beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Kásler azzal számol, hogy december közepére jelentősen emelkedik a fertőzöttek száma

Horváth Bence - 2020.11.13 16:30:00

A napokban hozott járványügyi szabályok betartása döntő hatással lesz a koronavírus-fertőzés terjedésére, és ha az emberek betartják őket, a kedvező eredményeket néhány héten belül tapasztalni fogjuk - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

A miniszter szerint a kormány minden szükséges intézkedést meghozott, és egyetértett azzal, hogy szabályok betartására vonatkozó első tapasztalatok kedvezőek.

Kásler Miklós elmondta, hogy tavasszal, a járvány kezdetén Magyarország stratégiája az volt, hogy amíg lehetett, az országhatárokon feltartotta a vírus behurcolásának a lehetőséget, utána izolálta a fertőzötteket, és "ez vezetett ahhoz a rendkívüli eredményességhez, amivel az első hullámot ki tudtuk védekezni".

Július végén a vírus görbéje teljesen ellaposodott, és hosszú ideig egy-két tucat volt a napi fertőzésszám. Ezért lehetett liberalizálni a szabályozást, ám a külföldi nyaralások után az itthoninál fertőzöttebb területekről ismét behurcolták a vírust - fejtette ki. 

„Az emberek fegyelmezettsége enyhült, kevés betegről hallottak az emberek, nagyon sokan relativizálták a fertőzés veszélyét, megjelentek a vírustagadók, a vírusszkeptikusok. Ismert emberek pedig módszeresen megpróbálták megingatni a kormány intézkedései iránti bizalmat. Ennek a következménye lett, hogy elkezdett Magyarországon közösségi környezetben terjedni a vírus, amit egyre nehezebben lehetett kontrollálni” – mondta el a miniszter. 

Kásler úgy fogalmazott: "Felelősséggel azt tudjuk mondani, hogy a mostani számítások szerint körülbelül a december hatodika, tizedike közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma. Összesen 26-28 ezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezerötszáz intenzív ágyra." 

Ezt ebben az időszakban a magyar egészségügy tudja biztosítani - tette hozzá a miniszter, ugyanakkor a napokban több vidéki kórház orvosa már most arra panaszkodott, hogy rettenetes állapotok uralkodnak a covidosokat kezelő osztályokon, és elsősorban a szakemberhiány jelent problémát. Ezt erősítette meg azóta a Magyar Orvosi Kamara által indított állapotfelmérés eredménye is


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás