Hipótartályba önthették a salétromsavat, emiatt keletkezett a klórgáz. Összesen 28 embert szállítottak kórházba.
A Liebig 34 évtizedek óta volt baloldali aktivisták egyik legismertebb központja. Több százan tüntettek a rendőri intézkedés ellen, összecsapások is voltak.
Közel 9 millió forintért árverezték el a kötetet.
Az amerikai költő apai ági nagyszülei Magyarországról emigráltak. Glück már New Yorkban született, 1943-ban.
És még a Dűne bemutatója is csúszik. Itt a 444 járványügyi hírlevele.
Müller Cecília szerint egyértelműen a járvány felszálló ágában vagyunk.
A kampány kommunikációs igazgatója, Erin Perrine egy interjúban arról beszélt, hogy a jelöltek közül csak Trumpnak van első kézből való tapasztalata a vírusról.
A döntés tovább mélyítheti Etiópia vitáját Egyiptommal és Szudánnal.
Az ELTE etológusai mexikói kollégáikkal összefogva vizsgálták, mi megy végbe az emberek és a kutyák agyában, amikor egymásról látnak képeket.
Egy most publikált kutatás szerint közel az a pont, ahonnan már nem lehetne megállítani a szavannásodást.
Míg az elnökhöz közelálló pártokból rögtön három is. A tüntetők szerint csaltak a szavazatszámlások során.
A nagykörúti kerékpársáv körüli konfliktusok ihlethették a videót.
Az új oktatási miniszter tesztje lett pozitív.
Az orosz félsziget strandjaira kilátogató emberek is rosszul lettek.
A 760 milliós becslés jelentősen nagyobb, mint az igazoltan fertőzöttek 35 milliós száma.
Az Apple lopás miatt perelte be az elektronikai újrahasznosítással foglalkozó vállalatot.
Az informatikai hibát csak a hétvégén vették észre, emiatt a kontaktkutatás is akadozhatott.
Andrej Rubljov négy szett után jutott tovább.
Akkor a dingók végezhettek velük, most új esélyt kapnak a különleges hangjukról ismertté vált erszényesek.
Ez még saját rajongói szerint sem volt egy nagyon jó ötlet.
A 70 éves színészt Atlantában ölték meg, egyelőre nem tudni, miért.
Zef Eisenbergnek pár éve volt már egy súlyos balesete ugyanezen a kifutópályán.
Lukasenka rezsimje nem hozta nyilvánosságra, kiket sújtottak szankciókkal, de az érintettek többet nem léphetnek be az országba.
A hiphopsztár kórházba került, de már jobban van.
Azért kellett koronavírusra tesztelni, mert a keddi vita során hosszú időn át közel állt Donald Trumphoz.
A francia államfő keményebb törvényeket ígér a radikális iszlám képviselőivel szemben.
Az ökológiai válság kezeléséhez a természettudományok mellett szükség lesz a régi, lokális tudások újrafelfedezésére is. Interjú Molnár Zsolttal, a Hagyományos ökológiai tudás kutatócsoport vezetőjével.
A miniszter a momentumos Donáth Annával vitázott a jogállamiságról. Olyan műfajt felelevenítve ezzel, amitől lassan teljesen elszoktunk itthon.
Politikai vita lett a lezárásokból Madridban és sok százezer cápa kerülhet veszélybe a vírus miatt: itt a 444 járványügyi hírlevele.
A pécsi Emberség Erejével Alapítvány az uniós Erasmus-programra pályázott volna, de a pályázatot kezelő magyar közalapítvány ragaszkodott hozzá, hogy nyilatkozzanak arról, finanszírozzák-e őket külföldről, pedig az arról szóló törvényt már elkaszálta az EU bírósága.
Koronahelyzet pénteken: az áldozatok számának emelkedésére számítanak itthon, nincs elég tesztalapanyag, és jön a Google járványtérképe.
Ismét kevés érdemi és konkrét információ hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján.
A 2016-os gyilkosságról két éve került elő egy felvétel, a kormány eleinte fake news-nak nevezte a dolgot, de aztán túl sok lett a bizonyíték.
A Jézust alakító Jim Caviezel szerint ez lesz a történelem legnagyobb filmje.
Az Economia adományként adja a támogatást a felmondott indexesek által alapított lapnak, nem kapnak érte részesedést.
Nem voltak elégedettek a távolságtartási szabályok betartásával, el is maradt végül a darab.
Az elnök szerint lehet, hogy csak demokrata politikusok találták ki az egészet. Az egyikük szerint ez még Trumptól is egy új mélypontot jelent.
Nagy István agrárminiszter is egyetértett Semjén Zsolttal abban, hogy egy ilyen tiltás életszerűtlen lenne.
Az ITM államtitkára árulta ezt el egy konferencián. Felmérték, az emberek többsége támogatna a visszaváltást.
Közben az egyetemet elfoglaló diákok úgy látják, Palkovics László semmit nem tesz az egyetemi autonómia védelmében, ezért jogi lépéseket tesznek.
A vízben lévő cianobaktériumok ölhettek meg idén több mint 300 elefántot, és a klímaváltozás miatt e baktériumok csak még veszélyesebbek lehetnek.
Itt van új rovatunk, a nem túl izgalmas hírek a világból.
A vezető beosztású tisztviselő egy egész bűnszervezetet kialakított. 2013-ban kapcsolták le őket, most született elsőfokú ítélet.
A brit miniszterelnök hivatala ugyanakkor határozottan tagadja azt, amit egy olasz reptér is állított.
Időnként sima kalózkodás, közben meg a kapitalizmus sok mai elemének megszületése: a vállalat-államok történetét mutatja be Andrew Phillips és J. C. Sharman idén megjelent könyve.
Közben Donald Trump jelezte, hogy késlekedés nélkül fog új bírót kinevezni a Legfelső Bíróságba.
Az állam ugyan sok pénzzel tartozik az egyháznak, mégis kikapcsolnák náluk a gázszolgáltatást. Pikó András józsefvárosi polgármester közben miniszteri biztostól és egy államtitkárságtól kérte a helyzet megoldását.
Az egykori jobbikos és mihazánkos politikus által alapított párt állítólag nem csupán parlamenti jelenlétre, hanem döntő befolyásra törekszik a magyar közéletben.
Ismét több ezren vonultak utcára az elcsalt elnökválasztás miatt tiltakozva.