Pedig már 11 hónap sincs hátra.
A szekszárdi rendőrök, a katasztrófavédők és a mentősök együtt mentették ki.
Fegyverrel akarta kirabolni az e-cigiboltot, de elkövette a lehető legnagyobb hibát.
Híres nagy vadászok, jobb, ha félreálltok.
„A gyermekeim taníttatása nem köz-, hanem magánügy. Kérem a nyilvánosságot, hogy gyermekeim, családom magánéletét tartsák tiszteletben.”
A piros cipellőket a Grand Rapids-i Judy Garland Múzeumból lopták el 2005 augusztusában.
A Nevem: Thomas premierjére érkezik a 79 éves olasz színművész.
A Banque de France tanulmánya szerint a gazdasági teljesítményünknek majdnem a hatoda eltűnne, ha nem lennénk az EU tagországa.
Abban az ÁSZ-ban, ami a választás előtt hirtelen sorra bírságolni kezdte az ellenzéket, míg a Fidesznél mindent rendben talált. Legalább kiderült, hogy több millióan ismerik a Domokos László volt fideszes képviselő által vezetett szervezetet!
A két férfit, egy nőt és egy gyereket másnap kiutasították.
200 forintot akartak felváltani, majd elvették a pénzét. Amikor megpróbálta visszaszerezni, ütni kezdték.
Helmeczy László, a nő ügyvédje úgy tudja, gyomorpanaszokkal vitték be a csengeri asszonyt, aki Kósa Lajossal üzletelt.
Tessely Zoltán fideszes parlamenti képviselő testvérének alapítványa Magyarpolányban csinál női önismereti táborokat, tavaly csak 1,2 millió volt a bevételük.
Két filmhíradó 1943-ból.
Több új tanulmány is arra jutott, hogy magasabb a halálozási ráta a különösen alacsony és a magas szénhidráttartalmú étrendet fogyasztók között is. De annyira nehéz ezt mérni, hogy semmi sem biztos.
A helyi kalandpark alpinistái hozták le.
Az amerikai Frank Wodzinski főhadnagy vezette.
„Tulajdonosi hozzájárulás nélküli építés szabálysértés elkövetése” forog fent.
A francia elnök azt mondta, nem fog teret engedni nacionalistáknak és olyanoknak, akik támogatják a gyűlöletbeszédet.
Ha ez egy felelős társadalom lenne, ami kicsit is komolyan veszi a saját szabályait, ezek külön-külön sem történhetnének meg, nemhogy egyszerre. Bábszínház lett az ország.
P. László védője szerint a bombával kapcsolatban több olyan szakértői vélemény is született, ami ellentmond a természet törvényeinek. „Nem látom értelmét, hogy itt legyek, mert nem akarok részt venni ebben a színjátékban” – mondta a vádlott a tárgyaláson.
Lett volna olyan ajánlat, amit elfogad, de végül nem kapott semmilyen ajánlatot, hanem kirúgták.
Az ORÖ vagyongazdálkodási szabályozottsága és működése továbbra sem biztosította a szabályszerű, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást – közölte az Állami Számvevőszék.
A sofőr – aki 36 éve dolgozott a BKV-nál – 8 óra körül a végállomásnál leparkolta a buszt, majd az ajtó kinyitása után rosszul lett, és eldőlt. A kollégái pár perc múlva odasiettek, de már nem tudtak segíteni. A férfit a cég a saját halottjának tekinti. (Index)
Valószínűleg ősszel jelenhet meg a magyar háztartásokban az anyus.
A Fokvárosban dél-afrikai gyerekekkel táncoló brit miniszterelnök erre a zenére már sokkal jobban tolja.
A Bácsától 15:0-ra, a Csornától 19:0-ra, a Kapuvártól pedig 11 góllal kaptak ki, de csak azért, mert a félidőben annyian lesérültek, hogy létszámhiány miatt félbe kellett szakítani a meccset.
Ez közel 6000 tonna egészségtelen tészta.
3 meccses eltiltásra számíthat.
Az épülő digitális totalitárius államban a konfliktuskezelés legjobb módja nem a viták rendezése, hanem rengeteg adattal és algoritmussal felmérni, ki csinálhat bajt, majd ennek megfelelően kezelni a problémát. Ha kell, táborokban, tömegesen.
A Fidesz júliusban szavazta meg, hogy 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélkül is fúrható kút. Az Ab ezt a törvénymódosítást eltörölte.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felméréssel vizsgálta volna a tanárok munkaterhelését. Ez lett belőle.
„Egymás mellett ültünk a jeges fürdőben, és mondtuk, hogy katasztrófa, ami kinn van” – mesélte a meccsről a 26 éves teniszező, aki Novak Djokovictól kapott ki az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya közölte: az állásfoglalás szerint az „alternatív medicina” alkalmazása most egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli gyógyászattal, ez pedig súlyos kockázatot jelenthet a betegeknek.
Az 1944. július 30-án lelőtt Liberator roncsára a folyó alacsony vízállásának köszönhetően bukkantak rá.
Az ország ilyenre még nem vállalkozott a modern történelmében. A bázis az Afganisztánt Kínával összekötő, Tádzsikisztánnal és Pakisztánnal határos Vakhan-folyosóban lesz.
Putnoki Zsolt egyébként eleve úgy lett igazgató tavaly, hogy a szülők, a tanárok és az önkormányzat ellenében nevezte őt ki az Emmi oktatási államtitkársága.
A miniszterelnök lazán hordott zöld nyakkendőben érkezik populista barátaihoz.
A szocialisták közölték: információik vannak arról, hogy az új kormány kivizsgálja majd a „Mészáros-, Habony-, Vajna- és Orbán-féle törvénytelennek vélt beavatkozást” a szlovén választásokba.
Azt gondolta, így kell leadni a talált tárgyat.
Az orosz elnök mélyen belenézett az egyikük szemébe, s a patás visszanézett reá.
A férfi és a nő a Kurd Munkáspárt tagjaként 2010 és 2015 között harcoló csapatokat segítettek.
Nicolas Hulot azt mondta, az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt az álláspontja mellett.
Ebbe az összegbe ugyan nem fog belerokkanni Szemerey Tamás NHB-ja, ami Matolcsy villatulajdonos fiait hitelezi, és egy év alatt 700 százalékkal növelte a profitját. De akkor is méltatlan. :-(
6 év börtön után jó magaviselete miatt szabadlábra helyezték az ittasan négy halálos áldozatot követelő balesetet okozó szlovák milliárdost.