beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Túl nagy lett az Excel-fájl, 16 ezer koronavírusos esetet nem regisztráltak a hivatalos brit statisztikákban

Horváth Bence - 2020.10.05 20:35:00

Egy számítástechnikai hiba következtében közel 16 ezer pozitív koronavírusos eset maradt ki a hivatalos brit adatokból, derült ki hétfőn. A Brit Közegészségügyi Hivatal (PHE) hétfői tájékoztatása szerint szeptember 25-e és október 2-a között 15841 esetet nem regisztráltak az országos, összesített adatokban, írja a Yahoo

Ennek következtében súlyos lyuk keletkezett a kontaktkutatásban is, mert míg a fertőzötteket értesítették, a fertőzöttek lehetséges kontaktjait nem, vagy csak késéssel tudták felkeresni. Brit sajtóértesülések szerint a problémát az okozta, hogy a Microsoft Excel-ben vezetett táblázat elérte a maximális fájlméretet, ezután pedig nem lehetett új adatokat hozzáadni. 

A brit munkaügyi miniszter közben egy beszélgetős műsorban közölte, hogy nem tudnak változtatni a történelmen, és hogy nem tudják, hány potenciális fertőzöttet nem értek el a számítógépes hiba miatt. 

Az ellenzéki Munkáspárt azt követeli, hogy Matt Hancock egészségügyi miniszter még hétfőn álljon a parlament alsóháza elé, és adjon magyarázatot arra, hogy ez hogyan fordulhatott elő. 

A korábban a hiba miatt nem regisztrált eseteket végül most hétvégén adták hozzá az összadatokhoz, így fordulhatott elő, hogy szombaton 12872, míg vasárnap 22961 fertőzöttet regisztráltak. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás