beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

28 vietnami rabszolga szabadult fel egy Kijev melletti faluban

Herczeg Márk - 2018.10.26 18:53:00

Az ukrán rendőrség közölte, hogy őrizetbe vett egy 38 éves ukrán férfit azzal gyanúsítva, hogy 28 vietnami illegális bevándorlót tartott fogságban egy Kijev környéki kistelepülésen lévő házban rabszolgamunkára kényszerítve őket. A közlemény szerint ismertté vált az északkeleti országrészben lévő Szumi megyében bejegyzett lakcímmel rendelkező férfi egyik tettestársának kiléte is, aki ellen körözést adtak ki.

Ihor Malahov, az ukrán rendőrség emberkereskedelemmel foglalkozó részlegének helyettes vezetője az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint elmondta, hogy a vietnami állampolgárságú illegális bevándorlókat az őrizetbe vett férfi egy kétszintes házban tartotta fogva a Kijevtől kb. 30 km-re délnyugatra fekvő Hlevaha faluban.

A fogvatartottak vallomása alapján a rendőrség úgy tudja, hogy az őrizetbe vett férfi elvette tőlük az irataikat és a ruháikat, verte őket, enni viszont alig adott nekik.

A fogvatartóik azt mondták nekik, hogy 15 ezer dollárért cserébe elengedik őket.

A vietnamiaknak végül sikerült megszökniük úgy, hogy megverték a rájuk vigyázó őrt, és kimentek a faluba élelmet keresni. A rendőröket a falubeliek riasztották azzal, hogy külföldiek járkálnak a településen, és mindenkitől ennivalót kérnek.

A vietnamiak közül kettőt kórházba szállítottak, a rendőrség arról nem adott tájékoztatást, miért szorultak orvosi ellátásra.

Munkások VietnambanIllusztráció: Marc Charuel/Photo12

Rengeteg rabszolga dolgozik Ukrajnában

Az ukrán rendőrség szeptember végén leplezett le egy bűnbandát Nyugat-Ukrajnában, a Kárpátokban. A banda tagjai 32 embert (köztük három kiskorút) tartottak két éven át embertelen körülmények között rabszolgasorban alkohol- és drogelvonó „kezelésnek” beállítva tevékenységüket.

Az ukrán híradások előtte áprilisban számoltak be arról, hogy a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében kényszerítettek embereket rabszolgasorba építkezéseken és a háztáji munkákban.

Tavaly augusztusban az ukrán hatóságok 87 embert szabadítottak ki az ország keleti felében lévő Dnyipropetrovszk megyében szenvedélybetegségekről leszoktatónak hirdetett, de valójában kényszermunkatáborokként működtetett egészségügyi rehabilitációs központokból. (MTI)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás