„Én kértem, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét és következményeit”
– mondta az Indexnek Tarlós István főpolgármester, amikor azt kérdezték, ismeri-e a nyilvánosságra került kormányzati előterjesztést.
A HVG írta meg, hogy az októberben hatályba lépő, a hajléktalanság büntethető szabályok bevezetésével párhuzamosan több minisztérium és fővárosi szakmai szervezet is dolgozott azon, mi legyen a fellépés következő állomása, és a laphoz két dokumentum el is jutott. Azt írták: precíz, alaposan kidolgozott, több körben egyeztetett anyagokról van szó, így – bár csak előterjesztések, de látszik, hogy – komoly munka van bennük, és hamarosan a kormány elé kerülhetnek.
Tarlós most azt mondta: az előterjesztést a kormány nem tárgyalhatja nélküle, mert fővárosi érintettségű, és az ügyben a Fővárosi Közgyűlésnek is határoznia kell. Tarlós azt mondta, még gondolkodik, hogyan és mikor érdemes lépni az ügyben, mert „amikor mínusz van, az speciális helyzet”. (Index)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!