A brit sajtó szerint viharossá vált a viszony a miniszterelnök és az egykori Leave-kampányból érkező stábtagok között.
A hagyományosan republikánus államban Biden mindössze a második demokrata politikus az elmúlt hetven évben, aki nyerni tudott.
A miniszter szerint 4500 intenzív ágyra lehet majd szükség ebben az időszakban, de ezt a magyar egészségügy fogja tudni biztosítani.
De jelentős az éven belüli kilengés: a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedéves GDP a KSH friss adatai szerint.
A rezsim felszólítása után a bankok egyszerűen lefoglalták az áldozatok megsegítésére felajánlott összeget.
Csütörtök este ruházta rá az egészségügyi miniszterre ezt a jogkört a szerb parlament.
Az Amnesty azt állítja, hogy bizonyítékai vannak a tömeges kivégzésekről.
A Karib-térségbe visszatérő hajó útját pár nap után meg kellett szakítani, mert több utas is megfertőződött.
Közben számos republikánus politikus még mindig kivár a gratulációval, Trump pedig állítólag egy saját médiabirodalom elindításán gondolkozik.
És az egészségügyi hallgatóknak, ha részt vesznek a járvány elleni védekezésben.
Hosszas várakozás után, kedd este fél 11 felé megjelent a Magyar Közlönyben. A polgármesterek jelölhetik ki, hogy hol kötelező a maszkviselés a köztereken.
Több mint tíz év alatt sikerült felszedni az összes gyalogsági aknát.
Közben Biden kedden telefonon tárgyalt Macronnal, Merkellel és Boris Johnsonnal.
Egy kedd este megjelent törvénymódosítás nagyon beszűkítené, hogy ki fogadhat örökbe Magyarországon.
Jon Rahm a bemelegítő körében trükközött, ő is meglepődött a végeredményen.
Az egykori megbízott rektor szerint ez az egész történet nem csak egy kis egyetem ügye, hanem az egész felsőoktatás és az egész társadalom ügye.
Lukasenka szombaton átadta, vasárnap már nem működött.
Itt a 9. alaptörvény-módosítás javaslata.
Az Egyesült Államok távozófélben lévő elnöke Twitteren hőbörgött egy sort.
Egy román ház alól került elő többek között Sir Isaac Newton és Galileo Galilei munkái.
Az Európai Bizottság szerint az amerikai óriáscég versenyellenes magatartást valósított meg.
A járványhelyzet miatt, de online terveznek programokat.
Egyre hevesebb a szakítás a távozó elnök és a jobboldali médiabirodalom között.
Az iparkamara elnöke az iparűzési adó felfüggesztését javasolta Orbánnak. Gémesi György szerint ez dilettáns ötletszerűség.
A volt miniszterelnök arra számít, hogy az Egyesült Államok újra számba fogja venni, kik is a szövetségesei.
Van Jones szerint ma bebizonyosodott, hogy igenis számít a jellem és az igazmondás.
Vajna sok időt tölt az Egyesült Államokban, így az életét akár közvetlenül is befolyásolhatja a választás kimenetele.
A leendő elnök és az alelnök először beszéltek az új pozíciójukból.
Ezen a héten is országos tesztelés zajlik a szlovákoknál.
A fotó Goán készült, és egy helyi párt sokkalt be attól, hogy szerintük náluk mindenki azt csinál, amit csak akar.
Kicsit több mint 21 óra alatt jutott fel a sziklamászók szent hegyeként tisztelt gránitsziklára.
Még az 5G-s technológia körül is bőven vannak kérdések, de Peking már a százszor gyorsabb átvitelt ígérő technológiával kísérletezik.
A cseh intenzív osztályok rendkívül le vannak terhelve, de még tudnak felvenni új betegeket.
Kásler Miklós szinte minden kórházat a koronavírusos betegek ellátására jelölt ki.
Nagyot enyhítettek a polgári törvénykönyv több részén is.
Koszovóban pedig hétvégére bezárnak minden bevásárlóközpontot és vendéglátóhelyet.
Hétfőtől igyekeznek minimálisra korlátozni a személyes jelenléttel járó oktatási tevékenységet. De a zh-kat továbbra is helyben kell írni.
A tatai civilek három heti munkáját törölné el a helyi jegyző és a választási iroda.
A miniszter régiós kollégáinak beszélt erről egy online értekezleten.
A török líra az év eleje óta elvesztette értékének majdnem harmadát, és nem látni a mélyrepülés vége.
A 235 kilométerperórás széllökésekkel érkező vihar Közép-Amerika több országában is súlyos pusztítást végzett.
Mert most került bele időkorlát és csak 90 napra szól. Tavasszal ezt hiába kérték a kormánytól.
Szabad Zoltán szerint sok kórházban megteltek az intenzív osztályok, és hiába jelölnek ki új ágyakat, nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember.
A hercegnő sokkot kapott a kifosztott lakást látva, kórházba kellett vinni.
Mark Meadwos kedden még maszk nélkül járt a republikánusok kampányközpontjában.