A titoktartási szerződésre hivatkozva utasították el a kérésüket. De amúgy is másmilyen orosz vakcinát küldenek minden országba.
A szentendrei áruházban 37-en dolgoztak, a cég mindenkinek ajánlott munkát.
Három évvel a legutóbbi gyűjtés után összejött még száz óriási hazugság Magyarország miniszterelnökétől.
Hogy biztonságosabb legyen az iskolák újranyitása.
A 9 polcnyi tejterméket megmászó, óriási gyík vélhetően le akarta magát hűteni.
A Szegedi Tudományegyetem egyik délutáni előadásán Gulyás László cigányozott, niggerezett és ribancozott.
Azért várjuk ki a végét, hiszen az Amazon 2018-ban és 2019-ben például 1 dollár adót sem fizetett be az amerikai szövetségi költségvetésbe.
Az új pályázati felhívás kiegészíti a Covid-19 kezelésére és az oltóanyagok fejlesztésére irányuló korábbi támogatásokat a klinikai kutatásokban, és elősegíti a hatékony készítmények és vakcinák fejlesztését.
Az Oxfordi Egyetem kutatói 236 379, főleg amerikai páciens orvosi dokumentációját elemezték.
De egy hét alatt Rákay Philip három posztját is megtámogatta 1 millióval a kormánypárti Megafon Központ, ami fideszes influenszereket igyekszik felpumpálni.
Magyar felirattal is látható a dokumentumfilm, amiben európai döntéshozók, magyar ellenzékiek és a hatalom áldozatai elmesélik, miért veszélyes, ami az EU-ban történik Mészáros Lőrinctől kezdve a sorosozáson át a felcsúti kisvasútig.
A Dél-Zala Press munkatársa írt az illetékes Országos Kórházi Főigazgatóságnak, hogy ezzel szeretne oltásra buzdítani.
A Fidesz-KDNP támogatása minimálisan csökkent.
„Nemcsak a koronavírus szedi áldozatait. Törzsök Tibort egy súlyos, gyógyíthatatlan betegség miatt veszítettük el. Egyszerre volt aktivista, politikus, lelkes, igazi DK-s barát és harcostárs. Osztozunk családja fájdalmában, emlékét szeretettel megőrizzük” – közölte a párt.
„Torkig vagyok már ezzel hazug, a normális életünket tönkretevő, az embereket megosztó politikával” – írta arról, hogy a Fidesz szerint az ellenzék oltásellenes.
Többször erős, viharos lesz a szél, keddre kb. 10 fokkal esik vissza a hőmérsékletm és néhol havazásra is készülni kell.
Senki sem sérült meg, de a koronavírus-fertőzött betegeket a kórház más, erre a célra fenntartott részébe helyezték át.
Elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 36 éves férfit és a három tizenéves fiát.
A német kormány terve szerint a beoltottak teszt nélkül mehetnek például fodrászhoz vagy az újra megnyíló boltokba, és külföldről hazatérve sem kell karanténba vonulniuk.
Április 1-től, de ez nem vicc.
Az országban szerdán haladhatja meg a 2 milliót a beoltottak száma, több mint 1 millióan már mindkét dózist megkapták.
18:25-kor 8 km-es mélyen a Richter-féle skála szerinti 4,3-as földrengés történt a magyar határból kb. 30 km-re.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz.
A félreállított fideszes politikus igyekezett nagyot mondani. Sikerült.
Március eleje óta 2140 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, és 2800 focipályányi terület égett le.
A főpolgármester azt írta, „a járványhelyzet lecsengéséig, illetve addig, ameddig a kormány nem ajánl alkalmas csereingatlant, az ellátottaknak méltó elhelyezést a XIII. kerületi Szabolcs utcai épület helyett, el nem költözik”.
Az emberi erőforrások minisztere közölte: felkeresi az egészségügyi ellátórendszer legmegterheltebb egységeit.
„Bár most nem az ünneplésnek van itt az ideje, ma 33 éve alakult az a politikai közösség, mely Önökért dolgozik” – közölte Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.
A 31 éves, diósviszlói nő az 500 ezer forintos kárt megtérítette.
Egy kormánypárti újságcikkből derült ki, hogy 8 év után elvehetik a főváros hajléktalankórházától az épületet.
12 éves a „Halló, itt Puch Laci!”
A Sándor-palotában találkozott az elnök és a katona.
18:40 körül a pécsi Petőfi utcában egy ismeretlen férfi bement a dohányboltba, ahol egy késsel a kezében a bevételt követelte az eladótól, és miután az eladó átadta neki a pénzt, elmenekült. „Az elkövető felkutatása folyamatban van” – írja a police.hu.
Több ügyben is, hét gyanúsítottat ki is hallgattak, de hogy ki az „ördög ügyvédje”, azt nem tudni.
Az ítélet szerint „a magyar nemzethez tartozókra a »büdös« és a mai közbeszédben pejoratív tartalmú »migráns« jelzők, illetve a »magyar banditák« kifejezés használata a magyar nemzet közösségének méltóságát sérti”.
Nem pedig a kormánypárti propagandát terjesztő, összevissza beszélő politikusokban.
Bár még nem kötötték meg a szerződést.
Azt mondják, a próbaprojekttel azt is vizsgálnák, hogy az űrtechnológiák hogyan képesek javítani a mindennapi életünket.
A bolt előtt egymásnak estek, és egy gázpisztoly is előkerült.
Orbán régi BFF-jének cége Orbán új legjobb barátjával együtt temetheti el a múltat egy szebb jövő ígéretében.
Kutatók szerint emellett a délután végzett testmozgás esetében a koffein hatása erőteljesebb, mint a délelőtti mozgásnál.
A Testnevelési Egyetem szenátusa ellenszavazat nélkül támogatta a rektor előterjesztését arról, hogy az egyetem fenntartói jogait egy visszahívhatatlan kuratórium gyakorolja.
„Nem természetes dolog, ha a gazdaság ágazatait nagy oligarchacsoportok ellenőrzik” – mondta Volodimir Zelenszkij gazdasági tanácsadója.
„Nagyon enyhén fejeztem ki magam” – mondta Selahattin Demirtas, aki szerint „a demokratikus társadalomnak feladata bírálni a kormányt”.
Az intenzív osztályok sokszoros terhelés alatt vannak, a műtők leálltak, az ott lévő lélegeztetőgépeken is már Covid-betegek küzdenek az életükért. a vezényelhető egészségügyi dolgozók elfogytak, a kórházak önkénteseket keresnek a kórházi munka segítésére – írja az orvosi kamara.
A miniszter a Parlamentben kérdésre válaszolva azt mondta: nem ismeri Orbán barátait, nem lehet kizárni, hogy ha valaki az elmúlt hetekben volt Dubajban, azt üzleti okból tette, de azt javasolja, ne utazzanak oda.
Az EU az emberi jogok megsértése miatt szankciókat vezetett be négy kínai tisztviselőre, amire Peking úgy reagált, hogy feketelistára tett EP-képviselőket.
Az érintett parti részt a Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy társasház-monstrum az építési engedélyt.
Katherine Diaz 22 éves volt.
Az orosz elnök február 10-én még azt ígérte, hogy nyár végén vagy ősz elején fogja beoltatni magát, erre kiderült, hogy most kedden.