiskereskedelmi maximális árait szintén régiónként határozzák meg: 230 tenge és 260 tenge között literenként.

Dömötör Csaba szombathelyi fórumának, Hende Csaba konferenciájának és a Fidesz év végi vacsorájának a terembérletét is a Vasi Friss Rádió Kft. fizette ki - derül ki az ugytudjuk.hu adatigényléséből.
Ezeket a rendezvényeket a Haladás Sportkomplexum VIP termében tartották az október és december közti időszakban. A szerződés szerint a rádió egy 10 alkalomra szóló bérleti keretszerződést kötött és alkalmanként 150 ezer forint + ÁFÁ-t fizetett ki értük.
A szombathelyi lap utánanézett annak, hogy miért egy külsős cég fizette ezeket az elég egyértelműen kampányrendezvénynek tűnő eseményeket. A rádió tulajdonosa Kis-Kádi Tamás, akit még az előző, fideszes városvezetés idején egy városi cég felügyelőbizottságába delegált a párt. Ezen kívül a A Vasi Friss Rádió Kft. a kiadója a Fidesz közeli Frisss.hu-nak és a Frisss Rádiónak. Ez utóbbit évekkel ezelőtt a Rádió 1 hálózatába kapcsolták.
Sem Dömötör, sem Hende nem válaszolt a lap kérdéseire.

Nem válik 2022 legnagyobb rejtélyévé, hogy mi lehetett az a valami, ami szerdán a Japán-tengerbe csapódott. A japán parti őrség észlelte, hogy Észak-Korea felől egy azonosítatlan lövedék repült az ország felé. Ballisztikus rakétára gyanakodtak, ám ha igaz az észak-koreai állami hírügynökség tájékoztatása, akkor ez nem teljesen igaz.
A kommunista diktatúra hadserege azt állítja, hogy most először tesztelt egy hiperszonikus rakétát.
Az ilyen típusú rakéták sokkal alacsonyabban szállnak a ballisztikus pályán röpülő társaiknál, így könnyebben elkerülik, hogy radarok észleljék. Erről egy egyszerű, ám szemléletes ábrát is bemutat a hírt közlő BBC.

„Hiszünk abban, hogy hangot kell adni az embereknek, ugyanakkor azt is fontosnak tartjuk, hogy a Facebook biztonságos legyen a felhasználóknak” - mondta az amerikai cég szóvivője annak kapcsán, hogy törölték a lengyel Konfederacja oldalát. A nacionalista párt – más európai szélsőjobbos alakulatokhoz hasonlóan – az utóbbi hónapokban az oltásellenességgel nyerészkedett. Az utóbbi időkben már 670 ezer követőjük volt, ezzel az egyik legjelentősebb politikai oldallá nőtték ki magukat. A Facebook korábban többször is figyelmeztette az oldal adminisztrátorait, hogy a lekapcsolás fenyegeti őket, amiért hamis információkat terjesztenek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, ám úgy tűnik, ezek nem használtak.
A párt és szimpatizánsai többször is tartottak oltásellenes tüntetéseket, ahol többek között azzal a szlogennel vonultak fel, hogy „a vakcinák felszabadítanak”, utalva ezzel az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt feliratára.
A Konfederacja most reaktiválta az egyik régi oldalát, amelyen 11 ezer követőjük maradt és máris a szólásszabadság megsértéséről beszélnek. A kormányzó PiS egyik helyettes minisztere, Jerzy Cieszyński is kiállt mellettük. Azt írta, hogy „lehetnek különbözőek a nézeteink, de nem fordulhat elő, hogy valakik egyenlőbbek legyenek másoknál.
A baloldali ellenzék szerint viszont a jobboldal cinikus és segít terjeszteni a hamis információkat a járvány kapcsán.
„Az emberek egészségét védeni kell a káros hazugságoktól, ugyanakkor ezt nem egy nagyvállalatnak, hanem egy EU-s kontroll alatt álló intézménynek kellene megtennie” - mondta az eset kapcsán Adrian Zandberg a Bal nevű párt képviselője.
(POLITICO)

Kelet-Európa egyik legaktívabb és legjelentősebb kockázatitőke-befektetője egy magyar állami cég, a Hiventures Zrt. - írja a G7. Az ilyen befektetők startupokat szoktak felkarolni és Magyarországon a 2010-es évek közepétől lettek számottevőek. A Hiventures a Dealroom nevű startup adatbázis szerint 175 befektetést hajtott végre 2020 novemberéig. Egy másik hasonló gyűjtés, a Crunchbase pedig a cég 583 befektetését tartja számon, de ők úgy számolnak, hogy külön tüntetik fel, ha egy feljövő vállalkozás többször is kapott pénzt. Maga a Hiventures a honlapján 240 céget sorol fel, ebből 140 úgynevezett inkubációs, 57 magvető, 43 pedig növekedési befektetés.
A G7 kiemeli, hogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy miért jelenik meg befektetőként a közpénzt és uniós forrásokat is kezelő állami cég, mindenesetre a Hiventures Zrt. 143 milliárd forint kihelyezhető forrásból 2021 augusztusáig 50,5 milliárdot helyezett ki. Ráadásul annak ellenére, hogy adófizetői pénzeket kezel, pontos elszámolást nem találtak a G7 újságírói ezek elköltéséről. Különböző alapokra van osztva ez a pénzmennyiség. A Divat & Design tőkealapról például az MNB közzétételi rendszerében egyetlen dokumentum lelhető fel: az ami létrehozza. Ám abból is minden ki van takarva.
Ennek kapcsán a G7 azt írja, „startup körökben Orbán Viktor miniszterelnök legidősebb lányához, Orbán Ráhelhez kötik az alap ötletét, és ezt a tippet erősíti az is, hogy hozzá kapcsolódik a kísértetiesen hasonló nevű Divat & Design Ügynökség is.”
Az eredeti cikkben arról is lehet olvasni, hogy milyen megtérüléssel számolhatnak az adófizetők, mint befektetők a Hiventures Zrt. startupjaiból.

A Twitterre is kikerült egy videó, amit Almati egyik sugárútján rögzítettek és jól hallhatóan lövések dördülnek el rajta. A káoszos jelenet aztán sikoltozó menekülőkkel záródik.
Egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés, vagy hírügynökségi jelentés arról, hogy a kazah kormányzat valóban éles fegyverekhez nyúlt volna az elmúlt napokban fellángoló tüntetések leverésére, de nagyon valószínű, hogy így tett. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök már szerdán arról beszélt, hogy „a lehető legszigorúbban” fognak fellépni a „bűnözői csoportokkal szemben”.
Ugyanekkor Tokajev kérte a szövetséges országok segítségét is a rend helyreállításában, amit mostanra meg is kapott. A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ), egy amolyan posztszovjet Varsói Szerződés, melynek az egykori középázsiai tagállamok a tagjai, biztosították a kazah vezetést, hogy készek „békefenntartókat küldeni”. Ennek a katonai szövetségnek a soros vezetését épp Örményország látja el, amelynek elnöke, Nikol Pasinyan üzent is Kazahsztánba, hogy a rezsimnek nincs félnivalója.
Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a KBSZSZ vezető hatalmaként Oroszorszország is beszállhat a kazah rendcsinálásba. Az AP idézi az ország belügyminisztériumának jelentését, ami szerint nyolc rendőr halt már meg az utcákon zajló összecsapásokban és 300 megsérült. A lehetséges civil áldozatokról nem közöltek számokat és mivel a hatalomtól távolabb álló sajtót bezárták a napokban, más információ sem áll rendelkezésre arról, milyen veszteségekkel járhatott pontosan az utcai zavargások eddig.

Kazahsztánban az üzemanyagárak, egészen pontosan a cseppfolyós LPG hatósági árának drasztikus emelése miatt kezdődtek tüntetések. Az eddig tudható részleteket Gazda ALúlbert itt írta meg.

Közös sajtótájékoztatót tartott a Nyugati téren, Budapesten Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a pártok vezetői. A Fudanról és a 270 napos álláskeresési járadékról szóló népszavazás a téma most, melyre lassan egy hónapja gyűjtik az aláírásokat.
Karácsony Gergely, aki még a nyáron adta be ezeket a kérdéseket, a szerdai közös tájékoztatón azt mondta, már megvan 100 ezer aláírás, azaz a szükséges mennyiség fele. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP képviselője szerint ez a népszavazási kampány közelebb hozza majd az egyre közelgő választási kampány idejére az ellenzéki pártokat. Egy másik EP képviselő, Donáth Anna, aki nemrég vette át a Momentum pártelnöki pozícióját, a lakhatási válságra hívta fel a figyelmet, melyre választ adhat a Fudan beruházás helyett eredetileg tervezett Diákváros. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a három éve épp ilyenkor zajló tüntetéssorozatra emlékeztetett, mely a rabszolgatörvényként elhíresült munkatörvény-módosítás miatt indult.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, aki a hírek szerint a szociális ügyek kommunikációjáért felel majd az ellenzékben, azt mondta, „ne egy kínai elitegyetemre költsünk, hanem a diákok lakhatását biztosító Diákvárosra.”
A Jobbikot egy alelnök, Z. Kárpát Dániel képviselte, Jakab Péter nem volt ott a Nyugati téren. Kiemelte, hogy a kínaival szemben minden esetben a magyar nemzeti érdek az elsődleges. A Diákváros megfúrása szerinte nem szolgálja az utóbbit.

Hangos „MZP!” skandálás mellett szólították utolsóként Márki-Zay Pétert. A miniszterelnök-jelölt jónéhány megszokott panelt ismételt el. „Az 1000 éves Magyarország legkorruptabb kormánya” a mostani szerinte és többször is elhangzott, hogy „felfelé kell tartanunk”.
„Ha ez a hat párt és a civilek nem bontjuk meg az egységet, akkor fel tudjuk számolni az elmúlt ezer év legkorruptabb kormányát” - mondta és felszólított mindenkit, hogy írja alá a népszavazási íveket szerte az országban.

Nem sűrűn fordult elő az ellenzéki előválasztás óta eltelt időszakban, hogy a szövetséges pártok és a miniszterelnök-jelölt közösen mutatkoztak. Október 23-a óta csak a jelöltek bemutatóján szerepeltek együtt a Kossuth téren december közepén, ahol a népszavazás aláírásgyűjtését is elindították. Több hír érkezett eközben a belső feszültségekről. Magyari Péter hosszan írt arról decemberben, hogy milyen viták zajlottak a pártok és Márki-Zay között. Amit biztosan nem sikerült megoldaniuk azóta sem, hogy a miniszterelnök-jelölt terve, miszerint egy hetedik frakciót is alakítana a mozgalmával összejön-e, ellenben a most is távolmaradó Jakab Péter kedden gyakorlatilag lehülyézte Márki-Zay Pétert.
Egy 35 éves férfi nem adta meg az elsőbbséget a zebrán egy 54 éves helyi nőnek és elütötte az autójával szombaton. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban belehalt a sérüléseibe. Az eset nem rég történt, az MTI szerint még zajlik a helyszínelés a Sas út és Patakpart út kereszteződésénél.

Joe és Jill Biden egy élő tévéműsorban fogadta gyerekek hívásait. Azokét, akik a NORAD, az észak-amerikai légiirányítás számát hívták, amelyen minden évben elmondják a betelefonálóknak, hogy épp merre jár a Mikulás. Volt nagy meglepetés, amikor az elnök és a felesége szólt a vonalba.
Minden a tervek szerint haladt, míg nem sorra került Penelopé, akinek az apukája kezdett el kedélyesen beszélgetni az elnöki párral. Kiderült, hogy a kislány két éves és „lassan ágyban kéne lennie” az elnök szerint. Jót nevettek, majd búcsúzóul boldog karácsonyt kívántak egymásnak.
Ám az apuka, mielőtt letette volna a telefont, jól érthetően azt mondta: Let's go Brandon!Itt, az AP videóján meg is lehet nézni az esetet:
Ez a kifejezés, a let's go Brandon egy októberi NASCAR verseny óta valójában egy nem annyira kódolt kurvaanyázás, amellyel a Trump rajongók illetik Bident. Erről Szily László írt hosszan itt.

Egy 19 éves southampton-i fiatalt tartóztattak le a windsori kastély látogatók elől elzárt területén szombaton. A királyi család épp ott karácsonyozott együtt. A férfinél valamilyen fegyver is volt a rendőrök szerint, de nem jutott messze. Perceken belül elfogták.
A londoni rendőrség behatolás és birtokháborítás miatt folytat vizsgálatot a fiatal ellen. A kastélyban II. Erzsébeten kívül a fia, Károly és felesége, Kamilla is ott volt, akiket értesítettek az esetről.
(Guardian)

A választási bizottságot 2006-ban hozták létre Afganisztánban azért, hogy a testület szervezze meg és felügyelje a választásokat. Az elmúlt években a tálibok többször is megtámadták a grémium tagjait. Most, hogy átvették az ország irányítását, fel is oszlatták, mert szerintük az ország új kormányának „nincs szüksége” ilyen testületre.
A feloszlatott bizottság elnöke az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, a tálibok "elkapkodták" ezt a döntést, és ha a testület tényleg megszűnik létezni, akkor szerinte biztosan nem oldódnak meg soha Afganisztán problémái, mert nem lesznek többé választások.
A tálibok a héten megszüntették a választási panaszbizottság, illetve két minisztérium - a békeügyi és a parlamenti ügyekkel foglalkozó tárca - működését is.
„Pillanatnyilag nincs szükségünk arra, hogy ez a két minisztérium és ezek a bizottságok létezzenek és működjenek. Ha mégis szükség lenne rájuk, akkor az Iszlám Emirátus (ahogy a tálibok a saját kormányukat nevezik) majd helyreállítja őket” - közölte a szóvivő.
(MTI)

Hivatalosan is befejezettnek nyilvánították szombaton a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén levő Cumbre Vieja vulkán kitörését - írja az MTI.
Csaknem száz napig volt aktív a sziget tűzhányója. Bár már december elején csillapodott a lávafolyam és csökkent a szeizmikus tevékenység is, hivatalosan szombatzon jelentették a tudósok a vulkánkitörés végét.
A Cumbre Vieja szeptember 19-én tört ki. Elővigyázatosságból hétezer embert telepítettek ki a tűzhányó közeléből. A lávafolyamtöbb ezer lakóházat, templomokat és számos banánültetvényt temetett maga alá, és összesen 1250 hektárnyi földterületet borított be. Továbbra is számos út járhatatlan a szigeten, ahol most kezdődhet meg a vulkán okozta károk helyreállítása, amelyre a spanyol kormány több mint 400 millió eurót (148 milliárd forintot) ígért.
Épp az új bérlőkre várt az autójában Sara Trost, egy 40 éves, Angliából Floridába származott ingatlanközvetítő, amikor odalépett hozzá egy férfi. Raymond Reese abban a házban lakott, amelyet épp megmutatott volna új ügyfeleinek Trost. Helyiek szerint a férfit kilakoltatták onnan korábban.
Amiről a rendőrök is beszámoltak az az, hogy Trostra több lövést adtak le, kórházba szállították, de nem sikerült megmenteni az életét. Az elkövetőt nem messze a helyszíntől elfogták a rendőrök és gyilkosság vádjával le is tartóztatták. (Guardian)

Egy 24-én megjelent Magyar Közlönyből derül ki, hogy a kormány visszavonta a pécsi focicsapat, a PMFC új stadionjának előkészítéséről és megvalósításáról szóló korábbi határozatát - vette észre az Mfor. Szenteste napján több határozat is megjelent, amelyek különböző megszorításokat tartalmaznak, az ellenzéki vezetésű várost érintő döntés pedig azért meglepő, mert konkrét költségvetés eddig még nem kötődött a gyerkcipőben járó projekthez.
Tavaly még a város egyedül talponmaradt fideszes képviselője, Hoppál Péter büszkélkedett vele, hogy új stadiont kaphat az egykor szebb napokat látott, most a másodosztályban szereplő PMFC.
Baranya egy másik fideszes képviselője, Hargitai János kreditelte a stadion ötletét, aki azt mondta pár hónappal a bejelentés előtt, hogy neki írásba adta a miniszterelnök, hogy megépítik majd.

A hírek szerint egy egy nyolcezer fős, UEFA 4. kategóriájú arénáról lett volna szó. Már volt a projektnek felelős minisztere és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították volna.

Napokkal később sikerült azonosítani Valentina Orellana-Peralta-t, egy 14 éves lányt, akit egy eltévedt golyó talált el még csütörtökön. A lány egy Észak-Hollywood-i ruhaboltban próbált éppen, amikor a falat átütte a golyó. A rendőrök épp egy 24 éves férfit üldöztek, aki zavartan viselkedett és többeket megtámadott egy közeli bevásárlóközpontban. A hajsza során több lövést is leadtak, végül a zavart férfit is lelőtték, ő is belehalt a találatba.
„Ez a kaotikus üldözés, ami végül egy ártatlan gyermek életét követelte, mindannyiunkat lesújtott. Mélységesen sajnálom ezt a veszteséget, bár tudom, hogy nincsenek szavak, amelyek enyhítenék a család fájdalmát” - nyilatkozta Michael Moore, a helyi rendőrfőnök az AP tudósítása szerint.
A hírügynökség ugyanakkor kiemeli, hogy Los Angelesben idén 37 embert löttek meg rendőri intézkedés során, közülük 17-en belehaltak a sérüléseikbe. Ezek a számok pedig drámai emelkedést jelentenek az előző évekhez képest, amikor csaknem feleannyival kevesebb ilyen eset fordult elő a városban.

Az ITV karácsonyi műsorában számos brit sztár fellépett. Még a hónap elején vették fel azon a jótékonysági esten, amelyen a királynő által támogatott szervezeteknek gyűjtöttek adományokat. A tévénézők számíthattak például Ellie Goulding-ra, vagy Leona Lewis-ra, de volt egy meglepetésvendég is. Cambridge hercegnője ugyanis tud zongorázni, így Tom Walker dalához csatlakozott kíséretként.
Az Omikron miatt számos korlátozás van érvényben Nagy-Britanniában. Így a királyi család sem találkozott a szokásos karácsonyi vacsorára a sandringham-i rezidenciájukon. (CNN)

A bukott kancellár hosszú ideje nem adott hírt magáról. A hónap eleje óta először szenteste twittelt, amikor minden követőjének boldog karácsonyt kívánt.
Kurz azután tűnt el a nyilvánosságból hetekre, hogy le kellett mondania kancellári posztjáról. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) október elején házkutatást tartott az ÖVP bécsi központjában, a kancellári hivatalban és a pénzügyminisztérium épületében is. Ennek nyomán kormányválság alakult ki, Kurz pedig néhány nappal később bejelentette lemondását a kancellári tisztségről, majd gyanúsítottként is kihallgatták.
A WKStA vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt máig vizsgálódik a kancellár körül: azt próbálják kideríteni, hogy manipulálta-e az ÖVP az Österreich című lapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban Kurz érdekében, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
Úgy tűnik, a még mindig csak 35 éves ex-kancellár önéletrajzán még nem hagyott nyomot a korrupció gyanúja. A Kronen Zeitung értesülése szerint ugyanis Amerikában kapott állást. A Szilícium-völgy egyik multijánál lesz menedzser Kurz. Már alá is írta a szerződést és hamarosan költözhet San Franciscoba is.


„Helyes az, ha egy kisfiú katonásdit játszik, a katonásdinak a végén arra kell kimenni, hogy a hazáját védje, értékeket védjen, ne pedig másikat támadjon” - fogalmazott Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese. Az ország első honvédelmi sportközpontjának átadóján beszélt erről.
A honvédelmi sportközpont létrehozására utalva példaként említette az Osztrák-magyar Monarchia alatt birodalomszerte megalakított lőegyleteket, a két világháború között leventemozgalom egyes területeit, illetve később a Magyar Honvédelmi Szövetséget (MHSZ), mint sport és szabadidős tevékenységeket szervező országos szervezetet - írja az MTI.

Ilyen jó hangulatú intézményekért hamarosan nem kell Szabolcsig fáradni, ugyanis Semjén azt mondta, „elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ilyen intézmények minden megyében és járásban legyenek”.
Simicskó István, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke beszédében elmondta, az országban egyszerre öt helyszínen kezdődött el ezeknek a komplexumoknak az építése, a cél az, hogy először minden megyében, később pedig valamennyi járásban létesüljön egy-egy ilyen honvédelmi sportközpont.

„Ezúttal egy úszómedencével is rendelkező hargitai luxusingatlanról derült ki, hogy Kövér László házelnökhöz köthető, sőt a helyiek szerint a gyakorlatban is ő használja a villát” - így kezdődik az egységes ellenzék közleménye. Arra a tibódi villára utalnak, amit péntek reggel Juhász Péter mutatott be egy videóban.
Ahogy Juhász videója nyomán írtuk, a ház a román telekkönyvek szerint Veress László, Kövér kabinetfőnökének a tulajdona, de elővásárlási joggal rendelkezik felette a szintén Veress vezette Ábel Alapítvány. Veress László az, akinek a rokonait megtalálta a 24.hu abban a budai lakásban, amit külhoni magyaroknak szánt pénzből vásároltak egy másik alapítvány nevében. Azt a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány (MTHA) vette, amelynek Veress László munkatársa a kuratóriumi elnöke, és amelynek finanszírozását egy Frank Liu nevű tajvani üzletember biztosította. Minderről itt lehet olvasni bővebben. Juhász Péter szerint az MTHA az Ábel Alapítványt, a tibódi villa tulajdonosának szervezetét is támogatta több mint 30 millió forinttal.
A házat pedig több helyi szerint is a magyar Országgyűlés elnöke is sűrűn használja, legutóbb októberben járt Tibódon.Az ellenzéki közlemény szerint azt szeretnék megtudni Kövértől, hogy
A közlemény emlékeztet rá, hogy az MTHA másik ingatlana ügyében már sikkasztás gyanújával zajlik nyomozás.

Az országgyűlési választásokhoz közeledve „az egyre markánsabb, a demokráciát és Magyarország alkotmányos rendjét fenyegető kijelentések” a jogállam működését és egyben védelmét biztosító alapintézmények vezetőit állásfoglalásra késztetik - idézi Kozma Ákost, az alapvető jogok biztosát az MTI, aki közleményt adott ki.
Kozma felhívta a figyelmet arra, hogy „a jogállamiság tiszteletben tartása, a rendszerváltás során és az azt követően közösen elért alkotmányos értékeink védelme mindannyiunk kötelessége és egyben közös felelőssége is. Az Alaptörvényt a mindenkire kötelező szabályokkal ellentétes módon megváltoztatni kívánó, az egyes közjogi tisztségviselők jogellenes elmozdítására irányuló elképzelések és törekvések alapjában fenyegetik közösen felépített jogállamiságunkat”.
Kozmát tavaly tíz civil szervezet kérte hiába, hogy ne nézze némán az LMBTQ-emberek kormányzati kirekesztését. Nyáron pedig a külföldi kollégáiból álló testülete javasolta azt, hogy minősítsék le, vagyis fosszák meg „A” státuszától a magyar alapvető jogok biztosát, amiért „nem foglalkozott megfelelően minden elé kerülő emberi jogi problémával és nem szólalt fel ezek kapcsán, beleértve a sérülékeny etnikai kisebbségeket, az LMBTI embereket, a menekülteket és a migránsokat érintő jogsértéseket, valamint a médiapluralizmussal, a civil szervezetek helyzetével és a bíróságok függetlenségével kapcsolatos problémákat.”

Az alábbi hirdetés önmagában is perceket képes elrabolni a munkaidőből, a szerkesztőségnek ráadásul az ingatlan értékesítője maga ajánlotta a figyelmébe a Római-part eladósorba került házát.
„A luxust, eredeti jelentésében, olyan tárgyakra használjuk, amelyből igen kevés érhető el a földi halandóknak: Ingatlanok esetén pedig könnyen lehet, hogy hasonló adottságú nincs is a piacon” - szó szerint így kezdődik a kedvcsináló szöveg és ezzel nincs is mit vitatkozni.
Hiszen ilyen ingatlan biztosan nincs most a magyar piacon.

Ez a Kossuth Lajos üdülőpart dunai oldalán álló "villa" 1,95 milliárdért keres most gazdát. Az ajánlólevél szerint olyat, aki „a felső tízezer azon szerencsés tagjai közé tartozik, akiknek van a széfben, vagy likvid eszközben mozgósítható kétmilliárd forintja.”
Ingatlan vásárlásakor mindig a tájolást kell először megnézni. Bár ebben az esetben az általában nem kívánatos irányban, azaz észak felé is szép a kilátás, hisz a Megyeri-hidat csodálhatjuk,

a nagyobb terek óriási ablakai szerencsére keletre néznek.

Ez két dolog miatt lehet így. Egyrészt éppen arra van a Duna, másrészt a ház színei is bizonyítják, hogy egy Ukrajnáért rajongó tulajdonos építhette, így a távolba meredve rögtön álmai országáért is sóvároghatott, miután a nemzeti lobogó színeibe festette ki otthonát.
További utalás a keleti vonzódásra a kizsaluzott betonplacc rögtön a bejárat mellett. Na de vissza a szikár adatokhoz: az épület 1200 négyzetméteres, a nappali+étkező+konyha együttes pedig önmagában akkora, mint egy nagyobb családiház a maga 167 négyzetméterével.

Részemről két dolog aggasztana, ha abban a szerencsés helyzetben lennék, hogy potenciális vevőnek számíthatnék. Az egyik az, hogy létezik-e olyan mennyiségű homokzsák, ami megvédi ezt a "villát" akár egy kisebb dunai árvíztől is, a másik pedig az, hogy kötve hiszem, hogy a folyóhoz ilyen közel szabályosan önthettek ki annyi betont, amennyi ehhez a páratlan luxushoz kellett.

Új koalíciós kormánya van Csehországnak. A Petr Fiala kormányfő vezette kabinet minisztereit pénteken a Prágától nyugatra fekvő Lányban, a cseh elnökök vidéki rezidenciáján nevezte ki Milos Zeman államfő - írja az MTI.
Az ötpárti új cseh kormánynak 18 tagja van, hárommal több, mint az előző kabinetnek. Három tárcát nő vezet. A kormány 16 minisztere azonnal kinevezése után letette az alkotmány által előírt esküt. A hivatalos aktusról hiányzott az agrárminiszter-jelölt, Zdenek Nekula, aki jelenleg karanténban van, ezért kinevezésére csak a jövő héten kerülhet sor.
„Kiszámíthatóan és felelősen dolgozó kormány akarunk lenni” - ígérte a kabinet kinevezése után Petr Fiala. Közölte, hogy a miniszterek pénteken és szombaton veszik át hivatalosan tárcáik vezetését. Milos Zeman felhívta az új kormány figyelmét, hogy nem lesz ideje a hatalom nyugodt átvételére, mert azonnal súlyos problémákkal kell szembenéznie, amelyek megoldása nem odázható el. A koronavirus-járványra, az energiaválságra és a jövő évi költségvetésre gondolt, amelyet még nem fogadtak el.
Az ötpárti koalíciós kormányban a Polgári Demokratikus Párt (ODS) adja a kormányfőt és öt minisztert, míg a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppártnak (KDU-CSL) három, a TOP 09 Pártnak két, a Polgármesterek és Függetlenek Pártnak (STAN) négy, a Kalózpártnak pedig három minisztere van. A pénzügyminisztériumot Zbynek Stanjura (ODS), a belügyminisztériumot Vít Rakusan (STAN), a külügyet pedig Jan Lipavsky (Kalózpárt) fogja irányítani. A védelmi tárca élén Jana Cernochová (ODS) áll.

Petr Fiala közlése szerint az új cseh kormány a következő hetekben elkészíti a kormányprogramot, amelyet január 12. körül tervez a képviselőház elé terjeszteni, s egyben meg is szavaztatja azt a parlamenttel. Miután a 200 tagú parlamenti alsóházban a kormánykoalíciónak 108 képviselője van, a bizalmai szavazás eredménye lényegében előre adottnak tekinthető.
Az új cseh kormány a korábbi nyilatkozatok szerint az egyik első és legfontosabb feladatának azt tartja, hogy 300 milliárd korona alá csökkentse az elődje, az Andrej Babis vezette kormány által a jövő évre tervezett 377 milliárd koronás költségvetési hiányt. Mivel a büdzsé átdolgozása időigényes, a cseh állam várhatóan március végéig átmeneti költségvetés alapján fog működni, ami bizonyos korlátozásokat jelent.

Észrevehetően megnőtt a hívások száma az amerikai nemzeti lelki elsősegély telefonszolgálat vonalán, miután a Logic nevű rapper kiadta a 1-800-273-8255 című dalát. A címben szereplő számon kérhetnek segítséget azok, akik reményvesztetten az öngyilkosságot fontolgatják. A klipet több mint 430 milliószor indították el a Youtube-on 2017 óta.
A Guardian most a British Medical Journal (BMJ) tanulmányáról ír, amely megvizsgálta a szám két előadásának hatását. Arra jutottak, hogy miután Logic elénekelhette a dalt az MTV és a Grammy gáláin,
a szokásoshoz képest 9,915 hívással több érkezett a segélyvonalra és statisztikailag is kimutatható, hogy csökkent az öngyilkossági kísérletek száma ebben az időben az Egyesült Államokban.Magyarországon is több lelki elsősegély szolgálat működik. Ha Ön is úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor hívja a 116-123 és a 06 80 810 600 lelkisegély számot.
A borítóképen Logic látható - Valerie MACON / AFP

A Reuters forrásai szerint kínai hivatalnokok nyomást gyakorolnak a német autóalkatrész-gyárra, a Continental-ra azért, hogy ne használjanak fel a termékeikben Litvániában gyártott elemeket.
A balti ország és az ázsiai szuperhatalom között zajlik manapság az egyik legérdekesebb diplomáciai harc. Litvánia még a tavasszal kizárta a kínai technológiákat az 5G hálózatának építéséből, kiszállt a Kínát és a kelet-közép-európai országokat tömörítő együttműködésből, később pedig engedélyezte, hogy Tajvan képviseleti irodát hozzon létre Litvániában. Ez volt az a lépés, ami végképp betette a kaput a kínai félnél. Azóta a diplomáciai szóváltásokon túl importtilalom is életbe lépett a litván termékek ellen. Minderről hosszan is írt Magyari Péter december elején.
A litván üzemek közvetlen kereskedelme Kínával nem túl számottevő, ám számos olyan multi gyártat ott alkatrészeket, amelyek aztán több ország érintésével mégis ázsiában kötnek ki. A Continental litván üzeme is ilyen. Az ott gyártott elemek főként európai autókba kerülnek, amelyeknek óriási piaca van Kínában.
A cég vezetése és a kínai külügy sem kommentálta a Reuters értesüléseit, ám a diplomácia szóvivője azt elmondta, hogy ő is hallott róla, hogy a kínai cégek már nem tekintenek megbízható partnerként Litvániára. A balti ország külügyéből azt a tájékoztatást adták, hogy komoly károkat okozhat a szuperhatalom izmozása az ott működő cégeknek, ezért közelről figyelik az eseményeket.

Állatkínzás miatt börtönbüntetésre ítélt egy kutyaszaporítással foglalkozó párt a Nyírbátori Járásbíróság - közölte a Nyíregyházi Törvényszék az MTI-vel pénteken.
Az eljárás során kiderült, hogy a férfi és élettársa, a per másodrendű vádlottja kutyák szaporításával foglalkozott, céljuk az volt, hogy minél több kiskutyát értékesítsenek, de rendkívül rossz körülmények között tartották őket. Az állatok zsúfoltan voltak elhelyezve a kennelekben, amelyek teteje sok esetben sérült volt, így az nem védte az állatokat a változó időjárástól. Az etetésről, itatásról sem gondoskodtak megfelelően, így a kutyák nagy része kórósan lesoványodott, megbetegedett. Állatorvosi gyógykezelés, oltás, ellátás egyáltalán nem történt meg. A tartási körülmények miatt az elszállított állatoknál több esetben csontritkulás, alultápláltság, vakság alakult ki, külső és belső élősködőkkel is fertőzöttek voltak.
A hatóság felszólította a párt, hogy javítsanak az állattartás körülményein, de eredménytelenül, így 2019 áprilisában állatmentő szervezetek segítségével 108 kutyát mentettek ki az ingatlanukról. Ekkor posztolt a faluból a Noé Állatotthon is.
Mindezek miatt a Nyírbátori Járási Hivatal 2019 májusában több mint hárommillió forint állatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az elsőrendű vádlottat. Ám ez nem volt elég, a vádlottak 2019 második felében ismét kutyák és macskák tartásába kezdtek, hogy szaporítsák, aztán eladják őket.
A nyírbogáti ingatlan udvarát és a lakás valamennyi helyiségét nagy mennyiségű állati és emberi ürülék, szemét borította, ettől a környéken elviselhetetlen volt a szag.A vádlottak a kutyák etetéséről nem gondoskodtak megfelelően, rövid láncon tartották őket, bántalmazták őket, a szoptatós anyakutyákat a kölykökkel együtt hűtőtőládában helyezték el, amelynek tetejét csak résnyire támasztották ki levegőzés érdekében - sorolta közleményében a bíróság.
2020 júniusában aztán a hatóság az állatmentő szervezetekkel együttműködve három ingatlanról 58 kutyát, hét kecskét és öt macskát mentett ki.
A bíróság csütörtökön a férfit kétrendbeli, társtettesként elkövetett állatkínzás, garázdaság és zaklatás miatt (melyeket a bíróság az állatkínzásához csatolt) három év börtönbüntetésre, párját pedig kétrendbeli társtettesként elkövetett állatkínzás miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Ez nem jogerős, a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be vele szemben, az ügyész pedig 3 nap gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozata megtételére. A faluban már hat éve is történt megdöbbentő állatkínzás.

„Az ominózus Arany Medál-díjhoz kötődő írásod kapcsán pedig kiállok kolléganőm, Gubás Gabi és minden olyan kollégám mellett, akik hasonló támadások és számonkérések miatt majd félnek elvállalni egy, az Elkxrtukhoz hasonló munkát. Mert az éppen neked vagy az„elitnek” nem tetsző.”
Ezt írja Mózes András színész a Színház Online-hoz eljuttatott levelében Molnár Áronnak. A noÁr mozgalom vezetője pár napja kifejtette az oldalán, hogy Gubás Gabi szerinte hazudott, amikor elvállalta az Elkúrtuk c. film főszerepét. „Gratulálok majdnem minden díjazottnak. Gubás Gabinak nem, mert elvállalta az Elkúrtuk című propagandafilmben az egyik főszerepet” - írta akkor. Itt lehet elolvasni hosszabban a gondolatmenetet.
Mózes, aki a film másik főszereplője, korábban dolgozott is együtt Molnár Áronnal. „Olyan mélyen benne vagy „Noár” szerepében, hogy már ki sem látsz belőle” - írja egykori kollégájának. Szerinte Molnár kettős mércét alkalmaz, amikor dicsőíti a színészek politikai szerepvállalását az egyik oldalon, és szörnyűlködik a másik oldalon.
Mózes azt is hosszan indokolja, hogy miért kerültek a valóságtól eltérő elemek az Elkúrtukba.
„Az „Elkxrtuk” egy percig nem állította magáról, hogy dokumentumfilm. Megtörtént események alapján létrejött, de félig fikciós mozi.”
„Azért, mert nem értettem egyet valamivel vagy nem tartottam tehetséges, esetleg legitim munkának, attól még nem írtam mindenkinek nyílt levelet és nem kommenteltem véres szájjal. Nem kértem számon. Ahogy az sem fordult elő, hogy ne néztem volna legközelebb az utcán a szemébe annak a színésznek, akivel előtte köszönőviszonyban voltam. Ezt kívánom, Áron, neked is” - inti Molnár Mózest. A teljes levelet a Színház Online-on lehet elolvasni.

„- És az a Kövér László háza?
- Igen, a tornyos.”
Ez a beszélgetés zajlott le, miközben Juhász Péter a székelyföldi Tibódon azt kérdezte a helyiektől, tudják-e merre van Kövér László villája. Úgy tűnt, többen is tudni vélik, hogy ez a medencés, tornyos épület a magyar Országgyűlés elnökéé.
A tulajdon kérdése persze ennél bonyolultabb. Erről egy anonim nyilatkozó beszélt az egykori politikusnak. A román telekkönyvek szerint a ház Veress László tulajdona, de elővásárlási joggal rendelkezik felette a szintén Veress vezette Ábel Alapítvány.
Veress László Kövér kabinetfőnöke. Ő az, akinek a rokonait megtalálta a 24.hu abban a budai lakásban, amit külhoni magyaroknak szánt pénzből vásároltak egy másik alapítvány nevében. Azt a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány (MTHA) vette, amelynek Veress László munkatársa a kuratóriumi elnöke és amelynek finanszírozását egy Frank Liu nevű tajvani üzletember biztosította. Minderről itt lehet olvasni bővebben.
Juhász Péter szerint az MTHA az Ábel Alapítványt, a tibódi villa tulajdonosának szervezetét is támogatta több mint 30 millió forinttal. A helyiek szerint nem ez az egyetlen ingatlana a környéken.
Juhász Péter videóját itt lehet megnézni:

Az egyetlen feltétel egy online videóhívás az orvossal, aki felírhatja a tablettát, amit aztán postán kiküldenek - mostantól így lehet hozzáférni az egyik legfontosabb abortusztablettához amerikaszerte.
Az év elején döntött úgy a Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (F.D.A.), hogy a járvány idején nem kell személyesen megjelenniük az orvosnál azoknak, akik a Mifepriston nevű szert szeretnék használni. Ez a pirula az első a kettő közül, amelynek segítségével a nemkívánt terhességet megszűntethetik. Az esetek több mint felében ez a szer önmagában hatásos az első tíz hét alatt. Ezt a járványügyi, átmeneti rendelkezést tette most véglegessé az F.D.A.
Ezáltal sokkal hozzáférhetőbb a kezelés azoknak, akiknek gondot okoz az utazás és megnyílik a lehetőség arra, hogy otthon legyenek túl a nők a terhességmegszakításon.
19 államban azonban helyi törvényekkel akadályozzák a telemedicine látogatásokat (így hívják az orvossal folytatott videóhívásokat) és további lépésekre készülnek az F.D.A. mostani döntése után. Ezek főként azok a déli államok, ahol a republikánusoké a többség. Míg néhány demokrata többségű államban – mint Kalifornia, vagy New York – saját törvényekkel is bebiztosítják a lehető legegyszerűbb hozzáférést az abortusztablettákhoz és különböző programokkal segítenek azoknak a nőknek, akik olyan államban élnek, ahol akadályozzák azt.
(NYT)


Emmanuel Macron volt a visegrádi négyek budapesti tanácskozásának vendége. A látogatás néhány kellemetlenséggel is járt a magyar kormánynak. Az első útja Macronnak például a Kozma utcai temetőbe vezetett, ahol annak a Heller Ágnesnek a sírját látogatta meg, aki két éve zsarnoknak nevezte Orbánt.
A francia elnök a nap során a nagyköveti rezidencián találkozott Márki-Zay Péterrel, Karácsony Gergellyel, Dobrev Klárával és Donáth Annával is.
A legkellemetlenebb mégis az lehetett a magyar miniszterelnöknek, hogy a diplomácia szabályai szerint a francia sajtó is kérdezhetett a V4-es találkozó sajtótájékoztatóján. Ezúttal a Le Monde újságírója kapta a lehetőséget, aki Orbánnál a Pegasus-ügyről érdeklődött. Utalt például arra is, hogy a kémfegyvert Áder János testőreinek a telefonjain is megtalálták. A miniszterelnök rövidre fogta a választ: azt mondta,
a magyar titkosszolgálatok a jogszabályok szerint működnek.
A hírtv élőjéből itt a kérdés és felelet.
Korábban egyetlen újságírónak sem volt még ugyanis alkalma a magyar miniszterelnöktől kérdezni a júliusban kirobbant botrányról.

Max Verstappen nyerte az Abu Dhabiban rendezett Forma-1-es nagydíjat. Ő az első holland, aki megnyerte az autósport legfontosabb címét. A 22 futamos versenynaptárban ez volt az utolsó, amire pontegyenlőséggel érkezett a két bajnokesélyes pilóta.
Bárhogy alakult volna, sporttörténelem születik:

Hamilton a rajtnál átvette a vezetést és nagy előnyt sikerült kiépítenie, ami egészen a verseny végéig kitartott. Pár körrel a vége előtt azonban a Williams kanadai versenyzője, Nicholas Latifi egy Haas-szal vívott küzdelem közben kicsúszott a pályáról és annyira összetörte az autóját, hogy az képtelen volt elhagyni a pályát. A mentés idejére beküldték a biztonsági autót, így Lewis Hamilton előnye eltűnt.

Egyetlenegy körre, az utolsóra lett tiszta a pálya újra. Amikor a safety car elengedte az autókat, Max Verstappen friss gumijaival jobb esélyekkel vágott neki az utolsó öt kilométernek. A pálya közepén meg is előzte Hamiltont, így ő lett a világbajnok. A csapatok versenyében a Mercedes győzött zsinórban nyolcadszor.
Az idei szezon szokatlanul izgalmas volt, ám több futam után is a versenybírók döntésein rugóztak a csapatok, a versenyzők és a szurkolók is. Így lesz ez a mindent eldöntő, utolsó futam esetében is, hisz a biztonságiautós fázis során két, egymásnak teljesen ellentmondó döntést is hoztak a bírák, amellyel végül Verstappennek kedveztek (nyilván a másik döntés Hamiltont hozta volna előnybe). Ez még az amúgy elvakult Verstappen-fan Botos Tamás kollégánk szerint is röhejes volt, nem beszélve a szerkesztőség maroknyi F1-követő csapatának további tagajairól.
2021-ről ennyit, jövőre teljesen megváltozik ez a sport. Más alakja lesz az autóknak és nem túl nagy lépésekkel, de haladnak afelé, hogy legalább az üzemanyag szempontjából fenntartható forrásokból üzemeltessék azokat.

Úgy tűnik, még sem kezdik el a szállodaépítést a Fertő tavon, mert a két hete, gyorsított eljárásban kiírt tendert visszavonta a beruházó állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
A múlt héten az Átlátszó cikkéből derült ki, hogy sebtében, december 17-ig várják a jelentkezéseket a Fertőrákosra álmodott kisebb-nagyobb épületekre kiírt közbeszerzésre. Hogy miért volt szükség a gyorsított eljárásra, azt többek között azzal az indokkal magyarázták, hogy „ha valamely részterületen a munkavégzés időlegesen, akár egy-két hétre is szünetel, azt az állatvilág valamely eleme azonnal elfoglalja, birtokba veszi”.

A beruházó szempontjából jól alakultak a dolgok, az építési engedélyekről döntő kormányhivatalon át is ment a tender, mint kés a vajon. A hatóságnak is megvolt a saját indoka, miért engedi megkezdeni az építkezést:
„(az) intézkedések hatására, a munkaterület a madarak és az emlősök számára kedvezőtlen élőhellyé vált, fészkelő példányok nem fordulnak elő, (…) a hüllők és kétéltűek a munkaterületet elkerülték.”Magyarul azért nem gond, ha folyamatosan zajlik az építkezés, mert az állatok a nagy felfordulás miatt már úgy sincsenek ott, így bántódásuk sem eshet.

A Greenpeace a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult hogy állítsák le a folyamatot, ami furcsamód meg is történt.
A hivatalos indoklás szerint azért, mert olyan sok kérdés érkezett hozzájuk a potenciális pályázóktól, hogy azokat gyorsított eljárásban nem tudnák megválaszolni.
Többször írtunk már róla, hogy a kormány a környezetvédők, az EU és az UNESCO tiltakozása ellenére tavaly elkezdte Fertőrákos közelében a Fertő Part nevű komplexum kialakítását: 34 ezer m2-t építenek be, lesz szálloda, vitorlásklub, sportközpont, ökocentrum, bungalók, motelek és egyebek. A 30 milliárdból készülő gigaberuházásról videót is készítettünk.