A KSH szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Az Európai Bizottság elnöke szerint egyes EU-tagállamokban a jogállamiság veszélybe került, így meg kell indítani az alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást.
Ez a cég eddigi legnagyobb organikus beruházása.
A legnagyobb amerikai napilap arról írt, hogy az Európai Néppárt akár ki is zárhatja a Fideszt, annyira eltávolodott Orbán Viktor az értékeiktől.
Azt, hogy „kettős mérce”. Majd amikor a megfáradt miniszterelnök nem vette észre az orra előtt kérdező svéd újságírót, szintén a sajtófőnökének kellett megmutatnia, hova kell nézni.
Palkovicsék szerint szomorú, hogy az MTA nyilatkozatokkal próbál nyomást gyakorolni a kormányra ahelyett, hogy a hivatkozott dokumentumot tárgyalási alapként kezelnék.
Ki hitte volna?
Emiatt bűzlött az egész környék, és még a trágyát sem vitték el, mert tele volt tetemdarabokkal. Tiszaföldváron a képviselő-testület csütörtökön nyilvános meghallgatást tart a tömeges állatkínzás miatt.
Az amerikai filozófus az új könyvében azt vezeti le, hogy miért és hogyan jutottunk ide, sőt még megoldást is próbál kínálni az egyre elviselhetetlenebb helyzetre. A baloldal hátrahagyta, a jobboldal kihasználta a gazdasági változások veszteseit, de az identitáspolitika, ha jól használják, még a bevándorlási válságra is megoldást jelenthet.
Hosszú koalíciós tárgyalások következhetnek.
Tiebreakkel dőlt el a mérkőzés.
A két nagy pártszövetség fej-fej mellett végezhet 40-40 százalékkal.
A miniszter és az orosz kulturális tárca helyettes vezetője beszélt régészeti, archeogenetikai, eredetkutatási közös projektekről, ugyanis „a magyar őstörténet kötődik Oroszország déli területeihez, de az itt élő nemzetek szempontjából is nagyon lényegesek ezek a kutatások”.
Csak négy településen engedélyezték a tüntetéseket. Moszkvában ezrek mentek utcára, suhantak is a gumibotok.
A 18 éves Sarhadi Bilal Ahmadt nagy erőkkel keresik, kiemelten ellenőrzik a vasúti pályaudvarokat is.
Kulturális forradalom Gyulán.
A szerb elnök meg akart látogatni egy szerb többségű falut, de megakadályozták ebben.
A badacsonyi éjszakában egyre több a balhé, várható volt a tragédia.
Henrik herceg egy utolsó hisztivel búcsúzott: nem akart a felesége mellett nyugodni.
Pedig csak négy településen engedélyezték a megmozdulásokat.
Volt egy évtized, amikor Al Bundyról mindenki azt gondolta, hogy nem vitte semmire, de az idő és a világgazdaság átalakulása őt igazolta. Csak szeretnénk olyan életet, mint amilyen az övé!
A közel egy évtizede tartó helyhiányt most már nem tudta házon belül kezelni a vezetés.
A 47 éves gulyást egy 16 éves ismerőse kereste fel, aki aztán úgy megverte, hogy a férfi helyszínen meghalt.
Magyarok, tudjátok a dolgotokat, nincs kegyelem a Combinónak!
Putyin szóvivője arra reagált, hogy a brit belügyi államtitkár azt mondta: „végső soron” Vlagyimir Putyin orosz elnököt terheli a felelősség a mérgezésért.
Az állat a nyolcadik emeletről esett le.
A magyar rendőrök az M43-as autópályán, Csanádpalota közelében tartottak mélységi ellenőrzést.
A klub közös megegyezéssel bontott szerződést a focistával.
„Mi nem az oroszok vagyunk, nem kenyerünk az ilyesfajta huliganizmus, rombolás és agresszivitás, a jogállamiság keretein belül szállunk szembe az oroszokkal, nyílt és fedett műveletek keretében” – mondta a BBC-n Ben Wallace.
Az akkor hajléktalan, most 42 éves férfi egy kiskunfélegyházi nőt egy füves-bokros területen megerőszakolt, majd megfojtott.
A 24.hu úgy tudja, még a Pénzügyminisztérium is kiborult, amikor újabb félmilliárdot kért az Emmi.
Így már egészen más megvilágításba kerül a bristoli Liam Smith és az ismeretlen lány története. Az legalább igaz volt, hogy a lány a szar után mászott, és beszorult az ablakba.
A 69 éves egykori pilóta állapota a beavatkozás után kritikus volt, de pár nappal később az orvosai azt mondták, bíznak a felépülésében.
Például Kubtaov Gábor és Bíró Márk, akik továbbra is hallgatnak. Gyurcsány Ferenc pedig már annyit keres, mint egy miniszter, amióta megvolt a képviselői béremelés.
Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője a 7-es cikkről azt mondta, a pártjának meg kell húznia a határvonalat, vitatkozni fognak a pártcsaládhoz tartozó Orbánnal.
Levelet kaphatsz.
A lap szerint ennek egyértelmű célja van.
30-40, esetenként 50 percet késnek a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon közlekedő vonatok – közölte a Mávinform. Ercsi és Iváncsa között meghibásodott a biztosítóberendezés, mert a kivitelezők elvágtak egy kábelt. A szerelvények csak az egyik vágányon közlekednek, és lassabban kell haladniuk a biztonság érdekében. (MTI)
A 38 éves Denis Metsavas az észt védelmi erők őrnagya.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő ismét felszólította a brit felet, hogy „a nyilvános vádaskodásról és az információval való manipulálásról térjen át a gyakorlati együttműködésre az igazságügyi szervekkel”.