Nincs közeledés az álláspontokban.
A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, díjazást nem kap érte.
Szökünk a sötétség felé.
A rendőrök a Vas megyei falu határában, egy erdős területen fogták el az 54 éves férfit.
Azt mondta, látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat, döntött a lemondásáról.
Delphine Boel indított ellene apasági pert, mivel az egykori uralkodó házasságon kívül született gyerekének mondja magát.
Névtelen források szerint visszautasították a Trump-kormány kérelmét, ami szerint a hadseregnek a mexikói határon új létesítményeket kellene építenie az őrizetbe vett bevándorlók elszállásolására.
Átadták a megbízólevelüket a köztársasági elnöknek.
A 26 éves rapper halálát balesetnek minősítették.
Hét ember között az MMA tiszteletbeli elnöke is kiérdemelte a díjat, amit az Országgyűlés 2013-ban az MMA kezdeményezésére alapított.
A Kínai Népköztársaság feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben.
Ha a Zöld Híd nem vinné el a szemetet a szükségellátás alatt az érintett 116 településről, végül akár a lakosságot is mozgósíthatják.
Egy fiatal újságíróról szól, aki kinyomozza, miért betegednek meg sorra az állatok a falujában.
Marco Rossi keretet hirdetett az Észtország és Finnország elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsekre.
A rendőrök nyomkövető kutyával keresik, emberölés kísérlete miatt nyomoznak.
Az Index olvasója szerint két külföldi férfi hangosan kiabált, majd az egyikük beverte a másik orrát, végül mindkét férfi tiszta vér volt.
Az Aminek álmodom című (ön)életrajzi könyvben Lynch mellett több mint száz ismerőse is felidézi a rendező elmúlt 72 évét, de az olvasó így sem érti meg igazán Lynch kiismerhetetlenségének titkát. Kár/szerencsére.
3000 forintot kértek a szülőszobába érkező hozzátartozóktól, mondván: fedezniük kell a védőruha árát.
Charlie majdnem megölte a 74 éves gazdáját úton egy mezeinyúl-vadászatra. A férfi nem haragszik.
A 30 éves barlangász nő 3 társával próbált végighaladni a Szolcsvai Búvópatak barlangján, de egy 4 méteres zuhanástól combtörést szenvedett.
Nők, feketék és bevándorlók elleni posztokat közölt a lövöldözés előtt.
Nem direkt volt.
Januárban volt 110 éve, hogy megszületett az író.
2008. nyarától egy 4 tagú banda követett el rasszista támadásokat cigányok ellen Magyarországon, a 2009-es elfogásukig 6 embert, köztük egy gyereket öltek meg.
Két embert megölt, ötöt megsebesített, majd önmagát is agyonlőtte egy látszólag magányos merénylő.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban nyomatékosan kérte, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget.
96 éve sem volt könnyebb a lányok/fiúk helyzete.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 18 és 23 fok között alakul.
A rendőrség szemtanúkat keres.
Dzsamál Hasogdzsi holttestét a gyilkosság után feldarabolták, majd megsemmisítették.
Az Együtt politikusa közölt egy képet a szerződés április 18-i tervezetéről, erről írja azt, hogy a kormány nem írja alá, emiatt kényszerülhet költözésre az egyetem.
Bécs szerint a tervezet elmossa a törvényes és az illegális bevándorlás közötti különbséget. Berlin ezt sajnálatosnak tartja.
A lócsutakolós játék a Bosszúállók: Végtelen háborút is lenyomta, ahogy minden mást is a szórakoztatóiparban.
A sokéves átlagnál 12-14 fokkal magasabb csúcshőmérséklettel búcsúzik az október a szomszédban.
Az ügyben a DK-s Vadai Ágnes Polt Péterhez fordult, aki a kérdést feljelentésként értékelte, és továbbította a megyei ügyészségnek.
10 évig dolgozott a Cérnagyárban mint laboráns és technikus, aztán nyertes irodalmi pályázatokon felfigyelt rá Peterdi Pál.
Terrortámadásnak minősítette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat arhangelszki székházában elkövetett robbantásos támadást a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK). A házi készítésű bombát egy 17 éves helyi lakos vitte be az épületbe, és hozta működésbe. A robbanásba a merénylő belehalt, az FSZB 3 alkalmazottját kórházba kellett vinni. Az SZK terrorcselekmény és tiltott lőszerbirtoklás miatt indított vizsgálatot. (MTI)
A Médiatanács a Fővárosi Törvényszéken jogerősen pert nyert.
Zsigmond Barna Pál fogja ellátni a székelyföldi jeges sportokat érintő infrastrukturális beruházások megvalósításának koordinációját és szakmai felügyeletét is.
Ha van pénz, nincsenek szemétkupacok sem.
Egy hete a Népszava írt a tervről, most Kontrát Károly a Parlamentben ismertette azt.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda újságok, blogok, a Youtube, a Twitter, a Facebook és a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel. Állítólag Soros György álhírei ellen küzdenek.
Az LMP-s politikus azt mondta, nem akarja eladni a tulajdonrészét a BIF-ben csak azért, mert Mészáros Lőrinc is feltűnt a cég közelében.