beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Egy 2009-es gyilkosság három gyanúsítottját fogták el

Herczeg Márk - 2021.05.11 22:39:00

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya hajnalban egyszerre több helyszínen hajtott végre elfogásokat a 2009-ben meggyilkolt K. Imre ügyében. A bűncselekmény tárgyi súlya miatt az elfogásokat a Terrorelhárítás Központ műveleti egységei hajtották végre.

A 45 éves K. Imre 2009-ben eltűnt a XVII. kerületi otthonából. A KR NNI munkatársai tavaly október 23-án Baranyajenő térségében megtalálták, majd a nyomozás során azonosították a meggyilkolt férfi földi maradványait. A bűncselekmény elkövetésével a jogerős szabadságvesztését töltő H. Attila, 50 éves magyar állampolgárt korábban gyanúsítottként hallgatták ki. 

A Budapesten és Gyömrőn most elfogott három ember közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, míg a harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót, mint felbujtót gyanúsították meg kedden a nyomozók. A férfiak őrizetbe kerültek, vélhetően hamarosan le lesznek tartóztatva. (police.hu)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás