A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa szóban kihirdetett ítélete hatályon kívül helyezte az új Néprajzi Múzeum építési engedélyét - ismerteti pénteki számában a Népszava.

Garay Klára városvédő aktivista a lapnak elmondta, a bíróság az első fokú hatóságot, az V. kerületi kormányhivatalt új eljárásra utasította. Egy hónapon belül írásban is megkapják az ítéletét, amikor ez megtörténik, az új Néprajzi Múzeum építésével mindaddig le kell állni a Városligetnél, amíg az új eljárásban elbírálják a kérelmet.
A városvédő szerint a bíróság egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy az engedélyeztetési eljárás során az ügyfélként bejelentkezett civil szervezetek és szakértőik számára nem biztosították a törvény által előírt iratbetekintési jogot.
Nincs kétségünk afelől, hogy az V. kerületi kormányhivatal az új eljárásban engedélyezni fogja az építkezés folytatását. Második lépésként azonban már az ügy érdemi, szakmai részével kapcsolatban teszünk beadványt - jelentette ki Garay Klára. Szerinte ugyanis súlyos örökségvédelmi és tűzvédelmi szabálytalanságok történnek.
A lapnak nem sikerült megszólaltatnia a Városliget Zrt.-t az ügyben.
A lap cikke kitér arra, hogy az építkezés előkészítése már eddig is nagyon sokba került: az épületet 1,8 milliárd forintért tervezték meg, az előkészítő földmunkákat pedig Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. és a Bohn Mélyépítő Kft. végzi 2,5 milliárd forintért.(via MTI)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!