A diákok feladata az volt, hogy rajzoljanak le egy toleráns világot.
A lap információi szerint le kell állítani a Liget mellett zajló építkezést, amíg nem sikerül új engedélyt szerezni.
Szerdán tárgyaltak Kósa Lajossal a törvénymódosításról. De így is maradtak vitás pontok, hétfőn ülnek le újra.
Először lesz nő a szlovén hadsereg élén.
A Fidesz alelnöke sokáig a jogerős ítélet ellenére sem akart bocsánatot kérni, erre a bíróság végrehajtást rendelt el ellene.
10 éves a Budabeats Records, sosem hallott számok kiadásával ünnepeltek.
Sergei W. abban bízott, hogy a robbanás miatt esni fog a Dortmund részvényárfolyama, és nagyon nyerhet majd ezen.
Az FSZB által közzétett felvételen az ukrán haditengerészet parancsnoka szerint kényszer hatására beszéltek a katonák.
Kedden válságülést tartottak a kórházban.
Az első kocsiszekrény megérkezett a Dunakeszi Járműjavítóba, jövőre állhat forgalomba.
Ha csak nem egy ügyes artistatársulat gerillakampányáról van szó, akkor Chris Gursky összehozta az év paravideóját.
A világ- és Európa-bajnok spanyol focista őszintén beszélt arról, hogy éveken át belső ürességgel élt együtt.
Ez nem a lagymatag chicagói hiúzszíntér, hanem a kőkemény aggteleki éjszaka.
Rangos újságírói díjat nyert a cikk, amiből kiderült, hogy Orbán Viktor felesége utálja a felcsúti stadiont, mert rontja a kilátást a konyhaablakból.
Legutóbb Sir Michael Fallon kelt ki a megállapodás ellen, és egyelőre nem látni, hogy fog átmenni a terv a brit parlamenten.
Sőt, Martin Garrix is.
A Twitter már le is tiltotta a tinédzserek internetes múltját átfésülő algoritmust.
Az egykori miniszterelnök-helyettes Kudrin a GDP-növekedés terén is borúlátóbb a kormánynál.
Az amerikai külügyminisztérium megbízottja négy másik ország mellett Magyarországot kritizálta egy berlini konferencián.
A világ egyik leggazdagabb emberét a kínai állami média leplezte le, egyelőre nem tudni, miért.
Az amerikai elnök rászólt a GM vezérigazgatójára, hogy inkább nyissanak egy új gyárat az USA-ban.
A nők számára a legveszélyesebb hely a saját otthonuk: a világban tavaly meggyilkolt nők több mint felét közvetlen hozzátartozójuk ölte meg.
Tíz éves a budapesti buliélet alulról lefelé építkező motorja, a Küss Mich. Születésnapi mix a Hangoverben!
Világhírűvé válhat a történet, hogyan szállta meg és butította le a Fidesz Magyarország egyik legjobb független újságját.
A balesetnek több sérültje lehet.
Mark Carleton-Smith július óta vezeti a brit hadsereget.
Jordan Tannahill az elejétől a végéig olvasta fel Judith Butler híres könyvét.
Ezt Szél Bernadett tudta meg, aki szerint egyszerűen nem igaz, hogy a Fidesz megvédi Magyarország határait.
Idén az emberi jogok témája mentén vártak fimeket, 19 országból 51 alkotás jutott a döntőbe.
Szó szerint vehette a dolgokat.
Az amerikai párnak hatalmas szerencséje volt, az elfelejtett szelvény két hét múlva járt volna le.
Egy évtizede nem zajlott akkora fairtás az országban, mint az elmúlt egy évben.
Azután szerveztek országszerte tüntetéseket, hogy a bíróság felmentett egy istenkáromlás miatt halálra ítélt keresztény nőt.
A tőzsdén forgó részvények értéke alapján megelőzték az Applet.
A szakszervezetek tiltakoznak az általuk csak rabszolgatörvénynek nevezett módosítás ellen, de Kósa szerint ez félreértés.
Újabb lépéssel közelebb került Kína a tökéletes AI-megfigyelőállam kiépítése felé.
Sok órányi tárgyalás után szerelték le a rendőrök. Szombaton ismét sokan tüntethetnek Franciaországban a benzinárak emelkedése ellen.
A Fehér Ház szerint viszont pontatlan lett a kutatók által készített előrejelzés.
Itthon az ötvenes évekből lehet ismerős a módszer, amit G. Fodor Gábor lapja mellett mostanában a német és a brazil szélsőjobboldal is felfedezett magának.
Regényében férfiak is szexeltek egymással, ezt pedig tilos lett volna kiadnia.
A Fidesz politikusa egy interjúban azt mondta, hogy a szervezet sokkal több pénzt kap Sorostól, mint amit bevallottak. De ezt a bíróság előtt már nem tudta igazolni.
A torna idén Mexikóvárosban volt, a magyar csapat a bronzmeccsen Portugáliát verte meg.
A Nyíregyháza-Nyírbátor és Mátészalka–Csenger vasútvonalakon buszos pótlást szeretnének inkább.
Megüzenték azt is, hogy nem lehet újranyitni a tárgyalásokat: vagy ez vagy semmi.
Belga filmrendezők találták ki az átverést, amit a hétvégén sütöttek el.
Ezzel a góllal szereztük meg vasárnap a vezetést a finnek ellen.
Több ezer adatdarabból készülnek az ügyfelekről egyéni értékelések a nagyvállalatok számára. A technológiát megállítani nem lehet, de kisebb lenne a gond, ha az egész nem teljes titokban zajlana.
A Renault–Nissan–Mitsubishi hármas élén álló Carlos Chosn együttműködik a hatóságokkal.
Izgalmas elméleti vita indult meg angolszász jogászok között, hogy lehet-e automatizálni a bíráskodást.
De azért elkezdtek fotókat posztolni arról, ahogy tényleg takarítják az erdőket.