Az EU-s szervezet főigazgatói tanácsadója egy konferencián beszélt erről, amire sajnos a magyar állam részéről senki sem ment el előadni.
Káfia Mhdi 14 évesen egyedül hagyta el Szomáliát, mert egy nála sokkal idősebb férfihoz akarták adni. Embercsempészekkel és futva menekülve Magyarországig jutott, amiről sosem hallott, és a divatszakma fel is fedezte.
A hely, ahol még abban sem kötnek kompromisszumot, hogy kimondják: képtelenek a kompromisszumra.
Alexander Neumeister neurológus, a Yale és a New York-i Egyetem volt munkatársa több mint 200 ezer dollárt keresett évente, és a lopott pénzt is magára, a családjára és másokra költötte, repülőutakat, hotelszobákat és vacsorákat fizetett belőle.
Baleset történt az orosz és amerikai űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra szállító űrhajó egyik hajtóművével.
Az ügyészségek a parlamenti választás után 29 párt ellen indítottak keresetet.
A gyanú szerint egymással összejátszva kb. 550 millió forint kárt próbáltak okozni az EU-s és a magyar költségvetésnek a történelmi Magyarország műemlékeit makettekkel bemutató park kivitelezésekor.
K. R. a szüleivel élt, 2005 óta állt pszichiátriai kezelés alatt, de az állapota 2016 decemberében romlott, és a kezelés ellenére is agresszívvá vált. Határozatlan idejű kényszer-gyógykezelést rendeltek el.
A baleset reggel történt, az áldozat a helyszínen meghalt.
Mert „a bántalmazási cselekmény megbotránkoztatásra és fájdalom előidézésére alkalmas, de az ebnek maradandó egészségkárosodását, pusztulását nem okozhatta”.
A levél 22 aláírója arról érdeklődött az amerikai külügyminisztériumnál, miért fújta le a független magyar sajtó támogatására tervezett, 700 ezer dolláros pályázatát.
Ungár Anna irtózik a közszerepléstől, de az általa vezetett BIF Nyrt. iránti befektetői bizalmat szeretné erősíteni a személyével.
A független jelölt egyetlen programpontja a Sétáló Budapest víziója.
„Anyuka vagy, dolgozol, rengeteg dolgot csinálsz, és nagyon sok nőnek mutatsz példát azzal, hogy mondjuk most felkészülsz a maratonra.”
Október 19-én érkezik a Netflix sorozatának második évada, ami a jelek szerint újabb bizonyítékokat kérdőjelez meg.
Ő már csak tudja, mi mennyibe kerül, hiszen ha nem nézne alaposan minden forint után, nem lenne az ország legsikeresebb üzletembere.
A. Zoltán mobiltelefonon küldte el a szlovák újságíró fotóit Sz. Tamásnak és M. Miroslavnak, akik rengeteg nyomot hagytak maguk után: Sz. apjának kocsijával mentek terepszemlére, illetve mobiltelefonba is belemondták, hogy „elintézik”.
És 12 ezerrel az önkéntes tartalékosok száma.
Fáklyás felvonulást tartottak a mindenkinek elérhető felsőoktatásért.
Nem temetődnek be az információs háború lövészárkai.
Tessék, ilyen ez a korrupt Nyugat, bezzeg Magyarországon sosem fordulhatna elő ilyesmi! (Mármint a lemondás.)
A kiemelt szolgáltatás a 2010 előtti ciklusban megszűnt, az Orbán-kormány 2011-ben állította vissza, és a jelek szerint nem mond le róla.
Nem találtak terhelő bizonyítékot a férfi ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján nincs összefüggés a beteg halála és a GOKI-ban a szívsebészeti osztály vezetőjének távozása között – áll az NNK közleményében.
Ezt Alekszandr Kirilin, a kormányközi vegyes bizottság orosz tagozatának vezetője mondta.
A kézilabdaedző eleve úgy lehetett a Testnevelési Egyetem rektora, hogy törvénymódosítással mondták ki: az olimpiai érem egyenértékű a doktori címmel.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megszólalt, azt mondta, a videofelvétel „elég kellemetlen”.
Hát Soros György átvette az irányítást a teljes államigazgatás fölött? Hol van ilyenkor Németh Szilárd bevándorlásellenes kabinetje? :-(
Annak a több mint 300 fős listának mennek utána, amit a Mirotvorec (Béketeremtő) nacionalista ukrán szervezet tett közzé állítólag magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai lakosokról.
A jármű megcsúszott a temető melletti meredek úton, átszakította a temető kerítését.
A miniszterelnök megmondta, ki a magyar, nemzetünk nagyjai pedig kimaradtak a szórásból.
Érdekesség: jövőre ugyanennyit tervez költeni a Belügyminisztérium terrorellenes intézkedésekre.
Mármint az övéjüket.
A magyar miniszterelnök és a török elnök sajtótájékoztatót tartott, de sajnos csak az udvaribolond-média kérdezhetett.
Csak egyszerű Puskás Akadémia-szurkolóként hazamegyek egy magánrepülőgéppel, ahogy azt bármelyik középosztálybeli megtehetné. Jön a hét vége, addig is mindenki mormolja magában, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
A londoniak szenvedve nyögték ki az 1-0-t.
A 80 éves Fujimorit előző nap szállították be egy limai kórházba, közvetlenül azután, hogy a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a korábban adott elnöki kegyelmet, és elrendelte a letartóztatását.
A miniszterelnöknek és a Terror Háza főigazgatójának is feltétlenül ott kellett lennie.
A vastagabb levelű növények pedig súlyosbíthatják a klímaváltozás hatásait, mivel kevésbé hatékonyak a légköri szén megkötésében.
„Az, amit az oroszok csinálnak, eltörpül ahhoz képest, amit Kína csinál az országban” – mondta az amerikai alelnök.
Ahol a XX. század első felében divatos személyi kultusz még mindig virágzik.
A házelnök csapatkapitányként futballozott Tiszaföldváron.
A Grancsi-féle és a Csányi-féle is a Chelsea–MOL-Vidi meccsre mehetett.
A luxembourgi székhelyű bíróság a magyar Link Logistik N&N cég ügyében hozott ítéletében emlékeztetett, hogy a magyar szabályozás, ami az úthasználati díj fizetésének elmulasztását a jogsértés súlyának figyelembevétele nélkül szankcionálja, ellentétes az uniós joggal.
2017 utolsó napján 1172 gyereket tartottak nyilván az intézményekben, miközben 15 éve a legkevesebb gyereket fogadták örökbe, összesen 21-et.
Nagy mennyiségben vény nélkül adtak ki a betegeknek fájdalom- és gyulladáscsökkentő gyógyszereket, antibiotikumokat, szteroidos gyulladáscsökkentő injekciókat és altatókat.